Schaffhauseni burgonyaleves
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg burgonya, 1 evőkanál zsír, 1 evőkanál liszt, 2,5 dl tej, 6 dkg reszelt sajt, 1 tojás sárgája, só, törött bors, 1 mokkáskanál majoránna, pirított fehérkenyér-kockák. A burgonyát meghámozzuk, kockákra vágjuk. Szűk 1 liternyi, enyhén sós vízben borssal és majoránnával puhára főzzük, majd szétnyomkodjuk. A zsíron megpirítjuk a lisztet, majd felöntjük a burgonya főzővizével. 10 percig kevergetve főzzük, utána hozzáöntjük a tejet, és beleszórjuk a reszelt sajtot. Ismét felforraljuk. A tojássárgát habosra keverjük, és 1 dl forró levessel simára keverve levesestálba öntjük. A többi levest ráöntjük. Külön kínáljuk hozzá a pirított kenyérkockákat. Metélőhagymát is adhatunk hozzá.
Zürichi paradicsomleves
Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg paradicsom, 2 fej vöröshagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál olaj, 2,5 dl tejszín, 10 dkg reszelt sajt, 1 tojásfehérje, só. Az olajban üvegesre pároljuk a nagyon apróra vágott hagymát, majd hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a meghámozott, cikkekre vágott paradicsomot. Néhány percnyi párolás után meghintjük a liszttel, feleresztjük 3 dl vízzel, megsózzuk és simára keverjük. Felforraljuk, és 10-15 percig kis lángon főzzük. Egy edényben összekeverjük a tejszínt a felvert tojásfehérjével, és hozzáadjuk a reszelt sajtot. Kevés levessel alaposan összekeverjük, majd a tejszínes krémet beleöntjük a levesbe, de már nem forraljuk. (A friss paradicsom helyett természetesen paradicsompürével is készíthetjük.)
Tessini hagymaleves
Hozzávalók 4 személyre: 6 fej vöröshagyma, 15 dkg vékony szeletekre vágott ementáli sajt, 3 dkg vaj, 40 dkg fehér kenyér, 1 liter húsleves, só, törött bors, 1 késhegynyi reszelt szerecsendió, 1,5 dl tejszín vagy ugyanennyi fehérbor. A finomra vágott hagymát a vajban megpároljuk, húslevessel felengedjük és puhára főzzük. A kenyeret egészen vékony szeletekre vágjuk. Tűzálló tányérokba rakunk 1-1 kenyérszeletet, arra 1-1 szelet sajtot teszünk. Váltogatva több réteget rakunk egymás fölé. A levest megsózzuk és megfűszerezzük, majd a tejszínnel (vagy a borral) elkeverjük, és felforralva a tányérokban lévő kenyér-sajt rétegre öntjük. A tűzálló tányérokat néhány percre sütőbe tesszük, míg aranysárga réteg képződik az étel tetején.
Marhahús St. Gallen-i módra
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg marhahátszín, 50 dkg főtt burgonya, 50 dkg paradicsom, 2 fej vöröshagyma, 25 dkg zöldborsó, 25 dkg zöldbab, 2 húsleveskocka, 5 dkg vaj, só. A hagymát finomra vágva a forró vajban üvegesre pároljuk. A felszeletelt húst rátesszük és mindkét oldalán lepirítjuk. Egy tűzálló edényt vagy vastag falú vaslábost jól kivajazunk, és rétegezve belerakjuk a hússzeleteket, a karikákra vágott burgonyát és a paradicsomszeleteket. Ráöntjük a 4 dl forró vízben feloldott húsleveskockából készített húslevest, megsózzuk, és közepes lángon, fedő alatt megfőzzük. A zöldborsót és a zöldbabot külön pici vajon megpároljuk, és akkor adjuk az ételhez, amikor már minden megpuhult.
Bárányhús wallisi módra
Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg báránycomb, 10 dkg angolszalonna, 30 dkg mogyoróhagyma, 20 dkg sárgarépa, 1,5 dl vörösbor, 1 evőkanál liszt, 1 babérlevél, 1 szem szegfűszeg, 2 dkg vaj, só, törött bors, 1 mokkáskanál majoránna. A bárányhúst tenyérnyi szeletekre vágjuk, enyhén megsózzuk és lisztben megmártjuk. A hagymát és a karikákra vágott sárgarépát a megpirított angolszalonna-szeletek zsírján üvegesre pirítjuk, majd a serpenyőből kivesszük és félretesszük. A visszamaradt zsiradékon a hússzeletek mindkét oldalát lepirítjuk, a bort ráöntjük, megfűszerezzük, és fedő alatt 1 órán át pároljuk. A szalonnát, a hagymát és a sárgarépát ezután visszatesszük az edénybe, és további 20 percig együtt pároljuk. A mártást a liszttel összegyúrt vajjal besűrítjük, és újabb 10 percig közepes lángon forraljuk. Szükség szerint utánasózzuk. Salátával és rizzsel tálaljuk.
A rösti titka A svájciak nemzeti eledele, a rösti, számtalan változatban létezik - nemcsak minden kantonnak, hanem szinte minden falunak megvan a maga röstije. Mielőtt közreadunk néhány röstireceptet, eláruljuk a röstikészítés néhány titkát, amely valamennyi változatra érvényes: - a héjában megfőzött burgonyát hagyjuk lehűlni, mielőtt feldolgoznánk, de lehetőleg frissen főtt burgonyát használjunk, - a burgonyát nagyon vékony szeletekre kell vágni, - a sütéshez ne csak vajat használjuk, hanem olajat is. A legjobb, ha a burgonyát először megforrósított vajba tesszük, majd - miután felszívta a vajat - átrakjuk egy másik serpenyőbe, amelyben forró olaj van.
Rösti (alaprecept)
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg héjában főtt burgonya, 8 dkg vaj, 4-5 evőkanál olaj, só, törött bors. A főtt és meghámozott burgonyát vékony szeletekre vágva serpenyőben felforrósított vajba tesszük. Átforgatjuk, hogy a vaj minden oldalról átjárja. Ezután átrakjuk egy másik serpenyőbe, a forró olajba. Néhány percig sütjük, aztán megsózzuk, majd néhány csepp vizet is locsolunk rá, hogy a só jól bejusson a burgonyába. Fedő alatt pároljuk néhány percig, majd levesszük a fedőt, és újból felülről lefelé haladva, módszeresen megforgatjuk a burgonyát. Ismét fedő alatt pároljuk néhány percig, majd az előbbi módon "átforgatjuk". Addig kell ismételgetni a párolást és az átforgatást, míg az összes burgonya piros-ropogóssá válik. Előmelegített tálban tesszük asztalra. Tejeskávét, salátát, virslit, főtt sonkát fogyasztanak hozzá.
Ementáli sajtos rösti
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg héjában főtt burgonya, 8 dkg vaj, 5 evőkanál olaj, 6 dkg ementáli sajt, só, törött bors. A meghámozott burgonyát nagyon vékony karikákra vágjuk. A burgonyát ugyanúgy vajban, olajban hevítjük, forgatjuk, mint az előbbi receptnél. Amikor már ropogós, rászórjuk a vékony csíkocskákra vágott sajtot, s hevítés közben még néhányszor átforgatjuk. Frissen, salátával tálaljuk.
Virslis rösti
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg héjában főtt burgonya, 8 dkg vaj, 5 evőkanál olaj, 10 dkg virsli, só. Miután a burgonyát az alaprecept szerint ropogósra sütöttük, hozzáadjuk a nagyon vékony karikákra vágott virslit, együtt pirítjuk néhány percig, majd átforgatva frissen tálaljuk.
Almás kenyér
A svájci konyha számos fogást készít kenyérből, péksüteményből. Ezek egyike az almás kenyér. Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg fehér kenyér, 50 dkg alma, 10 dkg kristálycukor, 6 dkg mazsola, 6 dkg darált dió, 1 mokkáskanál frissen reszelt citromhéj, 1 citrom leve, 5 dl tej, 2 tojás, 1 evőkanál porcukor, 2 evőkanál vaj. A kenyeret vékonyan felszeleteljük, a héját levágjuk. Egy tűzálló edényt kivajazunk, rétegesen váltakozva belerakjuk a kenyérszeleteket és a megtisztított, szeletekre vágott almát. Minden réteget meghintünk kristálycukorral, mazsolával, dióval. Megöntözzük a citromlével, és ráhintjük a reszelt citromhéjat is. A tejet a tojásokkal és a porcukorral simára keverjük, majd az almás kenyérre öntve, a tetejére kis vajdarabokat rakunk. Előmelegített forró sütőben piros kérget sütünk a tetejére.
Kenyérpuding
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg fehér kenyér, 6 dkg vaj, 6 dkg mazsola, 15 dkg porcukor, 3 tojás, 5 dl tej. A kenyeret vékonyan felszeleteljük, a héját levágjuk és megvajazzuk. Háromszögekre szabjuk, és egy kivajazott tűzálló edénybe úgy rétegezzük, hogy közéjük mazsola is kerüljön. A tojásokat a porcukorral és a tejjel simára keverjük, majd lassan a vajas kenyérre öntjük, hogy az beszívhassa az összes folyadékot. Forró sütőben, közepes lángon kb. fél óráig sütjük.
Tojásos-sajtos kenyér
Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg fehér kenyér, 10 dkg ementáli sajt, 4 dkg vaj, 4 tojás, 2,5 dl tej, só. A kenyeret felszeleteljük, meghámozzuk, és a forró vajban mindkét oldalán néhány percig pirítjuk és kivajazott tűzálló tálba tesszük. A tojásokat a tejjel és sóval felverjük, ráöntjük a kenyérre. Előmelegített sütőben 10 percig sütjük, majd hajszálvékony lapocskákra "gyalult" sajttal befedjük. A sütőbe visszatéve addig sütjük tovább, amíg a sajt egészen megolvad a tetején. Azonnal tálaljuk.
Pisztráng vörösborral
Hozzávalók 4 személyre: 4 pisztráng, 5 dkg vaj, 2 dl száraz vörösbor, 12 dkg mandula, só, törött bors. A pisztrángokat megmossuk, megtisztítjuk, majd a forró vajban mindkét oldalukon átsütjük. A halakat előmelegített tálba rakjuk, ráhintjük az előzőleg vékonyra forgácsolt, kissé megpirított mandulát. A vajas serpenyőbe öntjük a vörösbort, felforraljuk, és néhány percig főzzük. A boros pecsenyelevet ráöntjük a pisztrángokra.
Svájci fondue
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg ementáli sajt, 2 dl könnyű fehérbor, 2 evőkanál cseresznyepálinka, 4 teáskanál búzakeményítő, 1 gerezd fokhagyma, késhegynyi törött bors, szerecsendió, 2 teáskanál citromlé. Az üstöt a fokhagymával jól bedörzsöljük, beleöntjük a bort, és kis lángon addig melegítjük, amíg levegőbuborékok szállnak a bor felszínére. Ekkor hozzáöntjük a citromlevet, majd folytonos kevergetés közben a reszelt sajtot is. (A legjobb favillával keverni, amíg a sajt egészen megolvad.) Eközben a búzakeményítőt feloldjuk a cseresznyepálinkában. A megolvadt sajthoz öntjük. Folytonos kevergetés közben 2-3 percig forraljuk, majd a borssal és a szerecsendióval fűszerezzük. (Sót csak akkor adunk hozzá, ha a sajtot nem találjuk elég sósnak.) Egy büfékenyeret szeletekre vágunk, majd a szeleteket háromszögekre szabjuk oly módon, hogy mindegyik kenyérdarabon legyen héj is. A kenyérdarabkákat úgy tűzzük a villákra, hogy a hegyét a héjába szúrjuk. Ha fogyasztás közben a sajt besűrűsödik, néhány evőkanál borral hígíthatjuk. A fondue mellé salátát, kávét és egyéb italokat is adunk.
Sörös fondue
Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg ementáli sajt, 25 dkg eidami sajt, 5 dl világos sör, 1 evőkanál búzakeményítő, törött bors, 1 gerezd fokhagyma, esetleg só. Az üstöt bedörzsöljük a fokhagymával, és beleöntjük a sört, amiből fél dl-t félreteszünk. Kis lángon melegítjük. Ha már forró, folytonos kevergetés közben hozzáadjuk a reszelt sajtokat. A maradék hideg sörrel simára keverjük a búzakeményítőt, és a megolvadt sajthoz hozzáöntjük. Borssal, szükség szerint sóval fűszerezzük. Ha fogyasztás közben besűrűsödik, néhány evőkanál sörrel hígítjuk.
Fontina fondue
Hozzávalók 4 személyre: 1 teáskanál köménymag, 2 evőkanál vaj, 3 evőkanál liszt, 1,5 dl tej, 40 dkg reszelt vagy apróra vágott trappista sajt, só, 2 késhegynyi szerecsendió-reszelék, pirított kenyérszeletek. A köménymagot negyedórára forró vízbe áztatjuk. A vajat egy lábosban felolvasztjuk, rászórjuk a lisztet, és a forró vajban folytonos kevergetés közben megpirítjuk. Hozzáöntjük a tejet, simára keverjük, majd beletesszük a leszűrt köménymagot. Közepes lángon besűrítjük. Ha már majdnem forr, hozzáadjuk a sajtot. Mikor a buborékok jelzik, hogy a sajt forrni kezd, megfűszerezzük sóval és szerecsendióval. Ezt a fondue-t nem villával mártogatva fogyasztják, hanem pirított kenyérszeletekre kenve, melegített tányérkákon tálalják. (A fondue-t tartsuk melegen, hogy újabb adagokat kenhessünk annak, aki "repetát" kér, de ne forraljuk tovább.
Körtekenyér
A schwyzerdütsch nyelven Bireweggének - körtekenyérnek nevezett kalácsféleség a hagyományos, népszerű, gyümölccsel töltött tészták közé tartozik. A nyáron eltett aszalt gyümölcsökből kelt tésztával vagy leveles vajastésztával nagyon sokféle finom süteményt, kalácsot kreáltak a leleményes svájci háziasszonyok. Hozzávalók 4 személyre: A kelt tésztához: 25 dkg liszt, csipetnyi só, 3 dkg zsír, 1 tojás, 2 evőkanál cukor, 2 dkg élesztő, 1,5 dl tej, a tetejére 1 tojás. A töltelékhez: 20 dkg aszalt körte, 10 dkg aszalt szilva, 10 dkg aszalt almaszeletek, 10 dkg mazsola, 5 dkg füge, 8 dkg dió, 1 citrom, 5 dkg cukor, 1 dl cseresznyepálinka, késhegynyi fahéj, gyömbér, őrölt szegfűszeg. A kelt tésztát a szokott módon elkészítjük, kinyújtjuk. A töltelékhez előzőleg beáztatott aszalt gyümölcsöket annyi vízben, amennyi jól ellepi, megfőzzük, majd hozzáadjuk az apróra vágott diót, a mazsolát és a fügét. Az egészet átdaráljuk. Cukorral és a fűszerekkel ízesítjük, a cseresznyepálinkával és a citromlével meglocsoljuk, ezután összedolgozzuk. Ezzel a masszával megkenjük a tésztát, összetekerjük, mint a rétest, és a tetejét tojással megkenjük. Előmelegített forró sütőbe téve, közepes lángon megsütjük. Egy nagy "körtekenyér" helyett készíthetünk négy kisebbet is.
Németország
Hurkaleves
Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg burgonya, 1 fej vöröshagyma, 1 szál sárgarépa, 2 szál petrezselyemgyökér, 1 közepes nagyságú véres hurka, 1 közepes nagyságú májas hurka, 1 csokor petrezselyemzöld, 1 liter húsleves (vagy 2 húsleveskocka), só, szerecsendió. A meghámozott, negyedekre vágott burgonyát, a megtisztított és apróra vágott hagymát, a feldarabolt sárgarépát, valamint a petrezselyemgyökeret szerecsendióval, sóval addig főzzük a húslevesben, míg megpuhulnak. Közben a hurkáról lehúzzuk a burkot, és vastag karikákra vágva beletesszük a levesbe. Néhány percig főzzük, majd finomra vágott petrezselyemzölddel hintjük meg, és a tűzről azonnal lehúzzuk.
Burgonyaleves - ahogyan a Fekete-erdőben főzik
Hozzávalók 4 személyre: A leveshez: 50 dkg burgonya, 2 szál sárgarépa, 3 paradicsom, 3 szál póréhagyma, fél zellergumó, 1liter erős húsleves. A levesbetéthez: 10 dkg füstölt szalonna, 4 szelet fekete kenyér, 3 evőkanál tejföl, 1 teáskanál liszt. A burgonyát és a zöldségeket megtisztítjuk, és kockákra vágjuk. A húslevesben puhára főzzük. A szalonnát apró kockákra vágjuk, serpenyőben kiolvasztjuk, majd a szalonnazsírban a kockákra vágott kenyeret megpirítjuk, és az egészet a levesbe tesszük. A liszttel elkevert tejföllel behabarjuk.
Sajtleves tojással
Hozzávalók 4 személyre: 4 tojás, 1,5 dl tej, 2 evőkanál reszelt trappista sajt, 2 evőkanál vágott metélőhagyma, 7,5 dl marhahúsleves. A tojásokat felverjük, hozzákeverjük a tejet, a reszelt sajtot és az apróra vágott metélőhagymát. Közben a húslevest felforrósítjuk, és 1 dl-t kivéve belőle, simára keverjük a sajtos tojással. Ezt a leveshez öntjük. Folytonos kevergetés közben felforraljuk.
Zöldségleves nürnbergi módra
Hozzávalók 4 személyre: 2 szál póréhagyma, 1 kis fej vöröshagyma, 6 dkg füstölt szalonna, 3 közepes nagyságú burgonya, 1 evőkanál liszt, 3 evőkanál tejszín, 2 tojás sárgája, 1 csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, 1 liter húsleves. A szalonnát apróra vágjuk és zsírját kiolvasztjuk. A vöröshagymát finomra metéljük. A levesesfazékban a szalonna zsírján a hagymát üvegesre futtatjuk. Rátesszük a vékonyra karikázott póréhagymát, a zúzott fokhagymát, és liszttel meghintve fokozatosan hozzáöntjük a hideg húslevest. Simára keverjük. A meghámozott, kis kockákra vágott burgonyát a levesbe tesszük. Közepes lángon 25 percig főzzük. A tejszínt a tojássárgákkal egy levesestálban összekeverjük, hozzákeverünk 1 dl forró levest, s erre öntjük rá a többi levest. A finomra vágott petrezselyemzölddel meghintve tálaljuk.
Céklaleves
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg cékla, 50 dkg marhaszegy, 1 velős csont, 5 evőkanál tejföl, 1 evőkanál liszt, 3 evőkanál ecet, 1 evőkanál cukor, 4-5 szem egész bors, 1 mokkáskanál majoránna, só. A céklát megfőzzük, a héját eltávolítjuk. A húst és az átkötött velős csontot 1,5 liter hideg vízbe tesszük, borssal, majoránnával, sóval fűszerezzük, és két és fél órán át közepes lángon főzzük. A zsírt leszedjük a leves tetejéről, és félretesszük. A puha húst a csonttal együtt kivesszük a léből. Ezután a levest újra felforraljuk, és hozzákeverjük a tejföllel simára kevert lisztet. 10 percig forraljuk. Közben a főtt céklát leturmixoljuk és a leveshez adjuk. Elkeverjük, ecettel ízesítjük, és még egyszer felforraljuk. Cukorral, sóval még tovább ízesíthetjük. A húst külön, felszeletelve tálaljuk, mustárral és sós vízben főtt burgonyával.
Hagymaleves hesseni módra
Hozzávalók 4 személyre: személyenként 2-2 vöröshagyma, 3 dkg vaj, 2,5 dl húsleves, 2 szelet fehér kenyér, 1 evőkanál reszelt sajt, törött bors. A vékony szeletekre vágott hagymát 2 dkg vajban üvegesre pároljuk. Felöntjük a húslevessel, és megborsozzuk. A kenyeret a maradék vajban időközben megpirítjuk, majd a levesestányérba tesszük. Ráöntjük a forró levest, és meghintjük a reszelt sajttal.
Bajor májgombóc
Hozzávalók 4 személyre: 2 zsemle, 1 dl tej, 1 tojás, 15 dkg marhamáj, 2 dkg füstölt szalonna, só, 1 mokkáskanál majoránna, 1 csokor petrezselyemzöld. A szikkadt zsemléket feldaraboljuk, tálba rakjuk, megsózzuk, a melegített tejjel leöntjük, majd összedolgozzuk a lekapart májjal, a nagyon apróra vágott szalonnával, a tojással és a sóval, majoránnával, finomra vágott petrezselyemmel. A masszából nedves kézzel gombócokat formálunk, amelyeket külön megfőzünk, és húsleveshez adunk betét gyanánt.
Körteleves
Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg körte, 5 dkg mazsola, 1-2 evőkanál cukor, fél teáskanál ánizsmag, 1 mokkáskanál őrölt fahéj, 1 dl fehérbor. A mazsolát beáztatjuk a borba. A körtét meghámozzuk, a magházát eltávolítjuk és kockákra vágjuk. 1 liter vízbe tesszük, amelybe előzőleg beleszórtuk az ánizsmagot és a fahéjat. Addig főzzük, amíg a gyümölcs egészen megpuhul, azután átpasszírozzuk. Cukorral ízesítjük, majd beletesszük a boros mazsolát. Hűtőszekrényben lehűtve hidegen tálaljuk.
"Ég és föld"
A német burgonyaspecialitások sorában kitüntetett helye van ennek a furcsa nevű fogásnak. A nevénél is meglepőbb az összetétele, mert burgonya, véres hurka, szalonna és alma kombinációja. A meghökkentő együttes pikáns, de harmonikus ízhatást ad. Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 1 kg alma, 50 dkg véres hurka, 2-3 evőkanál zsiradék, 1 evőkanál cukor, só. A burgonyát és az almát megtisztítjuk, lehámozzuk, cikkekre vágjuk. Külön-külön lábosban, nagyon kevés vízben megfőzzük mindkettőt. A főtt burgonyát leszűrjük és áttörjük, az almát átpasszírozzuk. A két pépet ezután összekeverve megfűszerezzük, és még egyszer felforraljuk. A véres hurkát kevés zsírban átsütjük, felszeleteljük, majd a tálba rakott püréhez tesszük. Melegen tálaljuk.
Ököruszály bajor módra
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg feldarabolt ököruszály, 4 dkg zsiradék, 1 evőkanál liszt, 5 dkg füstölt szalonna, 2-2 evőkanál reszelt sárgarépa, zeller, petrezselyemgyökér, vágott póréhagyma, 1/4 liter vörösbor, 1 evőkanál paradicsompüré, 1 szem szegfűszeg, 1 fej vöröshagyma, 1 babérlevél, 1 kupica konyak, só, törött bors. A szalonnát apróra vágjuk és zsírját kiolvasztjuk. A vöröshagymát finomra metélve a forró szalonnazsíron megfuttatjuk. Rátesszük a húsdarabokat, és mindkét oldalukon átsütjük. Bort öntünk hozzá, megfűszerezzük, és fedő alatt, közepes lángon puhára pároljuk. Ezután a levéből kiszedve melegített tálba tesszük. A mártáshoz a húslébe egy kevés vízzel simára kevert lisztet öntünk, majd beletesszük a paradicsompürét, beleöntjük a konyakot, sózzuk, borsozzuk, és felforraljuk. A húst a mártással, valamint vajas galuskával, uborkával, paradicsomsalátával tálaljuk.
Savanyú vese
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg marha- vagy sertésvese, 4 dkg zsír, 1 evőkanál liszt, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál borecet, csipetnyi kristálycukor, törött bors, só. A vesét nagyon alaposan megmossuk, kivágjuk a fehér részt, kiáztatjuk, a bőrét eltávolítjuk, majd vékony szeletekre felvágjuk. Ecetes vízben 3 percig forraljuk, ezután leszűrjük, és hideg vízzel leöblítjük. A hagymát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk. A forró zsírban megfuttatjuk a hagymát, majd a veseszeletek mindkét oldalát megpirítjuk. Ezután a liszttel meghintjük, 3 dl vízzel felöntjük. Kevergetve sózzuk, fűszerezzük, és néhány percig fedő nélkül főzzük. Végül a tejfölt belekeverjük, (Önthetünk hozzá egy kis konyakot is.) Galuskával tálaljuk.
Mandulás burgonyakrokett
Hozzávalók 4 személyre: 4 nagy burgonya, 1 evőkanál vaj, 2 tojás sárgája, 2 evőkanál liszt, 1 tojás, 5 dkg tisztított, apróra tört mandula, olaj a sütéshez, só, törött bors. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, és a vajjal, a sóval, a borssal pürévé törjük. Kihűtjük. Ezután hozzáadjuk a 2 tojás sárgáját, majd nedves késsel kroketteket formázunk belőle. A rudacskákat lisztbe, a felvert egész tojásba mártjuk, utána meghempergetjük a tört mandulában. Forró olajban aranybarnára sütjük.
Tormás burgonya
Hozzávalók 4 személyre: 5 közepes nagyságú burgonya, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál tejföl, 1 evőkanál frissen reszelt torma, 1 csokor petrezselyemzöld, só, törött bors. A burgonyát meghámozzuk, és sós vízben megfőzzük. Leszűrjük, sóval és borssal fűszerezzük, majd hozzáadjuk a vajat, a tejfölt, a finomra vágott petrezselymet, a tormát, és az egészet villával összetörve jól elkeverjük. A tetejére apró vajdarabkákat teszünk, úgy kínáljuk sült húsok mellé.
"Leinsweber"
Nem sikerült kideríteni, hogy miért hívják "lenszövő"-nek ezt a fogást. Mindenesetre nagyon ízletes, ezért közöljük a receptjét. Hozzávalók, 5 közepes méretű burgonya, 2 evőkanál zsír, 1 tojással készített palacsintatészta. A burgonyát meghámozzuk, felkarikázzuk, sós vízben félig megfőzzük. Ezután egy lábosban megforrósítjuk a zsírt, a leszűrt burgonyaszeleteket egymás mellé a zsírra rakjuk, ráöntjük a palacsintatésztát, és mindkét oldalán pirosra megsütjük. A serpenyőből kicsúsztatva, cikkekre vágva tálaljuk.
Fejes káposzta tejfölös mártással
Hozzávalók 4 személyre: fél fej (80 dkg) káposzta, 1 fej vöröshagyma, 2 dl húsleves, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál vaj, 1 dl tejföl, só. A megtisztított káposztát csíkokra vágjuk, a meghámozott és felkarikázott hagymával lábosba tesszük, ráöntjük a húslevest, és közepes lángon, fedő alatt puhára pároljuk. Ezután a káposztát leszűrjük a levesből, és egy tálba rakjuk, amelyet melegen tartunk. Ezután elkészítjük a mártást: a vajat a liszttel habzásig hevítjük, majd ráöntjük a forró levest, és folytonosan kevergetve besűrítjük. Ezután a tűzről levéve belekeverjük a tejfölt.
Vörös káposzta rajnai módra
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg vörös káposzta, 5 dkg vaj, 1 nagy, savanykás alma, 0,5 dl ecet, 1-2 evőkanál cukor, 2 szem szegfűszeg, 1 dl vörösbor, 1 evőkanál liszt, só. A vajat lábosban felolvasztjuk, megfuttatjuk rajta a meghámozott, szeleteltre vágott almát. Hozzáadjuk a felszeletelt vörös káposztát, hozzáöntjük az ecetet, kevés cukorral, sóval, szegfűszeggel fűszerezzük és a vörösborral felöntjük. Fedő alatt addig pároljuk, míg a káposzta megpuhul. Ezután az ecettel ízesítjük, és 1 dl vízzel elkevert liszttel behabarva még egyszer felforraljuk.
Compó kapormártással
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg compó (hal), 1 fej vöröshagyma, 1 babérlevél, 1 evőkanál liszt, 6 dkg vaj, 2 evőkanál finomra vágott kapor, 4 evőkanál tejföl, 1 liter húsleves, 3 dl fehérbor, késhegynyi kakukkfű, 1 teáskanál citromlé, só, csipetnyi cukor. A megtisztított, megmosott halat kívül-belül megsózzuk. A sütőedényben egy kis vajat olvasztunk, megfuttatjuk rajta a vágott hagymát, majd beletesszük a halat, rászórjuk a kapor felét és a kakukkfüvet, beletesszük a babérlevelet, ráöntjük a fehérbort és a húslevest, majd közepes lángon puhára pároljuk. Ezután bőrét óvatosan lehúzzuk, és előmelegített tálra rakjuk. A mártáshoz a vajat a liszttel habzásig hevítjük, kevés citromlével, sóval, cukorral megízesítjük, majd belekeverjük a hal pácolólevébe. Kevergetve sűrűre főzzük, végül a tejfölt is hozzáadjuk. A halat a mártással tálaljuk.
Savanyú káposzta berlini módra
Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg savanyú káposzta, 5 dkg zsiradék, 1 fej vöröshagyma, 4-5 szem egész bors, 2 dl húsleves, 1 burgonya. A hagymát finomra vágjuk és a zsírban üvegesre pároljuk. A csíkokra vágott káposztát a lábosba szórjuk, meghintjük a borssal és sóval, majd ráöntjük a húslevest, összekeverjük, és közepes lángon pároljuk. Közben a burgonyát meghámozzuk, nyersen megreszeljük és a félig főtt káposztára szórjuk, és addig főzzük tovább, amíg minden megpuhul. Mustárt, sós vízben főtt burgonyát adunk mellé - és természetesen sört kínálunk hozzá.
Húsgolyóbis
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg darált vegyes hús, 2 zsemle (vagy ennek megfelelő mennyiségű fehérkenyér), 2,5 dl tej, 1 csokor petrezselyemzöld, só, törött bors, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál liszt, olaj a sütéshez. Az összevágott zsemléket a melegített tejjel leöntjük. A darált húshoz adjuk a finomra vágott hagymát és petrezselymet, majd összegyúrjuk az áztatott zsemlével. Sóval és borssal fűszerezzük. Golyókat formálunk belőle, lisztben meghempergetjük, és bő, forró olajban megsütjük. Sós vízben főtt krumplit és fejes salátát adunk mellé. A berliniek gyakran csak kenyérrel fogyasztják a népszerű boulette-et.
Kacsaleves sárgarépával
Hozzávalók 4 személyre: 25 dkg kacsaaprólék, 1 csokor leveszöldség, 40 dkg sárgarépa (lehetőleg kicsi, zsenge répák), 4 dkg zsiradék, 2 teáskanál cukor, só, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál vaj. A kacsaaprólékot 1,5 liter vízzel, sóval és a megtisztított, feldarabolt leveszöldséggel együtt puhára főzzük. Ezután leszűrjük, a húst kicsontozzuk, és kockákra vagy csíkokra vágjuk. A zsírban a cukrot világosbarnára pirítjuk, beletesszük a megtisztított sárgarépát, és tovább pirítjuk pár percig. A levest ráöntjük, és a sárgarépát puhára főzzük. A lisztet összedolgozzuk a vajjal, és a levesbe keverjük. Folytonosan kevergetve még néhány percig főzzük, majd a húst visszatesszük a levesbe.
Kenyértésztában sült sonka
Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg füstölt sonka, 50 dkg rozskenyértészta. (A legegyszerűbb megoldás egy pékséghól vásárolni a kenyértésztát. Ha erre nincs lehetőség, akkor 30 dkg rozsliszt, 2 főtt burgonya, 2 tojás sárgája, 2 dkg élesztő, 1 dl tej, 1 evőkanál olaj, 1 mokkáskanál só kell a kenyérhez.) A tejjel felfuttatott élesztőből, rozslisztből 1 tojás sárgájával, áttört burgonyával, sóval, 1 evőkanál olajjal kenyértésztát dagasztunk, és langyos helyen kétszeresére kelesztjük. Az előző napon beáztatott és puhára főzött sonkáról eltávolítjuk a bőrét. A kenyértésztát félujjnyi vastagra, téglalap alakúra kinyújtjuk, ráfektetjük a sonkát, és úgy göngyöljük bele, hogy a tészta mindenhol befedje. Ezután a másik tojássárgával a tésztát bekenjük. Előmelegített forró sütőbe téve mérsékelt lángon megsütjük. Csak hidegen szeleteljük fel.
Vadhúspástétom
Hozzávalók 4 személyre: 75 dkg kicsontozott vad apróhús, 20 dkg sertéshús, 12 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál liszt, fél citrom leve és reszelt héja, fél fej finomra reszelt vöröshagyma, 1 evőkanál finomra vágott petrezselyemzöld, 2 tojás, csipetnyi kakukkfű, törött bors, só, 1 dl félédes fehérbor. A szalonnát vékony szeletekre vágjuk, a vadhúst és a sertéshúst megdaráljuk. A szalonna kivételével az összes hozzávalóval sima masszává dolgozzuk össze. Egy pástétomformát kizsírozunk, pergamenpapírral kibéleljük. Az alját és az oldalát kirakjuk hajszálvékonyra vágott szalonnaszeletekkel, majd beleöntjük a pástétommasszát. Jól belenyomkodjuk, a tetejére is teszünk szalonnaszeleteket, végül betakarjuk pergamenpapírral. Egy nagyobb edénybe, vízfürdőbe állítjuk a formát, és kb. 45 percig gőzöljük. A formában hagyjuk kihűlni, csak ezután borítsuk tálra. Áfonyával együtt remek ínyencség.
Lisztsmarni
Hozzávalók 4 személyre: 12 dkg liszt, csipetnyi só, 2,5 dl tej, 3 tojás, 1 teáskanál cukor 1 zacskó vaníliás cukor, fél citrom reszelt héja, só, 3 evőkanál vaj. A hozzávalókat a tojássárgákkal simára keverjük, majd óvatosan hozzáadjuk a keményre vert tojáshabot. Serpenyőben 2 evőkanál vajat hevítünk, a tojásos masszát beleöntjük és pirosra sütjük, az alját ezután óvatosan átfordítjuk, és kisebb darabokra morzsoljuk. A maradék vajat hozzáadjuk, és addig sütjük, míg az egész aranybarnára sül. Cukorral meghintve tálaljuk. Bármilyen kompót illik hozzá.
Zsemlesmarni
Hozzávalók 4 személyre: 5 szikkadt zsemle, 2,5 dl tej, 2 tojás, 2 evőkanál cukor, só, mokkáskanálnyi fahéjpor, fél zacskó vaníliás cukor, 3-4 evőkanál vaj. A zsemléket kis darabokra vágjuk, megsózzuk, a melegített tejjel leöntjük. A tojásokat a cukorral és fahéjjal habosra verjük, és ráöntjük a tejes zsemlékre. Mikor a zsemlék már jól magukba szívták az összes folyadékot, egy serpenyőben vajat forrósítunk, beletesszük a zsemlemasszát, és mindkét oldalán aranybarnára sütjük. Sütés közben fakanállal időnként szurkáljuk meg a tésztát. Vaníliás cukorral meghintve tálaljuk.
Almasmarni
Hozzávalók 4 személyre: ugyanaz, mint a zsemlesmarninál, de 2-3 alma és 1 evőkanál mazsola is kell hozzá. Készítése ugyanúgy történik, mint a zsemlesmarnié, de a tésztába beletesszük a meghámozott (kicsumázott), szeletekre vágott almát és a mazsolát.
Rizssmarni
Hozzávalók 4 személyre: 15 dkg rizs, 1 liter tej, 2 tojás, 4 dkg mazsola, 3-4 evőkanál vaj a sütéshez, só. A rizst 5 dl vízben addig főzzük, amíg beszívja, majd a tejet ráöntve, habossá főzzük, kevergetve kihűtjük. Ezután belekeverjük az összehabart tojásokat, a mazsolát, a cukrot, és jól összekeverjük. Serpenyőben vajat forrósítunk, s azon a rizsmassza mindkét felét szép aranyszínűre sütjük. Kompótot tálalunk mellé. (A császármorzsa receptjét Ausztriánál ismertetjük, mivel Bécs jogosan büszke rá.)
Alma köntösben
Hozzávalók 4 személyre: 5-20 dkg liszt, 3 tojás, 1 evőkanál sör, 2 evőkanál tej, csipetnyi só, 5 alma, olaj a sütéshez, a tetejére fahéjas porcukor. A liszttel, a felvert tojásokkal, a sörrel, a tejjel és a sóval sűrű palacsintatésztát készítünk, és legalább egy óra hosszat pihentetjük. Közben az almákat meghámozzuk, a magházukat eltávolítjuk és kockákra vágjuk. Serpenyőben bő olajat forrósítunk. Az almaszeleteket először lisztbe mártjuk, ezután a palacsintatésztába forgatjuk, majd mindkét oldalukat pirosra sütjük. Fahéjas porcukorral meghintve, melegen tálaljuk.