Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

Ananászos gyümölcssaláta

50 dkg ananászkonzervet apró darabokra vágunk. 2 db őszibarackot, 1 db szaftos érett körtét meghéjazunk, és akkora darabokra vágjuk, mint az ananászt. Meglocsoljuk 1 dl mandulalikőrrel. Letakarva 1-2 órát hűtőszekrényben érleljük.


Ánizsos gyümölcssaláta

Egész évben készíthető könnyű saláta vagy desszert. A hozzávaló gyümölcsöket szinte mindig válogathatjuk úgy, hogy a salátánk dekoratív is legyen. Ha desszertnek adjuk, a fagylaltot (vagy jégkrémet) is igyekezzünk a gyümölcsökkel harmóniában választani. Hozzávalók: 30 dkg vegyes idénygyümölcs (fagyasztott is lehet), egy citrom, 3 kanál méz, 3 szem csillagánizs vagy egy mokkáskanál ánizsmag, tálaláskor vanília- vagy gyümölcsfagylalt, tejszínhab. A gyümölcsöket megtisztítjuk, szükség szerint daraboljuk (a barnuló gyümölcsökre: almára, őszibarackra azonnal csavarjunk citromlét), tálban összekeverjük és ráfacsarjuk a maradék citromlét. 3 dl vizet a mézzel, az ánizzsal, a kicsavart citromhéj felével néhány percig forralunk, majd még forrón a gyümölcsökre szűrjük. Hagyjuk kihűlni. Néhány bevált gyümölcskombináció: alma - narancs – banán, alma - banán – kivi, alma - őszibarack – meggy, őszibarack - sárgabarack – ribizli, és a kedvenc: alma - őszibarack - sárgabarack - meggy - nórabóra (ezt a kombinációt befőzni is szoktam, mert elég rövid ideig van egyszerre minden alkatrész).


Barackos káposztasaláta

Nagyon vékonyra legyalulunk vagy felvágunk fél kiló fehérkáposztát, és sós vízzel leforrázva, abban hagyjuk kihűlni. Ezután kevés ecettel, cukorral, egy fej reszelt vöröshagymával ízesítjük, és egy-két napig állni hagyjuk. Tálalás előtt leszűrjük, összekeverjük 2-3 meghámozott, kimagvalt, kockára vágott őszibarackkal meg egy tubus majonézzel, amelyet két deci tejföllel higítottunk, mustárral, cukorral ízesítettünk.


Gazdag zöldbabsaláta

Veszünk 3 csomag újhagymát, és a megtisztított gumókat ecetes-cukros-sós páclében egy-két napig áztatjuk. Ha gyorsabban akarjuk elkészíteni a salátát, egy fej vöröshagymát vágunk karikára, és egy napig áztatjuk. Levétől leszűrünk egy félkilós konzerv zöldbabot, összekeverjük 3 nyolcrét vágott paradicsommal, egy-két megtisztított, nagy kockákra vágott őszibarackkal vagy körtével, meg a levétől leszűrt hagymával. Ráreszelünk 10 deka sajtot, és leöntjük a következő mártással: egy pohár kefirt pár csepp citrommal, egy mokkáskanálnyi Vegetával, csipet majoránnával kikeverünk. Készíthetjük a salátát gyümölcs nélkül is, akkor egy gerezd tört fokhagyma is kerüljön a mártásba. Jégbe hűtve tálaljuk.


Gyümölcscsalamádé 

Hozzávalók: 50 dkg vegyes ecetes gyümölcs (házi, eltett savanyú cseresznye, savanyú őszibarack stb.), 1 nagy fej vöröshagyma, 20 dkg savanyú káposzta, 2 evőkanál olaj, 1 teáskanál mustár, ízlés szerint cukor, só A gyümölcsöket leszűröm, kimagozom, és jellegüknek megfelelően apróra darabolom. A gyümölcs ecetes levéből 2-3 evőkanálnyit összekeverek a mustárral, az olajjal, a cukorral, a sóval, majd beleforgatom a feldarabolt gyümölcsöket, az apróra vagdalt savanyú káposztát, a megtisztított és hajszálvékony karikákra vágott, megsózott vöröshagymát. Jól átforgatom, és lefedve érlelem a hűtőszekrényben fél napig. Mindenfajta szárnyas sülthöz kiváló saláta.


Gyümölcssaláta 1.

Hozzávalók: Alma 2 db, körte 2 db, őszibarack 2 db, sárgabarack 2 db, cukor 15 dkg, só 2 dkg, fahéj 1 dkg, szegfűszeg 1 dkg, citromhéj 1 citromról. Elkészítése: Savanyú almát, őszi- sárgabarackot, körtét meghámozunk, azután cukorral, fahéjjal, szegfűszeggel, citromhéjjal puhára pároljuk. Ha megfőtt, tálra rakjuk, s szépen elrendezzük.


Gyümölcssaláta 2.

A gyümölcssalátához négy személyre két kicsi sárgadinnyét vásárolunk. Megmossuk, vízszintesen félbevágjuk, kimagozzuk, és a húsát a héjból kiszedjük, de a héjat nem dobjuk ki. A kiszedett dinnyét más, kimagozott, felaprított gyümölccsel - őszibarackkal, szilvával, később majd leszemezett szőlővel, apróra vágott almával, körtével - összekeverjük, esetleg egy kevés rumos meggyet vagy meggybefőttet is keverhetünk bele. 8-10 deka cukrot annyi vízzel, hogy ellepje, sziruppá forralunk, és a gyümölcssalátára öntjük. Jól záródó üvegben jégbe hűtjük. Az üres, félbevágott dinnyehéjakba halmozva adjuk asztalra, de nagyon szép, ha a tányéron a dinnye alá valamilyen szép, nagy levelet fektetünk, és a gyümölcssalátát tejszínhabbal is koronázzuk.


Gyümölcssaláta 3.

Először is kell egy hatalmas üvegtál, amibe majd rakosgatod. Kell egy csomó befőtt úgymint őszibarack, sárgabarack, ananász, cseresznye, meggy, más most nem jut eszembe. Ezek lehetnek nyersek is, de szerintem finomabb, ha inkább mégiscsak befőttek. A cseresznye, meggy legyen kimagozva, mert elég kellemetlen dolog, evés közben magra harapni, arról nem is beszélve, hogy az ember, amikor finomat eszik, akkor önkéntelenül is nagyobbakat harap, hogy minél gyorsabb legyen a táplálkozás. (Gondolom ez még évezredekkel ez előttről maradhatott meg, amikor addig kellett enni, amíg egy erősebb ragadozó meg nem érkezett) S egy ilyenkor odatévedő magocska szerencsétlen esetben meglazíthatja, kitörheti az áldozat fogát. Kell még hozzá nyers gyümölcs is, mégpedig narancs, banán, kivi, mi egy kevés citromot is szoktunk beletenni (mandarint is lehet beletenni, bár az nem annyira nyerő a salátában) eper is kerüljön bele, ha van és málna is, ha nem fagyasztott. Szoktunk még bele rakni egy kevés citrom-dinnyehéj befőttet is. Főzünk egy kis cukros vizet (0.5 kg cukor, 0,5l víz), ha felforrt, akkor beledobáljuk a vékony karikákra szeletelt citromot, és az apró kockákra vágott zöld(külső)rész nélküli dinnyehéjat. Egy tíz-tizenöt percig főzzük. Majd eltesszük üvegekbe, néhány hét múlva már használható /ehető is.). A hozzávalókat felvágjuk nem túl nagyra, nem túl kicsire majd elkezdjük rakosgatni vagy beleöntjük, és utólag összekeverjük. A rakosgatás lassabb, a keverés viszont összetörheti a puhább gyümölcsöket. Ha ezzel megvagyunk, akkor ráöntünk befőttleveket, mi ananász-, őszibarack- és meggylevet szoktunk ráönteni, (különösképpen, ha vodkás meggyről van szó :-) ). Néhány óráig hagyjuk összeérni, majd sok-sok tejszínhabbal fogyasztjuk. (Persze tejszínhab nélkül se rossz, de úgy jobb.)


Gyümölcssaláta "Laura" módra (4 személyre)

Hozzávalók: Télen: alma, narancs, citrom, banán, mirelit sárgabarack, meggy, málna, körte, ananászkonzerv. Nyáron: mindenféle gyümölcs és kisméretű sárgadinnyék, összesen kb.1 kg gyümölcs, konyak aroma, cukor. Elkészítés: A citromot kifacsarjuk, feloldjuk benne a cukrot. Ebbe keverjük az apróra vágott almát, így nem barnul meg. Aztán jöhet hozzá a többi gyümölcs, szintén igen apróra vágva. Utána megöntözzük egy kis konyak aromával, így a gyerekek is ehetik, egészen kicsi korban is. A lényege az egésznek a mirelit málna (nyáron friss), amit a végén kell hozzákeverni. Ettől szép piros színű s érdekes zamatú lesz az egész. Fogyasztás előtt jól be kell hűteni. Önmagában, de még sült vadhúsokhoz is kitűnő csemege. Nyáron, dinnyeszezonban apró sárgadinnyék tetejét levágjuk, jól kibelezzük, a belét a salátába keverjük, majd az egész salátát a kis dinnyékbe töltjük, és így hűtjük be. Így nemcsak az íze finom, de igen gusztusos a kinézete is. (Bokorné György Laura oboaművésznő receptje.)


Gyümölcsös szárnyas-saláta 4 személyre

Hozzávalók: 30 dkg főtt szárnyashús (legjobb a csirke- vagy pulykamell), 2 kivi, 4 nagy sárgabarack, 1 rózsaszín húsú grapefruit. A marinádhoz: 1 teáskanál cukor, 1 citrom leve, 1 narancs leve, 6 evőkanál tejföl, 2 evőkanál rum, frissen őrölt fekete bors, ízlés szerint, 1 friss mentalevél (vagy 1 mokkáskanál szárított). Elkészítés: A szárnyas-húst vékony csíkokra metéljük. A kivit és a mangót meghámozzuk, az utóbbinak a magját eltávolítjuk, a gyümölcsöket csíkokra vágjuk, közben a kicsurgó levet felfogjuk. A grapefruitot úgy hámozzuk meg, hogy a fehér héja se maradjon rajta. A gyümölcshúst kockákra vágjuk, a kicsurgó levét ennek is felfogjuk. Az összes hozzávalót tálba tesszük, és összekeverjük. A marinádhoz a cukrot a citromlében és a narancslében kevergetve feloldjuk, majd hozzáadjuk a tejfölt. A rumot és a gyümölcsök felfogott levét beleöntjük, és borssal valamint a nagyon finomra vágott mentalevéllel fűszerezzük. Tipp: Az egzotikus gyümölcsök ideális kiegészítői a szárnyas-salátának. Mangó helyett friss ananászt is használhatunk. A grape fruit fehér héját is eltávolítjuk, így lesz igazán finom. A marinádot a gyümölcsös szárnyas-húsra öntjük, jól összekeverjük, és kevés mentalevéllel díszítjük. Köret: friss franciakenyér. Italajánlatunk: fehérbor vagy rozé újbor.


Joghurtos gyümölcssaláta

Hozzávalók: 40 dkg őszibarack, 1 üveg meggybefőtt, 5 dkg mazsola, 4 dl joghurt, 4 evőkanál méz, citromlé, vaníliás cukor Az őszibarackot kisebb kockákra vágjuk, a meggyet kimagozzuk és félbetépjük, meglocsoljuk egy kevés citromlével. A joghurtot összekeverjük a mézzel, a mazsolával és a vaníliás cukorral. A gyümölcsre öntjük, és óvatosan összekeverjük. 1-2 órai hűtés után kínáljuk.


Kajszibarack saláta

50 dkg kajszibarackot és 50 dkg zöld, vagy fehér színű őszibarackot meghéjazunk, és vékony csíkokra vágunk. Megszórjuk porcukorral, 5 dkg hámozott és durvára vágott mandulával. Kevés citromlét csepegtetünk rá, és 0,5 dl barackpálinkával meg- öntözzük. A salátástálat lefedjük, és pár órára hűtőszekrénybe állítjuk.


Különleges káposztasaláta

Vékonyan felszeletelünk egy kb. 60 dekás káposztafejet, és enyhén sózva egy napig állni hagyjuk. Másnap belekeverünk két fej kis kockákra vagy vékony szálakra vágott vöröshagymát, s egy nagy, megtisztított kovászos uborkát. Jócskán rakunk bele vegyes gyümölcsöt, például 3-4 megtisztított, kimagvalt, kockákra vágott őszibarackot, illetve szilvát, később majd szőlőt is. Ősszel kerülhet a salátába egy marék darabos dió is. Az egészet egy kevés ecettel, bővebben olajjal meglocsoljuk, tehetünk bele csipetnyi porcukrot is. Néhány óráig hűvös helyen állni hagyjuk, végül levét 1-2 deci tejföllel gazdagítjuk, és az egészet alaposan összekeverjük.


Majonézes gyümölcssaláta

Hozzávalók: 1 üveg őszibarackbefőtt, 1 nagy vagy 2 kisebb grape-fruit, 1 adag francia majonéz, 2 dl tejföl, 1/2 doboz ecetes torma, 1 csokor összevagdalt snidling, csipet majoranna. Elkészítése: Leszűrjük, kis kockákra vágjuk az őszibarackot, és összekeverjük a meghámozott, szintén kockákra vágott grape-fruittal. Simára keverjük a majonézt a tejföllel meg a többi ízesítővel, és a gyümölcsre öntjük. Kicsit erősebb ízű a szokottnál a mártás, mert a gyümölcs édeskés. Tálalásig, de legalább egy órára jégbe hűtjük. Minden hideg és meleg pecsenyének, sült halnak kitűnő körete.


Mandulás gyümölcssaláta

Hozzávalók: 70 dkg vegyes gyümölcsbefőtt (bármilyen fajta lehet, de a legjobb ananászból, őszibarackból, sárgabarackból, friss eperből), 0,5 dl rum, 0,5 dl konyak, 5 dkg mandula, 2 dl tejszín, kevés porcukor, ízlés szerint. A gyümölcsöket leszűröm, és kis szeletekre vagy kockákra vágom. Annyi befőttlevet, amennyi a gyümölcsöt szűken ellepi, összeöntök a rummal, és a konyakkal, majd ráöntöm a mély tálba rakott befőttekre. Tetejét befedem, és a hűtőszekrényben legalább 1 napig érlelem. A mandulát forrásban lévő vízbe dobom és 2 percig forralom, majd a héját lehúzom (ez a művelet igen gyorsan és könnyen megy). A fehér mandulaszemeket forgácsokra aprítom, teflonserpenyőben szárazon világos zsemleszínűre pirítom. Tálalás előtt a gyümölcsöt leszűrve desszertes tányérokra adagolom, a közben kemény habbá vert tejszínnel megrakom, és a negyedrésznyi pirított mandulával meghintve kínálom. (Friss gyümölcsökből is készíthető, ekkor azonban a felszeletelt gyümölcsöt kevés porcukorral meghintem, majd néhány órai várakozás után locsolom csak meg a rummal és a konyakkal.)


Márványsajtos sárgabarack-saláta

Hozzávalók: 50 dkg nem nagyon érett sárgabarack, 20 dkg reszelt márványsajt, 15 dkg főtt füstölt tarja, 3 dl tejföl, 1 csokor snidling, 1 gerezd fokhagyma, citromlé, só, őrölt fehér bors, cukor, ízlés szerint. A sárgabarackokat megmosom, lecsöpögtetem és kimagozom. Vékony gerezdekre vágom, és gyengén megsózom. A tarját apró kockákra metélem. A tejfölbe belekeverem a reszelt sajtot, a finomra metélt snidlinget, az őrölt fehér borssal és csipetnyi cukorral, citromlével fűszerezem. Ezt a sajtos mártást elkeverem a darabolt sárgabarackkal és a tarjával. Salátástálba öntöm, és jól lehűtve tálalom.


Mézes gyümölcssaláta

Összekeverünk egy üveg őszibarackot két narancs meg egy kis citrancs (grapefruit) kis kockára vágott belével, és belereszeljük az egyik narancs sárga héját. (Ha van. belevághatunk karikákra két megtisztított banánt is). Simára keverünk két nagy evőkanál mézet egy citrom levével, és ezzel ízesítjük a gyümölcssalátát. (Ha bővebb lével szeretjük. megöntözhetjük még kevés ananászlével is.) Végül közékeverünk öt deka diót, és néhány órára jégbe hűtjük.


Nyári gyümölcssaláta

Hozzávalók: 3 körte, 3 őszibarack, 1 kisebb sárgadinnye, 20 dkg szilva, 1 csomag mazsola, 5 dkg mogyoró, porcukor, fahéj, 1 dl forralt tej, 1 citrom, 2 tojás, rum. Elkészítés: A gyümölcsöket szeletelve üvegtálba lerakjuk, és meglocsoljuk rummal vagy Maraschino likőrrel. Hozzáadjuk a citrom levét, a fahajat, a porcukorral kikevert tojássárgákat, hozzáöntjük a tejet. Óvatosan hozzákeverjük a felvert tojásfehérjéket, beletesszük a mazsolát, és a tetejét meghintjük mogyoróval.


Őszibarack saláta

Négy kistányérba osszunk el 1 db metéltre vágott fejes salátát. 4 db nagy őszibarackot meghámozunk, és 1,5 cm vastag szeletekre vágjuk, a saláta tetejére rakjuk. 4 evőkanál tejfölbe 1 citrom reszelt héját és levét fokozatosan keverjük bele. Ízesítsük pici sóval, borssal és curryporral, majd öntsük a gyümölcsös salátalevélre. Jól lehűtve ízletes.


Részeges szőlősaláta

60 dkg szőlőt elvegyítünk ugyanennyi kockára vágott őszibarackkal, és szeletekre vágott körtével. Megöntözzük ízlés szerint konyakkal vagy vodkával, kevés citromlét csepegtetünk rá. 1-2 órát hűtőszekrényben érleljük.


Sárgadinnyés gyümölcssaláta

1 kg sárgadinnye húsát hámozás után szeletekre vágunk. 30 dkg őszibarackot meghámozunk, és kockára vágjuk. A dinnyével összekeverjük. Cukorral meghintjük, és rummal meglocsoljuk. 10 dkg málnát vagy szamócát, esetleg mindkettőt adunk hozzá. Mindezt vigyázva összekeverjük, s salátástálra helyezzük. Tetejét keményre felvert tejszínhabbal lefedjük, és lehűtve tálaljuk. Elkészítési idő kb. 20 perc,


Tartáros gyümölcssaláta

Meghámozunk, kimagozunk, kockára vágunk 50 deka őszi-barackot, és rácsavarjuk egy citrom levét, nehogy megbarnuljon. Beleszemezünk egy fél kiló szőlőt is. Egy csokor kaprot, egy szál vasfüvet, egy szál megtisztított, hosszában félbevágott tormát leöntünk annyi vízzel, hogy ellepje, hozzáadunk néhány szem borsot, késhegynyi majoránnát, sót meg annyi borecetet, hogy kellemesen savanykás legyen az íze, és öt percig forraljuk, majd kihűtjük. Leszűrve a gyümölcsre öntjük, és másnapig hűtőszekrényben állni hagyjuk. Fogyasztás előtt a levét leöntjük róla, és elkeverjük a gyümölcsöt egy kis tubusnyi majonézből, két deci tejföllel, kiskanálnyi mustárral, csipet cukorral készült tartármártással. Jégbe hűtve kínáljuk. (Télen kompót szőlőből és barackból készülhet: a befőttek levét ízesítjük, felforraljuk és a felaprított gyümölcsre hidegen visszaöntve, a hűtőszekrényben érleljük, fogyasztás előtt tartározzuk.)



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 20
Tegnapi: 46
Heti: 66
Havi: 108
Össz.: 919 621

Látogatottság növelés
Oldal: Saláták
Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások - © 2008 - 2024 - izvarazs.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »