Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

Amerikai szárazbableves.

Hozzávalók: fél kg száraz tarkabab, 1 fej fokhagyma, teáskanál só, csipetnyi őrölt bors, fél pohár tejföl, vegeta. Elkészítése: A babot 10 órán átáztatjuk, majd annyi vízben tesszük fel főni, hogy éppen csak ellepje. Beletesszük a hagymát, csíkokra vágva, az apróra zúzott fokhagymát és az ízesítőket. Figyelem! A főzéshez a legkisebb lángot használjuk, edényben - és ne kuktában! - kb. 5 órán keresztül főzzük. Főzés közben sűrű lé képződik majd a hagyma és a babban lévő keményítő hatására. Ízlés szerint vegetával, kevés borssal megfűszerezve, tejföllel tálaljuk.




Grízgombócleves gombával.

Hozzávalók: 1 szál sárgarépa, 1 szál fehérrépa, 4 fej gomba, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 ek. vaj, 1 tasak grízgombócleves. Elkészítése: A zöldségeket megmossuk, megtisztítjuk, a sárga- és fehérrépát vékonyabb hasábokra, a gombát szeletekre vágjuk. A petrezselymet felaprítjuk. A vajon megpirítjuk a szeletelt gombát. Hozzáadjuk a sárgarépát és fehérrépát, majd puhára pároljuk. Felöntjük bő 1 liter vízzel, felforraljuk, a forrásban lévő vízbe szórjuk a levesport, 10 percig főzzük, a végén megszórjuk a petrezselyemmel.





Édes, paradicsomos sárgaborsóleves .

Hozzávalók: 25 dkg sárgaborsó, 1 nagyobb paradicsompüré konzerv, 1 evőkanál cukor, 1 kávéskanál só, csipetnyi morzsolt majoranna, 2 evőkanál liszt, vegeta. Elkészítése: A sárgaborsót 10 órán át vízben áztatjuk, majd feltesszük főni, annyi vízben, hogy az 3 ujjnyira ellepje. A majoránnával kb. fél órán át közepes lángon főzzük, amíg meg nem puhul. Beletesszük a paradicsompürét, a lisztet és az ízesítőket, majd összeturmixoljuk és még kb. 2-3 percig főzzük. Ízlés szerint még fűszerezhető, ízesíthető.




Kapros, joghurtos sárgaborsóleves .

Hozzávalók: 25 dkg sárgaborsó, 2 gerezd fokhagyma, 2 fej hagyma, 2 pohár joghurt, csipetnyi tárkony, 2 evőkanál liszt, fél csokor kapor, 1 teáskanál só, vegeta. Elkészítése: A 10 órára beáztatott sárgaborsót a felaprított hagymával, a fokhagymával és a fűszerekkel együtt puhára főzzük, majd hozzáadjuk a joghurtban csomómentesen elkevert lisztet és összeturmixoljuk. Átfőzzük vele. A végén beletesszük az apróra vágott kaprot.




Paradicsomos zöldségleves.

Hozzávalók: 3-4 db sárgarépa, 2 db fehérrépa, 1 csokor petrezselyem, fél zeller, 2 db zsenge karalábé, 1 nagyobb paradicsompüré konzerv, 2 babérlevél, 1 teáskanál só, csipetnyi őrölt bors, tárkony, csöpp olaj, maroknyi cérnametélt vagy más aprótészta, vegeta. Elkészítése: A zöldségeket megtisztítjuk, kockákra vagy szeletekre vágjuk, az olajra dobjuk, hogy színüket megőrizzék. Felengedjük kb. másfél liter vízzel, belekeverjük az ízesítőket, valamint az apróra vágott petrezselymet és főni hagyjuk. Amikor a zöldség majdnem megfőtt, belekeverjük a paradicsompürét, beletesszük a tésztát, és puhulásig főzzük.




Olasz spagettileves.

Hozzávalók: 2 db közepes burgonya, 2 db kemény paradicsom, 2 fej hagyma, 2-3 sárgarépa, 1 gerezd fokhagyma, 15 dkg spagetti száraztészta, 10 dkg parmezán vagy más, ízes, olvadó sajt, 1 csokor petrezselyem vagy zeller, 1 teáskanál só, csipetnyi cukor, 1 kávéskanál olasz fűszerkeverék, csipetnyi curry, 1 kávéskanál olaj, vegeta. Elkészítése: A megtisztított és felaprított burgonyát, hagymát és sárgarépát olajon megpároljuk, majd kb. 1 1/2 l vízzel felengedjük, és az ízesítőkkel együtt főzzük. Amikor félig elkészült (kb. 10 perc), belekeverjük a lehámozott, felszeletelt paradicsomot, az apróra vágott fokhagymát és spagettit. Puhára főzzük, így egy majdnem sűrű, főzelékhez hasonló ételt kapunk. Tetszés szerint hígítható. Tálaláskor bőven megszórjuk finomra vágott petrezselyemmel és reszelt sajttal.




Rizses gombaleves .

Hozzávalók: 30 dkg csiperkegomba, fél csésze (lehetőleg barna) rizs, 2 fej hagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, 1 teáskanál só, csöpp mustár, csipetnyi curry, csipetnyi őrölt bors, fél pohár tejföl, vegeta. Elkészítése: A gombát megtisztítjuk, és vastagabb szeletekre vágjuk. A rizst félig megfőzzük, félretesszük. A gombát az olajon, vágott petrezselyemmel és a nagyon apróra vágott hagymával, fedő alatt kb. 10 percig pároljuk, majd megszórjuk a liszttel és kb. 1 l vízzel felöntjük. Beletesszük az ízesítőket és a rizst. (Amennyiben azt bő vízben főztük, nem kell több vizet hozzáadnunk, ám ez ízlés szerint változhat.) Tejföllel tálaljuk.




Kapros tökpüréleves.

Hozzávalók: 1 kisebb friss vagy 1 csomag mirelit tök, 1 csokor kapor, 1 db sárgarépa, 1 pohár tejföl, 1 teáskanál só, 2 evőkanál liszt, késhegynyi vaj, 3 szelet kenyér vagy 3 zsemle felkockázva, vegeta. Elkészítése: A tököt megtisztítjuk, magvas belsejét kivájjuk. A sárgarépát megtisztítjuk, felkockázzuk, és kb. másfél liter vízben odatesszük főni, a tökkel együtt. Beletesszük az ízesítőket, a kapor kivételével. Közben tejfölt kikeverjük a liszttel, és kevés vízzel felengedjük. Ahogy a zöldségek megfőttek, a habarást belekeverjük, átforraljuk és összeturmixoljuk. Apróra vágjuk a kaprot, a vajon kicsit megpirítjuk, majd az egészet a levesbe keverjük, és még 1-2 percig főzzük. A kenyér vagy zsemlekockákat a vajon jól megpirítjuk, és a tányérokba szervírozott levesre szórjuk. Azonnal fogyasztjuk.



Sóskakrémleves tojásgaluskával.

Hozzávalók: 10 dkg friss vagy egy csomag mirelit sóska, 2 db zsemle, 1 db tojás, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, 3 dl tej, 1 teáskanál só, 1 teáskanál cukor, csipetnyi őrölt bors, vegeta. Elkészítése: A sóskát olajon megpároljuk, megszórjuk liszttel, majd felöntjük kb. másfél liter vízzel. Puhára főzzük. Beletesszük a sót, a cukrot, a vegetát és jól összeturmixoljuk. Közben a tejbe beáztatjuk a zsemléket, felverjük a tojást. A zsemléket kicsavarjuk, majd a tojással, borssal, csöpp sóval jól összedolgozzuk és evőkanállal a fövő levesbe szaggatjuk. Gyenge lángon még 4-5 percig főzzük.




Tojásos kukoricaleves.

Hozzávalók: 2 doboz konzerv vagy 1 csomag mirelit kukorica, 2 dl száraz fehérbor, 4 db tojás, 1 csokor zeller, fél pohár tejföl, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, csipetnyi őrölt bors, vegeta. Elkészítése: A kukoricát másfélszer annyi vízben főni tesszük az ízesítőkkel és az apróra vágott zellerzölddel együtt. Közben a tejfölt kikeverjük a liszttel és felengedjük a borral, majd a levesbe keverjük. A tojásokat egyenként felütjük, és a fövő levesbe engedjük úgy, hogy ne essenek szét, és amolyan tojásgombócok keletkezzenek. A tojásokat lehet félkeményre és keményre is főzni, ízlés szerint.




Francia hagymaleves.

Hozzávalók: fél kg vöröshagyma, 1 evőkanál olaj, fél csokor petrezselyem, 1 pohár tejszín, 4 szelet pirítós kenyér, fél dl konyak, 5 dkg trappista sajt, 1 teáskanál só, csipetnyi curry, vegeta. Elkészítése: A szeletekre vágott hagymát megpirítjuk az olajon. Ráöntünk kb. másfél liter vizet és beletesszük az ízesítőket (vegetát bőven!). Puhára főzzük, majd a tűzről levéve összeturmixoljuk és beleöntjük a tejszínt. Összefőzzük, majd hozzáadjuk a konyakot. Eközben megpirítjuk a kenyérszeleteket. A pirítósokat a tányérokba helyezzük, és vastagon megszórjuk reszelt sajttal. Így tesszük rá a forró hagymalevest. Azonnal fogyasztjuk.



Zelleres, savanyú lencseleves .

Hozzávalók: 25 dkg lencse, 1 db friss zeller, a zöldjével együtt, 1 evőkanál tárkonyecet, 2 gerezd fokhagyma, 2 fej hagyma, 2 db babérlevél, 1 teáskanál só, csöpp olaj, vegeta. Elkészítése: A lencsét 10 órán át, áztatjuk, majd leszűrjük, és másfélszer annyi vízben feltesszük főni. A zellert megtisztítjuk, kettévágjuk, zöldjét apróra metéljük, és a lencséhez keverjük. Beletesszük a fokhagymát és az ízesítőket. Puhára főzzük (kb. 15 perc). Kivesszük belőle a zellert, majd beleöntjük a tárkonyecetet. Tetszés szerint, csöppnyi rántással sűríthetjük. A hagymát apró kockákra vágjuk, és az olajon pirosra sütjük. A tányérokba szervírozott levesre szórjuk.




Édes sütőtökpüré-leves .

Hozzávalók: 2 nagyobb szelet nyers sütőtök, 1 pohár tejszín, 1 teáskanál cukor, 5 dkg füstölt sajt, csipet só. Elkészítése: A sütőtököket kockákra vágjuk, és az ízesítőkkel puhára főzzük (kb. 15 perc) annyi vízben, hogy bőven ellepje. A tejszínnel összeturmixoljuk és lassú tűzön felfőzzük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd tányérokba tesszük, és reszelt sajttal megszórjuk.



Cukkínikrém-leves .

Hozzávalók: 1 db kisebb cukkíni, fél csokor petrezselyem, 1 pohár tejszín, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál vegeta, 4 szelet kenyér, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál olaj, késhegynyi vaj. Elkészítése: A cukkínit meghámozzuk, magvát kivesszük, majd felkockázzuk. Az olajon vegetával fedő alatt megpároljuk (kb. 10 perc). Megszórjuk a liszttel és felengedjük kb. 1 l vízzel. Lassan belekeverjük a tejszínt, hozzáadjuk a fűszereket és összefőzzük. Amikor a cukkíni megpuhult, összeturmixoljuk. A kenyérszeleteket felkockázzuk és a vajon megpirítjuk. A tányérokba szervírozott levesre dobjuk az apróra vágott petrezselyemmel együtt. Azonnal fogyasztjuk.




Fehér burgonyaleves.

Hozzávalók: fél kg burgonya, 1 pohár joghurt, 1 evőkanál liszt, 1 db babérlevél, 1 teáskanál só, néhány szál petrezselyem, vegeta. Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, és kockákra vágjuk. Odatesszük főni a babérlevéllel és sóval, kb. 1 liter vízben. Eközben a joghurtot simára keverjük a liszttel, hozzáadjuk a vegetát és az apróra vágott petrezselymet. Amikor a burgonya puhára főtt, hozzákeverjük a joghurtos lisztet és összefőzzük vele.




Spenótleves roqueforttal.

Hozzávalók: 30 dkg friss vagy 1 csomag mirelit spenót, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál olaj, 3 dl tej, 10 dkg roquefort sajt, 1 teáskanál só, vegeta. Elkészítése: A spenótot apróra vágjuk és megfonnyasztjuk az olajon. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, és fedő alatt megpároljuk a vegetával. Megszórjuk liszttel és felöntjük a tejjel. Összeturmixoljuk. Vízzel még hígítjuk. Beletesszük a sót és összefőzzük. A roquefortot megreszeljük, és a tányérokra szervírozott levesre szórjuk. Azonnal fogyasztjuk.




Hideg uborkaleves .

Hozzávalók: 1 nagyobb kígyóuborka, 1 pohár joghurt, 1 kávéskanál só, 1 késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál vegeta. Elkészítése: Az uborka egynegyedét hámozás nélkül uborkagyalun leszeleteljük. A többi részét lehámozzuk, felkockázzuk és fél liter vízben a fűszerekkel puhára főzzük. Hagyjuk teljesen kihűlni. Ekkor belekeverjük a joghurtot és összeturmixoljuk. A félretett uborkaszeletekkel díszítjük. Nehezebb főétel elé kiváló étvágygerjesztő!




Zelleres, savanykás bableves.

Hozzávalók: fél kg szárazbab, 1 db friss zeller a zöldjével együtt, 10 dkg szarvacska vagy hasonló száraztészta, 3 db babérlevél, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál olaj, csipetnyi cukor, 1 evőkanál liszt, csipetnyi pirospaprika, fél pohár tejföl, vegeta. Elkészítése: Az előző este beáztatott babot feltesszük főni, másfélszer annyi vízben. Beletesszük a kockára vágott zellert és a zöldjét, az ízesítőket, és kb. fél órán át, főzzük lassú tűzön. Ha a zellert nem kívánjuk elfogyasztani, akkor kettőbe vágva is beletehetjük, majd kivehetjük, amint puhára főtt. Lehűtve majonézzel kellemes zellersalátát készíthetünk belőle. Ha a bab már megfőtt (de nem túl puhára), beleszórjuk a tésztát és továbbfőzzük. Eközben rántást készítünk, felengedjük, és a levesbe keverjük. Az egészet összefőzzük, majd állni hagyjuk, amíg a tészta megdagad. Tejföllel tálaljuk.




Babgulyás, szójakockából .

Hozzávalók: fél kg szárazbab, fél csomag Soja-vita szójakocka, fél kg burgonya, 3 fej hagyma, 1 fej fokhagyma, csipetnyi pirospaprika, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, csipetnyi cukor, 1 evőkanál olaj, vegeta. Elkészítése: A babot és a szójakockát külön-külön, vízben 10 órán át, áztatjuk. Csíkokra vágjuk a hagymát és megpirítjuk az olajon. Leszűrjük a szóját és a hagymára dobjuk. Beletesszük az összezúzott fokhagymát, és 3-4 percig pirítjuk. Rászórjuk a lisztet, majd a tűzről lehúzva megszórjuk a pirospaprikával. Felengedjük kb. másfél liter vízzel, beletesszük a babot és a többi ízesítőt, és félpuhára főzzük, majd hozzáadjuk a lehámozott, kockára vágott burgonyát, és ezzel puhulásig tovább főzzük (ez összesen kb. 45 perc).




Karfiolleves "húsgombóccal".

Hozzávalók: 1 közepes fej karfiol, 2-3 db sárgarépa, 1-2 db fehérrépa, 1/3 csésze rizs, 1/3 csomag szója-granulátum, 1 db tojás, 1/2 pohár tejföl, 1 evőkanál liszt, csipetnyi pirospaprika, 1-1 késhegynyi hagyma és fokhagymakrém, 1 késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só. Elkészítése: A szójagombócokhoz a granulátumot (ne áztassuk) összekeverjük a teljesen megfőtt rizzsel, a tojással, a sóval, a borssal, a pirospaprikával, a hagyma és fokhagyma-krémmel, majd állni hagyjuk. (Ha túl darabosnak tűnik, kevés vizet önthetünk hozzá.) Kb. másfél liter vízben az ízesítőkkel együtt főzni kezdjük a megtisztított, szeletelt zöldségeket és a rózsáira szedett karfiolt. Amikor félig megfőtt (kb. 10-15 perc) vizes kézzel apró gombócokat formálunk a szójamasszából, és a fövő levesbe tesszük, majd 10-15 percig hagyjuk főni. A tejfölt a liszttel és kevés vízzel simára keverjük, majd a levesbe öntjük.




Roquefortos zöldborsóleves.

Hozzávalók: fél kg friss vagy 1 csomag mirelit zöldborsó, 10 dkg roquefort sajt, 1 csokor petrezselyem, csipetnyi cukor, 1 teáskanál só, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 2-3 szelet kenyér, vegeta. Elkészítése: A zöldborsót olajon megpároljuk, állandó keverés mellett beleszórjuk a lisztet, majd felöntjük kb. 1 l vízzel. Beletesszük az ízesítőket, és kis lángon 10 percig főzzük. Tányérokba tesszük, és gazdagon megszórjuk reszelt sajttal és apróra vágott petrezselyemmel. Pirítóskenyér-kockákkal tálaljuk.



Tavaszi burgonyagombóc-leves.

Hozzávalók: 3 db közepes burgonya, 10 dkg friss vagy fél csomag mirelit zöldborsó, fél doboz konzerv kukorica vagy fél csomag mirelit kukorica, 2-3 db sárgarépa, 1-2 db fehérrépa, fél csokor petrezselyem, 2 evőkanál liszt, 1 db tojás, csipetnyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 evőkanál olaj, fél pohár tejföl, vegeta. Elkészítése: A gombóchoz a burgonyát megfőzzük, meghámozzuk, és burgonyanyomón átnyomjuk. Liszttel összekeverjük, hozzáadjuk a tojást, a borsot és egy kevés sót. Félretesszük. A leveshez megtisztítjuk, felaprítjuk a zöldséget, és az olajon kicsit megpároljuk. Felengedjük kb. másfél liter vízzel, és beletéve az ízesítőket, háromnegyed puhaságúra főzzük. (A borsót és a kukoricát később tegyük a levesbe) Ekkor vizes kézzel apró gombócokat formálunk a burgonyamasszából és a fövő levesbe tesszük. Amikor a gombócok feljönnek a leves felszínére, az étel elkészült. Tejföllel tálaljuk.




Zöldségkrémleves .

Hozzávalók: friss vegyes zöldség (kb. fél kg, főleg sárgarépa), késhegynyi curry, 1 teáskanál só, 2 db babérlevél fél csokor petrezselyem, 1 evőkanál tárkonyecet, fél pohár tejföl, vegeta. Elkészítése: A megtisztított zöldségeket felaprítjuk, és a babérlevéllel puhára főzzük, annyi vízben, hogy az éppen ellepje. Beletesszük a sót, curryt, vegetát, majd a babérlevelet kivéve belőle összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a tárkonyecetet és a finomra vágott zöldpetrezselymet. Tálaláskor habosra vert tejfölt csurgatunk rá.



Tejszínes hideg sárgadinnyeleves.

Hozzávalók: 1 nagyobb sárgadinnye, 1 pohár tejszín, fél liter tej, 1 evőkanál méz, 2 evőkanál cukor, (lehetőség szerint) 2 db kivi. Elkészítése: A tejet felfőzzük, és a tűzről levéve lassan hozzákeverjük a tejszínt. Beletesszük a mézet és a cukrot. Hagyjuk kihűlni, de többször megkeverjük. A sárgadinnyét és a kivit lehámozzuk, kockára illetve szeletekre vágjuk, és a kihűlt masszába keverjük. Lehűtve tálaljuk.




Mazsolás vanília leves.

Hozzávalók: másfél liter tej, fél csésze rizs, 1 vanília rúd vagy aroma, 3 evőkanál cukor, 1 db tojássárgája, 1 evőkanál liszt, 1 csomag mazsola. Elkészítése: A tejet feltesszük főni a vaníliával úgy, hogy kb. 2 dl-nyi tejet visszatartunk. A tojássárgáját 1 evőkanál cukorral és a liszttel habosra keverjük, majd a megmaradt hideg tejjel hígítva a felforralt tejhez adjuk. A maradék cukrot is beletesszük. Közben a rizst külön megfőzzük vízben és a felforralt híg, krémszerű masszához keverjük. A mazsolát is hozzáadjuk. Ha kihűlt, ízlés szerint citrom- vagy narancshéj reszelékkel és gyümölcsdarabokkal is dúsíthatjuk.


Főételek..


Szójapörkölt .

Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 2 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kis paradicsompüré-konzerv, késhegynyi pirospaprika, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, csipetnyi cukor, vegeta. Elkészítése: A szójakockát 10 órán át, áztatjuk vegetás vízben. A hagymát kockákra vágjuk, a szóját leszűrjük, és az olajra téve együtt pároljuk, kb. 10 percig. Ekkor hozzáadjuk a finomra metélt fokhagymát és rászórjuk a lisztet. Jól átforgatjuk, majd megszórjuk a pirospaprikával és beletesszük az ízesítőket. Felengedjük annyi vízzel, hogy épp ellepje, belekeverjük a paradicsompürét (tetszés szerint friss, apróra vágott paradicsomot is használhatunk) és puhára főzzük (kb. 10 perc).





Juhtúrós rakott burgonya.

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 20 dkg juhtúró, 2 fej hagyma, 1 pohár tejföl, 4 db kemény paradicsom, 10 dkg füstölt vagy trappista sajt, só, csipet őrölt bors, 1 teáskanál vaj. Elkészítése: A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk. A tejfölt kikeverjük a reszelt sajttal. A paradicsomot meghámozzuk, a hagymát megtisztítjuk, és mindkettőt felszeleteljük. A tepsi alját vékonyan bekenjük vajjal, és ráreszeljük a burgonya felét. Ezt a réteget megsózzuk és ráterítjük a habosra kikevert juhtúrót (nem szabad előtte a hűtőben tartani). Erre helyezzük a paradicsomot és a hagymát, majd megint burgonya következik. Újra megsózzuk. Végül ráöntjük a tejfölös masszát, és forró sütőben, kb. fél órán át, sütjük. Fejes salátával tálaljuk.




Kocsonyázott majonézes burgonya .

Hozzávalók: 50 dkg burgonya, 2 dl kefir, 1 dl majonéz, 1 dl tej, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor snidling vagy zöldhagyma szár, 1/2 dl fehérbor, 2 evőkanál zselatin, só és őrölt bors, ízlés szerint, 2 evőkanál ecet, 1 evőkanál cukor. Előkészítése: a burgonyát héjában megfőzöm, meghámozom. Vékony karikára, majd kis kockára vágom. A hagymát felkockázom és megsózom. Ecettel, cukorral, kevés sóval kellemes, nem túl savanyú levet készítek, amelybe a még forró burgonyát beleteszem. Legalább harminc percig hagyom benne, közben elkészítem a mártást. A majonézt simára keverem a kefirrel, a borral, a nagyon apróra vágott snidlinggel, és kevés sóval, borssal ízesítem. Ezután a sós hagymát belekeverem. A zselatint kis lábosba szórom, ráöntöm a tejet, és néhány percnyi áztatás után kis lángon, folyamatos kevergetés közben folyósra olvasztom. Elkészítése: mély salátástálba öntöm a mártást, hozzáadom a közben leszűrt burgonyát, és belekeverem a már csak langyos zselatint. Egy koszorúformát folpack fóliával kibélelek, beleöntöm a majonézes burgonyát, majd a tetejét is befedem. A hűtőszekrényben szilárdulásig hűtöm. Tálalás előtt szép tálra borítom, és a tetejét tetszés szerint feldíszítem. Koszorúforma híján őzgerinc vagy egyéb kerek formát is használhatunk, az a lényeg, hogy a burgonya jól adagolható, szeletelhető legyen.




Szója brassói.

Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 1 fej fokhagyma, 1 kávéskanál mustár, 1 fej hagyma, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, vegeta. Elkészítése: A 10 órán át, áztatott szójakockát leszűrjük, a hagymát egészen apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Az olajon fedő nélkül megpároljuk a szóját a hagymával, addig, amíg az teljesen el nem fövi a levét. Ekkor rádobjuk a fokhagymát és az ízesítőket, megforgatjuk velük, megszórjuk a liszttel és kb. 1 dl vízzel, fedő alatt puhára főzzük. Ha jó munkát végeztünk, a főzés végére csupán kevés sűrű lé marad a szóján. Ekkor belekeverjük a mustárt. Kockára vágott sült krumpli illik hozzá.




Paradicsommal rakott padlizsán .

Hozzávalók: 2 db közepes padlizsán, 3 db kemény paradicsom, 2 fej hagyma, 3 db tojás, 4 db közepes burgonya, 2 pohár tejföl, csipetnyi morzsolt majoránna, csipetnyi őrölt bors, 1 evőkanál vaj, és ízlés szerint só. Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk és kb. 1 cm-es szeletekre vágjuk. A tojásokat megfőzzük, a paradicsom héját lehúzzuk, a hagymát megtisztítjuk és felkarikázzuk. A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk. A tepsi alját vékonyan megvajazzuk, rátesszük a padlizsán-szeleteket, megsózzuk, megborsozzuk. Ráhelyezzük a hagyma- és paradicsomkarikákat, majd a tojásszeleteket, megsózzuk, megszórjuk morzsolt majoránnával és ráöntjük a tejfölt. Rákarikázzuk a burgonyát, majd olvasztott vajjal fedjük. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.




Szójalabdacsok zöldborsópürében.

Hozzávalók: 1 csomag szója-granulátum, 3/4 csésze rizs, 3 db tojás, 1-1 kávéskanál hagyma- és fokhagymakrém, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál pirospaprika, késhegynyi őrölt bors, kb. fél kg friss zöldborsó, vagy egy csomag mirelit zöldborsó, 1 kávéskanál curry, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál vaj, vegeta. Elkészítése: A rizst puhára főzzük, összekeverjük a szója-granulátummal (amit nem áztattunk be) és az ízesítőkkel, majd masszává dolgozzuk össze. Közben a zöldborsót odatesszük főni, annyi vízben, amennyi ellepi. Beletesszük a vajat, a lisztet és a curryt, majd összeturmixoljuk. 1-2 percig tovább főzzük. Felforralunk kb. 1 1/2 l vizet, a szójamasszából kisebb gombócokat formálunk, és a lobogó vízbe tesszük. Addig főzzük, amíg fel nem jönnek a felszínre. Ekkor leszűrjük, tányérra tesszük, és a forró mártással beborítjuk. Burgonyakrokettel a legjobb.




Rakott gomba.

Hozzávalók: 1/2 kg gomba, 5 db tojás, 3 db kifli, 2 fej hagyma, 2 pohár tejföl, 1 dl tej, kávéskanál pirospaprika, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál olaj, 1 kávéskanál vaj, vegeta. Elkészítése: A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk. A gombát meghámozzuk, felszeleteljük, és az olajon a hagymával megpároljuk, pirospaprikával megszórjuk. A kiflit felszeleteljük, és a tejjel meglocsoljuk, jól átforgatjuk benne. A tepsit kivajazzuk, ráterítjük a kifli felét, kicsit sózzuk, aztán következik a gomba, amelynek levét meghagyjuk. Sózzuk és a többi ízesítővel is megszórjuk. A főtt tojásokat rákarikázzuk, sózzuk. Rátesszük a tejfölt és újból kiflisorral fedjük. A tetejét meglocsoljuk a gomba megmaradt levével. Forró sütőben kb. 20 percig sütjük.




Tepsis cukkíni.

Hozzávalók: 2 db cukkíni, 1 csomag szója-granulátum, 4 db burgonya, 2 fej hagyma, 2 pohár tejföl, 1 nagy paradicsompüré konzerv, 1 kávéskanál pirospaprika, 1 kávéskanál olaj, 1 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 kávéskanál vaj, vegeta. Elkészítése: A cukkínit meghámozzuk, és 1 cm vastag szeletekre vágjuk, majd ezeket felcsíkozzuk. A szója-granulátumot szűrőbe tesszük és átengedjük rajta a vizet. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és a szójával az olajon átpároljuk. Megszórjuk a pirospaprikával, hozzákeverjük a paradicsompürét és a fűszereket. A burgonyát megfőzzük, meghámozzuk. Egy tepsit megvajazunk, ráterítjük a cukkíni felét, sózzuk. Erre jön a szójás massza, majd rákarikázzuk a burgonyát, megsózzuk. Ráöntjük a tejfölt, és cukkíni réteggel fedjük. Kicsit megsózzuk, és olvasztott vajjal megkenjük. Forró sütőben kb. fél órát sütjük.




Tavaszi rakottas.

Hozzávalók: 30 dkg friss vagy fél csomag mirelit zöldborsó, 4 db sárgarépa, 2 db fehérrépa, 2 db zöld, zsenge karalábé, 3 db közepes burgonya, 1 db tojás, 2 pohár tejföl, 1 kávéskanál curry, 10 dkg füstölt vagy trappista sajt, 1 kávéskanál vaj, só, vegeta. Elkészítése: A zöldségeket megtisztítjuk, felszeleteljük és - a borsót kivéve - lobogó sós vízben kb. 10 percig főzzük. Közben a tejfölt kikeverjük a felvert tojással és az ízesítőkkel. A zöldséget leszűrjük, és a kivajazott tepsibe terítjük. Ráterítjük a zöldborsót. Ráöntjük a tejfölös masszát, gazdagon megszórjuk a reszelt sajttal és forró sütőben kb. 20 percig sütjük.




Brokkoli tricolor.

Hozzávalók: 1/2 kg brokkoli, 1 kg kemény paradicsom, 25 dkg trappista sajt, 1 pohár tejföl, 1 db tojás, 5 dkg zsemlemorzsa, 1 evőkanál só, késhegynyi curry, 1 kávéskanál vaj, vegeta. Elkészítése: A brokkolit sós vízben megfőzzük, a paradicsomokat karikára vágjuk, 20 dkg-nyi sajtot pedig egyforma csíkokra vágunk. A tepsit kivajazzuk és ráterítjük a brokkoli felét, ízesítjük. Következik a paradicsomréteg, majd a sajtlapokkal beborítjuk. Ráterítjük a megmaradt brokkolit, ízesítjük és megszórjuk a zsemlemorzsával. A tejfölt elkeverjük a felvert tojással, a curryvel, a sóval, majd ráöntjük a tetejére. A maradék sajtot lereszeljük és rászórjuk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.




Brokkoli szárazbab egytál .

Hozzávalók: 1/4 kg brokkoli, 1/4 kg szárazbab, 2 db sárgarépa, 1 db fehérrépa, 2 fej hagyma, 2 db paradicsom, 1 kávéskanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors, vegeta. Elkészítése: A babot 10 órán át, áztatjuk. A hagymát megtisztítjuk, és csíkokra vágjuk. Az olajon fedő alatt jól megpároljuk a leszűrt babot a hagymával, majd felöntjük annyi vízzel, hogy az épp ellepje. Beletesszük az apróra vágott fokhagymát, a sót és az ízesítőket. Egészen kis lángon pároljuk. Közben megtisztítjuk, és kockára vágjuk a zöldségeket, a brokkolit kb. 4 cm-es darabokra szeljük. A paradicsomot meghámozzuk, és apróra vágjuk. A babot legalább 1 órán át, főzzük, mielőtt beletesszük a zöldségeket. Együtt puhára főzzük az egészet (kb. 10 perc). Akkor jó az étel, ha a leve egészen sűrű.




Vadasan töltött hagyma.

Hozzávalók: 8-12 db hagyma, 2 db sárgarépa, 1 db fehérrépa, fél zeller, 3 db burgonya, 1 kávéskanál mustár, csipetnyi tárkony vagy csöpp tárkonyecet, 1 pohár tejföl, 5 dkg reszelt sajt, 1 db babérlevél, 1 teáskanál só, vegeta. Elkészítése: A hagymák burkát lehúzzuk, tetejét levágjuk, kivájjuk őket. Az aljukból is levágunk egy parányit, hogy megálljanak. A zöldségeket megtisztítjuk, és kevés vegetás vízben puhára főzzük. Beletesszük az ízesítőket és - a babérlevelet kivéve - péppé zúzzuk. Megtöltjük a hagymákat, a kivajazott tepsibe állítjuk őket, reszelt sajttal megszórjuk a tetejüket, majd mindegyikre egy kanál tejfölt csurgatunk. Nem túl forró sütőben, kb. fél órát sütjük.




Ráctök.

Hozzávalók: 1 db közepes tök, 5-6 db kemény paradicsom, 3 db húsos paprika, 2 pohár tejföl, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, vegeta. Elkészítése: A tököt megtisztítjuk, félbe vágjuk, belét kivájjuk, és kb. 1 cm-es csíkokra szeleteljük. A paradicsomot és a paprikát is csíkokra vágjuk. A tepsit kivajazzuk, ráterítjük a tök egyharmadát, ízesítjük, erre paradicsom- és paprikaszeleteket helyezünk, majd ráöntünk egy pohár tejfölt. Sózzuk. Azután ugyanilyen sorrendben rátesszük a megmaradt hozzávalókat. A tetejét tökréteg zárja. Erre olvasztott sós vajat kenünk. Sütőben, közepes lángon, kb. 20 percig sütjük, majd nagy lángon megpirítjuk.




Gombafejek rakva.

Hozzávalók: 3/4 kg burgonya, 12 fej csiperkegomba, 10 dkg juhtúró, 1 pohár tejföl, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál só, 10 dkg trappista sajt. Elkészítése: A burgonyát megfőzzük és meghámozzuk. A gombafejeket megtisztítjuk. Egy tűzálló tálat kivajazunk, rászeleteljük a burgonyát, sózzuk, és ráöntjük a tejföllel kikevert juhtúrót. Erre a rétegre egymás mellé szorosan ráhelyezzük a gombakalapokat, a domború felükkel felfelé. Olvasztott sós vajjal megkenjük és egyenként reszelt sajt kúpokat teszünk rájuk. Meleg sütőben, kb. fél órát sütjük.




Forró sajtos gombás stangli .

Hozzávalók: 8-10 sós kifli, 15 dkg gomba, fél pohár tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 csokor petrezselyem, 1 fej hagyma, 1 kávéskanál olaj, 10 dkg trappista, 1 kávéskanál vaj, késhegynyi pirospaprika, 1 teáskanál só, vegeta. Elkészítése: A kifliket hosszában kettévágjuk, belüket kiszedjük. A gombát megtisztítjuk, felvágjuk. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk és a gombával az olajon megpároljuk. Megszórjuk a liszttel, és a pirospaprikával, majd fél dl vízzel felöntjük, és puhára főzzük. Belekeverjük a tejfölt és a fűszereket. A lének egészen sűrűnek kell lennie. Hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd megtöltjük vele a kifliket, ráhelyezzük a kiflik másik (szintén kibelezett) felét és kivajazott tepsibe tesszük őket. Megszórjuk reszelt sajttal. Forró sütőben kb. 10 percig sütjük. Salátával vagy ketchuppal tálalhatjuk.




Kukoricával töltött kellevél, rántva .

Hozzávalók: 8-10 db kelkáposztalevél, 1 doboz konzerv kukorica, fél csésze rizs, 1 db tojás, a panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa, késhegynyi őrölt bors, 1 kávéskanál curry, 1 teáskanál só, a sütéshez: olaj, vegeta. Elkészítése: A kellevelekről levágjuk a kemény szárrészeket, majd lobogó sós vízzel leforrázzuk őket. A rizst puhára főzzük, és összekeverjük a leszűrt kukoricával. Belekeverjük a tojást és az ízesítőket. Megtöltjük a masszával a kelleveleket (ahogy a palacsintát szoktuk, de a végeit begyűrjük) és bepanírozzuk őket. Bő olajban, közepes lángon, mindkét oldalát barnára sütjük. Salátával vagy burgonya krokettel, tartármártással tálaljuk.




Karfiolpörkölt.

Hozzávalók: 1 nagy fej karfiol, 2 fej hagyma, 1 teáskanál só, 1 gerezd fokhagyma, 1 kicsi paradicsompüré konzerv, 2 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, késhegynyi pirospaprika, vegeta. Elkészítése: A karfiolt kisebb rózsákra szedjük, és sós vízben 1-2 percig forraljuk. Leszűrjük. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és az olajon a karfiollal megpároljuk. Megszórjuk a liszttel, a pirospaprikával, felengedjük 2 dl-nyi vízzel. Belekeverjük a paradicsompürét, az apróra metélt fokhagymát és a fűszereket. Puhára főzzük úgy, hogy a karfiol ne essen szét. Hagyományos pörkölt-körettel tálaljuk.




Rizses lecsóval rakott padlizsán.

Hozzávalók: 2 db közepes padlizsán, 1 csésze rizs, 4 db zöldpaprika, 3 db paradicsom, 3 fej hagyma, késhegynyi pirospaprika, 1 kávéskanál vaj, 1 kávéskanál olaj, csipetnyi cukor, 1 teáskanál só, vegeta. Elkészítése: A padlizsánt lehámozzuk és kb. 1 cm-es karikákra szeleteljük. A rizst megfőzzük. A paradicsomot, a paprikát és a hagymát megtisztítjuk, felaprítjuk és az olajon lecsóvá pároljuk a cukorral, teáskanálnyi sóval. Lyukacsos kanállal kiemeljük a szaftjából és összekeverjük a rizzsel. A kivajazott tepsi aljára ráterítjük a padlizsánszeletek felét, erre terítjük a lecsóréteget, majd megint padlizsán következik. Tetejére a lecsó megmaradt szaftját csorgatjuk. Forró sütőben, kb. fél órát sütjük.




Szójaburger .

Hozzávalók: 1 csomag szója-granulátum, 1 db zsemle, 2 evőkanál szójaliszt, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 2 db tojás, a sütéshez: olaj, 4 db hamburger buci, salátalevél, kígyóuborka-szeletek, ketchup és mustár. Elkészítése: A zsemlét vízben áztatjuk, jól kifacsarjuk és összedolgozzuk a szójával, a tojásokkal, a szójaliszttel és a fűszerekkel. Tenyér nagyságú, lapos korongokat formálunk belőle (tetszés szerint szójalisztben is megforgathatjuk), és bő olajban mindkét oldalát kisütjük. A bucikat kettévágjuk és belehelyezzük a burger fasírtot, ketchuppal és mustárral megkenjük, salátalevéllel és uborkaszeletekkel tarkítjuk. Ha kívánjuk, mikrohullámú vagy grillsütőben még egyszer összemelegíthetjük.





Sajtos sült rizs .

Hozzávalók: 1 csésze rizs, 10 dkg friss vagy fél csomag mirelit zöldborsó, 2 db sárgarépa, 1 doboz kukoricakonzerv, 10 dkg szárazbab, 1 pohár tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 db tojás, késhegynyi curry, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál vaj, 5 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg füstölt vagy trappista sajt, vegeta. Elkészítése: A rizst puhára főzzük. A babot 10 órányi áztatás után fél liter vízben odatesszük főni, beleaprítjuk a zöldségeket, kivéve a borsót és a kukoricát. Ahogy megfőtt, leszűrjük, és óvatosan a rizshez keverjük. Ekkor adjuk hozzá a borsót, a kukoricát, az ízesítőket, majd belekeverjük a tejfölben eldolgozott lisztes, tojásos masszát és a reszelt sajtot. Egy lehetőleg kerek, tűzálló tálat kivajazunk, morzsával megszórjuk, és az anyagot ráterítjük. Zsemlemorzsával borítjuk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük. Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd egy tálra borítjuk és szeleteljük.




Töltött karalábé .

Hozzávalók: 10-12 db zsenge karalábé, fél csomag szója-granulátum, fél csésze rizs, 2 db tojás, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, csipetnyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál vaj, fél pohár tejföl, vegeta. Elkészítése: A karalábét megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük. A tetejét levágjuk, és a belét kivájjuk. Alul is vágunk egy szeletet belőlük, hogy megálljanak. Belsejének felét egy tálba tesszük, hozzáadjuk a megfőtt rizst, a szóját, a tojásokat, a fűszereket és jól összedolgozzuk a masszát. A tepsit kivajazzuk, beleállítjuk a megfőtt karalábékat (a tetejüket nem tesszük vissza). A tejfölt elkeverjük pirospaprikával és sóval, majd egyenként meglocsoljuk a karalábékat. Forró sütőben, kb. fél órát sütjük.




Tojásos spenótgaluska .

Hozzávalók: 20 dkg friss spenót vagy 1 csomag mirelit spenót, 8 db tojás, 4 gerezd fokhagyma, 8 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál só, vegeta. Elkészítése: A spenótot megpároljuk vízben, hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát és összeturmixoljuk. (Ha mirelittel dolgozunk, akkor azt előbb kiolvasztjuk és leöntjük a levét.) 4 tojásból és a lisztből sűrű galuskatésztát készítünk (kevés vízzel), hozzákeverjük a spenótot. Ízesítjük. Bő, lobogó vízbe galuskákat szaggatunk belőle, és a szokásos módon kifőzzük. Leszűrjük és vajon átforgatjuk. Ráütjük a felvert megmaradt tojásokat és megsütjük. Salátával tálaljuk.




Zöldséges rántotta tepsiben .

Hozzávalók: 10 db tojás, fél kg burgonya, 1 csomag mexikói mirelit zöldség, 1 csokor petrezselyem, 10 dkg gomba, 2 fej hagyma, 1 kávéskanál olaj, 1 kávéskanál vaj, 1 evőkanál só. Elkészítése: A hagymát és a gombát megtisztítjuk, felvágjuk, és az olajon megpároljuk. A burgonyát meghámozzuk, és nagy lyukú reszelőn lereszeljük. A petrezselymet apróra metéljük. A tojásokat felverjük, és az összes hozzávalót összekeverjük. Egy mély tepsit kivajazunk, és a masszát beleöntjük. Forró sütőben szép pirosra sütjük (kb. 10 perc), közben meg-megkavarjuk.




Mexikói egytál .

Hozzávalók: 2 konzerv, vagy 1 1/2 csomag mirelit kukorica, 1 db paradicsompaprika (pritamin), fél kg burgonya, 1 pohár tejszín, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, késhegynyi őrölt bors vagy chili-por, 1 kávéskanál curry, 1 kávéskanál olaj vegeta. Elkészítése: A paradicsompaprikát kicsumázzuk, és apró kockákra vágjuk, majd az olajon, fedő alatt megpároljuk a meghámozott és felkockázott burgonyával és a vegetával. Amikor a burgonya megpuhult (kb. 15 perc), megszórjuk a liszttel, a curryvel, ízesítjük és felöntjük a tejszínnel. Sűrűre összefőzzük (kb. 3 perc), majd belekeverjük a kukoricát, és még néhány percig fedő alatt pároljuk.




Pikáns töltött paradicsom .

Hozzávalók: 10-12 db nagyobb, kemény paradicsom, 10 dkg juhtúró, 2 db közepes burgonya, 1 teáskanál Piros arany, ételízesítő, 1 teáskanál mustár, késhegynyi hagymakrém, 1 kávéskanál vaj, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só. Elkészítése: A paradicsomok tetejét levágjuk, belét kivájjuk. Alul is levágunk belőle egy kicsit, hogy megálljanak. A burgonyát megfőzzük, és a burgonyanyomón a juhtúróval együtt áttörjük. Egy tálba összekeverjük a borssal, hagymakrémmel, ízesítőkkel és hozzáadjuk a "Piros arany"-at. Habosra keverjük és megtöltjük a paradicsomokat. Reszelt sajttal fedjük és visszatesszük a félretett kalapokat. Kivajazott tepsibe állítjuk őket és forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.





Pörköltfelfújt .

Hozzávalók: fél csomag szójakocka, 1 fej hagyma, 4 db tojás, 2 evőkanál vaj, 4 evőkanál liszt, 3 dl tej, 1 kávéskanál olaj, 1 csokor petrezselyem, 5 dkg zsemlemorzsa, késhegynyi pirospaprika, 1 evőkanál só, vegeta. Elkészítése: A szóját 10 órán át vízben áztatjuk, majd lecsurgatjuk. Az olajon megpároljuk a felkockázott hagymát a szójával. Megszórjuk pirospaprikával, és 1 dl vízzel felöntve puhára főzzük. Hagyjuk hűlni. A vajat felolvasztjuk (egy kávéskanálnyit félreteszünk), lehúzzuk a tűzről, majd a tejjel és a liszttel csomómentesen elkeverjük. Ha egy kicsit kihűlt, hozzáadjuk a tojássárgákat. Ízesítjük. A tojásfehérjét habbá verjük. A szójapörköltet ledaráljuk, beletesszük a metélt petrezselymet, és a tojáshoz adjuk. Belekeverjük a tojásfehérjéket. Egy őzgerincformát kivajazunk, morzsával megszórjuk, és a masszát beletöltjük. Meleg sütőben, kb. 20 percig sütjük. Hagyjuk egy kicsit lehűlni, mielőtt kifordítjuk a formából.




Hamis hortobágyi palacsinta.

Hozzávalók: 1 csomag szója-granulátum, 2 fej hagyma, 30 dkg liszt, 3 dl tej, 2 db tojás, késhegynyi őrölt bors, 1 evőkanál só, 1 pohár tejföl, késhegynyi pirospaprika, a sütéshez: olaj, 1 kávéskanál vaj, vegeta. Elkészítése: A lisztből, a tejből és a tojásokból palacsintatésztát készítünk (szükség esetén szódavízzel hígíthatjuk). A hagymát felaprítjuk, és a szójával az olajon megpároljuk. Rászórunk 2 evőkanál lisztet, a pirospaprikát, az ízesítőket, és 1 dl-nyi vízzel puhára főzzük. Kisütjük a palacsintákat, egyenként megtöltjük a szójás masszával. Táska alakúra hajtogatjuk, és egy kivajazott tűzálló tálba rakjuk őket egymás mellé. A megmaradt pirospaprikás levet elkeverjük a tejföllel, és a palacsintákra öntjük. Forró sütőben, kb. 15 percig sütjük.





Vöröskáposztás rakott puliszka.

Hozzávalók: 30 dkg kukoricadara, 1 közepes fej vöröskáposzta, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál só, vegeta. Elkészítése: 1 l fövő vízbe folytonos keverés mellett beleszórjuk a kukoricadarát, és ahogy újra főni kezd, lehúzzuk a lángról. Belekeverjük a vegetát és a só felét. Lereszeljük a káposztát, és az olajon, fedő alatt puhára pároljuk. Ehhez adjuk a só másik felét. Egy tűzálló tálat kivajazunk, ráterítjük a még meleg puliszka egyharmadát (vigyázat: ne hagyjuk kihűlni, mert akkor megmerevedik, és kenhetetlenné válik!), rátesszük a káposzta felét, megint puliszka következik, aztán megint káposzta, majd puliszkaréteggel borítjuk. Tetejére olvasztott vajat öntünk. Forró sütőben, aranyszínűre sütjük.




Hagymás burgonyafelfújt.

Hozzávalók: 3/4 kg burgonya, 3 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 dl tej, 3 db tojás, 3 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál vaj, kevés zsemlemorzsa, vegeta. Elkészítése: A burgonyát meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. A hagymát is felkockázzuk, és az olajon megpirítjuk. A tojássárgákat habosra keverjük a liszttel, és lassan hozzákeverjük a tejet. Ezután hozzáadjuk a burgonyát, a szűrőkanállal kivett hagymát, az összezúzott fokhagymát, és megkeverjük, ízesítjük. Kemény habbá verjük a fehérjéket, és óvatosan a masszához adjuk. Kivajazott és morzsázott tűzálló tálba öntjük, és közepes lángon, kb. 30 percig sütjük. Utána hagyjuk egy kicsit kihűlni, majd egy tálra borítjuk. Salátával tálaljuk.




Rizses babtorta.

Hozzávalók: 1/4 kg szárazbab, 1 csésze rizs, 3 db tojás, 3 evőkanál liszt, 3 dl tej, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál vaj, 1 kávéskanál olaj, kevés zsemlemorzsa, vegeta. Elkészítése: A babot 10 órán át vízben áztatjuk. A rizst puhára főzzük a vegetával és sózzuk, majd hagyjuk egy kicsit kihűlni. A babot kevés vízben vegetával megfőzzük. Eközben a tojásokat felverjük és összekeverjük a liszttel, majd simára dolgozzuk a tejjel. A babot (amelynek levét teljesen elfövetjük vagy leszűrjük) belekeverjük és megsózzuk. Egy mély tűzálló tálat körben kivajazzunk, morzsával megszórjuk, és belenyomkodjuk a főtt rizst, úgy, hogy a tál alját és oldalát is minimum 1 cm vastagon borítsa. Ebbe öntjük a babos masszát, majd zsemlemorzsával megszórjuk. Meleg sütőben, kb. fél órát sütjük, amíg a töltelék meg nem keményszik. Kicsit hagyjuk kihűlni, csak utána borítsuk ki a formából.




Karfiol párizsiasan .

Hozzávalók: 2 nagyobb fej karfiol, 2 db tojás, 3 evőkanál liszt, 2 dl tej, 1 teáskanál só, a sütéshez: olaj. Elkészítése: A tojást felkeverjük, és csomómentesen eldolgozzuk a liszttel és a tejjel, majd megsózzuk. A karfiolt közel egyforma rózsákra szedjük, és sós vízben félpuhára főzzük. Szűrőkanálban lecsöpögtetjük. Olajat hevítünk, a karfiolrózsákat egyenként belemártjuk a sűrű palacsintatésztába, és többször megforgatva barnára sütjük. Tartármártással tálaljuk.




Pikáns padlizsán egytál .

Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 1 db padlizsán, 2 fej hagyma, 3 db paradicsom, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál olaj, vegeta. Elkészítése: A szójakockát 10 órán át, áztatjuk, majd lecsurgatjuk. A padlizsánt, a paradicsomot és a hagymát meghámozzuk és felkockázzuk. Az olajon megpirítjuk a hagymát, majd a szójával, 1 dl-nyi vízzel, borssal, vegetával fedő alatt megpároljuk. Rádobjuk a padlizsán- és paradicsomszeleteket, hozzáadjuk az összegyúrt fokhagymát, megsózzuk, és tovább pároljuk. Rizzsel tálaljuk.




Tojáspörkölt paradicsommal .

Hozzávalók: 10 db tojás, 2 fej hagyma, 3 db kemény paradicsom, késhegynyi pirospaprika, 2 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, vegeta. Elkészítése: A tojásokat megfőzzük, hagyjuk kihűlni, majd eltávolítjuk a héjukat, és nyolcadoljuk őket. A hagymát megtisztítjuk, és az olajon megpirítjuk. Rászórjuk a lisztet, a pirospaprikát, és felengedjük kb. 2 dl vízzel. A paradicsom héját lehúzzuk és a tojással együtt lassan a szószba keverjük. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, majd ízesítjük és átfőzzük.




Currys zöldborsóval töltött palacsinta, rántva .

Hozzávalók: 1 csésze rizs, 20 dkg friss vagy 1/2 csomag mirelit zöldborsó, 3 db tojás, 30 dkg liszt, 3 dl tej, a panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa. 1 teáskanál curry, 1 teáskanál só, vegeta, késhegynyi őrölt bors, a sütéshez: olaj. Elkészítése: A rizst puhára főzzük, a zöldborsót kevés vízben megpároljuk. Leszűrjük és összekeverjük a curryvel, sóval, borssal, vegetával. A palacsintatésztához a tojásokat felverjük, összekeverjük a liszttel és a tejjel, sózzuk. Palacsintákat sütünk, majd megtöltjük őket a rizses masszával. Összetekerjük, a végeit begyűrjük és bepanírozzuk. Forró olajban mindkét oldalát barnára sütjük. Majonézes salátával tálaljuk.




Sárgaborsó egytál.

Hozzávalók: fél kg sárgaborsó, 1 db paradicsompaprika (pritamin), 3 fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kicsi paradicsompüré konzerv, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál cukor, 1 kávéskanál olaj, vegeta. Elkészítése: A sárgaborsót 10 órán át, áztatjuk, majd lecsurgatjuk. A hagymát letisztítjuk, karikára vágjuk, és az olajon megpirítjuk a borsóval. A paradicsompaprikát kicsumázzuk, apró kockákra vágjuk, és a borsóhoz adjuk. Fedő alatt, 1 dl vízzel, az összezúzott fokhagymát hozzáadva puhára pároljuk. Belekeverjük a paradicsompürét, ízesítjük és átfőzzük.




Sült burgonyás zöldségtál.

Hozzávalók: 1 kg burgonya, 1/4 kg friss vagy 1 csomag mirelit zöldborsó, 4 db kemény paradicsom, 10 dkg füstölt vagy trappista sajt, 1 teáskanál tárkonyecet, késhegynyi őrölt bors, 1 kávéskanál mustár, fél pohár tejföl, 1 teáskanál só, a sütéshez: olaj, vegeta. Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, és kockákra vágjuk. Forró olajban ropogósra sütjük. A tepsibe tesszük, belekeverjük a zöldborsót, a karikára vágott paradicsomot és az ízesítőket. A tejfölt elkeverjük a mustárral és az ecettel, majd a masszára öntjük. Vastagon megszórjuk a reszelt sajttal, forró sütőbe toljuk, és kb. 20 percig sütjük.




Sajttal rakott padlizsán.

Hozzávalók: 2 db padlizsán, 4 db kemény paradicsom, 2 fej hagyma, 20 dkg sajt, 1 evőkanál só, 1 teáskanál vaj, vegeta. Elkészítése: A padlizsánt meghámozzuk és kb. 1 cm-es karikákra szeleteljük. A paradicsomot és a hagymát felkarikázzuk, a sajtot kb. 2 mm-es szeletekre vágjuk. Egy tepsit kivajazunk, rátesszük a padlizsán felét, ízesítjük, ráterítjük a hagymát, arra a paradicsomot, majd a megmaradt padlizsánnal befedjük. A tetejét betakarjuk a sajtszeletekkel. Olvasztott vajat csurgatunk rá. Meleg sütőben 20 percig sütjük, majd nagy lángon, további kb. 10 percig. Tejföllel tálaljuk.




Juhtúrós rakott puliszka .

Hozzávalók: 30 dkg kukoricadara, 30 dkg juhtúró, 3 fej hagyma, 1 pohár tejföl, 1 kávéskanál olaj, 1 kávéskanál vaj, 1 teáskanál só, vegeta. Elkészítése: 1 l forrásban lévő vízben, folytonos keverés mellett csomómentesre főzzük a kukoricadarát, majd belekeverjük a vegetát és sózzuk. Fedő alatt pihentetjük. A hagymát felkarikázzuk, és az olajon megpirítjuk. A juhtúrót a tejföllel és kevés sóval habosra keverjük. Egy tűzálló tálat kivajazunk, belesimítjuk a puliszka egyharmadát (ne hagyjuk kihűlni, mert akkor alakíthatatlanná válik), erre tesszük a juhtúrós massza felét, majd a hagyma felét. Újra puliszka következik, erre megint juhtúró és hagyma, majd puliszkával fedjük. A tetejére olvasztott vajat csurgatunk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük, amíg aranysárga nem lesz.




Zöldbabfelfújt .

Hozzávalók: fél kg friss vagy egy csomag mirelit zöldbab, 10 dkg gomba, 3 db tojás, 1 csokor petrezselyem, 1 fej hagyma, 3 dl tej, 3 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, kevés zsemlemorzsa, 1 kávéskanál curry, 1 teáskanál só, vegeta. Elkészítése: A zöldbab végeit lecsípjük, majd sós vízben puhára pároljuk és leszűrjük. A vajat megolvasztjuk és elkeverjük benne a tojássárgákat a liszttel, majd a tejjel simára keverjük. A hagymát lereszeljük és csöppnyi vajon megpároljuk a megtisztított és csíkokra vágott gombával. Összekeverjük a hozzávalókat, ízesítjük. A petrezselymet apróra metéljük és hozzáadjuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, és óvatosan a masszához adagoljuk. Egy őzgerincformát, vagy más tűzálló tálat kivajazunk, morzsával beszórjuk, és a masszát beletöltjük. Meleg sütőben, kb. fél órát sütjük. Ha kihűlt, kiborítjuk egy tálra. Tejföllel díszítjük és tálaljuk.




Babpörköltös egytál .

Hozzávalók: 30 dkg szárazbab, 2 fej hagyma, fél csomag szója-granulátum, 2 db paradicsom, 10 dkg szarvacska tészta, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, 1 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, késhegynyi pirospaprika, vegeta. Elkészítése: A babot, 10 órányi áztatás után, kevés vízben sóval és vegetával majdnem puhára főzzük (kb. fél óra). A hagymát megtisztítjuk, és kockákra vágjuk. A paradicsom héját lehúzzuk és összevágjuk. A szóját a hagymával az olajon megpirítjuk, megszórjuk a liszttel, a pirospaprikával, és 3 dl-nyi vízzel felöntjük. Beletesszük a paradicsomot, az ízesítőket, és addig pároljuk, míg a paradicsom majdnem szétfőtt (kb. 10 perc). Ekkor beletesszük a babot és amint felfőtt, rögtön a tésztát. Amikor a tészta megfőtt, megdagadt, szinte lé nem is marad az étel alatt. Tejföllel tálaljuk.




Újhagymával rakott rizs.

Hozzávalók: 1 csésze rizs, 5-6 db újhagyma, 3 db kemény paradicsom, 4 db tojás, 1 db húsos zöldpaprika, 10 dkg trappista sajt, 2 pohár tejföl, 1 evőkanál vaj, 1 kávéskanál curry, 1 kávéskanál só, vegeta. Elkészítése: A rizst odatesszük főni a héjától megfosztott és apróra vágott paradicsommal, curryvel, vegetával, és puhára pároljuk. A tojásokat megfőzzük, héjukat eltávolítjuk. A hagymát apró karikára metéljük. A tepsit kivajazzuk és ráterítjük a rizs egyharmadát, erre felkarikázunk 2 db főtt tojást, majd a hagyma felét. Ráöntjük az egyikpohár tejfölt, megsózzuk. Erre megint rizs következik, majd tojás, hagyma és tejföl. Az utolsó réteg rizs, amit currys, olvasztott, sós vajjal jól meglocsolunk. Reszelt sajttal borítjuk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.




Zöldségkrémes makaróni .

Hozzávalók: 1 csomag vastagabb makaróni tészta, 5 dkg gomba, 1 db padlizsán, 2 db sárgarépa, fél zellergyökér, 10 dkg roquefort sajt, 1 pohár tejszín, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál só, vegeta, csipetnyi curry. Elkészítése: A makarónit kb. 5 cm-es darabokra törjük, és sós vízben puhára főzzük. Közben megtisztítjuk, és apróra vágjuk a zöldségeket, majd 2 dl vízben főzni kezdjük. Ahogy a víz lefőtt róla, megszórjuk liszttel, beleöntjük a tejszínt és összeturmixoljuk. Átfőzzük a mártást. Melegen tesszük a tányérokra szervírozott makarónira, és bőven meghintjük reszelt sajttal.




Hamis bolognai spagetti Hozzávalók: 1 csomag vékony spagetti tészta, 1 csomag szója-granulátum, 1 fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 kicsi paradicsompüré konzerv, 1 kávéskanál olaj, 10 dkg füstölt vagy trappista sajt, késhegynyi őrölt bors, csipetnyi olasz fűszerkeverék, csipetnyi cukor, 1 teáskanál só. Elkészítése: A spagettit sós vízben kifőzzük, leszűrjük. A szóját szűrőbe tesszük, és vizet engedünk át rajta. A hagymát egészen apróra vágjuk, majd a lecsorgatott szójával együtt az olajon megpároljuk. A fokhagymát összezúzzuk, és azt is hozzáadjuk a paradicsompürével és az ízesítőkkel együtt. Puhára pároljuk. Forrón tesszük a spagettire, majd reszelt sajttal tálaljuk.




Texasi zöldborsós egytál .

Hozzávalók: 3/4 kg burgonya, fél kg friss vagy mirelit zöldborsó, fél fej fokhagyma, 2 fej hagyma, 1 teáskanál olaj, 1 teáskanál só, 1 teáskanál curry, 1 kávéskanál őrölt bors, vegeta. Elkészítése: A burgonyát megtisztítjuk, kettévágjuk, és keskeny csíkokra metéljük. A hagymát felkockázzuk, fedő nélkül pároljuk az olajban, amíg kicsit meg nem pirul (kb. 15 perc). Ekkor rátesszük a zöldborsót, a zúzott fokhagymát és az ízesítőket, majd fedő alatt, 1 dl vízzel puhára pároljuk (kb. 15 perc).




Tárkonyos töltött burgonya.

Hozzávalók: kb. 16-18 közepes burgonya, fél csomag szója-granulátum, 1 fej hagyma, 10 dkg gomba, 2 db zsemle, 2 db tojás, fél csokor petrezselyem, 1 kávéskanál tárkonyfűszer, 1 kávéskanál olaj, 5 dkg parmezán sajt, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál vaj, késhegynyi őrölt bors, vegeta. Elkészítése: A burgonyát héjastól megfőzzük és hagyjuk kihűlni. A szójára vizet engedünk, lecsöpögtetjük. A zöldséget megtisztítjuk, apróra vágjuk. A beáztatott, kinyomkodott zsemléket egy tálba morzsoljuk. Hozzáadjuk a felvert tojást, a fűszereket. A szóját, a gombát és a hagymát az olajon jól megpároljuk, és a masszához adjuk. A burgonyát megtisztítjuk, kb. 1 cm-re levágjuk az egyik végét, és a belsejét kivájjuk. A kivett rész felét összetörve a töltelékhez adjuk. Megtöltjük a burgonyákat, tetejükre reszelt sajt kúpokat teszünk. Kivajazott tepsiben, forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.




Zöldség-kebab.

Hozzávalók: 8 db kicsi burgonya, fél cukkíni, 4-8 szem kelbimbó, 4 fej kis hagyma, 2 db kemény paradicsom, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál vaj, ketchup, vegeta és más tetszés szerinti fűszerek. Elkészítése: A kebabot a szokásos módon készítjük: a pálcikákra (vagy nyársacskákra) sorban felszúrjuk a hozzávalókat. Először egy megtisztított burgonyát, majd egy negyed paradicsomot, ezután a megtisztított hagyma következik, majd egy kocka cukkíni (a héja is rajta maradhat), utána a kelbimbó, a paradicsomkocka és megint burgonya. A teljes füzért megfűszerezzük, olvasztott vajjal megkenjük és grillsütőben, többször megforgatva, kb. 20 percig sütjük. Ketchuppal tálaljuk.




Fokhagymás rakott zöldbab.

Hozzávalók: fél kg friss vagy két csomag mirelit zöldbab, 5 tojás, 2 gerezd fokhagyma, 2 pohár tejföl, 10 dkg füstölt sajt, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál vaj, vegeta. Elkészítése: A zöldbab végeit lecsipkedjük, majd fedő alatt, kevés vegetás vízben megpároljuk. A tepsit kivajazzuk és ráterítjük a leszűrt zöldbab felét. Négy tojást megfőzünk és rákarikázzuk a babra. Megsózzuk, ízesítjük. Ráöntjük az egyik pohár tejfölt, amiben előzőleg elkevertünk egy fél összezúzott fokhagymát és sót. Ráterítjük a zöldbab másik felét. Sózzuk. A megmaradt tejfölt eldolgozzuk a felvert tojással, a megmaradt sózott fokhagymával és ízesítőkkel, majd ráöntjük a babra. Tetejére reszelt sajtot szórunk. Forró sütőben, kb. 20 percig sütjük.




Klasszikus töltött paprika.

Hozzávalók: 8 db közepes, nem húsos paprika, 1 csomag szója-granulátum, 3/4 csésze rizs, 2 db tojás, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, 2 nagy paradicsompüré konzerv, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt. Elkészítése: A szóját összekeverjük, a puhára főzött rizzsel, hagyma- és fokhagymakrémmel, két egész tojással, ízesítjük és félretesszük. Közben az olajjal és liszttel rántást készítünk, felengedjük kb. 1 1/2 liter vízzel, és belekeverjük a paradicsompürét. A cukrot és a só felét is hozzáadjuk. lassú tűzön, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. A szójás töltelékkel megtöltjük a magházától megfosztott paprikákat, és egyenként a szószba helyezzük. Kb. fél óra alatt puhára főzzük.




Hamis zöldséges gulyás .

Hozzávalók: fél csomag szójakocka, fél kg burgonya, 3 db sárgarépa, 2 db fehérrépa, 1 csokor petrezselyem, 2 fej hagyma, késhegynyi pirospaprika, késhegynyi őrölt bors, 1 kávéskanál olaj, 1 evőkanál só, vegeta. Elkészítése: A zöldségeket és a burgonyát meghámozzuk és felkockázzuk. A szóját 10 órán át vízben áztatjuk, utána szűrjük, és az olajon apróra vágott hagymával megpároljuk (kb. 10 perc). Rászórjuk a pirospaprikát és felengedjük kb. 1 1/2 l vízzel, beletesszük a zöldségeket és a fűszereket. Puhára főzzük (kb. 20 perc). A végén hozzáadjuk az apróra metélt petrezselymet.




Kelbimbó morzsában.

Hozzávalók: fél kg friss vagy mirelit kelbimbó, 2 db tojás, 10 dkg zsemlemorzsa, 2 pohár tejföl, 5 dkg trappista sajt, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál só, 1 kávéskanál curry, 1 kávéskanál vaj, vegeta. Elkészítése: A kelbimbót a lobogó sós vízben puhára főzzük (kb. 10 perc). A tepsit kivajazzuk, ráterítjük a leszűrt kelbimbó felét, ízesítjük. Rászórjuk a morzsát. A két tojást felverjük és belekeverjük a tejfölbe, 1 kanál lisztet csomómentesen elkeverünk benne, majd ízesítjük. Ennek a masszának a felét ráöntjük a morzsára. Erre terítjük a megmaradt kelbimbót, végül a megmaradt tejfölt. Reszelt sajttal meghintjük. Forró sütőben, kb. 30 percig sütjük.




Töltött omlett, paradicsommártással .

Hozzávalók: 8 db tojás, 6 evőkanál liszt, 2 dl tej, 30 dkg gomba, 1 fej hagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 nagy paradicsompüré konzerv, 1 evőkanál cukor, 1 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 evőkanál olaj. Elkészítése: A felvert tojásokból 4 evőkanál liszttel, tejjel és sóval omlett-tésztát keverünk. Megtisztítjuk, és apróra vágjuk a gombát, a petrezselymet, és a finomra vágott hagymával együtt, fedő nélkül, a kávéskanál olajon megpároljuk. Egy kanál liszttel megszórjuk, és 1 dl-nyi vízzel felöntjük. Sűrűre főzzük. Hagyjuk kicsit kihűlni. Teflonserpenyőben olajat forrósítunk, és az omlettmasszából 4 db omlettet készítünk úgy, hogy mindkét oldalát megsütjük. Megtöltjük a kihűlt gombamasszával, és palacsinta formájúra tekerjük össze. A szószhoz: csöpp olajon rántást készítünk, felengedjük 2 dl vízzel és belekeverjük a paradicsompürét. Cukrozzuk, sózzuk. A tányérokra szervírozott roládokra melegen öntjük rá.




Töltike .

Hozzávalók: 8 db nagyobb kellevél, 1 csomag szója-granulátum, 3/4 csésze rizs, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, 1 evőkanál só, késhegynyi pirospaprika, késhegynyi őrölt bors, 3 db tojás, 2 evőkanál liszt, 1 pohár tejföl, vegeta. Elkészítése: A kellevelekről levágjuk a kemény szárrészeket, és lobogó vízzel leforrázzuk őket. A szóját összekeverjük a puhára főtt rizzsel, a sóval, a borssal, a paprikával, egy egész tojással és két tojásfehérjével, valamint a hagymakrémekkel. Megtöltjük a leveleket ezzel a masszával, összegöngyöljük, mint a palacsintát, és a két végét begyűrjük, majd vegetás vízben megfőzzük. Kb. 10 perc elteltével a töltikéket lapos szűrőkanállal kiemeljük, áttesszük egy tűzálló tálba. Ez alatt a két tojás félretett sárgáját csomómentesen összekeverjük a liszttel és a tejföllel, felengedjük a vegetás vízzel, melyben a töltikék főttek, ízesítjük, és a roládokra öntjük. Sütőben, kb. 10 percig átsütjük. Tejföllel tálaljuk.




Lencsetorta.

Hozzávalók: fél kg lencse, 3 evőkanál liszt, 2 fej fokhagyma, 3 db tojás, 3 evőkanál zsemlemorzsa, 1 kávéskanál vaj, 1 csokor petrezselyem, 2 db babérlevél, 1 teáskanál só, vegeta. Elkészítése: A lencsét 10 órán át vízben áztatjuk, majd babérlevéllel, sóval és vegetával puhára főzzük (kb. 20 perc). Közben a tojássárgákat kikeverjük a liszttel és két kanál zsemlemorzsával (kis vízzel könnyíthetjük a keverést). Hozzáadjuk a lencsét (a babérlevél nélkül) és az apróra vágott petrezselymet. A tojásfehérjéket kemény habbá verjük és belekeverjük a lencsébe. Egy hosszúkás tortasütő formát kivajazunk, morzsával megszórjuk, és beletöltjük a masszát. Többször megütögetjük az oldalát, hogy levegő ne maradjon az anyag alatt. Megszórjuk morzsával és sütőben, közepes lángon addig sütjük, amíg a beleszúrt pálcikára nem ragad rá a massza. Hagyjuk egy kicsit hűlni, majd tálra borítjuk. Felszeletelve, vajban sült hagymával tálaljuk.








Weblap látogatottság számláló:

Mai: 101
Tegnapi: 166
Heti: 267
Havi: 1 678
Össz.: 647 363

Látogatottság növelés
Oldal: Vegetáriánus ételek
Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások - © 2008 - 2018 - izvarazs.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: olajban sült ételek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »