Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek


A "smorrebrod"


A szerényen smorrebrodnak, vagyis "vajaskenyérnek" nevezett szendvics legkülönbözőbb kenyérfélék, fűszeres vajak, rákok, halak, hideg sültek, sonkák és pástétomok sokaságát jelentheti. Egy igényes vendéglőben a smorrebrodseddelen, a speciális étlapon nemegyszer több száz féle változata szerepel. Alább két jellegzetes szendvicstípust írunk le. Az első, az "óriás szendvics", szinte egymagában kitesz egy teljes étkezést. A másik, "a három kis szendvics", inkább ízelítő.


Óriás szendvics

Hozzávalók 4 személyre: 1 hosszúkás szendvicskenyér, 2 evőkanál tejszín, 1 csokor petrezselyemzöld, 10 dkg vaj, 1 evőkanál majonéz, 1-2 salátalevél, 1-2 szardínia, 1 szelet lazac, 1 gerezd citrom, 1-2 evőkanál májpástétom vagy gombapástétom, 1 főtt csirkehús-szelet, 1-2 vékony szelet zöldpaprika, 1 paradicsom, 1-1 szelet trappista és rokfort sajt, késhegynyi pirospaprika.
A kenyeret hosszában vágjuk fel, hogy a szendvicsek elég hosszúak legyenek. A héját lehámozzuk, majd vajjal megkenjük. Osszuk fel négy részre: a vajba késsel húzzunk vonalakat, anélkül hogy a kenyérbe belevágnánk.
1. rész: A tejszínbe keverjünk finomra vágott petrezselyemzöldet, és kenjük a kenyér első negyedére. A lazacszeletet tekerjük össze, és tegyük rá.
2. rész: Helyezzünk a következő negyedre egy bodros salátalevelet. A majonézbe keverjünk egy késhegynyi pirospaprikát, és kenjük a salátára. Erre tegyük a szardíniákat és a citromgerezdet. 3. rész: Ezt a negyedet kenjük meg máj- vagy gombapástétommal, tegyük a pástétomra a csirkehúst, mellé pedig a zöldpaprika és paradicsomszeleteket egy szál petrezselyemmel.
4. rész: Végül helyezzük rá a trappista és rokfort sajtot, köré pedig tegyünk salátalevelet.


Három kis szendvics

Hozzávalók 4 személyre: 1 szögletes szendvicskenyér, 10 dkg vaj, 3 evőkanál kaviár, 1 kemény tojás, 1 teáskanál vágott petrezselyemzöld, 2 szeletsonka, 5-6 szem kimagozott aszalt szilva, salátalevelek, 3-4 szelet eidami sajt, 1 felszeletelt nyers uborka.
1. szendvics: a kenyeret vágjuk hosszúkás téglalapokra, és kenjük meg vajjal. Mindegyik szélére tegyünk körbe kaviárt, a közepére pedig apróra vágott kemény tojást. Hintsük meg finomra vágott petrezselyemzölddel.
2. szendvics: A kenyérszeleteket vágjuk fel háromszögekre, kenjük meg vajjal, tegyünk rá salátaleveleket, azokra pedig sonkát és főtt, kimagozott aszalt szilvát.
3. szendvics: A vajjal megkent kenyérszeleteket vágjuk fel négyzetekre. Mindegyikre tegyünk sajt- és uborkaszeleteket.


Sörleves kenyérrel

Hozzávalók 4 személyre: 3 evőkanál reszelt korpás kenyér, 3 evőkanál reszelt rozskenyér, 3 evőkanál porcukor, fél zacskó vaníliás cukor, 1 teáskanál citromlé, csipetnyi só, 1 darabka fahéj, 1 tojássárgája, 1 dl tejszín, 7,5 dl barna sör.
A kenyérszeleteket este egy kevés cukorral és a vaníliás cukorral kb. 2,5 dl vízbe áztatjuk. Másnap hozzáöntünk 5 dl sört, 2 evőkanál porcukrot, a fahéjat meg a citromlevet, és közepes lángon néhány percig főzzük. Ezután a tűzről félrehúzzuk. A maradék cukrot a tojássárgával habosra keverjük, apránként hozzákeverjük a megmaradt sört, majd folytonosan kevergetve a levesbe öntjük. Azonnal leveses csészékbe töltjük, és mindegyik tetejére teszünk 1-2 evőkanál keményre vert tejszínhabot.


Libaaprólék-leves

Hozzávalók 4 személyre: 1 liba apróléka, 1 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, fél zeller, 1 szál póréhagyma, 1 fej vöröshagyma, 3 dkg zsiradék, 1 evőkanál liszt, só, törött bors, 1 evőkanál cukor (lehet kevesebb is), 1 evőkanál ecet vagy citromlé, 1 alma, 12 dkg aszalt szilva.
Az aprólékot a megtisztított és feldarabolt leveszöldséggel együtt 2 liter hideg vízbe tesszük. Enyhén sózva kb. másfél óráig főzzük. A lisztből a vajjal világos rántást készítünk. Kevés hideg vízzel felengedjük és berántjuk a levest. A főtt húst és a zöldségeket kiszedve félretesszük. A megtisztított, feldarabolt almát és aszalt szilvát külön kevés vízben megfőzzük, majd a leveshez adjuk. Cukorral, ecettel vagy citromlével ízesítjük, ha kell, utánasózzuk, és még egyszer felforraljuk. A levest tálban, a húst és a zöldséget külön adjuk az asztalra.


Marhahúsragu

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg főtt vagy sült maradék marhahós, 1 húsleveskocka vagy 5 dl húsleves, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál cukor, 30 dkg alma, 1 teáskanál citromlé vagy 1 evőkanál borecet, só, törött bors.
Vajból, lisztből, húslevesből, citromléből világos mártást készítünk, és a megtisztított, szeletekre vágott almát néhány percig pároljuk benne, majd hozzáadjuk a kockákra vagy csíkokra vágott húst, továbbá sót és borsot. Szükség szerint még egy kevés húslevest öntünk alá, néhány percig főzzük. Melegen tálaljuk. Rizst, sült burgonyát vagy párolt zöldséget adhatunk hozzá.


Dán hagymás szelet

Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet marhacomb, 2 evőkanál liszt, 2 fej vöröshagyma, 5 dkg vaj, 2 dl húsleves, só, törött bors.
A hússzeleteket vékonyra kiverjük, megsózzuk, megborsozzuk, lisztben megmártjuk, és a forró vajban mindkét oldalukon átsütjük, majd félretesszük. A visszamaradt vajban a vékonyra vágott hagymaszeleteket üvegesre pirítjuk. Ezután a húst visszatesszük az edénybe, aláöntjük a húslevest, és közepes lángon addig pároljuk, amíg megpuhul.


Töltött sertésborda

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg sertéskaraj, 2 alma, 15 dkg aszalt szilva, 4 dkg vaj, só, törött bors, 2 dl húsleves (lehet húsleveskockából is).
Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk és kockákra vágjuk. Az aszalt szilvát beáztatjuk és kimagozzuk. A húst 8 részre szeleteljük, a szeleteket alaposan kiverjük, megsózzuk és lisztben megmártjuk. 4 szeletre almakockákat és aszalt szilvát teszünk, és beborítjuk egy másik szelet hússal. Konyhai cérnával körbevarrjuk, és a forró vajon átsütjük mindkét oldalát. Az elősütött töltött húst lábosba tesszük, ráöntjük a húslevest, és fedő alatt, kis lángon kb. 1 órán át készre pároljuk.


Vörösboros mártás

Hozzávalók 4 személyre: 4 tojás sárgája, 10 dkg porcukor, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, 1 teáskanál citromlé, 1 dl vörösbor.
A tojássárgákat a porcukorral vízgőz fölött habosra verjük, belekeverjük a citromhéjat és kanalanként hozzáadjuk a vörösbort meg a citromlevet. A mártásnak nem szabad felforrnia! Desszertekhez, gyümölcssalátákhoz kiváló.


Leveles vajastészták

A híres dán vajastésztát saját hazájában furcsa módon wienerbrodnak hívják, tehát Bécsből eredeztetik. Ezzel szemben más országokban "koppenhágai" vagy dán süteményként emlegetik.


Finom dán leveles tészta (alaprecept)

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg liszt, 1 teáskanál só, 7 dkg porcukor, 6 dkg élesztő, 1 dl tej, 1 tojás, 37 dkg vaj.
Az átszitált lisztet összekeverjük a cukorral és a sóval. Az élesztőt langyos tejben megfuttatjuk, majd összekeverjük a tojással, és a lisztbe vájt mélyedésbe öntjük. Összedolgozzuk, és lisztezett gyúródeszkán kb. 1 cm vastagságúra nyújtjuk. A vajat habosra keverjük, és kis csomókban a kinyújtott tészta kétharmadára rakjuk. A "meztelen" tésztát ráhajtjuk a vajas részre, a szabadon maradt harmadát pedig a kettő fölé hajtjuk. Ezután újra kinyújtjuk. A hajtogatást és a nyújtást még háromszor ismételjük. Hűvös helyre tesszük 1 órát pihenni, majd tetszés szerinti formákat vágunk a tésztából, és előmelegített sütőben megsütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk.


Almás táska

Hozzávalók 4 személyre: az alaprecept szerinti tészta, 50 dkg alma, 1 tojás.
A kinyújtott tésztából 12x12 cm-es négyzeteket vágunk, félig megpárolt almaszeleteket rakunk a közepére, majd a tészta négy csücskét a közepe felé behajtjuk. Az elhabart tojással a tetejét bekenjük, és előmelegített sütőben, közepes lángon megsütjük. Ugyanígy sárgabarackkal vagy más gyümölccsel is megtölthetjük a "táskákat".


Parasztlány fátyolban

Hozzávalók 4 személyre: 35 dkg reszelt rozskenyér, 5 dkg vaj, 2 evőkanál porcukor, 10 dkg almalekvár, 10 dkg málnalekvár, 5 dl tejszín, vaníliás cukor.
A reszelt rozskenyeret forró vajban megpirítjuk, hozzáadunk 2 evőkanál porcukrot, és összekeverve kihűtjük. A kihűlt masszából egy réteget tálra teszünk, és almalekvárral megkenjük. A lekvár fölé újabb kenyérmorzsaréteget teszünk, amire a málnalekvárt kenjük. Ezt addig ismételjük, amíg tart a hozzávalókból. A tetejére kenyérmorzsaréteg kerüljön. A tejszínből kemény habot verünk, vaníliás cukorral ízesítjük, és a tészta tetejére és oldalára kenjük. Málnalekvár pöttyökkel díszíthetjük.


Almás-habos

Hozzávalók (6 személyre): 1,5 kg (6 db) alma, 10 dkg darált mandula, 10 dkg reszelt kétszersült, 6 dkg kristálycukor, 10 dkg vaj, 5 dl tejszín.
Az almát meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk, és nagyon kevés vízben megpároljuk. Leszűrve a párolt almákat kivajazott edénybe rakjuk. A mandulát összekeverjük a reszelt kétszersülttel és a cukorral, s az almákra öntjük. A tetejére egyenletesen elosztva kis vajcsomókat rakunk. Előmelegített forró sütőben addig sütjük, amíg a tetején ropogós réteg képződik. Ekkor kivesszük, hagyjuk, hogy kihűljön, majd a kemény habbá vert tejszínnel gazdagon beborítva tálaljuk.


Svédország


Kenyérleves

Hozzávalók 4 személyre: 12 dkg reszelt barna rozskenyér, 1 evőkanál cukor, 5 dkg vaj, 1 evőkanál liszt, 7,5 dl húsleves, 4 evőkanál tejszín, 12 db mini virsli, só.
A vajat fazékban megforrósítjuk, világosra pirítjuk rajta a lisztet, és egy kevés hideg húslevessel simára keverjük. Ezután felforraljuk, hozzáadjuk a többi húslevest, a tejszínt, és beletesszük a reszelt kenyeret. Sóval és cukorral ízesítjük. Jól kiforraljuk, végül beletesszük a virsliket. Néhány percnyi fövés után tálaljuk.


Marhahátszín värmlandi módra

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg marhahátszín, 8 dkg füstölt szalonna, 10 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 1 szál petrezselyemgyökér, 2,5 dl húsleves, 1-2 teáskanál Worcester-szósz, só, törött bors.
A megtisztított hagymát és a petrezselyemgyökeret 7 dkg forró vajban aranyszínűre pirítjuk. Kivesszük a zsiradékból, és helyére téve a szalonnával megspékelt, megsózott, megborsozott hátszínt, a vajon mindkét oldalán hirtelen átsütjük. A húslevest aláöntve az előmelegített forró sütőbe tesszük, és gyakori locsolgatás közben, közepes lángon sütjük-pároljuk puhára. A mártáshoz a maradék vajat serpenyőbe rakjuk, beletesszük a pirított hagymát és a petrezselyemgyökeret, és Worcester-szósszal ízesítve összeforraljuk. Párolt paradicsommal, vajban párolt zöldborsóval és húslevesben főtt rizzsel tálaljuk.


Matrózhús

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg marhahús, 50 dkg burgonya, 40 dkg vöröshagyma, só, törött bors, 1 húsleveskocka, 2 evőkanál vaj.
Tűzálló agyagedényt a vajjal vastagon kikenünk, majd a meghámozott, felszeletelt burgonyát elrendezzük az alján. Arra a vékony szeletekre vágott, előzőleg megpirított húst helyezzük. Rászórjuk az apróra vágott, ugyancsak megpirított hagymát. Soronként sózzuk, borsozzuk, majd befedve hideg sütőbe tesszük. Közepes lángon, fedő alatt puhára pároljuk.


Hering üvegfúvó módra

Hozzávalók 4 személyre: 2-3 sózott hering, 15 dkg cukor, 1 dl ecet, 1 teáskanál konyak, 1 babérlevél, csipetnyi törött bors, 1 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, fél fej vöröshagyma.
A heringeket megtisztítjuk, és hideg vízben 12 órát áztatjuk. Utána lekaparjuk, megtörölgetjük, és kb. 2 cm-es szeletekre felvágjuk. A pácléhez a cukrot, az ecetet és a konyakot 2 dl vízzel összekeverjük. Beletesszük a babérlevelet és a borsot. Felforraljuk, majd kihűtjük. A sárgarépát, a petrezselyemgyökeret és a hagymát megtisztítva felszeleteljük. A heringet és a felszeletelt zöldséget rétegesen váltogatva széles szájú befőttesüvegbe rakjuk. Annyi páclevet öntünk rá, hogy az teljesen elfedje. Tálalás előtt legalább 12 órán át hűtőszekrényben érleljük.


Jansson megkísértése

Hozzávalók 4 személyre: 6 közepes burgonya, 2 fej vöröshagyma, 1 doboz szardellafilé, 5 dkg vaj, 2 dl tejszín.
A burgonyát meghámozzuk, vékony szeletekre vágjuk. Ugyancsak megtisztítjuk és felszeleteljük a hagymát is. A szardellafiléről lecsepegtetjük az olajat, majd a burgonyával és a hagymával rétegezve egy kivajazott lábosba rakjuk. A tetejére vajat morzsolunk, ráöntünk egy keveset a szardella olajából, és ráöntjük a tejszín felét. Befedve előmelegített, forró sütőbe tesszük, és kb. 30 percig pároljuk. Ezután ráöntjük a tejszín másik felét is, és további fél óráig pároljuk.


Húsgombóc füstölt szalonnával

Hozzávalók 4 személyre: 20 dkg darált marhahús, 20 dkg darált sertéshús, 20 dkg fehér kenyér, 1 tojás, 1 fej vöröshagyma, só, törött bors, 3 evőkanál tejszín, 1 liter húsleves, 4 szelet füstölt szalonna (10 dkg), 10 dkg vaj.
A kenyeret vízbe beáztatjuk, majd jól kinyomkodjuk. A darált húsokkal, a megfonnyasztott, apróra vágott vöröshagymával, a sóval, a borssal és a tejszínnel - ha kell egy kevés víz hozzáadásával - jól összedolgozzuk. A masszából 2-3 cm-es gombócokat formálunk, a forró vajban átpirítjuk, és a húslevesben megfőzzük. A szalonnaszeleteket aranysárgára pirítjuk. Tálaláskor 5-6 húsgombóc mellé 1-1 szelet pirított szalonnát teszünk.


Sült disznóhús hagymamártással

Hozzávalók 4 személyre: 4 szelet sertésborda, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál liszt, 2 dl tej, só, törött bors.
A hússzeletek mindkét oldalát beolajozott, forró serpenyőben 2-3 percig sütjük anélkül, hogy külön zsiradékot adnánk hozzá. Ezután melegített tálra tesszük, és melegen tartjuk. A vékony szeletekre metélt hagymát a serpenyőbe tesszük, és abban a zsiradékban, ami a húsból kisült, fedő alatt üvegesre pároljuk. A liszttel meghintjük, habzásig hevítjük, majd a tejjel feleresztjük. Sóval és borssal fűszerezzük, és folyamatosan kevergetve addig főzzük, amíg besűrűsödik. A sült húst a mártással, valamint vajas burgonyával, zöldborsóval, zöldbabbal adjuk asztalra.


Rizskása svéd módra
Hozzávalók 4 személyre: 2 dl rizs, 1 evőkanál vaj, 2 dl tejszín, só, cukor.
Egy jókora lábosban, 5 dl forrásban lévő vízbe beletesszük a vajat és a rizst. Megsózzuk, kis lángon, fedő alatt addig főzzük, amíg a rizs megpuhul. Lehűtjük, kevés cukorral összekeverjük, majd a tejszínből vert kemény habot óvatosan hozzákeverjük. (Kevés reszelt citromhéjjal is fűszerezhetjük.)







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 67
Tegnapi: 122
Heti: 67
Havi: 3 539
Össz.: 622 033

Látogatottság növelés
Oldal: Dánia -Svéd ízek
Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások - © 2008 - 2018 - izvarazs.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: bogrács ételek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »