Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

Borított, vagy rakott káposzta


Elkészítés: Egy lábasba pirítunk egy kevés hagymát egy kanál zsírban, s aztán beleteszünk 1 kiló megmosott és jól kinyomkodott savanyú káposztát. Befödve pároljuk, amíg megpuhult, gyakran megkavarva, mert könnyen odaég. Egy másik lábosban ez idő alatt szinte puhára párolunk 1/4 liter jó fajta rizst. Egy kiló disznó combját szeletekre vágva, megveregetjük, besózzuk s forró zsírba kisütve, azt húsvágón felaprítjuk. A zsírban, melyben a hús sült, pirítunk egy fél fej finomra vágott hagymát s hozzáteszünk egy kávéskanál paprikát, a húst s együtt párolva egy kis ideig, 2-3 kanál tejfelt keverünk bele. Most aztán előveszünk egy körülbelül 2-2,1/2 literes lábost, kikenjük zsírral, a fenekére pár vékony szelet füstölt szalonnát teszünk s azután a káposztának a harmad részét. Tejfellel leöntözgetjük s teszünk egy réteg rizst, húst, közbe mindig tejfelt, fölül káposztát és tejfelt s így 1 jó órára a sütőbe tesszük. Lapos tésztástálra kiborítva adjuk az asztalra. Aki nem szereti paprikásan a húst, készítheti a nélkül is, csak tejfelesen. nagyon ízletes füstölt hús, vagy sonka töltelékkel is és szokás füstölt kolbász és nyelv darabkákat is közé tenni.


Brassói rakott káposzta 1.

1/2 fej fehérkáposzta, 1/4 fej vöröskáposzta, 10 dkg rizs, 25 dkg csirkemáj, 3 dl tejföl, köménymag, só, cukor, ecet, olaj, vaj, zsemlemorzsa A káposztákat külön-külön legyaluljuk, besózzuk, és állni hagyjuk. A rizst kevés olajban megpirítjuk, felöntjük 2 deci vízzel, sózzuk, és fedő alatt megpároljuk. A megmosott csirkemájat forró olajban megsütjük. A káposztákat kinyomkodjuk a sóból. Két lábasban köménymagot pattogtatunk egy kevés olajon, majd külön-külön rátesszük a káposztát, és addig pároljuk, amíg kissé összeesik, közben kevés ecettel és cukorral ízesítjük. Vajjal kikent, zsemlemorzsával meghintett edénybe lerakjuk a fehérkáposzta felét, meglocsoljuk tejföllel, arra rárakjuk a rizs és a máj felét. Vöröskáposzta következik, majd tejföl, rizs, máj és fehérkáposzta. A tetejét tejföllel meglocsoljuk, zsemlemorzsával megszórjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Elkészítési idő: kb. 1,5 óra Jó tanács: Csirkemáj helyett maradék pörköltet vagy olajon átsütött darált húst is tehetünk az ételbe.


Brassói rakott káposzta 2.

Hozzávalók: 1,5 kg lapocka, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál zsír, 2 kg savanyú, apró káposzta, 2,5 dl fűszeres paradicsomlé, 4 dl tejföl, 1 nagy csokor kapor (vagy 2 evőkanál szárított kapor), 1 teáskanál csombor, ízlés szerint törött fekete bors, só. Elkészítés: Lehetőleg cserépedényben vagy tűzálló tálban érdemes elkészíteni ezt az eredeti székely ételt. A húst féltenyérnyi darabokra szeleteljük. A vöröshagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vágjuk. A felhevített zsíron sárgára fonnyasztjuk, és a hússzeleteket hirtelen, erős tűzön átsütjük rajta. A káposztát (ha túl savanyú lenne) átmossuk, lecsurgatjuk, és a tál aljára terítünk egy réteget. Jól megsózzuk, meghintjük csomborral és a finomra vágott kaporral meg törött borssal. Erre néhány hússzeletet borítunk, ezt is sózzuk és borsozzuk, majd paradicsomlevet csorgatunk rá. Ezt sült hagyma követi, a következő réteg a káposzta, a fűszerek, a hús stb. A tetejére káposztának kell kerülnie. Tejfölös paradicsomlével nyakon öntve, lefedve sütjük forró sütőben 2 óra hosszat. (Ha cserépedényben készítjük, akkor kis lángon sütjük 3 órán keresztül, és hideg sütőben kezdjük a sütést. )


Budai toros káposzta

Hozzávalók: 12 db savanyúkáposzta-levél, 1 kg burgonya, 1-1 kisebb szál sütnivaló kolbász, májas hurka és véres hurka, 10 dkg füstölt szalonna, 4 dl tejföl, 1 kisebb fej vöröshagyma, 1 csípős hegyes zöldpaprika, 1 teáskanál csombor (borsikafű), 1 mokkáskanál törött fekete bors, 1 késhegynyi reszelt szerecsendió, ízlés szerint só. A burgonyát héjában puhára főzöm, majd meghámozva hasábokra aprítom és egy nagy tűzálló tál (vagy egy tepsi) aljára terítem. Amíg a burgonya fő, a kolbászt és hurkákat egyenként, külön, alufóliába csavarom és grillsütőben vagy a forró sütőben megsütöm. A káposztalevelek külső, vastag ereit úgy vágom le, hogy a káposzta ne sérüljön meg. A megsült disznóságokat" négy részre darabolom. Egy-egy darabot egy-egy káposztalevélbe csomagolok, mintha töltött káposztát készítenék. A tálba rakott burgonyát megsózom, meghintem a borssal és a szerecsendióval, majd rákarikázom a megtisztított vöröshagymát. A füstölt szalonna felét nagyon apróra vágom és rászórom a burgonya tetejére, végül meglocsolom egy pohár tejföllel. Ezután sorban, egymás mellett elhelyezem rajta a kis káposztacsomagokat. A második pohár tejfölben elkeverem a sót, a borsot, a csombort és a nagyon vékony karikákra vágott csípős paprikát, és rálocsolom az étel tetejére. A megmaradt füstölt szalonnát vékony szeletekben elosztom a káposztacsomagok tetején. Az edényt szorosan, lehetőleg légmentesen befedem és az előmelegített forró sütőbe téve, legalább 45 percig, közepes lángon párolom. A tetejét levéve gyengén megpirítom, vigyázva arra, hogy ne szárítsam ki. Tálaláskor ki-ki a saját tányérján még külön is megtejfölözheti.


Erdélyi rakott káposzta 1.

40 dkg savanyú káposzta, 2 fej vöröshagyma, zsír pirospaprika, 20 dkg darált sertéshús, 5 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, 2 dl rizs, 10 dkg füstölt kolbász Hagymás zsíron pirospaprikával megpároljuk a savanyú káposztát. Egy másik edényben kiolvasztjuk a felkockázott szalonnát, apróra vágott hagymát teszünk bele, kissé megpirítjuk, és rátesszük a darált húst. Miután többször átforgattuk, hozzáadjuk a felkarikázott kolbászt, szükség szerint sózzuk, borsozzuk. Egy harmadik edényben kevés zsiradékon átforgatjuk a rizst, majd felöntjük négy deci vízzel, sóval ízesítjük, és lefedve puhára pároljuk. Egy zsírral kikent edénybe rétegezzük bele a káposzta harmadát, arra tegyük rá a rizs felét, arra a kolbászos hús felét. Utána ismét káposzta következik, amit meglocsolunk tejföllel, majd rizs, hús, és újból káposzta. Tetejére tejfölt kenünk, megszórjuk pirospaprikával, és meglocsoljuk egy kevés olvasztott zsírral. Középmeleg sütőben megsütjük, kockára vágva tálaljuk. Elkészítési idő: kb. 1.5 óra Jó tanács: Egyes vidékeken füstölt húst (sonkát, tarját, csülköt) főznek bele. Aki nem szereti a zsíros, nehéz ételeket, kihagyhatja a szalonnát, és disznóhús helyett készítheti az egytál ételt pulykából is.


Erdélyi rakott káposzta 2.

Hozzávalók: 50 dkg lapocka, 50 dkg dagadó, 50 dkg füstölt kolbász, 10 dkg füstölt szalonna, 2 evőkanál zsír, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál pirospaprika, mokkáskanál majoránna, 20 dkg rizs, 6 dl tejföl, 2 kg savanyú káposzta, ízlés szerint törött bors, só. Elkészítés: A káposztát átmossuk és lecsöpögtetjük. 1 evőkanál zsíron, fedő alatt félpuhára pároljuk. Közben a dagadót és a lapockát ledaráljuk. A megtisztított vöröshagymát a zsíron üvegesre pirítjuk, rádobjuk a darált húst, és 15 percig együtt sütjük. A rizst megmossuk, kissé lecsöpögtetjük, majd sós vízben félig megfőzzük. A füstölt szalonnát egészen apró kockákra vagdaljuk, a füstölt kolbászt pedig felkarikázzuk, és a füstölt szalonnán kissé megpirítjuk. Hozzákeverjük a hagymás darált húst, a majoránnát, sót, törött borsot és pirospaprikát, végül hozzáadjuk a tisztított és szétzúzott fokhagymát is. Nagy tepsi aljára terítjük a félig párolt savanyú káposzta egyharmadát, erre kerül a rizs fele, és a fele mennyiségű kolbászos darált hús. Betakarjuk a megmaradt káposztával, a maradék rizzsel és a maradék hússal, az utolsó réteg a káposzta. A tejfölt alaposan megsózzuk, meghintjük kis pirospaprikával és ráöntjük a káposztára. A sütőben 50-60 percig közepes lángon sütjük.


Erdélyi rakott káposzta 3.

Hozzávalók: 1 kg savanyúkáposzta, 40 dkg darált sertéshús (comb v. lapocka), 15 dkg paprikás kolbász (enyhén csípős), 5 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanálnyi pirospaprika, 1 mokkáskanálnyi szárított majoránna, 10 dkg előfőzött rizs, 3 dl tejföl, ízlés szerint só, bors, olaj A káposztát (ha túlságosan savanyú, kimossuk) kevés sós vízben félpuhára főzzük. Alaposan lecsepegtetjük. A szalonnát apróra kockázzuk, zsírjára sütjük, hozzáadjuk a finomra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát és fedő alatt üvegesre pároljuk. Rádobjuk a felkarikázott kolbászt, kissé pirítjuk, hozzáadjuk a pirospaprikát, (a lábast erre a kis időre levesszük a tűzről!), majd hozzáadjuk a darált húst, pici sót, ízlés szerint borsot, majd a majoránnát. Végül ezt az egészet jól összekeverjük. 3-4 percig erőteljes tűzön kevergetve pirítjuk, majd mérsékeljük a tüzet és fedő alatt, levében 25-30 percig pároljuk. Kiolajozunk egy nem túl mély tűzálló tálat (vagy kis tepsit) az aljára simítjuk a káposzta 1/3-ad részét, erre egy sor rizs, rá pedig egy sor darált hús kerül. Most ismét káposzta, azután a tejföl fele, majd a maradék rizs, maradék darált hús, végül a maradék káposzta s ennek a tetejére a maradék tejföl szépen elsimítva. A tálat (tepsit) betakarjuk alufóliával, előmelegített sütőben közepes tűznél 20-25 percig pároljuk. Ezután levesszük a fóliát és most már erősebb tűznél, szép pirosra sütjük. (Kb. 30 perc) Azonnal tálaljuk (csak forrón jó!) Külön csészében további tejfölt kínálhatunk hozzá!


Eredeti kolozsvári rakott káposzta

Hozzávalók: 1,5 kg savanyú káposzta, 1,5 kg sertéslapocka, 40 dkg füstölt kolbász, 60 dkg sertéskaraj, 10 dkg füstölt szalonna, 20 dkg rizs, 1 húsleveskocka, 6 tojás, 10 dkg zsír, 6 dl tejföl, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál pirospaprika, 1 fej vöröshagyma, ízlés szerint törött bors, só. Elkészítés: 50 dkg lapockát egy darabban megsütünk a szokásos módon. (Tepsibe téve leforrázzuk 1 evőkanál zsírral, aláöntünk 1 dl vizet, és lefedve puhára pároljuk.) A sült húst ezután ledaráljuk és félretesszük. A maradék lapockából hagymával, pirospaprikával pörköltet készítünk, rövid lével. (1 evőkanálnyi zsíron megfonnyasztunk 1 tisztított és nagyon apróra vágott vöröshagymát, a kockákra vágott húst rádobjuk, meghintjük pirospaprikával, sózzuk, és aláöntünk 2 dl vizet. Gyakori kevergetés mellett a húst puhára pároljuk.) A savanyú káposztát pici zsíron, kevés sóval és cukorral megpirítjuk. A húsleveskockából készített levesben a rizst félig megfőzzük, majd a félretett, darált sült hússal összekeverjük. A tojásokat keményre főzzük, és felkarikázzuk. A füstölt kolbászt is karikákra vagdaljak, a füstölt szalonnát pedig nagyon apró kockákra metéljük. Nagy tepsi (vagy tűzálló tál) aljára terítünk egy vékony réteg párolt káposztát, erre szórunk néhány tojáskarikát, szalonnakockákat, kolbászdarabkákat, és a pörkölt egyharmad részét. Ezt tejföllel meglocsoljuk. Erre egy sor húsos rizst teszünk, majd káposztával betakarjuk. Ezt is meglocsoljuk tejföllel, erre újabb tojás-, kolbász-, szalonnadarabkákat szórunk. Ezt követi a húsos rizs és káposzta. Addig rétegezzük, amíg tart a hozzávalókból. A sorokat sóval, borssal ízlés szerint fűszerezzük. A tetejére káposztának kell kerülnie, amit tejföllel meglocsolunk, és forró sütőben sütjük 1 óra hosszat, közepes lángon. Míg a káposzta sül, a sertéskarajból 10 szeletet vágunk, és hirtelen, nagyon pici zsíron ropogós-pirosra sütjük. Tálaláskor a rakott káposztát ezzel koronázzuk. Ez a káposzta nagyon finom, kiadós étel, bár eléggé munkaigényes.


Hurkás rakott káposzta

A savanyú káposztát a szokásos darált hús és rizs helyett karikára vágott májas hurkával rétegezem. Egyébként a "hagyományos" rakott káposzta recept. Jól melegíthető és fagyasztható, érdemes egy nagy tepsivel sütni. A receptet a kényszer szülte, de úgy megkedveltük őket, hogy az utóbbi években már vásárolt hurkából készítem.


Húsos káposzta

60 perc Nehézség: 2 60 dkg savanyú káposzta, 40 dkg sovány sertés- vagy marhahús csont nélkül, 1 tojás, 5 dkg rizs, 3 dl tejföl, 5 dkg füstölt szalonna, 5 dkg lángolt kolbász (vagy puha füstölt kolbász), 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott teáskanál csombor (borsikafű), 1 teáskanál pirospaprika, késhegynyi őrölt köménymag, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint A húst ledarálom. A rizst váltott vízben megmosom és térfogatához képest dupla mennyiségű vízzel felöntöm. Fedő alatt, kis lángon puhára párolom, majd hagyom kihűlni. Közben a füstölt szalonnát apróra vágom, zsírját kiolvasztom, és kikenek vele egy tűzálló tálat vagy tepsit. Beleterítem a kisütött szalonnapörccel és a megtisztított, felkarikázott vöröshagymával összekevert savanyú káposztát. A kihűlt rizst jól összedolgozom a felvert tojással, a darált hússal, a megtisztított és zúzott fokhagymával, a sóval, az őrölt fekete borssal és nagy diónyi gombócokat formálok a masszából. A káposztába kis "fészkeket" mélyítek, és a húsgombócokat beleteszem. Rászórom a lebőrözött és nagyon vékony karikákra vágott kolbászt. A tejfölbe belekeverem a pirospaprikát, a csombort, a köménymagot, a sót, az őrölt fekete borsot és rálocsolom a húsgombócok tetejére. 1 dl vizet ráöntök a káposztára, jól lefedem és az előmelegített forró sütőben, 90 percig párolom. Ha úgynevezett római tálba (cserépedénybe) teszem, akkor finomabb lesz, de tovább tart a sütése. (Csak hideg sütőbe szabad betenni a beáztatott cseréptálat, és kis lángon, legalább 2 órán keresztül kell sütni, a káposztára nem kell külön vizet önteni.)


Hússal összerakott káposzta.

Tegyünk lábasba egy jó nagy tojásnyi zsírt, és ha a zsír, forró lesz, tegyünk bele minden személyre egy nagy marék savanyu káposztát számítva, annyit, a mennyire szükségünk van. Egy pár kanál zsírt is öntsünk reá és fedjük be, egy fél óráig párolva kavargassuk; ez alatt tegyünk deszkára egy kiló kövérrel vegyes sertés pecsenyét. Vagdaljuk a hust össze, de nem túlságos apróra; tegyük ezt is kevés forró zsírba; tiz perczig pároljuk meg, tegyünk bele sót és sok tört borsot, hogy a bors íze ne vesszen el. Egy másik lábasban pároljunk zsiros vízben negyed kiló rizst. Mikor a rizs szemek puhák lesznek, vegyük el a tűztől, és a háromféle anyagot felváltva, sorban rakjuk egy zsírral kikent lábasba: legalul káposztát, azután kevés hust és rizskását, megint káposztát és húsos rizskását. Miután mind bele raktuk, öntsünk a tetejére fél liter jó tejfelt, fél liter édes tejet és pár kanál olvasztott zsírt. Ha ezt elkészítettük, tegyük a lábast sütőbe, fél óráig hagyjuk pirulni, aztán tálaláskor borítsuk ki a tálba és köríthetjük füstölt kolbásszal, vagy borjúszelettel.


Káposztás borda szabolcsi módra

35 perc Nehézség: 2 2,5 kg sertéskaraj, 1,5 kg alma, 1,5 kg savanyú káposzta, 2 nagy fej vöröshagyma, 1-2 evőkanál kristálycukor, 2 pohár száraz fehérbor, 10 dkg zsír, 3 szem szegfűszeg, ízlés szerint törött bors, só. A húst kicsontozzuk és felszeleteljük. A káposztát szükség szerint átmossuk, és ízlés szerint cukorral, törött borssal fűszerezve fedő alatt félpuhára pároljuk. Az almákat megmossuk, kicsumázzuk, és negyedekbe vágjuk. A felszeletelt húsokat a forró zsíron hirtelen átsütjük. Nagy tepsibe vagy tűzálló tálba terítjük az egész káposztát, szorosan egymás mellé ráhelyezzük a kisült hússzeleteket, sózzuk, borsozzuk, majd a negyedekbe vágott almát elosztjuk rajta. Ezt megszórjuk a porrá őrölt szegfűszeggel, csipet cukorral és sóval, és a fehérborral leöntve lefedjük. Forró sütőben sütjük közepes lángon, 1 órán át, végül a fedőt levéve, erős lángon 10 percig pirítjuk.


Káposztás rakott tyúk különlegesen (5 személyre)

Hozzávalók: 1 kisebb tyúk, 1 üveg csalamádé (vagy savanyú káposzta), 2 birsalma (vagy birskörte), 20 dkg reszelt sajt, 3 dl tejszín, 5 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 szem őrölt szegfűszeg, kevés cukor, késhegynyi őrölt babérlevél, ízlés szerint só és törött fekete bors. Elkészítés: A tyúkot megtisztítom, feldarabolom, és a felesleges zsíros bőrét lenyúzom. (Kisütött zsírja felhasználható.) Cserépedény (Römertopf) vagy tűzálló tál aljára szórom a nagyon apróra vágott füstölt szalonnát, erre terítem a kicsavart káposzta felét. (Ha savanyú, átmosom.) Megszórom egy kevés reszelt sajttal, rákarikázom az egyik meghámozott és kicsumázott birsalmát. Kevés cukorral és szegfűszeggel megszórom. Erre is hintek reszelt sajtot, majd sorban egymás mellé ráteszem a megsózott tyúkdarabokat. Beborítom a tisztított, vékony karikákra vágott vöröshagymával és betakarom a maradék birsalmaszeletekkel. Ezután újból a káposztával folytatom a rétegezést. Rászórom a reszelt sajtot, és leöntöm a tejszín, a fűszerek és a zúzott fokhagyma keverékével. Szorosan befedem, és előmelegített, forró sütőben, közepes lángon legalább 2 1/2 órán (tűzálló tálban másfél órán) keresztül párolom. Ha a sütési idő letelt, a tál fedelét leveszem, a húsok tetején lévő káposztát, hagymát, birset félretolom, hogy a tyúkhús bőrös része szabadon legyen. Visszateszem a forró sütőbe immár fedetlenül, és addig pirítom, míg szép piros kéreg nem sül rá. Rendkívül finom étel! Elkészítési ideje: kb. 180 perc


Lecsós rakott-káposzta Hozzávalók:

1/2 kg savanyú káposzta, lecsó, virsli, félkész rizs, pár szelet bacon szalonna, húsleves kocka. fűszerek Elkészítés: Tűzálló edény aljára lefektetem a bacon szalonnát és a fél adag káposztát. Ráteszem a lecsó felét. Tetejére a tetszés szerinti mennyiségben félbevágott virslit. Aztán a félkész rizst rászórom a virslire. Erre megint lecsó és legvégül a káposzta. 1 dl meleg vízbe feloldom a leveskockát és ráöntöm a lerakott dolgokra. Fólia alatt puhára "főzőm" a sütőben, majd a fóliát levéve picit megpirítom.


Mecklenburgi rakott káposzta

Az ürühúst kockákra vágjuk, egy-másfél órát főzzük, de előzőleg megsózzuk. A káposzta torzsáját kivágjuk, külső leveleit leszedjük, négy részre daraboljuk, lobogó forró vízben negyedórát főzzük. A vízből kivéve tiszta konyharuhában jó erősen kinyomkodjuk. Jénai tálat kibélelünk vékonyra vágott szalonnaszeletekkel, ezekre egy réteg káposztalevelet teszünk, úgy, hogy a levelek domború fele legyen felül. A káposztára húst rakunk, megsózzuk, megborsozzuk, finomra vágott hagymával és turbolyával, kevés szegfűszeggel megszórjuk, aztán előröl kezdjük a rétegezést: Káposzta, hús, fűszerek. Legfelülre káposzta kerüljön. Az egészet leöntjük az ürühús leszűrt levével, és kb. egy óra hosszáig főzzük. Tálaláskor nagyobb tálra borítjuk ki.


Nagyváradi rakott káposzta

Hozzávalók: 60 dkg darált sertéshús, 30 dkg vöröskáposzta, 30 dkg fehérkáposzta, 20 dkg rizs, 15 dkg csirkemáj, 2 dl tejföl, 2 vöröshagyma, 1 kávéskanál pirospaprika, só, bors, 2 tojás, 1evőkanál zsemlemorzsa, 1 alma, ecet, cukoe,3 dkg vaj, olaj. Elkészítés: A fehér és vöröskáposztát külön- külön legyaluljuk, sós vízzel leforrázzuk. A hagymát feldaraboljuk, egy kevés olajban üvegesre pároljuk az almával, egy csipet cukorral, egy kevés ecettel és sóval. Mély tűzálló tálat kivajazunk, megszórjuk zsemlemorzsával, aljára egy sor fehérkáposztát rakunk, tejföllel megöntözzük. Erre rátesszük a közben megpárolt rizst pirított csirkemájjal keverve, majd lefedjük vöröskáposztával. Párolt hagymán pirítjuk a darált húst, sózzuk, borsozzuk, hozzákeverünk 2 egész tojást, és rövid ideig ezzel is pirítjuk. A vöröskáposztára rakjuk, majd isméz fehérkáposztát, és tejfölt rakunk rá. Morzsával meghintjük, és a sütőben megsütjük.


Nyári rakott káposzta

Elkészítés: Vásárolunk hozzá egy egykilós szép, tömör káposztafejet, külső nagy leveleit lebontjuk, és sós vízben öt percig abáljuk, majd alaposan lecsepegtetjük. A többi káposztát a reszelő durva fokán lereszeljük. Három evőkanál olajon aranysárgára pirítunk egy nagy fej apróra vágott régi, vagy egy csomó újhagymát, hozzáadunk 1-2 gerezd tört fokhagymát, és egy percig együtt sütjük. Hozzáadjuk a reszelt káposztát, és sóval, őrölt borssal fűszerezve, kevergetve addig sütjük, amíg sárgulni nem kezd. Meghintjük két evőkanál liszttel, felengedjük két deci tejjel, és kevergetve sűrű mártássá főzzük, majd langyosra hűtjük. Ekkor belekeverünk két tojássárgát, végül a tojások kemény habbá vert fehérjét, és 20 deka apró kockára vágott főtt-füstölt hússal vagy sajttal gazdagítjuk. (Tehetünk bele sonkát meg sajtot együtt is.) Kivajazunk egy mély tűzállótálat, kibéleljük a maradék káposztalevelekkel, belesimítjuk a krémet és befedjük a maradék káposztalevelekkel. Tetejére egy deci tejfölt csepegtetünk, öt deka reszelt sajttal megszórjuk, és a forró sütőben addig sütjük, amíg a teteje szépen meg nem pirul.


Rakott káposzta 1.

Hozzávalók: 1,5 kg savanyú káposzta, 1,5 kg darált hús, 1 zacskó előfőzött rizs, kis fej hagyma, 4-5 szelet kockára vágott kolozsvári szalonna, 6 dl tejföl, só, bors, Elkészítés: A rizst sós vízben megfőzöm. A szalonnát megpirítom. A felaprított hagymát kb. 1,5 dl olajon üvegesre pirítom, azután beleteszem a káposztát dinsztelni. Amikor már nem kemény a káposzta, leveszem a tűzről. A darált húst szintén olajon (amennyit felvesz, azaz nem csurog alatta) megdinsztelem, ízlés szerint sóval, borssal ízesítem. Mikor puha a hús hozzákeverem a rizst és félreteszem. Most következik az összeállítás. A tepsit kikenem a szalonnazsírral és szétterítem a káposztát, hogy éppen befedje a tepsit. Ráteszek egy sor húst, azután egy sor tejfölt. Ezt megismétlem még kétszer. Ha ezzel megvagyok, beteszem a sütőbe és kb. 30 perc alatt készre sütöm.


Rakott káposzta 2.

Hozzávalók: 15 dkg rizs, 50 dkg sertés hús, 1 dl olaj, 20 dkg vörös hagyma, 70 dkg savanyú káposzta, 5 dkg füstölt szalonna, 3 dl tejföl, fokhagyma, bors, majoránna, pirospaprika, só A rizst puhára főzzük, a húst ledaráljuk. A vörös hagyma felét olajon megpirítjuk, megszórjuk paprikával, kevés vízzel felengedjük, majd a káposztát belerakva, fedő alatt félig puhára pároljuk. A szalonnát kiolvasztjuk, zsírjában megpirítjuk a vöröshagyma másik felét, hozzáadjuk a fokhagymát is, majd a darált húst. Borssal, paprikával, majoránnával, sóval ízesítjük. A húst félig puhára pároljuk. Egy kikent tűzálló tál aljára tesszük a káposzta felét, ráterítjük a húst, erre a rizst helyezzük, majd a maradék káposztával betakarjuk. Meglocsoljuk a tejföllel és közepes hőmérsékletű sütőben kb. 50-60 percig sütjük.


Rakott káposzta 3.

60 dkg savanyúkáposztát átmosva 15 percig előfőzünk, leszűrjük. Egy edényben 12 dkg rizst puhára főzünk. 15 dkg kolbászt felkarikázunk. 5 dkg zsíron megpirítva 8 dkg aprított hagymát, meghintjük 1 kk. édes pirospaprikával, rátéve 30 dkg darált sertéshúst, sózzuk, borsozzuk, kissé lepörköljük. Tűzálló tálba ujjnyi káposztaréteget téve, rásimítunk a húsmasszából, rizzsel hintjük, rárakunk pár kolbászkarikát. Így rétegezve tovább, tetejére káposztát rakunk. 2 dl tejföllel locsolva, meleg sütőben sütjük. Ha pirulni kezd, lefedjük!


Rakott káposzta 4.

Hozzávalók: 1,2 kg fejes káposzta, 20 dkg baromfi párizsi, 5 dkg vöröshagyma, 20 dkg gomba, 5 dkg paradicsompüré, 2 dl energiaszegény tejföl, 2 evőkanál étolaj, só, pirospaprika. A vékony csíkokra vágott káposztát vékony csíkokra vágjuk, és sós vízben megfőzzük, leszűrjük. Kiolajozott tűzálló tálba tesszük a felét, tetejére, a kockára vágott párizsi kerül, majd kevés olajon hagymával megpirított szeletelt gomba. Befedjük a maradék káposztával, leöntjük a paprikával, paradicsompürével simára kevert tejföllel. Sütőben 25-30 percig sütjük.


Rakott káposzta

- másképp 60 perc Nehézség: 1 Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta, 50 dkg héjában főtt burgonya, 25-30 dkg krinolin (vagy szafaládé), 3 dl tejföl, 2 nagy fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál csombor (borsikafű), 1 dl olaj, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint Elkészítés: A felforrósított olajon üvegesre párolom a megtisztított és apróra vágott vöröshagymát. Tűzálló tál aljára szórom a savanyú káposzta felét, sóval és csomborral meghintem, majd kevés párolt vöröshagymával takarom le. Ezután rákarikázom a meghámozott burgonya felét, jól megsózom-megborsozom, és beborítom a lebőrözött krinolin apróra vágott darabjaival. Bőven meglocsolom tejföllel, és ráterítem a maradék savanyú káposztát. A rétegezést addig folytatom, amíg csak el nem fogy a hozzávaló. Tetejére tejfölt öntök és az előmelegített forró sütőben 30 percig sütöm.


Rakott káposzta AMC-ben

Hozzávalók 8 személyre: 75-80 dkg darált sertéshús, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 és 1/2 kg savanyú káposzta, 15 dkg rizs, 4 dl tejföl, 2 dl paradicsom ivólé, 1 csokor friss kapor vagy, 1 evőkanál szárított kapor, 1 mokkáskanál csombor (borsikafű), só, törött bors A megtisztított vöröshagymát nagyon apróra metéljük. Az AMC-serpenyőt közepes hőfokon előmelegítjük, és benne a darált húst átpirítjuk, majd a hagymát hozzátéve, kevergetve tovább pirítjuk egy-két percig. Megsózzuk, meghintjük borssal. Ha a káposzta túl savanyú, átmossuk. A rizst megmossuk, majd lecsöpögtetjük. A paradicsomlevet simára keverjük a tejföllel. Az AMC-fazék alját egyenletesen beterítjük egyharmadnyi káposztával. Meghintjük kevés csomborral és törött borssal, ezután vágott kaprot szórunk rá. Erre tesszük a hagymás hús felét, megborsozzuk, majd a rizs felét egyenletesen rászórjuk. Tejfölös paradicsomlevet csorgatunk rá. Ezt követően a következő réteg ismét káposzta, a fűszerek és a hús meg a rizs. A tetejére káposztát rakunk, végül leöntjük a megmaradt tejfölös paradicsomlével. Az edényt befedjük, majd közepes hőfokon a párolási tartományig felmelegítjük. Ezután a hőforrást a minimumra csökkentjük, és kb. 1 és 1/2 órán keresztül pároljuk az ételt anélkül, hogy a fedelét levennénk. Italajánlat: Száraz fehérbor vagy könnyű vörösbor illik hozzá. Tipp: A fedőt azért nem szabad levenni, nehogy elillanjon a gőz. Ha a gőz kiszökik az edényből, az étel kiszárad, és kevésbé gyorsan puhul. A káposztát minél többször melegítik, annál jobb lesz az íze, tehát akkor is érdemes ezt a nagy adagot elkészíteni, ha csak 2 személyre főzünk!


Rakott káposzta Rózsika módra

Hozzávalók: 1/2-3/4 kg savanyú káposzta, ugyanennyi hús 2,5 dl rizs,2-3 fej hagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, tk-nyi őrölt kömény, ételízesítő, és a pörkölthöz használatos fűszerek, 4-5 dl tejföl. Elkészítés: A húsból hagyományos módon pörköltet készítek, de őrölt köménnyel és szeletekre vágott fokhagymával is ízesítem. Kissé bővebb lére főzöm (nem sütöm zsírjára). A rizst olajon ledinsztelem, ráöntöm a főzőlét, fél fej reszelt hagymával és ételízesítővel majdnem teljesen készre főzöm. A savanyú káposztát olajon kb. fél óra hosszat dinsztelem. A sütőedényt kissé kiolajozom (de lehet szalonnacsíkokkal is beteregetni) és kezdődik a rétegezés. Előbb a káposzta fele, majd a rizs fele, a levéből kiszedem az összes pörköltet és rárakom a rizsre. A pörköltlét összekeverem a tejföl felével és a tejfölös lé felét, egyenletesen ráöntöm. Ezután jön a maradék rizs, rá a maradék káposzta, majd a tejfölös lé. A tetejére a maradék tejföl kerül, aztán mehet a sütőbe. Kb. egy óra alatt kész.


Rakott káposztás kacsa

Hozzávalók: 1 sovány pecsenyekacsa, 75 dkg savanyú káposzta, 2 alma, 2 nagy fej vöröshagyma, 20 dkg reszelt sajt, 4 gerezd fokhagyma 1-1 teáskanál csombor és majoránna, 1 csapott mokkáskanál őrölt borókabogyó, késhegynyi őrölt köménymag, ízlés szerint só és törött fekete bors, 4 dl tejföl. Elkészítés: A megtisztított pecsenyekacsát feldarabolom. Mély tűzálló tálat kibélelek hajszálvékony csíkokra vágott kacsahájjal (amelyet a szárnyas hasából vettem ki). A tál aljára szórom az átmosott és lecsöpögtetett savanyú káposzta egyharmadát. Sót, borsot, csombort, borókát, köménymagot és majoránnát szórok rá, majd a besózott húsdarabokkal letakarom. Erre reszelt sajtot hintek, kevés tejföllel lelocsolom. Rákarikázok vöröshagymát, rászórok zúzott fokhagymát, majd beborítom meghámozott, kicsumázott almaszeletekkel. Erre káposzta kerül, és addig folytatom a rétegezést, amíg van hozzávaló. A tetejére húsnak, sajtnak és tejfölnek kell kerülnie. A tálat szorosan lefedem, és előmelegített, forró sütőben, kis lángon legalább két órán keresztül sütöm. Felséges étel! (Nem, nem is étel, hanem étek!) Ha római tálban készítem, akkor még jobb, de a sütés idejét egy órával növelni, a lángot viszont takarékra tanácsos csökkenteni. Elkészítési ideje: 150-210 perc


Szabadkai rakott káposzta

Hozzávalók: 70 dkg fejes káposzta, 30 dkg paradicsom, 30 dkg zöldpaprika, 1 fej vöröshagyma. 2 dl tejföl, 10 dkg kolozsvári szalonna, só, bors. Elkészítés: A káposzta torzsáját kiszedjük, majd a káposztát ujjnyi vastag szeletekre vagdaljuk. Sós vízben 5-6 percig főzzük, majd leszűrjük. Kiolajozott mély tűzálló tálba rakjuk, ráteszünk egy sor karikára vágott paradicsomot, majd erre, csíkokra vágott zöldpaprikát. Ezután tesszük a tálba a karikára vágott hagymát. Leöntjük a tejfellel, beborítjuk a vékony szeletekre vágott és bevagdalt kolozsvári szalonnával, és a sütőben megsütjük.


Szalonnás rakott káposzta

70 perc Nehézség: 1 Hozzávalók: 1 kg savanyú apró káposzta, 20 dkg főtt császárszalonna, 1 kis szál lángolt (vagy nem száraz füstölt) kolbász, 2 nagy fej vöröshagyma, 3 dl tejföl, 3 evőkanál liszt, késhegynyi babérlevélpor, 1 teáskanál szárított csombor, kevés só és őrölt fekete bors, ízlés szerint Elkészítés: A császárszalonnát hajszálvékony, nagy szeletekre vágom, és egyharmadával kirakom egy tűzálló tál alját. Erre teszem a második egyharmadnyi, kissé kicsavart (vagy ha nagyon savanyú a káposzta, akkor átmosott és lecsöpögtetett) savanyú káposztát. Ezt lelocsolom a fűszerekkel és a liszttel simára kevert tejföllel, majd a vékony karikákra vágott vöröshagymaréteg következik. Erre kerül a lebőrözött és ugyancsak felkarikázott kolbász, majd a szalonna, és ismét a káposzta következik egészen addig, amíg csak el nem fogy a hozzávaló. A tetejére hagymát és szalonnát teszek, előmelegített forró sütőbe teszem a lefedett ételt, majd 45-50 percnyi lassú sütés után leveszem a tál fedelét, és addig pirítom, amíg a szalonnából ropogós pörc nem válik. Rendkívül jóízű, egyszerű étel, amelyet minél többször melegítek, annál finomabb lesz. Érdemes belőle akár tripla adagot is készíteni!


Toros rakott káposzta

Hozzávalók: l kg tüdő, 20 dkg máj 20 dkg sertésbőrke 30 dkg tokaszalonna, 2 kg savanyú káposzta, 30 dkg rizs, 10 dkg vöröshagyma, 2 dkg. fokhagyma, 6 dkg pirospaprika, 2 g bors, 3 g majoránna, 4 dl tejföl, 15 dkg zsír Elkészítés: A belsőségeket jól megmossuk, és a bőrkével feltesszük főni. Megsózzuk, borsozzuk, hagymával fűszerezzük. A puha belsőségeket leszűrjük, lehűtjük és megdaráljuk. A káposztát a belsőségek főzőlevében félpuhára főzzük. A rizst is megfőzzük a belsőségek főzőlevében. A tokaszalonnát apró kockákra vágjuk, kisütjük, a finomra vágott vöröshagymát és fokhagymát megpirítjuk benne, beletesszük a pirospaprikát, jól elkeverjük, és azonnal felengedjük egy kevés főző lével. Zsírjára pirítjuk, és beletesszük a darált belsőségeket, megsózzuk, majoránnával, borssal ízesítjük, és időnként megkeverve fedő alatt pároljuk. Ezután kizsírozott tepsibe egy sor káposztát rakunk le, erre a rizsből teszünk egy sort, a tetejére pedig egy sor belsőséget terítünk. Ezt folytatjuk addig, míg az anyagokból tart. A legtetejére káposztát teszünk, tejfölt öntünk rá, megszórjuk pirospaprikával, és piros-ropogósra sütjük.


Töltött gombás káposzta

60 perc Nehézség: 2 12 savanyúkáposzta-levél, 50 dkg gomba, 3 evőkanál búzadara, 1 tojás, 5 dkg reszelt sajt, 4 evőkanál olaj, 3 dl tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, só és őrölt fekete bors, ízlés szerint A gombát megmosom, megtisztítom, és vastag szeletekre vágom (szárával együtt). A felforrósított olajon sóval, őrölt fekete borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel és a zúzott fokhagymával fedő alatt, saját levében puhára párolom, majd zsírjára sütöm. Ha langyosra hűlt, belekeverem a gyengén felvert nyers tojást, a búzadarát és 10 percig pihentetem. Ezután átkeverem. A savanyú káposztalevelek erezetét kivágom, és a gombás masszával megtöltöm a káposztaleveleket. Úgy csavarom össze, mint amikor a szokásos tölteléket készítem. A tekercseket tűzálló tálba teszem, rászórom a reszelt sajtot, ráöntöm a tejfölt és befedve, az előmelegített forró sütőben addig párolom, amíg a káposztalevélbe szúrt villa könnyen beleszalad.


Udvarhelyi rakott káposzta

Hozzávalók: 60 dkg sertéshús, 25 dkg kolbász, 20 dkg kolozsvári szalonna, 15 dkg zsír, 1,5 kg savanyú káposzta, 20 dkg vöröshagyma, 2 dkg pirospaprika, 1 gerezd fokhagyma, 1 dl olaj, 2 dl tejföl, só, bors, kakukkfű. Elkészítése: A sertéshúst megdaráljuk, a hagymát apróra vágjuk, és együtt olajban megpirítjuk, megpaprikázzuk. A füstölt szalonnát vékony szalonnaszeletekre vágjuk, megpirítjuk beletesszük rövid időre, a karikára vágott füstölt kolbászt is. A savanyú káposztát, ha nagyon savanyú, kimossuk, és föltesszük főni néhány csonttal vagy bőrkével. Mély tűzálló tál belsejét megzsírozzuk, és kibéleljük egy 3-4 cm réteg lecsurgatott káposztával. Ráhelyezünk egy réteg kolbászt és szalonnaszeleteket, hozzáadjuk a fokhagymát, kakukkfüvet, egy vékony réteg párolt rizst, és lefedjük egy réteg pirított paprikás hússal. Ezután ugyanilyen sorrendben ismételjük meg a rétegezést. A végén borítsuk be a maradék káposztával. Öntsük le tejföllel, és a sütőben pároljuk közepes lángon kb. 3/4 óra hosszat.







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 44
Tegnapi: 140
Heti: 401
Havi: 2 893
Össz.: 657 827

Látogatottság növelés
Oldal: Rakott káposzták
Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások - © 2008 - 2018 - izvarazs.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: éretlen dinnye felhasználása - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »