Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

Angol töltött paprika 1.

Az angol töltött paprikához négy nagy, húsos paprikát a sütőben vagy platnin barnára sütünk, konyharuhával letakarva kihűtjük, majd a barna hártyát lehúzzuk róla. A paprikákat hosszában félbevágjuk, kicsumázzuk, és vágott felükkel felfelé tűzálló tálra fektetjük. 25 deka darált füstölt húst két összevagdalt kemény tojással, egy hasonlóan felaprított ecetes vagy kovászos uborkával meg fél deci tejföllel összekeverünk, és a fél paprikákba halmozzuk. Másfél deci tejföllel leöntve a sütőben szépen megsütjük.

Angol töltött paprika 2. Hosszában félbevágunk és kicsumázunk 4 nagy húsos zöldpaprikát. 20 deka sertéscombot 20 deka főtt füstölt sertéshússal átdarálunk, összekeverjük 8 deka félig főtt rizzsel. 2 kis kockákra vágott paradicsommal, 2 apróra vágott ecetes uborkával, egy nyers tojással, sóval, törött borssal, késhegynyi kakukkfűvel meg bazsalikommal ízesítjük. Közékeverhetünk egy csokor összevagdalt petrezselyemzöldet meg 5 deka reszelt sajtot is, attól még ízesebbé válik. Ezzel a húspéppel púposan megtöltjük a fél zöldpaprikát, kiolajozott tűzálló tálra egymás mellé ültetjük, és 2 deci tejföllel leöntve, a tálat lefedve, a sütőben kb. másfél óráig sütjük. Tálalás előtt meghinthetjük még 5 deka reszelt sajttal, ami szépen ráolvad a tetejére.


Aradi töltött paprika kapros káposztával

Hozzávalók: 1 doboz mirelit székelykáposzta, 2 doboz mirelit töltött paprika, 10 dkg füstölt szalonna, kevés kapor, 2 dl tejföl. Elkészítése: A füstölt szalonnát apró kockára vágva kiolvasztjuk. A töltött paprikát tepsibe tesszük, rátesszük a füstölt szalonnát, a sütőben megsütjük, és rászórjuk a finomra vágott kaprot. Ráöntjük a kiolvasztott székelykáposztát, néhány percig forraljuk, majd tejföllel tálaljuk.


Burgonyával töltött paprika

Hozzávalók: 8 db húsos, vastag zöldpaprika, 4 db közepes nagyságú, héjában főtt burgonya, 5 dkg füstölt szalonna, 2 gerezd fokhagyma, fél dl tej, 2 dl tejföl, 1 csokor friss zellerlevél, 1 db egész tojás, 1 mokkáskanál törött bors, 1 teáskanál vegeta. A meghámozott főtt burgonyát lereszelem és összekeverem a habosra felvert tojással, a vegetával, a törött borssal, a tejjel, és a megmosott, finomra metélt zellerzölddel. A füstölt szalonnát nagyon apróra vágom, zsírját kiolvasztom, majd megfuttatom rajta a zúzott fokhagymát. A fokhagymás zsírt és a pörcöt hozzákeverem a burgonyás masszához. A megmosott, és kicsumázott zöldpaprikába, beletöltöm a burgonyás fűszeres krémet, majd tepsibe vagy lapos tűzálló tálba rakom, jó szorosan egymás mellé. Tetejére kenem a tejfölt, megsózom, és alufóliát borítva a tepsire, betolom az előmelegített forró sütőbe. Közepes lángon harminc percig párolom, ezután pedig a fedőt leveszem a tetejéről, és a paprikákat pirosra pirítom. Felkarikázva tálalom és salátát kínálok hozzá. Elkészítési ideje: kb. 85 perc.


Csirkés-sonkás töltött paprika

Hozzávalók: két nagy zöldpaprika, 5 dkg darált főtt csirkehús, 5 dkg darált főtt sonka, egy kis fej hagyma apróra vágva, negyed teáskanál majoránna, szükség szerint só, feketebors, fél tojás, 15 dkg joghurt, kevés mustár, petrezselyemlevelek a díszítéshez A zöldpaprikát szár felőli végét vágjuk le, tisztítsuk meg. Forrásban levő vízben tíz percig blansírozzuk, majd forró vízben hűtsük le. A töltelékhez keverjük össze a csirkét, a sonkát, a hagymát és a két paprikába, jól tömjük meg. Tűzálló edényben, forró sütőben süssük 45 percig. Ha kész, a tojásból, mustárból és joghurtból készült keverékkel locsoljuk meg, majd süssük még 20 percig. Forrón, petrezselyemlevelekkel díszítve tálaljuk.


Frankfurti töltött paprika

Hozzávalók: 60 dkg darált hús, 8-10 paprika, 10 főtt tojás, 1 db nyers tojás, egy fej kelkáposzta, 3-4 pár virsli, fűszerek ízlés szerint, 3 gerezd fokhagyma, egy pohár tejföl, paradicsom püré, ketchup A darált húshoz keverjük az összeaprított főtt tojást, a fűszereket, a fokhagymát, a nyers tojást. Ezt a keveréket a paprikába töltjük és a kelkáposzta leveleit fazékba téve a töltött paprikát is beletesszük. A virslit felkarikázva szintén a fazékba tesszük, rá a pürét és a ketchupot, vízzel felengedjük és meg kell főzni. Nagyon finom, ha tálaláskor még tejföllel is megbolondítjuk.


Fűszerekkel töltött paprika (India)

Hozzávalók: 6 nagy méretű fehér paprika, 1 mokkáskanál kurkuma, 3 teáskanál fehérkömény por, 3 teáskanál koriander por, 2 őrölt szegfűszeg, 1 evőkanál mangópor, 1 mokkáskanál feketebors, késhegynyi fahéjpor, 3 pohár joghurt (aludttej), só, 4 evőkanál vaj vagy margarin, 1 teáskanál asa-foetida vagy 1 kis fej összezúzott hagyma Melegítsünk vajat, tegyük bele az asa-foetidát (összezúzott hagymát), majd adjuk hozzá a kurkumát, joghurtot (aludttejet), őrölt fűszerkeveréket, sót és borsot, és kevergessük, míg megbarnul. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a mangóport és hűtsük le. A paprikákat tisztitsuk meg a száruktól és a csumájuktól és töltsük beléjük a sült fűszereket. Kevés vizet öntsünk egy serpenyőbe, fedjük le és lassan pároljuk, míg a paprikák megpuhulnak. Melegen tálaljuk.


Gombás töltött paprika

Hozzávalók: 4-5 paprika, kimagozva, 1 vöröshagyma apróra vágva, 15 dkg gomba, 1 bögre főtt rizs (maradék rizs felhasználása), 2 dl tejföl, 1 ek liszt, só, bors, szerecsendió, majoránna, kevés olaj Az olajban pirítsuk meg a hagymát, tegyük hozzá a gombát, fűszereket. 5-6 perc múlva vegyük le a tűzről, keverjük össze a főtt rizzsel, töltsük meg a paprikákat a gombás rizses töltelékkel. Egy tűzálló edényben a paprikákat jó szorosan egymás mellé helyezzük, kevés vizet öntünk alá, lefedjük, és a sütőben közepes lángon addig sütjük, amíg megpuhul a paprika. Közben a tejfölhöz keverünk egy kanál lisztet, majorannát, sót, szerecsendiót, ráöntjük a megpuhult paprikákra, és fedő nélkül még 20-25 percig továbbsütjük.


Gombás töltött paprika 2.

A hagyományos töltött paprika közeli rokona a gombás töltött paprika. Egy kis fej összevagdalt vöröshagymát egy evőkanál olajon megpirítunk, és 60 deka apróra vágott gombát megsütünk rajta. Tíz deka félig főtt rizzsel, egy tojással, sóval, borssal összedolgozzuk, és nyolc kisebb, kicsumázott, kierezett zöldpaprikába tömjük. Egy liter paradicsom-ivólevet öt deka cukorral, egy kevés sóval meg két babérlevéllel tűzre teszünk. Ha forr, a töltött paprikákat belerakjuk, és 30 percig kis lángon főzzük benne. A töltelékeket szűrőlapáttal tűzálló tálba szedjük. A levét két evőkanál olajon kevés liszttel készült bar-na rántással besűrítjük, és a paprikákra öntve sós burgonyával tálaljuk.


Gombával töltött paprika 1.

Hozzávalók: 2 - 4 személyre 50 dkg zöldpaprika, 15 dkg gomba, 20 dkg rizs, 15 dkg paradicsompüré, 1 tojás, 1 fej vöröshagyma, 1 kanál zsír vagy vaj, 1 kanál cukor, bors, só Elkészítése: A megtisztított gombát vágd vékony szeletekre, s a lereszelt hagymával egy kanál zsiradékon párold puhára. A zöldpaprikát csumázd ki, s forrázd le. A rizst párold félig puhára (a lecsurgatott maradék főzővizet ne dobd ki!). A rizst keverd el a gombával, az egész tojással, sózd, borsozd, s a keveréket töltsd a paprikákba. (Ne túl szorosan, mert a táguló rizs kirepesztheti a csomagolást.) A paprikákat tedd egy lábasba, öntsd le - a maradék rizs-lével felhígított paradicsompürével, sózd, borsozd, cukrozd, s lassú tűzön főzd, míg a paprika meg nem puhul. Pelle Józsefné sós vízben főtt burgonyát ajánl hozzá.


Gombával töltött paprika 2.

50 dkg gombából készítek pörköltet (ebbe nem szoktam pirospaprikát tenni), ha kész, elkeverem 2 egész tojással, 1 evőkanál zsemlemorzsával, 10 dkg trappista sajttal, beletöltöm a paprikákba. Megszórom sajttal, sütőbe tolva készre sütöm.


Gyors töltött paprika

Hozzávalók 2 személyre: 3 piros húsú paprika, 20 dkg darált sertéshús, 1 kis tojás, 1 fej vöröshagyma, 1 szikkadt zsemle, 6 dkg hosszú szemű rizs, 2 dl húsleves, 1 csokor petrezselyem, 2 kaporág, só, bors, édesnemes pirospaprika Elkészítés: A rizst forrásban lévő, sós vízben kb. 15 percig főzzük. Közben a szikkadt zsemlét hideg vízbe áztatjuk. 2 megmosott paprika tetejét levágjuk, belsejét óvatosan kiemeljük. A harmadik paprikát megmossuk, és apró kockákra vágjuk. A megtisztított hagymát szintén apró kockára vágjuk. A zsemlét kinyomkodjuk. A darált húst összegyúrjuk a rizzsel, a zsemlével, a hagyma- és a paprikakockákkal, a tojással. Sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük. A húsos masszát a kivájt paprikákba töltjük, majd ráhelyezzük a kalapokat. A paprikákat üveg- vagy kerámiatálba tesszük. A megmosott, lerázott petrezselyemzöldet és kaprot felaprítjuk, a paprika mellé dobjuk, és leöntjük a hús-levessel. A tálat mikrohullámú készülékbe toljuk, és a töltött paprikát lefedve, 600 watton 12 percig pároljuk. Sajtmártással vagy kapros majonézzel kínáljuk.


Hagymás rizzsel töltött paprika

Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy húsos zöldpaprika, 2 dl párolt rizs (maradék is lehet), 1 közepes fej vöröshagyma, 1 tojás, 5 dkg reszelt trappista sajt, 2 dl tejföl, ízlés szerint só és törött fekete bors, késhegynyi őrölt szerecsendió-virág. A zöldpaprikákat töltésre előkészítjük, vagyis megmossuk, majd hosszában pontosan félbevágjuk. A csumáját, az ereit, valamint a szárát eltávolítjuk, és a belsejét megsózzuk. A töltelékhez a tojást habosra keverjük, és a felét félretesszük. A fél tojást összekeverjük a párolt rizzsel, 1 evőkanál reszelt sajttal, és megsózzuk, megborsozzuk, valamint a szerecsendió-virággal fűszerezzük. A rizses masszát a fél paprikákban elosztjuk. A megmaradt fél tojást összekeverjük a tejföllel és kevés sóval. A megtisztított vöröshagymát karikákra vágjuk, és a töltött paprikák tetején egyformán elosztjuk. A paprikákat szorosan egymás mellé tepsire helyezzük, végül leöntjük a tejfölös öntettel és betoljuk az előmelegített, forró sütőbe. Addig pirítjuk, amíg a tetején szép pirosbarna kéreg nem keletkezik. Vigyázat, nehogy túl sötétre égjen, mert keserű lesz! Elkészítési ideje: kb. 40 perc.


Hallal töltött fűszeres paprika

Hozzávalók: 8 nagy paradicsompaprika, 1 doboz füstölt apróhal (pl. Bückling vagy sprotni) olajával együtt, 1 tojás, 4 dl tejföl, 4 evőkanál árpapehely, 1 teáskanálnyi csípős mustár, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, csipetnyi csípős paprika, 8 nagyon vékony szelet füstölt szalonna. A paprikákat töltésre előkészítem, vagyis kicsumázom, magházát és ereit kiszedem. A füstölt halat olajával együtt összetöröm, és összekeverem a tojássárgával, az árpapehellyel, a mustárral, a borssal, a paprikával és a zúzott fokhagymával. Beletöltöm a paprikákba, majd kis tepsire teszem. Tejföllel lelocsolom, és mindegyik paprikára ráteszek egy szelet szalonnát. Előmelegített, forró sütőben addig sütöm, amíg a szalonna, ropogós pörccé nem válik. Hagymás paradicsomsaláta illik mellé.


Hallal töltött paprika (görög étel)

Hozzávalók: a töltelékhez 4 nagy zöldpaprika, 25 dkg mirelit tonhal, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál marinált paprika, 3 gerezd fokhagyma, kevés liszt, ízlés szerint só; a bundázáshoz kevés liszt, 2 tojás, a sütéshez bő olaj; A mártáshoz: 1 cseresznyepaprika, 4 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 2 paradicsom, 2 zöldpaprika, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, 1 evőkanál liszt, 1 késhegynyi törött bors, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál sáfrányos szeklice, 3 evőkanál olaj, kevés só. A fagyos tonhalat félig felengedjük, és kis kockákra vágva, lisztben megmártjuk. Az olajon megpirítjuk a zúzott fokhagymát, rátesszük a lisztes halkockákat, és mindkét felén átsütjük. Ezután adjuk hozzá az apróra vágott marinált paprikát. Megsózzuk, 1 dl vizet aláöntünk, és fedő alatt puhára pároljuk. A párolt halat összetörjük, majd a kicsumázott, és ereitől megszabadított zöldpaprikába beletöltjük. A töltött paprikát lisztbe forgatjuk, felvert tojásba mártjuk, és ismét lisztbe forgatva, forró olajban megsütjük. A mártáshoz az olajon megpirítjuk a feldarabolt cseresznyepaprikát, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a felaprított hagymát, a felcsíkozott zöldpaprikát és a feldarabolt paradicsomot, majd összepirítjuk. Meghintjük a liszttel, sütjük egy-két percig, azután a tűzről lehúzva beleszórjuk a pirospaprikát. Jól összekeverjük, és azonnal ráöntünk 2 dl vizet. Megsózzuk, megborsozzuk, és befedve addig forraljuk, amíg pépszerű, sűrű mártás nem lesz belőle. Átpasszírozzuk, és belekeverjük a petrezselyemzöldet, a sáfrányt és fél dl vizet. Még egyszer felforraljuk. Végül a paprikás mártással leöntjük, és a sütőben kissé meg is pirítjuk.


Hallal töltött paprika (spanyol)

Hozzávalók: 4 nagy, húsos zöldpaprika, 25 dkg tonhal, kevés liszt, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál marinált paprika, só (ízlés szerint), 2 gerezd fokhagyma, kevés liszt, liszt, tojás (a bundázáshoz), , olaj (a sütéshez). A tonhalat kis kockákra vágjuk, és lisztben megmártjuk. Az olajon megpirítjuk a fokhagymát, rátesszük a halkockákat, és mindkét felén átsütjük. Ezután hozzáadjuk a lecsurgatott marinált paprikát. Megsózzuk, 1 dl vizet aláöntünk, és fedő alatt puhára pároljuk. A párolt halat kissé összetörjük, majd a kicsumázott, és ereitől megfosztott zöldpaprikákba beletöltjük. A paprikákat lisztbe, tojásba és még egyszer lisztbe forgatjuk, majd azonnal bő, forró olajban mindkét oldalán ropogós-pirosra sütjük. Fűszeres paprikamártással leöntjük, és forró sütőben a mártást kissé rápirítjuk.


Hideg töltött paprika

Hozzávalók: 5 tölteni való zöldpaprika, 30 dkg bármilyen sós krém, 1 cs. metélőhagyma A paprikák magházát, esetleg erezetét, éles késsel kivágjuk. Valamilyen sós krémmel szorosan megtöltjük. Nyitott végüket finomra vágott metélőhagymába mártjuk. A töltött paprikákat hűtőben megdermesztjük. Tálaláskor ferdén, kb. 0.5 cm vastagra felszeleteljük a paprikákat, és a szeleteket egymáson kissé elcsúsztatva, de a felvágás sorrendjében helyezzük tálra.


Hússal töltött paprika

Hozzávalók: 8 db szép, húsos zöldpaprika, 25 dkg főtt, darált csirkehús, 2 evőkanál zabpehely, 2 csokor kapor, 1 tojás, 1 teáskanál vegeta, 2 dl tejföl, 2 húsleveskocka, 2 evőkanál zabliszt, 2 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, csipetnyi cukor, só. A darált húst összekeverem a felvert tojással, hozzáadom a zabpelyhet, az egyik csokor apróra vágott kaprot, a vegetát, a zúzott fokhagymát és a törött borsot. Jól összekeverem, és 10 percig pihentetem. Közben a paprikákat a töltésre előkészítem, vagyis a szár felőli oldalukról egy vékony lapot levágok, kikanyarítom a csumájukat, és az ereiket is kiveszem. Kiöblítem, lecsöpögtetem, majd a tölteléket belenyomkodom. Egy akkora lábosba, amekkorába egy sorban belefér a paprika, 1 liternyi vizet töltök, beleteszem a húsleveskockákat és felforralom. A forrásban lévő vízbe belerakom a töltött paprikákat, és csendesen forralva, fedő alatt 25 percig főzöm. Ezután a paprikákat óvatosan kiemelem a léből, a zabliszttel és fél dl vízzel simára kevert tejföllel behabarom, és a megmaradt, apróra vágott kaporral meghintem. Sűrűre főzöm, ezután a paprikákat visszateszem a mártásba. Még egyszer felforralom. Tovább ízesíthető csipetnyi cukorral. borssal, sóval. Sós vízben főtt burgonya vagy zabpelyhes (rozsos) kenyér illik hozzá.


Iraki töltött paprika (Biberini)

Hozzávalók 4 db nagy zöldpaprika, töltelék (Dolma). A paprika "kalapját" levágjuk, majd kimagozzuk és sós vízben 5 percig főzzük. Leszűrjük, kihűtjük. Megtöltjük az I. sz. töltelékkel, visszatesszük a kalapot, ezt felfelé állítva tesszük edénybe a paprikákat. 2 dl hideg vizet öntünk alá, és 50 percig főzzük. Kihűtve tálaljuk.

Töltelék (Dolma) Hozzávalók 20 dkg rizs, 5 fej aprított hagyma, 1 kk. cukor, 1 hámozott paradicsom, 1-2 szál aprított kapor, 1 dl fehérbor, 1 dl olaj, 1 kk. fűszer (majoránna, kakukkfű), 1 kk. só, 1 kk. bors. A rizst félig megfőzzük (2dl vízben kb. 10 percig). A hagymát az olajban megpároljuk, beletesszük a fűszert, a rizst és takarékon 20 percig főzzük. Hozzáadjuk a paradicsomot, bort, 1 dl vizet, cukrot és még kb. 10 percig főzzük. Ezt a tölteléket általában hidegen tálaljuk. (Megjegyzésem: nem sok ez a főzés? A paprikában még 50 percig fő.)


Kalotaszegi töltött paprika

A kalotaszegi töltött paprikához, amelyet kapros-paprikás mártásban tálalunk, először megdarálunk 35 deka sertéscombot. Ezt alaposan összedolgozzuk egy beáztatott, ki-nyomkodott zsemlével, kevés frissen őrölt borssal, sóval, tojással. A masszát beletöltjük az előkészített nyolc darab zöldpaprikába. A vöröshagymát finomra vágjuk, forró olajon aranysárgára pirítjuk, megszórjuk fűszerpaprikával, felengedjük egy kevés csontlével, és elkeverjük. Hozzáadunk két-két kockára vágott zöldpaprikát és hámozott, kimagozott paradicsomot. Felforraljuk, hozzáadjuk a maradék csontlevet, beletesszük a paprikákat, és födő alatt készre pároljuk. Amikor elkészül, a paprikákat lapátkanállal kiemeljük. A levet leszűrjük, és tejfölben elkevert liszttel behabarjuk. Leszűrjük, és a paprikákra öntjük, finomra vágott kaporral megszórjuk. Galuskával vagy sós burgonyával tálaljuk.


Kapros töltött paprika

Hozzávalók 4 személyre: 8 kisebb zöldpaprika, 2 evőkanál apróra tört cérnametélt (száraztészta), 1 tojás, 1 evőkanál bármilyen fajta reszelt sajt, 1 csokor kaporzöld, 1 gerezd fokhagyma, 4 evőkanál olaj, ízlés szerint só. A zöldpaprikákat megmossuk, csumájukat és magházukat úgy szedjük ki, hogy a paprikák tölthetők legyenek. A tojást habosra verjük, belekeverjük a megmosott, lecsurgatott és finomra vágott kaprot meg a zúzott fokhagymát. Az apróra tört tésztát a szokásos módon, sós, forrásban lévő vízbe téve megfőzzük, és leöblítve összekeverjük a tojással. Ezután hozzáadjuk a reszelt sajtot, és a paprikákat a tésztás-kapros töltelékkel megtöltjük. A töltött paprikákat sorban, egymás mellé tesszük egy kiolajozott tepsibe, tetejét is meglocsoljuk olajjal, és fedetlenül toljuk be az előmelegített, forró sütőbe. Addig sütjük, amíg a papirkák héja kissé ráncosodni, pöndörödni kezd. Melegen is, hidegen is egyaránt nagyon jó. Elkészítési ideje: kb. 60 perc.


Kapros töltött paprikaszékelyesen

Párolt rizst darált sertéshússal, sót, törött borsot, egy fél fej apróra vágott és zsírban megfuttatott vöröshagymát, egy egész tojást jól összegyúrunk, és a kierezett, kimagozott, nem erős zöldpaprikát megtöltjük vele. Savanyú hordós káposztát hagymás zsírban megpárolunk, azután liszttel meghintve tejföllel feleresztjük. Adunk bele jócskán vágott kaprot, sót, törött borsot, Ebbe belerakjuk a töltött paprikákat, egy fél kiló marhadagadót és egy fél kiló füstölt sertéstarját, és befödve készre pároljuk.


Kolbásszal töltött paprika

Hozzávalók 4 zöldpaprika, 15 dkg gyulai kolbász, 10 dkg sajt, 5 dkg vaj, 1 cs. snidling, 1 cs. petrezselyemzöld, só, bors A kolbászt, petrezselymet, snidlinget apróra vágva elkeverjük a vajjal, reszelt sajttal, sóval, borssal ízesítjük. A paprikákat kicsumázzuk, megtöltjük a krémmel. Tálalásig hűtőben tartjuk. Meleg vízbe mártott késsel szeleteljük. Teával, pirítós vagy friss kenyérrel finom vacsora.


Krumplival töltött paprika (India)

Hozzávalók 6 nagy tölteni való fehér paprika, 3-4 közepes méretű főtt krumpli, 2-3 zöld csili (kicsi, hegyes erős zöldpaprika), 1 teáskanál apróra vágott korianderlevél, 2 teáskanál apróra vágott friss gyömbér (1 teáskanál reszelt gyömbér), só, 4 evőkanál vaj, 1 mokkáskanál kurkuma, 1 mokkáskanál alap maszala, 1 evőkanál mangópor Hámozzuk meg és törjük össze a főtt krumplit. Vágjuk nagyon apró kockákra a zöld csilit (kicsi, hegyes erős zöldpaprikát). Melegítsünk vajat, keverjünk hozzá a kurkumát és süssük benne az összetört főtt krumplit, zöld csilit, korianderleveleket és a gyömbért néhány percig. Vegyük le a tűzről, adjunk hozzá sót, alap maszalát és mangóport, és az egészet jól keverjük össze. A száruktól, magházuktól megszabadított paprikákat hosszában hasítsuk be és töltsük meg belsejüket a krumplis keverékkel. Tegyük a töltött paprikákat abba a serpenyőbe, melyben a tölteléket készítettük, öntsünk alá egy kis vizet, és a serpenyőt befedve lassan pároljuk a paprikákat míg megpuhulnak. Melegen tálaljuk.


Mustáros töltött paprika

Két nagy szép, húsos zöldpaprikát a sütőben kb. öt percig sütünk, majd hosszában kettévágva, kicsumázzuk. Megfőzünk sós vízben 10 deka rizst, összekeverjük 10 deka kockákra vágott sonkával, egy kevés, apróra vágott zöldpaprikával meg levétől leszűrt konzerv borsóval, egy-két, ugyancsak kis kockákra vágott paradicsommal, végül néhány kanálnyi mustármártással. A többi mártást kis tálkában adjuk hozzá, hogy ki-ki, ízlésének megfelelően öntözze vele a paprikát. A mártás: három evőkanálnyi mustárhoz nagyon lassan, állandóan kevergetve hozzácsurgatunk egy deci olajat, és egy fél citrom levével, egy gerezd tört fokhagymával, egy kiskanálnyi összevagdalt petrezselyemzölddel, sóval meg törött borssal ízesítve, jégbe hűtjük.


Olasz töltött paprika

Hozzávalók (6 személyre): 6 szép nagy, húsos zöldpaprika (esetleg fagyasztott), 6 kemény tojás, 1 nyers tojás, 45 dkg sonka, só, csipetnyi őrölt bors, 1 evőkanál olaj. A mártáshoz: 2 evőkanál olaj, 1 kis fej vöröshagyma, 2-3 gerezd fokhagyma, 1 kg friss vagy konzerv paradicsom, só, őrölt bors, 2 friss rozmaringág vagy 1 kiskanál szárított rozmaring. Elkészítése: A kemény tojást megpucoljuk, a sonkával együtt apróra vágjuk, és a nyers tojással összedolgozzuk. Megborsozzuk, és ha a sonka nem túl sós, kissé meg is sózzuk. A zöldpaprika szár felőli részéről egy szeletet levágunk (a mélyhűtöttről még fagyottan), és a sonkás tölteléket beletömjük. Tűzálló tálat az olaj felével kikenjük, a töltött paprikákat egymás mellé fektetjük, és a maradék olajjal megkenjük. 200 fokos (gáz 6.) sütőbe tolva kb. fél óráig sütjük. Közben elkészítjük a mártást: a hagymát finomra vágva olajon megfonnyasztjuk, a tört fokhagymát és a hámozott összevagdalt paradicsomot beleforgatjuk. Sóval, borssal, rozmaringgal fűszerezzük, és fedő alatt kis lángon 25 perig pároljuk. Ha túl híg lenne, a végén a fedőt levéve kissé besűrítjük. A rozmaringágat kidobva a mártást tálba töltjük, és a sült töltött paprikákat a tetejére ültetve kínáljuk. Elkészítési idő: 1 óra


Rizzsel töltött paprika

Hozzávalók: 8 db húsos zöldpaprika, 1 dl párolt rizs (maradék is lehet), 1 tojás, 2 dl tejföl, 10 dkg reszelt füstölt sajt, 5 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál nagyon finomra metélt petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál őrölt gyömbér, ízlés szerint törött bors és só. A zöldpaprikákat megmossuk, csumájukat és ereiket eltávolítjuk. A töltelékhez a felvert tojást összekeverjük a párolt rizzsel, a reszelt sajt felével, valamint a sóval, a borssal, a gyömbérrel és a petrezselyemzölddel. A paprikákba beletöltjük a sajtos-rizses masszát. Egy megfelelő nagyságú tepsibe szorosan egymás mellé rakjuk a megtöltött paprikákat. Rászórjuk a megmaradt reszelt sajtot, lelocsoljuk a tejföllel, megsózzuk, és mindegyik paprikára teszünk egy szeletke füstölt szalonnát. A tepsit befedjük, és az előmelegített forró sütőbe toljuk. Közepes lángon 25-30 percig pároljuk, végül fedetlenül addig pirítjuk, amíg a szalonnából ropogós pörc nem lesz. Vigyázat! Nem szabad megbarnítani, mert a sajt keserűvé válik a tetején.


Rizzsel töltött paprika paradicsommártással (India)

Hozzávalók: 6 nagy tölteni való fehér paprika, 1 csésze rizs, 3 közepes apróra vágott hagyma, 3 közepes paradicsom, 2 teáskanál garam maszala, 1 mokkáskanál gyömbérpor, 1 késhegynyi fekete bors, 1 mokkáskanál kömény, 1 késhegynyi kurkuma, 5 szem kardamom, 1 mokkáskanál őrölt koriander, 2 evőkanál apróra vágott koriander zöldje, 2 evőkanál durvára vágott mogyoró, só, 5 evőkanál vaj Áztassuk 10 percig az alaposan megmosott rizst. Két evőkanál vajban süssük aranysárgára a hagymát, majd szórjuk rá a garam maszalát, a fekete borsot, a köménymagot, a kurkumát, az összetört kardamom magokat és pirítsuk barnára. Adjuk hozzá a lecsepegtetett rizst, öntsük fel 1 bögre vízzel, sózzuk meg és pároljuk puhára. Egy evőkanál vajon pirítsuk meg a gyömbért, a mogyorót és a koriandert, keverjük bele a meghámozott, szeletelt paradicsomot és ízlés szerint megsózva főzzük kb. 10 percig, míg szafttá nem sűrűsödik. Vágjuk le a paprikák felső részét, szedjük ki a magházukat és töltsük meg a fűszeres rizzsel. Egy serpenyőben olvasszunk fel 1 evőkanál vajat, rakjuk egymás mellé a paprikákat és kevés vizet aláöntve, lassan pároljuk, míg a paprikák megpuhulnak. Öntsük rá a töltött paprikákra a paradicsom szószt, és melegen szervírozzuk.


Sajtos-gombás töltött paprika

3 dkg vajon kb. 10 percig lefedve párolunk 1 nagy fej felkockázott vöröshagymát, 2 zöldpaprikát, 4 paradicsomot. Hozzáadva 20 dkg kicsire kockázott gombát, megsózzuk, még 5 percig pároljuk. Beletéve 4 ek. zsemlemorzsát, 2 felvert tojást, 20 dkg reszelt sajtot, a masszát 8 húsos, tölteni való, csumázott zöldpaprikába osztjuk. Kivajazott tűzálló tálra rakva egymás mellé a töltött paprikákat, meglocsoljuk 1 tojássárgája, 5 dkg reszelt sajt és 2 dl tejföl keverékével. Forró sütőben 10-15 percig sütjük.


Sajttal töltött paprika (chiles Rellenos) Mexikó

Hozzávalók: 12 friss Anaheim vagy poblano paprika, 10 dkg liszt, 6 tojás, olaj, 45 dkg cheddar sajt (vagy trappista) Elkészítés: A paprikát roston megpirítjuk, a héját lehúzzuk. Hosszában felhasítjuk, és óvatosan kiemeljük a magházát és az erét. Mindegyik paprikába beledugunk egy darab sajtot. A megtöltött paprikát lisztbe forgatjuk. A tojás sárgáját habosra, a fehérjét keményre felverjük, majd összekeverjük. A paprikákat a tojásba forgatjuk, és bő forró olajban kisütjük. Kétszer sütött babbal, fűszeres vagy zöldséges rizzsel tálaljuk.


Sült töltött paprika 1.

Hozzávalók: 8 szép, nagy húsos zöldpaprika, 25 dkg darált sovány sertéshús, 0,5 dl rizs, 1 kisebb fej vöröshagyma, 50 dkg nyers paradicsom, 3 dl tejföl, 2 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, só, őrölt fekete bors, 2 teáskanál mustár A paprikákat töltésre előkészítem, vagyis megmosom, szár felőli oldaláról levágok egy lapot, kicsumázom, és az ereit is kivágom. A darált húst, a többször váltott vízben megmosott és lecsöpögtetett rizst, a sót, az őrölt fekete borsot, 1 teáskanál mustárt és egy evőkanál olajon megfonnyasztott, apróra vágott vöröshagymát összekeverek, majd lazán beletöltöm a paprikákba. A megtöltött paprikákat tepsibe vagy tűzálló lapos tálra teszem, jó szorosan egymás mellé. Villával megszurkálom, majd beborítom a megmosott és meghámozott, felkarikázott paradicsommal. Megsózom, rámorzsolom a zúzott fokhagymát, és az olajjal meg a maradék mustárral elkevert tejföllel lelocsolom. Előmelegített forró sütőben 30 percig fedetlenül sütöm. Ropogósra sült burgonya illik hozzá.


Sült töltött paprika 2.

Hozzávalók 4 szép nagy paradicsompaprika, 5 db egész tojás, 5 dkg reszelt füstölt sajt, 1 evőkanál zsemlemorzsa, késhegynyi törött fekete bors, 1 mokkáskanál só, 1 mokkáskanál currypor A paradicsompaprikák kalapját és szárát levágjuk, majd a magos csumát kiszedjük. Ügyeljünk arra, hogy a paprika fala ne sérüljön meg! Egy tojást felverünk, összekeverjük a zsemlemorzsával és a reszelt sajttal, ezután hozzáadjuk a fűszereket. A tojásos krémből a paprikák aljába egy keveset belekenünk, majd a megmaradt tojásokat sorban (mindegyik paprikába egyet-egyet) beleütünk. A tetejére rákenjük a megmaradt krémet, visszahelyezzük a kalapokat, kicsit rányomjuk, majd a felforrósított olajba óvatosan, egyenként beleeresztjük. Csak annyi ideig sütjük, amíg a paprika héja kissé sötétedni, ráncosodni kezd (5-6 perc), addigra a nyers tojás megsül a paprika belsejében. Lapáttal alányúlva, óvatosan kiszedjük az olajsütő készülékből, és a felesleges olajat lecsöpögtetjük. Nagy tál salátával tálaljuk. Egyszerűen és gyorsan készíthető, finom vacsora.


Sült töltött paprika 3.

Hozzávalók 8 tölteni való zöldpaprika, 25 dkg füstölt tarja, 2 keménytojás, 2 savanyú uborka, 3 dl tejföl, 3 dkg vaj, só Az egyben hagyott paprikákat sütőben, folyton forgatva addig sütjük, míg megbarnulnak. Hideg vízbe téve héjukat lehúzzuk. Kicsumázva megtöltjük a darált tarja, apróra szelt keménytojás és uborka, csipet só, 1-1.5 dl tejföl keverékével. Kivajazott tűzálló tálra egymás mellé rakva a töltött paprikákat, meglocsoljuk a maradék tejföllel. Forró sütőben kb. 20 percig sütjük.


Szalonnában sült töltött paprika

A mosott, kicsumázott zöldpaprikákat a szokott módon megtöltve a fűszeres, tojással, rizzsel elkevert darált hússal, minden egyes paprikát papírvékony füstölt szalonnaszeletbe csomagolunk. A csomagokat tűzálló tálba szorosan egymás mellé rakva, kis vizet, olvasztott zsírt öntünk rá. Gyakran öntözgetve 1 órát sütjük. A paprikákat óvatosan kiszedve, a léhez tejföllel és kis liszttel kevert paradicsompürét adunk, jól felforraljuk. A paprikákat visszatéve a mártásba, főtt burgonyával tálaljuk.


Szójás-gombás töltött paprika

Készítsünk egy adag gombás húspótló szójamasszát. Utána 8 db közepes méretű zöldpaprikát mossunk meg, és a csutkájánál vágjuk körbe. Távolítsuk el belőle a magházat és az ereket, majd dobjuk annyi forró vízbe, hogy bőven ellepje, és főzzük félig puhára. Utána hideg vízben hűtsük le, és töltsük meg a jól összedolgozott masszával. Egy zománcozott edénybe öntsünk 2,4 liter rostos paradicsomlevet, tegyünk bele 3–4 szál zellerzöldet vagy petrezselymet, majd adjunk hozzá 18 dg mézet és negyed mokkáskanál sót. Forraljuk fel, majd helyezzük bele a megtöltött paprikákat, és fedő alatt főzzük kb. 20–25 percig, amíg a paprika teljesen megpuhul. Közben néhányszor rázzuk meg, nehogy leégjen. Ha a paprika megfőtt, rántsuk be a paradicsomlevet. 3 púpozott evőkanál liszthez adjunk annyi olajat, amennyit felvesz, és hevítsük habzásig, majd vegyük le a rántást a tűzről. Hagyjuk langyosra hűlni, majd állandó kevergetés mellett engedjük fel annyi hideg vízzel, hogy tejszín sűrűségű legyen. Ezután óvatosan szedjük ki a tölteléket, és keverjük bele a rántást a paradicsomlébe. Fedő nélkül, teljes lángon, állandóan kevergetve főzzük még 10 percig, hogy besűrűsödjön, majd rakjuk vissza a töltelékeket.


Tárkonyos töltött paprika

Hozzávalók: 40 dkg sertéshús, 8 dkg rizs, 1 db tojás a töltelékhez, 1 db citrom, 8 db zöldpaprika, 2 dl tejföl, 6 dkg liszt, 1 db tojássárgája a mártáshoz, 1 dl tejszín, tárkonylevél, só. A sertéshúst ledaráljuk, hozzáadjuk a félig párolt rizst, és a tojást. Sóval, törött borssal ízesítjük, majd jól összedolgozzuk. Egy edényben 1-2 liter vizet forralunk, kevés reszelt citromhéjat, szűrt citromlevet, apróra összevágott friss tárkonyt teszünk bele és megsózzuk. Az elkészített hústölteléket, a megmosott, kicsumázott, zöldpaprikákba töltjük, majd a paprikákat egy-két helyen villával megszurkáljuk és a tárkonyos lébe téve, mérsékelt tűzön puhára főzzük. Ekkor a paprikákat szűrőkanállal a mártásból kiemeljük. Tejfölből és lisztből habarást készítünk és szűrőn keresztül, állandó keverés közben a mártásba öntjük, és 4-5 percig forraljuk. A mártást a tűzről levesszük, és folyamatosan keverve hozzáöntjük a tojássárgájával elkevert tejszínt. A töltött paprikákat tálra rendezzük, a tárkonyos mártással leöntjük és megszórjuk vágott, friss tárkonnyal. Főtt burgonyát adunk mellé. Elkészítési idő: 70 perc


Tepsis töltött paprika

Hozzávalók: 30 dkg darált sertéshús, 10 dkg füstölt szalonna, 8 töltenivaló paprika, só, 10 dkg lángolt kolbász, 1 zsemle, 2 paradicsom, 1 dl olaj, pirospaprika A húsba gyúrjuk az áztatott, kicsavart zsemlét, sót, pirospaprikát. Megmosva a paprikákat kicsumázzuk, félbevágjuk. A tölteléket a paprikákra halmozzuk. Erre rakjuk a szalonnaszeleteket, a karikára vágott kolbászt, paradicsomot, hústűvel vagy fogvájóval rögzítjük. Az olajat tepsibe öntve belerakjuk a paprikákat. Forró sütőben, közepes lángon 40 percig sütjük.


Töltött paprika hajdinával (10 személyre)

Hozzávalók: hajdina 200 g, zöldpaprika 2000 g, reszelt trappista sajt 250 g, vöröshagyma 100 g, olaj 100 g, sertéshús 600 g, leveskocka 2 db, petrezselyemzöld, só Elkészítése: a darált húst összegyúrjuk a megmosott hajdinával, sóval, petrezselyemzölddel és az olajon megpárolt hagymával. A megmosott zöldpaprika magházát eltávolítjuk, félbevágjuk és megtöltjük a töltelékkel, zöldséglevesben puhára főzzük. Kiolajozott tűzálló tálba tesszük, megszórjuk reszelt sajttal és összesütjük. Érdekességképp apróra vágott, pirított földimogyoróval is gazdagíthatjuk.


Töltött paprika 1.

Hozzávalók: 12 zöldpaprika, 60 dkg darált sertéshús, 10 dkg rizs, 1 tojás, só, bors, 1 kg érett paradicsom, olaj, liszt A darált húst összekeverjük a rizzsel, sóval, borssal és tojással. A megmosott paprikákat lazán megtöltjük, hogy a rizs megfőhessen. A paradicsomot megfőzzük, áttörjük, sózzuk, cukrozzuk, majd belerakjuk a töltött paprikákat nyitott részével felfelé. Fedő alatt puhára főzzük. Ha kell, vízzel pótoljuk a levet. Rántást készítünk, majd a paradicsommártásba keverjük. Ezután még kb. 20 percig lassú tűzön főni hagyjuk.


Töltött paprika 2.

Hozzávalók: 8 db zöldpaprika, 5 dkg margarin, vöröshagyma, 30 dkg darált sertéshús, 2 tojás, petrezselyem, 5 dkg zsemlemorzsa, 2 dl tejföl, 1 tojássárgája, 10 dkg reszelt sajt A félbevágott paprikát 1-2 percre forró vízbe rakjuk. A vöröshagymát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a húst, a tojást, sóval, borssal, petrezselyemmel ízesítjük, majd beletesszük a zsemlemorzsát és összedolgozzuk. Ezzel megtöltjük a paprikákat, tűzálló tálba rakjuk és leöntjük tejföllel elkevert tojássárgával. Reszelt sajttal megszórjuk, és sütőbe tolva megsütjük.


Töltött paprika 3.

Hozzávalók: Paprika 12 db, paradicsom 1 kg, cukor 3-4 kocka, só 1 késh., tejföl 2 dl. Zsír 10 dkg, liszt 1 ek. Elkészítése: A paprika száras felét körülvágjuk, magjától, erétől megtisztítjuk, és forró vízzel leöntjük. A töltelék épp úgy készül, mint a töltött káposztánál, csak a rizst félig megabáljuk. Ha a paprika meg van töltve, készítünk rántást és feleresztjük a főtt paradicsom áttört levével. Sót, kis cukrot teszünk bele. A töltött paprikákat, beletesszük, és jól megfőzzük. Tejföllel tálaljuk.


Töltött paprika 4.

Szép húsos zöldpaprikáknak magját kiszedjük, ereit kivágjuk s egy tálba rakva, leforrázzuk. Ha egy ideig már álltak, kiszedjük, és szitára rakjuk. Előzőleg már feltehetjük a mártáshoz szükséges egy - 1 és fél kiló paradicsomot, egy kis hagyma és petrezselyem zöldjével, kevés vízzel főni. Ez alatt elkészítjük a tölteléket, fele rész disznóhús, fele rész felsál húsvágón megdarálva egy negyed rész rizs, finomra vágott zsírban pirított hagyma, bors, só s egy egész tojás, mindez jól összekeverve. Ezzel töltjük meg a paprikák háromnegyed részét. Egy nagyobb lábasba teszünk egy kanál zsírt, s ha felolvadt, beletesszük a megtöltött paprikát és befödjük. Pároljuk egy kicsit, aztán megfordítjuk, s így kissé puhulni hagyjuk. Ízletesebb lesz ez által. Most ráöntünk annyit az áttört paradicsomból, hogy a paprikákat ellepje. Megsózzuk, cukrot teszünk tetszés szerint hozzá, és lassan főzzük egy óra hosszat. Egy kanál lisztből kellő zsírral rántást készítünk, a megmaradt paradicsomot berántjuk, s ha jól elfőtt, ezt is a paprikára öntjük, jól megrázzuk, hogy elvegyüljön az egésszel, s lassan forrni hagyjuk. Ha sűrű, vízzel hígíthatjuk.


Töltött paprika 5.

Hozzávalók: 12 darab középnagyságú zöldpaprika, 60 dkg darált sertéshús, 10 dkg rizs, 1 tojás, só, bors, 1 kg érett paradicsom, 3 dkg zsiradék, 5 dkg liszt. A szép, friss paprikákat megtisztítjuk, forró vízzel leöntjük, majd lecsurgatjuk. A sertéshúst megmosva, leszikkasztva megdaráljuk. Hozzáadjuk a megmosott rizst, sót, törött borsot, s az egészet egy tojással eldolgozzuk. A paprikákat lazán megtöltjük, hogy a rizs megfőhessen. A paradicsomot megfőzzük, áttörjük, ízlés szerint sózzuk, cukrozzuk, majd a megtöltött paprikákat belerakjuk. Nyitott részével felfelé tesszük, és fedő alatt puhára főzzük. Ha kell, egy kis vízzel hígítjuk. A zsírból és lisztből világos rántást készítünk, egy kis vízzel elsimítjuk, és a paradicsommártásba keverjük. Ezután még 20 percig lassú tűzön főni hagyjuk. Mellé tört burgonyát adunk.


Töltött paprika 6.

Hozzávalók: 16 dkg sovány sertéshús, 4 dkg rizs, 2 ek. étolaj, 4 dkg liszt, 2 dl paradicsompüré, 4 db zöldpaprika, 2 db tojás, vöröshagyma, pirospaprika, bors, esetleg édesítőszer A ledarált húst összekeverjük a félig megfőtt rizzsel. Sózzuk, törött borsot, tojást, apróra vágott vöröshagymát adunk hozzá. Jól összekeverjük, és megtöltjük vele a kicsumázott zöldpaprikát. Az olajból, lisztből, paradicsompüréből paradicsommártást készítünk, és ebbe tesszük a megtöltött paprikát. Sózzuk, és puhára főzzük a paprikát. Utólag édesítjük.


Töltött paprika 7.

Személyenként 3 dkg zsírból, 3 dkg lisztből világos rántást készítve felöntjük 6 dl paradicsomlével. Sóval, 5 dkg cukorral ízesítve belerakunk 1 közepes fej vöröshagymát, felforralva leszűrjük. 3 dkg finomra vágott vöröshagymát 3 dkg zsíron megpirítva, hozzáadunk 30 dkg darált sertéshúst, sót, őrölt borsot, 6 dkg félpuhára főtt rizst, 1 tojást, elkeverjük. A pépet 2 nagy zöldpaprikába töltve, belerakjuk a forrásban levő mártásba. Lefedve lassan puhára főzzük.


Töltött paprika 8.

40 dkg darált borjúszegyet vagy csirkemellet elkeverünk sóval, 3 gerezd zúzott fokhagymával, 1 kk. őrölt borssal. Megmosunk 4 nagy, piros színű paprikát. Kicsumázva, szárfelőli végén levágunk egy vékony lapot, ereit kiszedve, a húsmasszát a paprikákba töltjük. Serpenyőbe téve a paprikákat, ráöntünk 5 dl erőleves és 2 ek. olaj keverékét. Az ételt lefedve, kis lángon puhára pároljuk. Időnként a serpenyőt rázogassuk meg, hogy a paprikák le ne égjenek. Mire az étel megpuhul, leve is elfő. Melegen és hidegen fogyasztható.


Töltött paprika 9.

Hozzávalók: 12 középnagyságú zöldpaprika, 60 dkg darált sertéshús, 10 dkg rizs, 1 tojás, só, bors, 1 kg érett paradicsom, 3 dkg zsiradék, 5 dkg liszt. A szép friss paprikákat megtisztítjuk, forró vízzel leöntjük, majd szitán lecsurgatjuk. A sertéshúst megmosva, leszikkasztva megdaráljuk. Hozzáadjuk a megmosott rizst, sót, törött borsot, s az egészet egy tojással eldolgozzuk. A paprikákat lazán megtöltjük, hogy a rizs megfőhessen. A paradicsomot megfőzzük, áttörjük, ízlés szerint sózzuk, cukrozzuk, majd a meg-töltött paprikákat belerakjuk. Nyitott részével felfelé tesszük, és fedő alatt puhára főzzük. Ha kell, egy kis vízzel hígítjuk. A zsírból és lisztből világos rántást sütünk, egy kis vízzel elsimítjuk, és a paradicsommártásba keverjük. Ezután még 20 percig lassú tűzön főni hagyjuk. Mellé tört burgonyát adunk.


Töltött paprika 10.

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg sertésdagadó (vagy lapocka) ledarálva, 1 csésze megmosott, átválogatott rizs, 1 kis fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 10 tölteni való zöldpaprika, 1 egész tojás, bors, só kevés pirospaprika A tölteni való, vastag, fehér húsú zöldpaprikát megmossuk, a csumáját eltávolítjuk. Kiöblítjük, hogy mag sem maradjon benne. A darált húst összekeverjük a rizzsel, az apróra vágott hagymával, amit kevéske olajon kissé megfuttatunk. (Így nem lesz erős hagymaíze.) Hozzákeverjük az összezúzott fokhagymát, a késhegynyi sót, borsot és pirospaprikát. Jól átdolgozzuk a feltört tojással, majd beletöltjük a paprikába. Ha maradna a töltelékből, abból kis gombócokat formálunk, és a paprikák közé tesszük. Egy 6-8 literes fazékba beleöntünk 1 liter vizet és 2 liter finom házi paradicsomlét. Csipetnyi sót és cukrot (ízlés szerint) teszünk bele, és felfőzzük. Amikor már fő, akkor rakjuk bele egymás után a megtöltött paprikákat, majd a kimaradt töltelékből formázott gombócokat. A paradicsomlét besűrítjük 4 dl tejfölből és 3-4 evőkanál lisztből összekavart habarással. Ha felfőtt, visszatesszük a paprikát, és forrón tartjuk tálalásig. Nem baj, ha kicsit pihen, mert jól összeérnek az ízei.


Töltött paprika 11.

Hozzávalók: 4 db óriás méretű, piros színű, kaliforniai paprika, 40 dkg kicsontozott borjúszegy (vagy csirkemell) félliternyi erőleves (leveskockából is jó), 3 gerezd fokhagyma, 1 mokkáskanál törött fekete bors, só (ízlés szerint), 2 evőkanál olaj. A húst megdaráljuk és összekeverjük a tisztított, összezúzott fokhagymával, sóval, borssal. A paprikákat megmossuk, kicsumázzuk, és a szár felőli részénél egy vékony lapot levágunk. Az ereket kiszedjük, és a húsos masszát beletöltjük a paprikákba. Serpenyőbe tesszük a töltött paprikát, és ráöntjük az olajjal elkevert erőlevest. Lefedve, kis lángon puhára pároljuk, közben a serpenyőt időnként megrázogatjuk, hogy a paprika ne éghessen le. Mire a paprika megpuhul, a leve is elfő alóla. Nemcsak melegen, de hidegen is fogyasztják.


Töltött paprika csirkemellből

Hozzávalók: 2 nagyobb csirkemell vagy tyúkmell, 10 deka császárhús, 12 db közepes paprika, 20 deka rizsa, 2 kisdoboz paradicsompüré, só, őrölt bors, rozmaring, 2 tyúkhúsleves kocka, 2 evőkanál olajos rántás, 1 tojás, 10 deka cukor. Elkészítése: A paprikát kicsumázzuk. A húst lefejtjük a csontról, a bőrrel és a császárhússal együtt ledaráljuk. Ízesítjük egy kávéskanál sóval és 1-1 késhegynyivel a fűszerekből. Összekeverjük a tojással és 2-3 evőkanál vízzel. Megtöltjük a paprikákat, és egy széles lábosba rakjuk. Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje az ételt. Beletesszük a leveskockát, hozzáadunk a fűszerekből 1-1 késhegynyit. Takarékon kb. háromnegyed órát főzzük. Mikor a hús megpuhult, a paradicsompüréket összekeverjük a rántással, az étel levével, és együtt felforraljuk. A cukorral édesítjük. Ha kell, még fűszerezzük.


Töltött paprika Eszter módra

Sertéshúst megdarálunk, vöröshagymát reszelek hozzá, sót, borsot szórok rá. Rizst megmosok, és tojást ütök hozzá. Jól összedolgozom, és paprikába töltöm. Bőven öntök rá paradicsomlevet. Ha csak gombócból készül, a forró lébe rakom bele óvatosan. Ha megpuhult a töltelék vékony rántást teszek rá, és bőven tejfölözöm. Nagyon finom, ha a só mellé teszünk hozzá cukrot is.


Töltött paprika grillezve

Hozzávalók: 8 szép, nagy, vastag húsú zöldpaprika, 2 dl párolt rizs, 10 dkg juhtúró, 2 tojás, 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál vegeta, 2 dkg vaj, 1 evőkanál olaj, ízlés szerint törött fekete bors. A paprika töltelékéhez a tojásokat összekeverem a puha vajjal és a juhtúróval, majd a fűszereket is hozzáadva simára keverem, végül a rizzsel is összekeverem. A megmosott, kicsumázott zöldpaprikák üregébe, beletöltöm a tojásos-rizses masszát. A felforrósított rostélyt az olajjal átkenem, és a paprikákat szorosan egymás mellé ráteszem. Ha az alsó felük megsült, akkor óvatosan megfordítom, és a másik felét is szép barnára sütöm. (A töltelékbe tetszés szerint tehető még apróra vágott sonka vagy gomba, esetleg mindkettő.) Bármilyen hideg, majonézes mártás kitűnő hozzá.


Töltött paprika Jutka módra

A megtöltött paprikákat sorba lerakjuk a tál aljára, paradicsomkarikákat teszünk rá. Aláöntünk 1 dl vizet (nem kell ellepni). Hideg sütőbe tesszük lefedve 70 percre. (Mielőtt valamelyik kötekedő fiú ebbe belekötne, üzenem Nekik, hogy persze aztán be kell kapcsolni, vagy meg kell gyújtani azt, amit ilyenkor szokás.) Ha szükséges, fedő nélkül még lehet kicsit pirítani.


Töltött paprika Klemi módra

Hozzávalók: 6-8 paprika, fél kiló darált hús, 1 csésze rizs, hagyma, fokhagyma, só, bors, esetleg egyéb fűszerek ízlés szerint, 2-3 tojás, 1 l paradicsomlé, olaj, liszt A rizst olajon megpirítom, feltöltöm 3/4 adagnyi vízzel, reszelt hagymával és Vegetával ízesítem, és addig párolom, míg a levét elfövi. Közben a darált húst a fűszerekkel és a tojásokkal összekeverem. A paprikákat kicsumázom, ereiket kikaparom, ha a rizs nagyjából kihűlt, összekeverem a hússal, és a paprikákba töltöm. A maradékból gombócokat formálok. Közben sós vizet forralok, csak annyit, hogy a beletett paprikákat ellepje. Ha a víz felforr, feltöltöm a paradicsomlé felével, ha újra forr, belerakom a maradék húsgombócokat is. Készre főzöm. 2 kanálnyi lisztből rántást készítek, belekeverem a maradék paradicsomlét, sózom, cukrozom, felforralom, és a gombócokra töltöm. Ha kell, még cukrozom. Óvatosan összerázogatom.


Töltött paprika - másképpen

Hozzávalók: 8 nagy, húsos zöldpaprika, 8 hajszálvékony szelet császárszalonna. 15 dkg főtt füstölt sonka vagy tarja, 5 dkg darált sós mogyoró (vagy sótlan darált mogyoró és 1 mokkáskanál só), 3 dl tejföl, 1 tojás, 2 dkg vaj, 1 evőkanál zsemlemorzsa, só és törött fekete bors, ízlés szerint A zöldpaprikákat jól megmossuk és letörölgetjük. (Ha nagyon erős, kicsumázzuk, és forrásban lévő vízbe dobjuk, majd egy percnyi forrás után kivesszük. Ha ezt a műveletet kétszer megismételjük, a paprika ereje teljesen elmegy.) A füstölt sonkát ledaráljuk és összedolgozzuk a habosra felvert tojással, a sós mogyoróval, 1 evőkanál tejföllel, a zsemlemorzsával, és a törött borssal, majd a sonkakrémet, a kicsumázott paprikákba töltjük, villával megszurkáljuk. Egy-egy zöldpaprikát beletekerünk egy-egy császárhús-szeletbe, és hústűvel jól összetűzzük, hogy szét ne essen. Egy lapos tűzálló tálat kikenünk a vaj felével, a paprikákat szorosan egymás mellé fektetjük, majd a maradék megsózott tejfölt ráöntjük a tetejére. A vajat borsónyi darabokban rászórjuk, és alufóliával lefedve, előmelegített forró sütőben 25 percig sütjük. Ezután a tál tetejét levesszük, és a paprikákon lévő császárhúst pirosra pirítjuk. Párolt rizzsel és salátával kínáljuk. Hidegen majonézes mártást kínálunk hozzá, visszamaradt levét pedig leveshez használhatjuk.


Töltött paprika - másképpen, Maggi módra

Elkészítési idő: 30-40 perc Hozzávalók 4 személyre: 2 tasak Maggi Kínai Fix, 1 tasak Maggi Paradicsomleves, 8 zöld színű paprika, 40 dkg darált marhahús, 1 sárgarépa, 1 doboz gyorsrizs, 2 tojás, 2 gerezd fokhagyma, 1 csipet őrölt szerecsendió, 0,5 dl étolaj Elkészítése: A paprikákat megmossuk, majd a szár felőli végükről levágunk egy kalapot. Magházukat eltávolítjuk. Az előhevített olajon lepirítjuk a darált húst, és áttört fokhagymával, szerecsendióval ízesítjük. Ráöntjük a két tasak, csomómentesen elkevert Maggi Kínai Fixet, hozzáadjuk a megmosott, megtisztított és durvára reszelt sárgarépát, a rizst, és együtt lassú tűzön főzzük. Mikor majdnem megpuhult, levesszük a tűzről, kicsit hűlni hagyjuk. Hozzáadjuk az egész tojásokat, ízesítjük szerecsendióval, majd megtöltjük vele a paprikákat, és a forrásban lévő Maggi Paradicsomlevesbe tesszük. Ha készre főttek, egy tálra helyezzük őket, a paradicsomlevest pedig mártássűrűségűre forraljuk.


Töltött paprika sajtmártásban

Hozzávalók: 8 zöldpaprika, 20 dkg darált sertéshús, 2 evőkanál rizs, 1 kis fej vöröshagyma, 5 dkg margarin, 1 teáskanál pirospaprika, liszt, tojás és zsemlemorzsa a bundához; a mártáshoz 2 dkg margarin, 1 evőkanál liszt, 2 evőkanál reszelt sajt, 1 dl tejföl, 1 csokor kapor, ízlés szerint só és csipetnyi cukor. A zöldpaprikát megmosom, kicsumázom, ereit kiszedem. A margarint felmelegítem, ráteszem a finomra vágott hagymát, és üvegesre pirítom, majd a tűzről lehúzom, és belekeverem a pirospaprikát. Ezután ráteszem a rizst, felöntöm egy deci vízzel, és 5 percig befedve főzöm. A darált húshoz hozzáadom a hagymás rizst a levével együtt, és addig keverem, amíg az összes folyadékot felveszi. A paprikákat megtöltöm a rizses húsmasszával. Fakanál nyelével lyukakat fúrok a töltelékbe, hogy a rizsnek legyen helye dagadni. Egy megfelelő méretű lábosba kétujjnyi vizet töltök, és megsózom. Felforralom, majd a paprikákat óvatosan és egyenként beleeresztem a forrásban lévő vízbe. Befedem, 10 percig kis lángon főzöm, utána a paprikákat kiszedem. Ha kihűltek, lisztbe, felvert tojásba és morzsába forgatom, majd margarinnal kikent tepsibe helyezem, szorosan egymás mellé. Kevés olvasztott margarinnal meglocsolom, és a grillsütőben 10 percig sütöm, közben egyszer meg is forgatom. Amíg a paprika sül, főzőlevéből mártást készítek: a margarint felolvasztom, rászórom a lisztet, és habzásig hevítem. Felöntöm 3 dl főzőlével, majd jól kiforralom, végül a tejföllel és a reszelt sajttal elkeverve, épp csak egyet forralok rajta. Beleszórom a finomra vágott kaprot, megsózom, csipetnyi cukorral ízesítem. A paprika alá öntöm a mártást és sós vízben főtt burgonyával tálalom.


Töltött paprika tepsiben

Hozzávalók 12 adag: 24 db húsos, nagyméretű zöldpaprika, 1 kg sovány darált sertéshús, 2 db egész tojás, 12 dkg rizs, 1 fej vöröshagyma, 1 mokkáskanálnyi törött feketebors, 1 teáskanál só, az étel befejezéséhez paradicsomlé, tejföl, fokhagyma, só, törött bors, az adagok nagyságától függő mennyiségben. A darált húst összekeverem a felvert tojással, a sóval, a borssal és a megtisztított, nagyon apróra vágott vöröshagymával. A rizst megmosom, átválogatom, majd lábosba teszem és ráöntök 3 dl vizet. Fedő alatt kis lángon addig párolom, amíg a levét el nem fövi. Ezután hozzáadom a darált húsos keverékhez. A paprikát megmosom, kicsumázom és kierezem, de vigyázok arra, hogy a paprika ne sérüljön meg. A húst beletöltöm a paprikákba. Adagokra osztva alufólia tálcába teszem, befedem és lefagyasztom. Fogyasztás előtt a szükséges mennyiségű töltött paprikát beleteszem egy tepsibe. Négy adagra félliternyi házi paradicsomlevet vagy ketchupot összekeverek 2 dl tejföllel, 2 dl vízzel, 2 gerezd zúzott fokhagymával, sóval, borssal, majd ráöntöm a paprikára. A tepsit lefedem és az előmelegített forró sütőben, legalább 25 percig párolom, ezután pedig kicsit megpirítom a paprika tetejét. A megszokott töltött paprikától némileg eltérő, igen finom és gyorsan elkészülő étel.


Töltött rántott paprika

Hozzávaló k4 személyre: 4 szép nagy zöldpaprika, másfél dl párolt rizs (maradék is lehet), 2 db egész tojás, 1 evőkanál reszelt sajt, 1 evőkanál paradicsompüré, késhegynyi törött fekete bors, 1 mokkáskanál só, liszt és zsemlemorzsa a bundázáshoz, olaj a sütéshez. A zöldpaprikákat megmossuk. Csumájukat és ereiket úgy vesszük ki, hogy tölthetők legyenek. Az egyik tojássárgát kikeverjük a paradicsompürével, majd hozzáadjuk a rizst és a reszelt sajtot. Sóval, borssal fűszerezzük. A masszát beletöltjük a paprikákba. A megmaradt tojást és a tojásfehérjét jó habosra verjük. A megtöltött paprikákat először lisztbe, majd a felvert tojásba, végül a zsemlemorzsába mártjuk, és bő, forró olajban mindkét oldalán szép pirosra sütjük. A felesleges olajat papírszalvétával gondosan leitatjuk, és bármilyen salátával vagy savanyúsággal tálaljuk. Elkészítési ideje: kb. 60 perc.


Török töltött paprika tejföllel (Biber)

Hozzávalók 4 nagy zöldpaprika, 10 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg zsiradék, 2,5 dl tejföl, 10 dkg gomba, 25 dkg darált hús (lehet marha is), 2 fej aprított hagyma, só, bors. A paprika száránál levágjuk a "kalapot), kimagozzuk, 5 percre forró, sós vízbe tesszük, majd leszűrjük, kihűtjük. Zsiradékban üvegesre pároljuk a hagymát, hozzátesszük a gombát, majd a darált húst és kb. 10-15 percig pároljuk. Kihűtjük. Belekeverjük a morzsát, tejfölt, sót, borsot (lazíthatjuk kevés tejjel, ha túl sűrű). Megtöltjük a paprikákat. Visszatesszük a kalapot, állítva kizsírozott jénaiba tesszük, 2-3 cm magasan vizet öntünk az edénybe. 30-40 percre sütőbe tesszük. Forrón tálaljuk.


Túróval töltött paprika

Habosra keverve 20 dkg juh- és 20 dkg tehéntúrót 10 dkg vajjal, 2 dl tejföllel, 1 kis fej reszelt vöröshagymával, 1 kk. mustárral, annyi felé osztjuk, amennyi ízű, és ahány színű tölteléket szeretnénk. Miután hozzákevertük, pl. a sót, az aprított zöldfűszereket, zúzott szardíniát vagy Piros Aranyat, a masszákat 8 közepes, tölteni való, csumázott zöldpaprikába szorosan betöltjük. Egy napig hűtőben tartjuk. Éles késsel felkarikázva tálaljuk.


Tyúkhússal töltött paprika

Hozzávalók: 1 db (kb.40 dkg) tyúkmell, 10 dkg füstölt szalonna, 8 cső zöldpaprika, 2 zsemle, 1 tojás, 1 gerezd fokhagyma, só, őrölt bors, pirospaprika, 1 csokor petrezselyem, köretnek: 1 kg burgonya. Elkészítés: A kicsontozott, megmosott húst a felaprított szalonnával és az előre beáztatott, kifacsart zsemlével együtt megdaráljuk. A felvert tojással, az apróra vágott petrezselyemmel, a zúzott fokhagymával, a csipetnyi sóval, őrölt borssal, meg pirospaprikával összedolgozzuk, és a megmosott, kicsumázott, paprikába töltjük. A töltött paprikákat egyenként légmentesen alufóliába csomagoljuk, egy tepsire fektetjük és kis lánggal kb. egy órán át, sütjük. Végül az alufóliából kibontjuk, tálra rakjuk, s burgonyapürével kínáljuk. Hidegen és melegen egyaránt kitűnő vacsora, vagy uzsonnaeledel.


Vegetáriánus töltött paprika 1.

Hozzávalók: 8 db közepes, nem húsos paprika, 1 csomag szója-granulátum, 3/4 csésze rizs, 2 db tojás, 1-1 késhegynyi hagyma- és fokhagymakrém, késhegynyi pirospaprika, 2 nagy paradicsompüré konzerv, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál só, késhegynyi őrölt bors, 1 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt. Elkészítése: A szóját összekeverjük, a puhára főzött rizzsel, hagyma- és fokhagyma-krémmel, két egész tojással, ízesítjük és félretesszük. Közben az olajjal és liszttel rántást készítünk, felengedjük kb. 1 1/2 liter vízzel, és belekeverjük a paradicsompürét. A cukrot és a só felét is hozzáadjuk. Lassú tűzön, állandó kevergetés mellett sűrűre főzzük. A szójás töltelékkel megtöltjük a magházától megfosztott paprikákat, és egyenként a szószba helyezzük. Kb. fél óra alatt puhára főzzük.


Vegetáriánus töltött paprika 2.

Hozzávalók: 8 db zöldpaprika, 10 dkg szójakocka, 10 dkg rizs, 3 evőkanál olaj, 2 evőkanál liszt, 12 dkg paradicsompüré, cukor, 2 db tojás, 2 szál zellerlevél. A szóját kétszeres mennyiségű vízben 30 percig áztatjuk, leszűrjük. A megtisztított megmosott rizst 1 evőkanál olajon átfuttatjuk, 2 dl forró vízben fedő alatt megpároljuk. A szóját megdaráljuk, rizzsel, tojással, sóval jól összedolgozzuk. A paradicsompürét olajon megmelegítjük, 6 dl vízzel simára keverjük, megsózzuk, felforraljuk. A megmosott paprikák csumáját, magjait kidobjuk, a szóját beletöltjük, a paradicsomlében fedő alatt takaréklángon puhára főzzük. A lisztet hideg vízben simára keverjük, a paradicsomhoz öntjük, 10 percig takaréklángon főzzük. Ízlés szerint cukorral is ízesíthetjük.


Zalai rántott töltött paprika

Hozzávalók: 8 db zöldpaprika, 30 dkg gomba, 1 fej vöröshagyma, 6 dkg liszt, 5 tojás, 12 dkg zsemlemorzsa, 1 csokor petrezselyem, törött bors, só, 3 dl olaj. A paprikákat kicsumázzuk, enyhén sós vízzel leforrázzuk és lecsepegtetjük. A megtisztított gombát kisebb kockákra vágjuk. Az apróra vágott hagymát kevés olajon üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a gombát, megszórjuk vágott petrezselyemmel, sóval, borssal ízesítjük. Amikor elfőtte a levét, hozzáadunk 3 habosra kevert tojást, és lágy rántottaszerűre megsütjük. Ezzel a tojásos töltelékkel töltjük meg a paprikákat, majd a szokásos módon bepanírozzuk. Forró olajban megsütjük. Metélőhagymával megszórt párolt rizzsel tálaljuk.


Zöldséges töltött paprika fóliában

Hozzávalók: 2 paprika (piros húsú), 25 dk cukkini, 2 paradicsom, 5 dk juhsajt, 5 dk vaj, 1-1 csokor kapor, petrezselyemzöld, só, fehérbors A megmosott paprikát hosszában kettévágjuk, a felkockázott juhsajtot és zöldségeket, fűszereket összekeverjük, a paprikába töltjük. Rámorzsoljuk a vajat. A paprikákat egyenként a vékonyan olajjal bekent alufóliába tesszük, faszénparázson 25-30 percig sütjük.






Weblap látogatottság számláló:

Mai: 85
Tegnapi: 120
Heti: 954
Havi: 2 905
Össz.: 636 933

Látogatottság növelés
Oldal: Töltött paprika
Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások - © 2008 - 2018 - izvarazs.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: olajban sült ételek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »