Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

Amerikai szárazbableves


Hozzávalók: fél kg száraz tarkabab, 1 fej fokhagyma, teáskanál só, csipetnyi őrölt bors, fél pohár tejföl, vegeta. Elkészítése: A babot 10 órán átáztatjuk, majd annyi vízben tesszük fel főni, hogy éppen csak ellepje. Beletesszük a hagymát, csíkokra vágva, az apróra zúzott fokhagymát és az ízesítőket. Figyelem! A főzéshez a legkisebb lángot használjuk, edényben - és ne kuktában! - kb. 5 órán keresztül főzzük. Főzés közben sűrű lé képződik majd a hagyma és a babban lévő keményítő hatására. Ízlés szerint vegetával, kevés borssal megfűszerezve, tejföllel tálaljuk.


Argentin szárazbab-leves

35 dkg száraz tarkabab, 1 felaprított hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 ek. olaj, 20 dkg füstölt csülök, 2 hámozott, kimagozott paradicsom, késhegynyi szurokfű, 1 zellerlevél, bors, só citromlé, 1,5 l víz, 1 kimagozott, karikára vágott csípős zöldpaprika. Tegyük a babot, csülköt, vizet kuktába. Főzzük puhára. Ha elkészült, passzírozzuk át a bab felét. Olajon pirítsuk üvegesre a hagymákat, paprikát. Tegyük hozzá a babpürét, paradicsomot, és az egész babot, a csülköt, minden fűszert. Annyi vizet öntsünk hozzá, hogy szűk 1,5 l legyen. Főzzük még 20 percig.


Babgulyás 1.

Hozzávalók: 25 dkg szárazbab, 60 dkg marhalábszár vagy lapocka, 3-4 ek. olaj, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 csapott ek. pirospaprika, 1 paradicsom, 1 cső zöldpaprika, 1 csapott ek. Piros Arany krém és gulyáskrém, 20 dkg vegyes zöldség, só, 1 kiskanál cseresznyepaprika-krém. A babot az ételkészítés előtti este átválogatjuk, majd hideg vízbe áztatjuk. A húst 1 centis kockákra vágjuk. Az olajon a fölaprított vöröshagymát a zúzott fokhagymával együtt megfuttatjuk. A húst hozzáadjuk, megpirítjuk, és a tűzről levéve a pirospaprikát is belekeverjük. A paradicsomot, meg a kicsumázott paprikát, apróra vágjuk, a húshoz adjuk és Piros Arany krémmel, gulyáskrémmel ízesítjük. Egy kevés vizet aláöntve kis lángon pároljuk. A lecsöpögtetett babot a kis kockára vágott vegyes zöldséggel együtt enyhén sós vízben, főzni kezdjük. Amikor a hús is és a bab is már majdnem puha, összeöntjük. Annyi vízzel hígítjuk, amennyi levest szeretnénk kapni. A cseresznyepaprika-krémmel ízesítjük, és teljesen puhára főzzük. Csipetkét is tehetünk bele.


Babgulyás 2.

Hozzávalók: 20 dkg nagy szemű szárazbab, 40 dkg marhalábszár, 25 dkg vegyes leveszöldség (sárgarépa, petrezselyemgyökér, kis darabka zeller és karalábé), 2 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 nagy fej vöröshagyma, 3 evőkanál olaj, 2 gerezd fokhagyma, 1 púpozott teáskanál piros fűszerpaprika, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só. A megmosott és átválogatott babot előző este beáztatom. Másnap az áztatóvizet leöntöm, és 7,5 dl tiszta vízbe teszem. Puhára főzöm. (Kuktában negyedannyi idő alatt megfő, mint hagyományos fazékban.) Míg a bab fő, a megmosott és leszárított húst kis kockákra vágom, a megtisztított zöldséget felkarikázom, a zöldpaprikát megmosom, kicsumázom és felszeletelem. A paradicsomot vékony gerezdekre vágom. A megtisztított vöröshagymát finomra metélem, majd a felhevített olajon üvegesre fonnyasztom. A tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és azonnal ráöntök 2 evőkanál vizet, ezután pedig a tűzre visszatéve, ráteszem a húskockákat. Állandó keverés közben fehéredésig pirítom, majd ráöntök 5 dl vizet. Megsózom, megborsozom, és fedő alatt majdnem puhára főzöm. Ezután a főtt babot és a húst (mindkettő levével együtt) összeöntöm. Zúzott fokhagymával fűszerezem, és a zöldséget is beletéve, készre főzöm. Legvégül teszem hozzá a paradicsomszeleteket, és éppen csak egyet forralva, lefedve hagyom pár percig, csak ezután tálalom.


Babgulyás 3.

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg marhahús, 20-25 dkg tarkabab, 6 dkg zsír vagy 2-3 evőkanál olaj, 1 zöldpaprika, 1 paradicsom, 1 nagy fej hagyma, 2 gerezd fokhagyma, só, pirospaprika, a csipetkéhez 1 tojás, 6 dkg liszt, só. A több vízben megmosott babot leforrázzuk, leszűrjük, hideg vízzel felöntjük, és abban hagyjuk ázni reggelig, akkor újra leszűrjük, meleg vizet öntűnk rá, megsózzuk, beletesszük az összezúzott fokhagymát, a felvágott paprikát, paradicsomot és puhára főzzük. A felaprított hagymát olajban aranysárgára pirítjuk, kevés pirospaprikát adunk hozzá, beletesszük a közepes kockákra vágott húst és fedő alatt, rövid lében puhára pároljuk. Közben csak annyi vizet adunk hozzá, hogy a hús ne süljön le. Ha a bab és a hús puha, összekeverjük, egyszer összeforraljuk, és csipetkét főzünk bele.


Babgulyás Berci Módra.

Hozzávalók 8 személyre: 80 dkg marhalábszár, 4 evőkanál olaj, 1 nagy fej vöröshagyma, 1-1 paradicsom és paprika, 40 dkg szárazbab, 50 dkg burgonya, 2-3 gerezd fokhagyma, 2-3 babérlevél, só. A babot előző este beáztatjuk. A fölforrósított olajon üvegesre pirítjuk a fölaprított vöröshagymát. Beletesszük a kockára vágott húst, pirospaprikával meghintjük, átforgatjuk, kevés vízzel fölöntjük. Hozzáadjuk a cikkekre vágott fokhagymát, babérlevéllel és sóval ízesítve, lassú tűzön a húst félpuhára főzzük. Ekkor beleszórjuk a babot, a kockára vágott zöldséget és annyi vizet adunk hozzá, hogy bőven ellepje. Amikor a hús megpuhult, beledobjuk a felkockázott burgonyát, és lassan rotyogtatva készre főzzük.


Babgulyás füstölt csülökkel

Hozzávalók: 1 db füstölt csülök (kb. 80-100 dkg), 50 dkg tarkabab, 3 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyemgyökér, 1 zeller, 1 csomó zöldség zöldje, 25 dkg burgonya. A rántáshoz: 1 fej közepes hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál pirospaprika, 3 evőkanál liszt. Só, bors, majoránna, kakukkfű, szurokfű, bazsalikom, borsikafű. A csipetkéhez: 1 tojás, csipet só, olaj, és annyi liszt, amennyit a tojás felvesz, ha kemény tésztát gyúrunk. Elkészítése: A babot és a füstölt csülköt előző este beáztatjuk. Utána az áztatóvízzel mindkettőt odatesszük főni. Amikor félig megfőtt a bab, beletesszük a karikákra vágott zöldségeket és a kockára vágott burgonyát, a füstölt csülköt kivesszük, és apró kockákra vágjuk, majd visszatesszük a levesbe, és tovább főzzük. Amikor majdnem megpuhult a bab meg a zöldségfélék és a csülök, ekkor kezdem fűszerezni. Először megsózom, teszek bele egy csipet kakukkfüvet, egy csipet szurokfüvet, bazsalikomot, majoránnát, borsikafüvet, borsot és zöldséglevelet. Ezután készítek, egy magyaros rántást (hagyma, fokhagyma, pirospaprika) és berántom. Csipetke tésztával gazdagíthatjuk, és készre főzzük.


Babgulyás füstölt oldalassal

Hozzávalók (4 személyre): 25 dkg bab, 3 dkg só, 20 dkg gyökér, 30 dkg sárgarépa, 50 dkg zeller, 10 dkg hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 10 dkg csipetke, 1 dl tejföl, 1 ek. ecet, 50 dkg füstölt oldalas. Elkészítés: A babot előző este beáztatjuk. Enyhén sós vízben feltesszük főni, bezöldségeljük. Külön feltesszük az összevágott oldalast, amikor mindkettő félfövésben van, összekeverjük, és csipetkével készre főzzük. Tejföllel, sóval, kevés ecettel ízesítjük.


Bableves 1.

Hozzávalók 4 személyre: 1/2 dl olaj, 4 dkg liszt, 1 kis fej hagyma, 1 zöldpaprika, 200 g szárazbab, 150 g kolbász, 1 cseresznyepaprika, 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem, 1 ek. édespaprika, 1 liter marhahúsleves (leveskockából), 1 csipet chili, őrölt fekete bors, só Elkészítés: Az előző este beáztatott babot sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük. A hagymát megtisztítjuk, vékonyra szeleteljük. A zöldpaprikát megmossuk, kicsumázzuk, és vékony csíkokra vágjuk. A petrezselymet megmossuk, finomra felaprítjuk. A kolbászt felkarikázzuk. A csípős paprikát megmossuk, kettévágjuk, kicsumázzuk, vékony csíkokra metéljük. A fokhagymát megtisztítjuk, és nagyon finomra aprítjuk. Nagyobb edényben felforrósítjuk az olajat, beletesszük a hagymát, megpirítjuk, megszórjuk liszttel és kevergetve aranybarnára pirítjuk. Hozzáadjuk a csíkokra vágott paprikát, cseresznyepaprikát, fokhagymát, kolbászt, beletesszük a megfőtt babot, megszórjuk pirospaprikával, felöntjük a leveskockából készült levessel, és lassú tűzőn fél óráig főzzük. Végül ízlés szerint ízesítjük chilivel, sóval, borssal, és megszórjuk petrezselyemmel. Forrón tálaljuk. Nagyon finom „gyomorjavító” leves.


Bableves 2.

Hozzávalók: Száraz bab 1/4 kg, víz 2 l, zsír 8 dkg, liszt 5 dkg, fokhagyma 1 gerezd, vöröshagyma 1/2 fej, bors és só 1-1 késhegynyi, füstölt köröm 4 db, vagy kolbász 1/4 kg. Elkészítése: A babot tisztára mossuk, s a főzés előtti este vízbe áztatjuk, így gyorsabban puhul meg. A babot feltesszük főzni 2 l vízbe, s ha jól megpuhult, berántjuk. Sötétbarna rántást készítünk, ebbe beletesszük a nagyon finomra vágott fokhagymát és vöröshagymát, kevés törtborsot és sót teszünk hozzá. Igen jó füstölt disznókörömmel, (karikára vágott) kolbásszal, sőt füstölt oldalassal is. Tálalás előtt lehet csipetkét bele főzni.


Bableves füstölt csülökkel.

Hozzávalók 8 személyre: 1 nagy füstölt csülök, 30 dkg tarkabab, 1 nagy csomó leveszöldség, 2-3 gerezd fokhagyma, 2-3 babérlevél, 1 evőkanál pirospaprika, só, őrölt bors, 1-1 paprika és paradicsom, 1 tojás, kb. 8 dkg liszt. A csülköt és a babot egy éjszakára beáztatjuk. A csülök áztatólevét leöntjük és hideg vízben, babérlevéllel ízesítve puhára főzzük. Az ízletes léből kiemeljük, kicsontozzuk, és a húst földarabolva félretesszük. A csülök főzőlevét a bográcsba öntjük. Beletesszük a leszűrt babot, a megtisztított zöldséget, fokhagymát, a cikkekre vágott paradicsomot és paprikát. Lassú tűzön addig főzzük, míg a bab megpuhul. Ekkor beletesszük a csülökhúst, őrölt borssal és pirospaprikával, ha szükséges, sóval ízesítjük, átforraljuk. A tojást egy csipetnyi sóval és annyi liszttel gyúrjuk össze, hogy kemény tésztát kapjunk, és belőle apró csipetkéket szaggatunk a levesbe. Néhány perces főzés után tálalhatjuk. Aki szereti, tejföllel is gazdagíthatja.


Bableves - más módon

Elkészítése: A babbal a bablevesnél leírt módon járunk el, azzal a különbséggel, hogy a jó puhára főtt babot szitán áttörjük. 2 dl tejfölt és zsírban pirított zsemlekockát adunk hozzá tálaláskor.


Citromos babpüréleves

 1 25 dkg fehér bab, 1 db citrom, 2 dl tejföl, 1 közepes fej vöröshagyma, 2 húsleveskocka, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 babérlevél, őrölt fehér bors, ízlés szerint, csipetnyi só, csipetnyi cukor Az előző este beáztatott babot friss vízben megfőzöm. (Legjobb a kuktafazékban főzni, mert negyedannyi idő alatt elkészül!) Leszűröm, levét kiöntöm, a babot pedig áttöröm. A felhevített olajon megfonnyasztom a megtisztított és nagyon apróra vágott vöröshagymát, majd a babpürét hozzáadva együtt pirítom néhány percig. 1 liter vízzel felöntöm, beleteszem a húsleveskockát, az őrölt fehér borsot, a babérlevelet és egy teáskanálnyi reszelt citromhéjat. (Ügyelek arra, hogy a citrom fehér bundájából egy darabka se kerüljön bele a levesbe, mert keserűvé válik az étel!) 10 percig forralom, majd a liszttel simára kevert tejföllel behabarom. Jól kiforralom, ezután ízesítem citromlével, csipetnyi sóval, csipetnyi cukorral, végül a forrásban levő leves tetejére szórom a megmosott, nagyon finomra metélt petrezselyemzöldet. Lefedem, azonnal eloltom alatta a tüzet és 5 percnyi várakozás után tálalom pirított zsemle- vagy fehérkenyér-kockákkal.


Fejtett bableves 1.

Hozzávalók: 1 kg fejteni való bab (vagy 40 dkg már kifejtett babszem), 1 l füstölthús-lé (vagy 1 l csontlé és kevés füstízű só), 1-1 szál sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1 cikk zellergumó, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál liszt, 1 teáskanál piros fűszerpaprika, kevés ecet vagy citromlé. A megmosott babszemeket fazékba rakom, ráöntöm a füstölthús-levet (vagy a füstízű sóval elkevert csontlevet), majd beleteszem a megtisztított és nagyon finomra aprított vöröshagymát, a zúzott fokhagymát, valamint az apró kockákra vágott, lekapart és megmosott zöldséget. Lefedve puhára főzöm. Közben elkészítem a rántást: a felforrósított olajon a lisztet zsemleszínűre pirítom, majd a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát és a finomra vágott petrezselyemzöld felét. Azonnal, apránként ráöntök 2 dl hideg vizet, és simára keverve, beleöntöm a forrásban lévő levesbe. Állandó keverés közben felforralom, majd belecsorgatom a tejfölt, amit előzőleg egy kevés levessel simára kevertem. Ecettel vagy citromlével ízesítem, végül meghintem a maradék petrezselyemzölddel.


Fejtett bableves 2.

(12 adag) 1 kg kifejtett babszem, 8 evőkanál olaj, 3 evőkanál finomliszt, 4 dl tejföl, 3 csokor petrezselyemzöld, 2 evőkanál ételízesítő-por, 4 gerezd fokhagyma, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 mokkáskanálnyi törött feketebors, 40 dkg vegyes leveszöldség, 1 teáskanál piros fűszerpaprika. A kifejtett babot megmosom, és fazékba téve annyi vízzel öntöm fel, hogy az legalább kétujjnyival legyen több, mint amennyi a bab. Fedő alatt majdnem puhára főzöm, közben beleszórom az ételízesítőt és a törött feketeborsot. Külön, egy kisebb edényben az olajat felhevítem, rászórom a lisztet, és világos zsemleszínűre pirítom, majd belekeverem a megtisztított és lereszelt, vagy nagyon finomra vágott vöröshagymát, meg a tisztított, zúzott fokhagymát. Ezután felöntöm félliternyi vízzel és simára keverve sűrűre főzöm. A majdnem puha babhoz öntöm, és folytonosan keverve jól kiforralom. Beleszórom a nagyon finomra metélt petrezselyemzöldet, és a kevés levessel simára kevert tejfölt is beleöntve, felforralom. Végül a megtisztított és karikára vágott zöldséggel is főzöm néhány percig, ezután lehűtve kiadagolom. A már leírt módon dobozba öntve megfagyasztom, és átcsomagolva címkével ellátom. Fogyasztáskor a felengedett levest annyi vízzel keverem simára, amennyi szükséges hozzá és még egyszer felforralva tálalom.


Fejtett bableves 3.

(12 adag) 1 kg kifejtett babszem, 8 evőkanál olaj, 3 evőkanál finomliszt, 4 dl tejföl, 3 csokor petrezselyemzöld, 2 evőkanál ételízesítő-por, 4 gerezd fokhagyma, 2 nagy fej vöröshagyma, 1 mokkáskanálnyi törött feketebors, 40 dkg vegyes leveszöldség, 1 teáskanál piros fűszerpaprika. A kifejtett babot megmosom, és fazékba téve annyi vízzel öntöm fel, hogy az legalább kétujjnyival legyen több, mint amennyi a bab. Fedő alatt majdnem puhára főzöm, közben beleszórom az ételízesítőt és a törött feketeborsot. Külön, egy kisebb edényben az olajat felhevítem, rászórom a lisztet, és világos zsemleszínűre pirítom, majd belekeverem a megtisztított és lereszelt, vagy nagyon finomra vágott vöröshagymát, meg a tisztított, zúzott fokhagymát. Ezután felöntöm félliternyi vízzel és simára keverve sűrűre főzöm. A majdnem puha babhoz öntöm, és folytonosan keverve jól kiforralom. Beleszórom a nagyon finomra metélt petrezselyemzöldet, és a kevés levessel simára kevert tejfölt is beleöntve, felforralom. Végül a megtisztított és karikára vágott zöldséggel is főzöm néhány percig, ezután lehűtve kiadagolom. A már leírt módon dobozba öntve megfagyasztom, és átcsomagolva címkével ellátom. Fogyasztáskor a felengedett levest annyi vízzel keverem simára, amennyi szükséges hozzá és még egyszer felforralva tálalom.


Füstölt hús nélküli szárazbab leves

Hasonlóan készítsd el, mint szoktad, egy kivétellel. A rántásban van a lényeg. A rántásba tegyél bele kisebb fej apróra vágott hagymát, egy cikk apróra vágott fokhagymát, majd egy kevés pirospaprikát.


Indiai bableves

Előző este áztassunk be 30 dkg tarkababot. Tegyük fel főni annyi vízben, amennyi éppen ellepi, és fedő alatt főzzük puhára. Az utolsó negyedórában tegyünk bele sót és 2 db babérlevelet. Tegyünk egy serpenyőbe 4 ek ghít, és pirítsunk meg rajta 1 db karikára vágott zöldpaprikát, 1 ek asafoetidát vagy hagymát, 2 kk őrölt római köményt, ugyanennyi őrölt koriandert, pirospaprikát és gyömbért. Közben 50 dkg sárgarépát apróra vágva megpárolunk. Ha megfőtt a bab, hozzákeverjük a sárgarépát és a fűszereket, majd a végén beleteszünk 30 dkg apróra vágott paradicsomot, és 1-2 percig főzzük. Végül vegyük le a tűzről, és öntsünk hozzá 1,5 ek citromlevet és 4 dl tejfölt.


Jókai bableves 1.

Hozzávalók: 15 dkg tarkabab, 60 dkg füstölt csülök, 10-10 dkg sárga és fehérrépa, 5 dkg zeller, 5 dkg vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1,5 dl tejföl, 4 dkg liszt, 0,5 dl olaj, 2 pár debreceni, pirospaprika, só, Csipetke 1 tojás, liszt, só. A megtisztított tarkababot 1,5 liter hideg vízben feltesszük főni. Hozzáadjuk a füstölt csülköt, és mérsékelt tűzön főzzük. Amikor a bab puhulni kezd, beletesszük a hasábokra vágott sárgarépát, fehérrépát és zellert. Apróra vágott vöröshagymával, fokhagymával pirított zsemleszínű rántást készítünk, megszórjuk pirospaprikával, majd tejföllel és hideg vízzel simára keverjük. Ezzel a levest besűrítjük. Addig főzzük, amíg a bab teljesen megpuhul. A füstült csülköt kiemeljük, kisebb darabokra vágjuk, és a húst visszatesszük. A debrecenit kevés olajban ropogósra sütjük, majd a csipetkével együtt a levesbe tesszük.


Jókai bableves 2.

Hozzávalók (4 személyre): 1 kis füstölt sertéscsülök, 30 dkg szárazbab, 20 dkg sárgarépa, 10 dkg gyökér, 1 ek zsír, 1 ek liszt, 1 közepes vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 kk. pirospaprika, 2,5 dl tejföl, 1 mk. só A csipetkéhez: 4 ek. liszt, 1 tojás, 1 mk. só Elkészítés: A szárazbabot jól megmossuk, és a főzés előtti este vízbe áztatjuk másnap reggelig. A csülköt ajánlatos már ugyancsak előző este megfőzni, mert nem csak a csülökhúst használjuk fel, hanem azt a másfél liter levet is, amelyben főtt. Ebben a lében tesszük fel a babot főni. A zsírban megpirítjuk a finomra vágott hagymát, sóval, paprikával, szétnyomott fokhagymával, majd a liszt hozzáadásával elkészítjük a rántást, amit hideg vízzel és a tejföllel csomómentesre keverünk. Ha a bab megpuhult, hozzáöntjük a rántást, és a kis darabokra vágott csülökhússal, a csipetkével még negyed óráig főzzük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.


Jókai-bableves 3.

Hozzávalók: 1,20 kg füstölt sertéscsülök, 0,15 kg sárgarépa, 0,15 kg petrezselyemgyökér, 0,10 kg zeller, 0,02 kg só, 0,08 kg zsír, 0,40 kg száraz bab, 0,12 kg liszt, 0,05 kg vöröshagyma, 0,01 kg fokhagyma. 0,005 kg fűszerpaprika, 0,15 l tejföl, 5 pár debreceni kolbász, 5,00 l víz a javasolt folyadék. Csipetkéhez: 0,12 kg liszt, 1 db tojás, 0,01 kg só Előkészítés: A csülköt hideg vízben alaposan megmossuk, a babot pedig beáztatjuk. (a babot és általában a szárított hüvelyeseket áztatással készítjük elő a főzéshez, ajánlatos már előző este beáztatni, mert így könnyebben puhul) Csipetke: Az alapanyagokból kemény tésztát gyúrunk, amit 2-3 mm vastagságra nyújtunk. Kézzel apró darabkákra csipegetjük (reszelő segítségével gyorsítható a folyamat). A tésztát megfőzzük. Készítés: A levesből kiemeljük a debrecenit (kettévágjuk, sűrűn bevagdossuk, majd kevés zsírban ropogósra sütjük). A puhára főzött csülköt kicsontozás után, arányos részekre daraboljuk, adagoljuk. Az előmelegített levesestálba helyezzük a darabolt csülköket és a csipetkét, rámerjük a forró bablevest. Tetejét meglocsoljuk tejföllel és paprikaszínnel. Az utolsó pillanatban ráhelyezzük a ropogósra sült debrecenit. A füstölt csülköt, a beáztatott előkészített száraz babbal és a tisztított egész zöldségekkel puhára főzzük. A zöldségeket ezután kiemeljük, majd a csülköt is, amelyet lefedve melegen tartjuk. Zsemleszínű fűszeres rántást készítünk, amelyhez finomra vágott vöröshagymát, a sóval pépesre dörzsölt fokhagymát, majd fűszerpaprikát teszünk. A rántást levesszük a tűzről és felöntjük hidegvízzel. A felpuhított babhoz hozzáadjuk a rántást, sózzuk, ha kell. Hozzáadjuk a lemosott debreceni kolbászt, lassan készre forraljuk. A levesből kiemeljük a debrecenit (kettévágjuk, sűrűn bevagdossuk, majd kevés zsírban ropogósra sütjük). A puhára főzött csülköt kicsontozás után arányos részekre daraboljuk, adagoljuk. Az előmelegített levesestálba helyezzük a darabolt csülköket és a csipetkét, rámerjük a forró bablevest. Tetejét meglocsoljuk tejföllel és paprikaszínnel. Az utolsó pillanatban ráhelyezzük a ropogósra sült debrecenit.


Jókai bableves 4.

180 g száraz bab (lehetőleg tarka), vagy 300 g friss, fejtett bab, 100 g sárgarépa,80 g petrezselyemgyökér; babérlevél, fokhagyma, 150 g zöldpaprika, 70 g friss paradicsom, 1 db füstölt sertéscsülök, 300 g kolbász, 40 g zsír, 30 g liszt, 30 g vöröshagyma, 5 g fűszerpaprika, petrezselyem zöldje, 1,5 dl tejföl, csipetke. A száraz babot jól megmossuk, előző este beáztatjuk. A csülköt 1,5 l vízben vajpuhára főzzük. Másnap a karikára vágott zöldséget a főzőlé tetején megfagyott, s arról villával leszedett zsíron megpirítjuk, ha barnulni kezd, az áztató lével együtt hozzáöntjük a babot, felöntjük a füstölt ízű lével. 1 babérlevéllel, csipetnyi fokhagymával, a kis kockára vágott zöldpaprikával és paradicsommal, illetve a csülöklé sótartalmától függően kevés sóval puhára főzzük. Közben a kolbászt megsütjük, majd vékony karikára szeljük. Ha a bab megpuhult, a kolbászzsírral és liszttel világos rántást készítünk az apróra vágott vöröshagymával, az utolsó pillanatban a fűszerpaprikával, petrezselyemzölddel meghintve. Ha a leves a rántással felforrt, tejföllel behabarjuk, végül csipetkét főzünk bele, majd hozzáadjuk a kolbászkarikákat. Tálalás előtt apró kockákra vágjuk a csülökhúst, rámerjük a forró levest. Ecettel, tárkonyecettel ki-ki utána ízesítheti. A savanyú íz ellensúlyozására a végső ízesítéshez igen kevés porcukor is számításba jöhet a szükséges ízharmóniához. Gundel-csipetke: 80 g liszt, 1 tojás, só. Kemény tésztát gyúrunk (víz nélkül). Meglisztezett deszkán kb. 1 mm vastagságúra nyújtjuk, majd lisztes kézzel szabálytalan alakú, kisujjkörömnyi darabkákat csipkedünk belőle. Forrásban lévő leveshez adjuk, időnként megkeverjük. Akkor kész (2-3 perc), ha feljön a tetejére."


Jókai-bableves 5.

Hozzávalók: 1 nagy húsos, füstölt hátsó csülök, 40 dkg. fejtett tarkabab, 1/2 kg vegyes zöldség, 1-2 szem krumpli, 1 fej vöröshagyma, 4-5 gerezd fokhagyma, 1 kévés kanál pirospaprika, 1 evőkanál zsír, 4-5 dkg liszt, 1 csomó petrezselyem zöldje, 3 dl. tejföl, só. A csipetkéhez: 10-12 dkg. liszt, 1 tojás, só. Elkészítés: Az előzőleg beáztatott füstöltcsülköt, a csont mentén bevágjuk, és egy fazékba helyezzük. A babot, a kockára vágott zöldségeket, és a zúzott fokhagyma felét szintén a fazékba tesszük, és annyi vízzel, hogy bőven ellepje, felengedjük, és lassú tűzön, főzni kezdjük. Közben a vöröshagymát az zsíron megdinsztelem, hozzáadom a lisztet, és világos rántást készítek. A tűzről lehúzva hozzákeverem a pirospaprikát, és a maradék fokhagymát. Mikor a csülök megfőtt, a húst kiveszem, és a kockákra vágott burgonyát, és a borsónyi nagyságúra szaggatott csipetkét beleteszem, ha kell, még sózom, de csak óvatosan, mert a füstölt hús, sós. Mikor a burgonya megfőtt, a rántással berántom. Ez alatt, a füstölt csülökből kiszedem a csontot, és a húst, apró kockákra vágom, majd visszateszem a levesbe. Tejföllel, finomra vágott petrezselyem zölddel meghintve tálalom


Kertészleves

Hozzávalók: 50 dkg marhafelsál, 15 dkg fehérrépa, 15 dkg sárgarépa, 15 dkg zöldbab, 15 dkg karalábé, 30 dkg burgonya, 1 fej hagyma, 10 dkg szalonna, petrezselyem, só, bors, majoránna. A kockára vágott húst kb. 1,5 liter sóval, borssal ízesített vízben 1 órát főzzük. Közben a zöldséget megtisztítjuk, a babot darabokra vádjuk, a répát és a karalábét hosszúkásra, a burgonyát kockákra aprítjuk. A cérnával összekötött egyben hagyott petrezselyem zöldet a levesbe rakjuk, és további 25 percig forraljuk. Ez alatt a szalonnát kis kockákra vágjuk, kisütjük, és zsírjában sárgára fonnyasztjuk a karikára vágott hagymát. Megsózzuk, meghintjük zöldpetrezselyemmel, a tálba tesszük, és ráöntjük a forrólevest.


Különleges bableves

Hozzávalók: 7,5 dkg vaj- és fehérbab vegyesen, 1 kávéskanál olíva olaj, 1 finomra vágott hagyma, 25 dkg kockára vágott sárgarépa, 1 erezett kockára vágott zöldpaprika, 1/4 kávéskanál szerecsendió, 1 kávéskanál őrölt ánizsmag, 1/2 kávéskanál zellermag, vagy finomra vágott zellerszár, 0.5 dl sovány tej, só, bors A beáztatott babot leszűrjük, és friss vízben odatesszük főni, 10 percig teljes lángon forraljuk, majd takarékon 35-45 percig főzzük, míg megpuhul. Leszűrjük, és a levét félretesszük. Forró olajban gyengén megpirítjuk a hagymát, hozzáadjuk a sárgarépát, a paprikát, és fedő alatt 10 percig pároljuk. 50 gr babot 300 ml főzőlével, a babérlevéllel és a szerecsendióval összeturmixoljuk. Hozzáadjuk a párolt zöldségeket, beletesszük az ánizst és a zellermagot vagy finomra vágott zellerszárat. A maradék babot is hozzátesszük, lassan, kevergetve felforraljuk, és 40-45 percig főzzük. Ízlés szerint fűszerezzük. Tálalás előtt hozzáadjuk a tejet, és újra melegítjük. Ennek a sűrű tápláló levesnek az ánizs a zellermag és a szerecsendió ad pikáns ízt. A bab kellemes aromája főzés közben jól átjárja a levest, a sárgarépa a hagyma és a paprika pedig ízletes, vitaminban gazdag alapul szolgál.


Mexikói szárazbableves

30 dkg 8 órát áztatott tarkabab, 1 l víz, 2 ek. zsír, 2 gerezd fokhagymapép, 2 ek. apróra vágott vöröshagyma, 1 mk. cayenne-i bors, 1 kk. paradicsompüré, 1 kimagozott paradicsom, 1 mk. szurokfű, só. Lefedve főzzük puhára a babot. A hagymákat a zsíron pirítsuk üvegesre. Tegyük hozzá a cayenne-i borsot, paradicsompürét, paradicsomot, szurokfüvet, sót. Keverjük össze a megfőtt babbal és főzzük 15 percig. Hagyjuk kihűlni. Öntsük a keverőbe, keverjük simára, majd melegítsük meg. Melegített cseréptányérban tálaljuk.


Nyári csirkeleves babbal

1csirke (70-80 dkg-os), 25 dkg kifejtett bab, 2 dl tejföl, 20 dkg vegyes leveszöldség, 10 dkg gomba, 1 csokor friss tárkony (vagy 1 teáskanál szárított tárkony), 1 csapott evőkanál liszt, ízlés szerint 1-2 evőkanál ecet, só, cukor. A csirkét tisztítás után 4 részre vágom és a fejtett babbal együtt másfél liter, sóval ízesített vízben a forrástól számított 20 percig főzöm. Ekkor hozzáadom a közben megtisztított és karikákra vágott zöldséget, a felszeletelt gombát és puhára főzöm. A lisztet simára keverem a tejföllel, hozzáteszem a finomra vagdalt tárkonyt és behabarom vele a levest. Jól kiforralom, ezután ízesítem az ecettel, cukorral. Elkészítési ideje: 50 perc


Tárkonyos bableves 1.

Hozzávalók: 20 dkg szárazbab, 15 dkg lángolt kolbász, 1 teáskanál liszt, 1 dl tejföl, 1 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, 1 csokor tárkony (vagy 1 teáskanál szárított tárkony), 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál tárkonyecet, 2 gerezd fokhagyma, 1 húsleveskocka, 1 teáskanál cukor, ízlés szerint só. A babot megmossuk, majd annyi vízbe, amennyi jól ellepi, beáztatjuk. Másnap az áztatóvizet leöntjük, és kuktafazékban, szűk másfél liternyi friss vízben feltesszük főni. 35-40 percig főzzük. Közben a zöldségeket megmossuk, letisztítjuk, vékonyka kis hasábokra vágjuk, a kolbász bőrét lehúzzuk és felkarikázzuk, a lisztet 1 dl vízben a tejföllel simára keverjük, a vöröshagymát tisztítás után nagyon finomra metéljük, és a fokhagymát összezúzzuk. A főtt babhoz hozzátesszük a zöldséget, a hagymát, a kolbászt, a fokhagymát, és még annyi ideig főzzük, amíg az összes belevaló is megpuhul. Beletesszük a húsleveskockát is, és gyengén megsózzuk. (Vigyázat, a kolbász és a húsleveskocka is sós!) A tárkonyecettel, kevés cukorral és a tárkonnyal ízesítjük, majd beleöntjük a tejfölös-lisztes habarékot. Folytonos keverés közben jól kiforraljuk. Tálaláskor külön is tehetünk rá egy kevés tejfölt.


Tárkonyos bableves 2.

60 perc Nehézség: 1 20 dkg nagyszemű bab, 25 dkg vegyes leveszöldség, 1 csokor friss tárkony (vagy 1 teáskanál szárított, esetleg ecetben eltett tárkony), 2 evőkanál olaj, 2 dl tejföl, 1 csapott evőkanál liszt, 1 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál pirospaprika, ízlés szerint só és csipetnyi cukor, tárkonyecet (vagy natúr ecet) Az előző este hideg vízbe áztatott babot másnap egy liternyi friss vízben majdnem puhára főzöm. (Kuktafazékban negyedannyi idő alatt megfő!) Ezután hozzáadom a megtisztított és vékonyka hasábokra vagdalt zöldséget, és a teljes puhulásig együtt főzöm. Közben az olajból és a lisztből zsemleszínű rántást készítek, a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát és a nagyon finomra vágott tárkony felét meg a tisztított, zúzott fokhagymát. Egy deci hideg vízzel felengedve, állandó keverés közben hozzáadom a leveshez. Beleöntöm a tejfölt, ízesítem sóval, ecettel és csipetnyi cukorral, végül a maradék tárkonyt is beleszórva, felforralom.


Tárkonyos bableves füstölt csülökkel 1.

Hozzávalók: 25 dkg szárazbab (tetszés szerint fehér vagy tarkabab), 1 kis füstölt csülök, 25 dkg vegyes leveszöldség, 2 dl tejföl, 1 kis fej vöröshagyma, 1 csokor friss (vagy 1 teáskanál szárított) tárkonylevél, 1 csapott evőkanál liszt, 2 gerezd fokhagyma, pár csepp tárkonyecet (vagy citromlé). Az előző este átválogatott és megmosott babot hideg vízbe teszem, és legalább egy éjszakán át, áztatom. Ha a csülök nagyon száraz, kemény, akkor ugyancsak beáztatom. (Így a főzési ideje rövidebb és a hús szaftosabb, puhább lesz.) Az étel készítése előtt a leszűrt babot annyi tiszta vízbe teszem, amennyi bőven ellepi, és puhára főzöm. Közben egy másik edénybe teszem az áztató vízből kivett csülköt. Bő új vizet ráöntök, és nagyon lassan forralva, ugyancsak puhára főzöm. (A babot nem szabad együtt főzni a csülökkel, mert annak leve esetleg olyan sós, hogy ehetetlenné sózná az ételt.) A megfőtt csülköt kicsontozom, rostjaira merőlegesen felszeletelem, vagy kis kockákra vágom. A puha babhoz annyi csülök főzőlevet öntök, hogy csak kellemesen sós legyen. A csülökhúst is hozzáteszem. (Ha szükséges, annyi vízzel egészítem ki, hogy a leves 1,5 l legyen összesen.) Beleteszem a közben megtisztított és felkarikázott zöldségeket, a nagyon finomra vágott vöröshagymát valamint a zúzott fokhagymát, és készre főzöm. A tejfölt kevés levessel és a liszttel simára keverem, majd a forrásban lévő levesbe öntöm. Kevergetve ismét felforralom. Ekkor beleteszem a megmosott és finomra vágott tárkonyt. A tárkonyecettel ízesítem, és állandó keverés közben felforralom. A szokásokkal ellentétben nem teszek bele csipetkét, hiszen e nélkül is nagyon kiadós és nagyon laktató.


Tárkonyos bableves füstölt csülökkel 2.

150 perc Nehézség: 2 Hozzávalók: 1 nagyobb füstölt csülök, 20 dkg száraz bab, 1-1 szál sárgarépa és petrezselyemgyökér, 1-1 csokor petrezselyemzöld és tárkony (vagy 1 evőkanál szárított tárkonylevél), 1-1 evőkanál reszelt vöröshagyma és tárkonyecet, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl tejföl, 1 teáskanál liszt, kevés cukor A nyers csülköt előző este alaposan megmossuk, és az átválogatott, ugyancsak megmosott, és lecsöpögtetett babbal együtt, hideg vízbe áztatjuk. Másnap az áztatóvizet leöntjük, és friss vízben a csülköt olyan puhára főzzük, hogy a csontja kicsússzon belőle; ekkor kicsontozzuk, és vékony metéltre vágjuk. A csülök főzőlevét finom szűrőn átszűrjük, majd annyi vízzel egészítjük ki, hogy másfél liter legyen. (Ha a csülöklé nagyon sós, vegyünk el belőle néhány decit, és vízzel pótoljuk.) Kuktafazékba öntve, a babot hozzáadva félpuhára főzzük, azután beletesszük a megtisztított és vékonyka hasábokra vagdalt zöldséget, a reszelt vöröshagymát, a megtisztított és szétzúzott fokhagymát is. A jelzéstől számítva kis lángon 10 percig főzzük. Közben a tejfölt simára keverjük a liszttel, hozzáadjuk a finomra metélt zöldpetrezselymet és a tárkonyt, beleöntjük a tárkonyecetet, és a forrásban lévő levest behabarjuk vele. Ezután beletesszük a csülökhúst, jól összeforraljuk, és kevés cukorral ízesítjük. Főzhetünk bele csipetkét, de a nélkül is igen tartalmas, finom. (Aki nagyon szereti a bablevest, de gyomor- vagy epebetegsége miatt nem ehet belőle, annak azt tanácsolom: héjazza le a beáztatott babszemeket. Ha a bab jól felázott, ez igen könnyen sikerül. Héja nélkül sokkal könnyebben emészthető!)


Tárkonyos bableves füstölt csülökkel 3.

60 perc, főzés nélkül Nehézség: 2 1 nagyobb füstölt csülök, 20 dkg száraz bab, 1 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csokor tárkony (vagy 1 evőkanál szárított tárkony), 1 dl tejföl, 1 teáskanál liszt, 1 evőkanál tárkonyecet, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, kevés cukor. A csülköt alaposan megmossuk, és az átválogatott száraz babbal együtt hideg vízbe áztatjuk. Másnap a csülköt friss vízben olyan puhára főzzük, hogy a csontja kicsússzon belőle. Levéből kivéve kicsontozzuk, és feldaraboljuk. A csülök főzőlevét finom szűrön átszűrjük, majd a babot beletéve, kuktában puhára főzzük. (A levet annyi vízzel egészítjük ki, hogy legalább másfél liter legyen.) Aki nagyon szereti a csülkös bablevest, de gyomor-vagy epebetegsége miatt nem ehet belőle, szánjon rá 15 perccel többet, és a beáztatott babszemekről szedje le az emészthetetlen héjat. Ha a bab felázik, egy mozdulattal le lehet szedni a héját, és a héja nélkül már könnyen emészthető. Ha a bab majdnem puha, a megtisztított és hasábokra vágott zöldséget, a reszelt vöröshagymát, a tisztított és szétzúzott fokhagymát is hozzáadjuk, és még 10 percig főzzük. A lisztet simára keverjük a tejföllel, az apróra metélt petrezselyemmel és tárkonnyal, belekeverjük a tárkonyecetet, és a forrásban lévő levest behabarjuk vele. Beletesszük a darabokra vágott csülökhúst, felforraljuk, ízesítjük kis cukorral és tálalhatjuk. Aki szereti, csipetkét is tehet bele, de a nélkül is igen tápláló, tartalmas leves-egytálétel.


Tárkonyos bableves füstölt csülökkel 4.

Hozzávalók 6 személyre: 1 nagyobb füstölt csülök, 30 dkg száraz tarkabab, 50 dkg vegyes leveszöldség, 2 dl tejföl, 1 evőkanál finomliszt, 1 csokor friss tárkony, 2 gerezd fokhagyma a csipetkéhez, 1 tojás és annyi liszt, amennyit felvesz. A füstölt csülköt és a tarkababot előző nap külön-külön annyi vízbe áztatjuk, amennyi bőven ellepi. Másnap az áztatóvizet leöntjük, és a csülköt a 24 cm átmérőjű AMC-fazékba helyezzük. Melléöntjük a babot, és ráöntünk kétliternyi vizet, majd befedjük. Ha a Visiotherm elérte a főzési tartományt, a hőforrást a legkisebbre visszakapcsoljuk, és kb. 2-2 1/2 óráig főzzük. (A főzési idő a csülök nagyságától és attól függ, hogy a bab mennyire régi.) Ha a csülök és a bab is megfőtt, leszűrjük. A csülköt kicsontozzuk, húsát csíkokra vágjuk, és a főzőlébe visszatesszük. Visszatesszük a babot is, majd hozzáadjuk az összes zöldséget és a fokhagymát. A liszttel simára kevert tejfölt, a finomra metélt tárkonyt beletesszük, és ismételten fölforraljuk. Befedve, takaréklángon addig főzzük, amíg a zöldségek megpuhulnak. Közben a tojást a liszttel kemény tésztává gyúrjuk, és nagyon apró csipetkéket készítünk belőle. A már majdnem elkészült levesbe beletesszük a csipetkét, és készre főzzük. Tipp: Igaz, hogy sokáig tart a leves elkészítése, de nem kell mellette állni. Sót azért nem teszünk bele, mert a füstölt csülök nagyon sós.


Tárkonyos-csülkös bableves

Hozzávalók: 1 nagyobb füstölt csülök, 20 dkg száraz tarkabab, 1 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, 2 dl tejföl, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 csokor friss tárkony (vagy 1 evőkanál szárított tárkonylevél), 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál reszelt vöröshagyma, 1 evőkanál tárkonyos ecet, 1 teáskanál liszt, csipetnyi cukor, törött fekete bors, ízlés szerint. A nyers füstölt csülköt előző este gondosan megmosom és az ugyancsak megmosott, átválogatott babbal együtt hideg vízbe áztatom. Másnap az áztatóvizet leöntöm és annyi friss vízben, amennyi éppen ellepi, kis lángon olyan puhára főzöm, hogy a csont magától kicsússzon belőle. Ezután leszűröm, kicsontozom, és a húst metéltre vágom. A csülök főzőlevét finom szűrőn átszűröm, és annyi vízzel egészítem ki, hogy az összes lé bő másfél liternyi legyen. (Ha a csülök főzőleve nagyon sós, néhány decit elveszek belőle és vízzel pótolom.) A levet kuktafazékba öntöm, beleteszem a megáztatott babot, és félpuhára főzöm. Ezután hozzáteszem a megtisztított és vékonyka hasábokra vágott zöldséget, a reszelt vöröshagymát, valamint a megtisztított és szétzúzott fokhagymát. A kukta jelzésétől számítva kis lángon főzöm 10 percig. Közben a tejfölt simára keverem a liszttel, hozzáadom a finomra metélt petrezselyemzöldet és a tárkonyt, majd a forrásban lévő levest behabarom a keverékkel. Ezután a csülökhúst is beleteszem, végül a tárkonyos ecettel, a törött borssal és kevés cukorral ízesítve, még egyszer összeforralom. (Aki szereti a bablevest, de gyomor- vagy epebetegsége miatt nem ehet belőle, annak azt tanácsolom, hogy héjazza le a beáztatott babszemeket. Ez könnyen és gyorsan sikerülhet, ha a bab kellően felázott. Héja nélkül sokkal könnyebben emészthető, és semmilyen panaszt sem okoz.)


Tejfölös fejtettbadleves

1 kg fejteni való bab, 2 paradicsom, 2 dl tejföl, 1 babérlevél, ízlés szerint só, őrölt bors, ecet, cukor, 1 teáskanál burgonyaliszt (vagy búzakeményítő) A babot hüvelyéből kifejtem. Egy l vízbe beleteszem, és megsózom, majd puhára főzöm. Hozzáadom a közben meghámozott és apró kockákra vágott paradicsomot, megborsozom, ezután a liszttel simára kevert tejföllel besűrítem. Felforralom, és ecettel, cukorral ízesítem. Kellemesen savanykásnak kell lennie. Hidegen is fogyasztható.


Velemi bableves

Ez az étel kicsit hosszadalmasan készül, de mindenképp megéri a fáradtságot, mert nagyon laktató, és önmagában is elég, nem kell hozzá még második féle is. Olyankor fogjatok bele, amikor huzamosabb ideig otthon vagytok, akár hétvége, vagy egy délelőtt. Ha pedig nagyobb adagot készítenétek belőle, az jó másnap is, és akkor már nincs is a főzéssel semmi dolog, csak a mosogatás. Hozzávalók: 70 dkg füstölt sertésnyelv, vegyes zöldség ízlés szerint (sárgarépa, petrezselyem, zeller, karalábé), 40 dkg fejtett bab, 1 kis fej vöröshagyma, 3-4 gerezd fokhagyma, zsír, liszt, pirospaprika, 10 dkg füstölt szalonna, 1 csomó petrezselyemzöld, 3 dl tejföl, só. A kockára vágott füstölt nyelvet 2 liter vízben felteszem főni. Ha a nyelv félig megfőtt, hozzáadom a kockákra vágott vegyes zöldséget és a babot. (Ha nem fejtett babból készül, hanem száraz babból, akkor a babot 1 napig hideg vízben kell áztatni, és a nyelvvel együtt teszem fel főni, de a nyersbab hamar megfő, annak kevesebb főzés is elég.) Világosbarna rántást készítek vörös- és fokhagymával, törött paprikával, és berántom vele a levest. Az apró kockákra vágott füstölt szalonnát világosra kisütöm, és a finomra vágott petrezselyemzölddel együtt a levesbe teszem. Ha kell, megsózom. (Vigyázz, a nyelv sós!) Csipetkét készítek 1 tojás, 12 dkg liszt, pici só hozzáadásával, borsó nagyságúra szaggatom, belefőzöm a levesbe. Végül tejföllel ízesítem. Ezt legjobb, ha csak tálaláskor kevered bele a tányérokba, mert a maradék jobban és tovább eláll, ha nincs az egészbe keverve a tejföl.


Zöldséges bableves

Hozzávalók: a leveshez 25 dkg nagy szemű tarkabab, 25 dkg vegyes leveszöldség, 1-1 cikk zeller és karalábé, 1 fej vöröshagyma, 1-1 paradicsom és zöldpaprika, 1 evőkanál piros fűszerpaprika, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 evőkanál olaj, 1 púpozott teáskanál só; a galuskához 1 tojás, 2 evőkanál liszt. Az előző este megmosott és beáztatott babot kuktafazékba rakjuk, és 1 liter vizet ráöntve, majdnem puhára főzzük. Közben a zöldségeket megtisztítjuk, és egyforma kis hasábokra vágjuk. Serpenyőben az olajon megfonnyasztjuk a finomra vágott hagymát, és a tűzről lehúzva, belekeverjük a pirospaprikát. Ezután hozzáadjuk a karikára vágott zöldpaprikát és az összes zöldséget. Megsózzuk, és fedő alatt néhány percig pároljuk, majd hozzáadjuk a babhoz. Együtt készre főzzük. Mielőtt egészen megpuhulnának a levesbe valók, beletesszük a felkarikázott paradicsomot és a finomra metélt petrezselyemzöldet is. A tejfölt fél dl vízzel és a liszttel simára keverjük, majd behabarjuk vele a levest. Jól kiforraljuk, közben megkeverjük. A galuskához a tojást kissé felverjük, és a liszttel összekeverve, mokkáskanállal beleszaggatjuk a forrásban lévő levesbe.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 29
Tegnapi: 46
Heti: 75
Havi: 117
Össz.: 919 630

Látogatottság növelés
Oldal: Babételek
Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások - © 2008 - 2024 - izvarazs.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »