Brassói aprópecsenye 1
. Hozzávalók: 1 kg sertéslapocka, 2-3 ek. zsír, 1 közepes vöröshagyma, kis pirospaprika, 1 fej fokhagyma, bors, só, 2 kg krumpli Az apróra vágott vöröshagymát a zsíron megpirítjuk, megpaprikázzuk, rátesszük a csíkokra vágott húst, sózzuk, elkeverjük, lefedjük. Lassú tűzön sűrűn keverve pároljuk, majd 2-3 gerezd zúzott fokhagymát teszünk rá. Ha még nem eléggé puha, 0.5 dl vizet öntünk rá. Ha puha, a többi fokhagymát is rátesszük, megborsozzuk. Még pár percig főzzük. Ha elkészült, rászedjük a kisütött hasáb-krumplira.
Brassói aprópecsenye 2.
Hozzávalók: 0,80 - 1 kg burgonya, 60 - 80 dkg sertésszűz, 10 - 15 dkg kolozsvári szalonna, 2 fej fokhagyma, 50 dkg zsír, só, 1 mokkáskanál frissen őrölt bors. Elkészítés: A burgonyát sósvízben, héjában megfőzzük, de csak annyira, hogy hámozás után, mikor kb. 1x1 cm-es kockákra vágjuk, ne törjön szét. A húst, igazándiból szűzpecsenyét, de lehet zaftos, de sovány sertés diója is, vékony (tokányszerű) csíkokra vágjuk. Kevés füstölt szalonnát apró kockákra, vagy szintén csíkokra vágunk. A kockára vágott krumplit bő, forró zsírban pirosra sütjük. Ha kiszedtük, akkor a szalonnát beletesszük, és ha már megpirult, hozzá adjuk a húst is. A lényeg, hogy a zsír jó forró legyen, hogy a hús süljön, és ne párolódjon. Sóval, sok borssal ízesítjük, majd a krumplit visszatesszük, és az egészen apróra vágott, vagy zúzott (jó sok) fokhagymát is hozzáadjuk, és együtt az egészet átsütjük, vagy inkább csak melegítjük, hogy a fokhagyma íze, és aromája már ne vesszen el. Ha a zsírját lecsöpögtetjük, akkor még vacsorára van egy jó zsíros kenyér, amire jólesik majd egy pohár sör. Ha vöröshagyma, és más fűszerek kerülnek bele, akkor az már nem brassói, csak valami utánzat. Természetesen lehet pulyka mell, vagy felsőcombból, esetleg csirke mellfiléből is készíteni. Az utóbbinál, egy kicsit óvatosabban, mert hamar kiszárad! Petrezselyem zölddel, zöldpaprikával díszítve tálalom.
Brassói aprópecsenye 3.
Hozzávalók: 1.4 kg sertés-szűzpecsenye, 10 dkg zsír, 8 dkg füstölt szalonna, 1 dkg fokhagyma, csipetnyi só, törött bors, burgonya Elkészítés: Héjában főtt, hámozott, hasábokra vágott burgonyát egy kevés zsírban gyorsan megpirítunk, megsózzuk. A csíkokra vágott sertés-szűzpecsenyét kockára vágott füstölt szalonnával gyorsan megpirítjuk. A húst sóval, törött borssal, fokhagymával ízesítjük, majd óvatosan összerázzuk a burgonyával, és azonnal előmelegített tálra halmozzuk. Tanácsaink: A pirítást azért végezzük gyorsan, hogy a burgonya ne szívja magába a zsiradékot, valamint a pirítást a hús esetében is gyorsan végezzük el, hogy ne tudjon levet engedni. A burgonyát óvatosan keverjük a húshoz, nehogy összetörjük.
Brassói aprópecsenye 4.
Hozzávalók: 1 kg burgonya, 60 dkg sertés szűz, 10 dkg kolozsvári szalonna, 2 fej fokhagyma, 50 dkg zsír, só, 1 mk. őrölt bors A burgonyát sósvízben, héjában megfőzzük, de csak annyira, hogy hámozás után, mikor kockákra vágjuk, ne törjön szét. A szűzpecsenyét, de lehet zaftos, de sovány sertés diója is, vékony csíkokra vágjuk. Kevés füstölt szalonnát apró kockákra, vagy szintén csíkokra vágunk. A kockára vágott krumplit bő, forró zsírban pirosra sütjük. Ha kiszedtük, akkor a szalonnát beletesszük, és ha már megpirult, hozzá adjuk a húst is. A lényeg, hogy a zsír jó forró legyen, hogy a hús süljön, és ne párolódjon. Sóval, sok borssal ízesítjük, majd a krumplit visszatesszük, és az egészen apróra vágott, vagy zúzott fokhagymát is hozzáadjuk, és együtt az egészet átsütjük, vagy inkább csak melegítjük, hogy a fokhagyma íze ne vesszen el. Természetesen lehet pulyka mell, vagy felsőcombból, esetleg csirke mellfiléből is készíteni. Az utóbbinál, egy kicsit óvatosabban, mert hamar kiszárad!
Brassói aprópecsenye 5.
Hozzávalók 3-4 személyre: 50 dkg apróhús, 5 evőkanál olaj, 3 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, őrölt bors, só A húst (sertést vagy pulykát) vágd 1,5 -2 cm-es kockákra. A megtisztított vöröshagymát aprítsd finomra, és az olajon előbb pirítsd üvegesre, majd pici vizet aláöntve párold meg. Tedd hozzá a húst és a zúzott fokhagymát, sózd, borsozd. Ha a hús a pirítástól már megfehéredett, önts alá egy kis (legfeljebb negyedujjnyi) vizet, és fedő alatt párold puhára. Közben a vizet szükség szerint pótold, de a végére hagyd teljesen elfogyni. (Ilyenkor már nincs rajta a fedő, és sűrűbb kevergetést kíván.) A szokásos körete az apró kockákra vágott pirított burgonya. (Igen jó, ha a gyakorlatilag kész húst és krumplit egy-két percig együtt is pirítod.) A klasszikus receptek fele részben marha és fele részben disznóhúst használnak. Ilyenkor a párolás a marhával kezdődik, s amikor az már félig puha, csak akkor kerül bele a disznóhús.
Brassói aprópecsenye 6.
Végy 4 személyre: 60 dkg sertéslábszárat (v. lapockát, a comb túl száraz lesz), 1 – 1 1/2 kg burgonyát, disznózsírt, olajat, majoránnát, fokhagymát, pirospaprikát, sót, vegetát ízlés szerint. A húst 1,5 – 2 cm-es kockákra vágjuk, és disznózsíron zsírjára sütjük. Majoránnát, kevés zúzott fokhagymát adunk hozzá, sóval, vegetával ízesítjük, és gyakori, kevés forró víz hozzáadásával puhára pároljuk. Közben a burgonyát a hússal egyenlő darabokra kockázzuk, és egy másik edényben, olajban elősütjük. (Mind a két részegységet korábban előkészíthetjük a fent leírt módon, akár órákkal a tálalás előtt.) Mielőtt tálalnánk, készre sütjük a burgonyát, megsózzuk - vegetázzuk, a húst felforrósítjuk, nyomunk rá friss zúzott fokhagymát, és a húst + a levét összekeverjük a burgonyával. Most szórjuk rá a pirospaprikát, és lazán összekeverjük. Vegyes savanyúsággal tálaljuk. Érdemes a mennyiséget túlzásba vinni; meg fogják enni.
Brassói aprópecsenye 7.
A hozzávalók: 30 dkg sertés szűzérme, 30 dkg bélszín vagy 60 dkg sertés szűzérme, 20 dkg hagyma, min. 4 gerezd fokhagyma én ettől többet szoktam bele tenni, 10 dkg füstölt szalonna, fűszerek: só, bors, majoránna A húst megmossuk, szárazra töröljük és kb. 2-3cm széles, 4-5cm hosszú csíkokra felvágjuk. A szalonnát csíkokra vágva kisütjük. A hagymát karikára, a fokhagymát vékony szeletekre vágjuk és a szalonna zsiradékán, fedő alatt megpirítjuk. Ekkor rádobjuk a húst, ízlés szerint sózzuk, erőteljesen borsozzuk és majoránnával izesitjük. Előbb erős tüzön megpirítjuk, majd lassú tüzön, fedő alatt puhára pároljuk. Ha a levét elfőné, kevés meleg vizzel vagy húslevessel pótoljuk. A végén zsírjára sütjük és pirított burgonyával, vegyes salátával kínáljuk.
Brassói aprópecsenye 8.
Hozzávalók: 300 g sertés szűzérme, 300 g bélszín, 200 g hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 100 g füstölt szalonna, majoránna, só, bors A megtisztított húst, 2-3 cm széles 4-5 cm hosszú csíkokra vágjuk. A szalonnát csíkokra vágva kisütjük. A hagymát felkarikázzuk, a fokhagymát felszeleteljük, és a szalonna zsírjában, fedő alatt megpirítjuk. Ekkor rádobjuk a húst, sózzuk, borsozzuk, majoránnával ízesítjük. Előbb erős tűzön megpirítjuk, majd lassú tűzön fedő alatt puhára pároljuk. Ha a leve elfőne, kevés vízzel pótoljuk. A végén zsírjára sütjük, és pirított burgonyával tálaljuk.
Brassói aprópecsenye 9.
A burgonyát sósvízben, héjában megfőzzük, de csak annyira, hogy hámozás után, mikor kb. 1x1 cm-es kockákra vágjuk, ne törjön szét. A húst, igazándiból szűzpecsenyét, de lehet zaftos, de sovány sertés diója is, vékony (tokányszerű) csíkokra vágjuk. Kevés füstöltszalonnát apró kockákra vágunk. A kockára vágott krumplit bő, forró zsírban pirosra sütjük. Ha kiszedtük, akkor a szalonnát beletesszük, és ha már megpirult, hozzá adjuk a húst is. A lényeg, hogy a zsír jó forró legyen, hogy a hús süljön, és ne párolódjon. Sóval, sok borssal ízesítjük, majd a krumplit visszatesszük, és az egészen apróra vágott, vagy zúzott (jó sok) fokhagymát is hozzáadjuk, és együtt az egészet átsütjük, vagy inkább csak melegítjük, hogy a fokhagyma íze, és aromája már ne vesszen el. Ha a zsírját lecsöpögtetjük, akkor még vacsorára van egy jó zsíros kenyér, amire jólesik majd egy pohár sör. Ha vöröshagyma, és más fűszerek kerülnek bele, akkor az már nem brassói, csak valami utánzat. Természetesen lehet pulyka mell, vagy felsőcombból, esetleg csirke mellfiléből is készíteni. Az utóbbinál, egy kicsit vatisabban, mert hamar kiszárad!
Brassói aprópecsenye 10.
Hozzávalók: 8 kicsontozott sertésbordaszelet vagy combszelet, 75 dkg burgonya, két evőkanál zsír, bőven olaj, só, törött bors, majoránna, egy húsleveskocka, kávéskanál pirospaprika. A húst laskára vágjuk, és a forró zsírban barnára pirítjuk. Ha már szép sötét a színe, megsózzuk, borsozzuk, és gazdagon meghintjük majoránnával. Néhány kanál vízben feloldjuk a leveskockát, a húsra öntjük, és lefedve jó puhára pároljuk. Közben bő, forró olajban kisütjük a burgonyát, amelyet ugyanakkora laskára vágtunk fel, mint a húsdarabokat. A puha húst zsírjára sütjük, beletesszük a jól lecsöpögtetett burgonyát, néhány percig együtt pároljuk, végül meghintjük a pirospaprikával. Alaposan összekeverjük, és ecetes savanyúval körítjük.
Brassói aprópecsenye Bächer Iván módra
Minden dolognak van valami lényege. Csak az a bökkenő, hogy nem mindig tudjuk, mi az.A brassói aprópecsenyének nagy előnye egyebek között, hogy ez legalább tudható. Hogy mi a lényege neki. Persze mindenki nem tudja mégsem. (A tudható dolgoknak is ez a sorsa: hogy kevesen tudják azokat, ugyanis. Képzelhető, mi lehet a helyzet a nehezen tudható dolgokkal.) Már csak azért sem, mert a brassói tipikusan vendéglői koszt, kevesen készítik otthon el. Pedig sem nem drága, se nem komplikált, viszont sem nem rossz. Belelapozva a szakirodalomba, azt kellett konstatálnom, hogy a legtöbb szakácskönyvből a brassói aprópecsenyének hiányzik a receptje. Ahol pedig szerepel, a lényege általában ott sincsen megragadva kellőn. Például van, ahol a brassói lényegeként azt tüntetik fel, hogy kétféle apróhúsból készülne, úgymint disznó és marha. Lehet, persze, hogy lehet kétféle húst alkalmazni a brassóihoz, de éppen ugyanúgy lehet egyfélét és háromfélét is. A brassói kiindulhat marhából, disznóból, húsos malachúsból, pulyka- vagy csirkemellből, egyre megy. A lényeg, hogy a kockára vágott húst zsiradékon - olajon, vajon, disznózsíron, zsírjára sütött füstölt vagy sózott szalonina nem hűlt helyén - megpirítsuk, majd egy decinyi vízzel, húsleveskockás vagy vegetás vízzel, esetleg húslével felöntjük de még jobb, ha két cső zöldpaprikát és két lédús paradicsomot vagdosunk bele inkább, hogy az adja meg alapját a zaftnak. De egy kis fehérborból sem származhat nagyobb baj. Sózunk persze, és borsozunk. Ja, azt el is felejtettem, hogy a húsnak még nyugodtan aláfonnyaszthatunk egy szép fej apróra vagdosott, esetleg reszelt, de az már túlzás, vöröshagymát. De ha nem, hát nem, az se lényeg. Mert a lényegre csak ekkor térünk rá, mikor a hús már megpirult kicsinyt, igaz: nem egészen. (Külön probléma: képezzünk-e pörköt a hús felületén, hogy az íz, mint egy dobozban, benne maradjon, vagy pedig főzzük ki-bele a hús nedveit a zaftba. A brassóinál az is-is, a jusson is, maradjon is középútja javallott.) Ekkor előveszünk egy egész fej fokhagymát, mégpedig rögtön kettő egész fejet-hogy fej, fej mellett legyen. Fogjuk az egyiket, megtisztítjuk, szépen, szisztematikusan a fokhagymanyomóval, vagy ha ügyesek vagyunk, késsel, bárddal bármivel szétpasszírozzuk a gerezdeket, és rádobjuk a húsra minden skrupulus, elbizonytalanodás, megingás nélkül az egészet. Evvel aztán pároljuk egy darabig. Közben - sőt már nekiláthatunk jóval előbb is, mert időigényesebb - olajban, zsírban sütögetjük kifelé az apró kockára vágott krumplit is, a készporciókat szűrőre, papírra szedjük és megpróbáljuk melegen tartani, de az se fontos, majd fölmelegítjük a végén. Az fontos azonban, hogy a krumpli jó ropogós legyen. No, mikor a hús megpuhult és zsírjára sült, akkor kézbe vesszük a másik fej fokhagymát, leveszünk belőle négy szép gerezdet, és belenyomjuk azt a húsba, megkeverjük, és máris tesszük hozzá a krumplit, átsütjük még azzal is, de már csak éppen, ne szívja meg magát a krumpli. Kis petrezselyemzöldet vagdosunk rá, és még két-háromgerezdnyi fokhagymát, az íz miatt. Salátával, kovászos uborkával, ilyesmivel adjuk föl azonnal. Meg lehet jegyezni, hogy az Ínyesmester Szakácskönyve ezen étek készítésének tárgyalásakor elrettentő például említi, hogy „vannak, akik valamelyes fokhagyma hozzátételétől sem riadnak vissza... "
Brassói aprópecsenye Judit módra
Hozzávalók: 1 kg sovány sertéshús (lapocka vagy valami jó porhanyós rész), 5-6 nagy gerezd fokhagyma, őrölt bors (gyengébb gyomrúaknak fehérbors), étolaj vagy kb. 3 dkg zsír, só, burgonya - 4 személyre kb. 1,5 - 2 kg Előkészítés: A húst megtisztítjuk a zsíros vagy hártyás részektől és csíkokra (kb. 1x1x6 cm) vágjuk. A fokhagymákat megkaparjuk pépesre. A burgonyát megpucoljuk, kockára vágjuk, megmossuk és hagyjuk lecsurogni. Egy nagyobb (3-4 l-es) lábasban vagy fedővel rendelkező serpenyőben megforrósítjuk az olajat/zsírt, rádobjuk a csíkokra vágott húst, megforgatjuk, amíg a színe kifehéredik, közben megsózzuk, majd takarékra vesszük a hőforrást, lefedjük az edényt, és lassú tűzön pároljuk a húst. Nem kell vizet aláönteni, mert a hús úgyis levet ereszt, ami elegendő a pároláshoz. Közben szép halvány pirosra kisütjük a burgonyát. Amikor halljuk, hogy a hús elfőtte a levét, levesszük a fedőt róla, megborsozzuk, rárakjuk a fokhagyma pépet, összekeverjük, és nagyobb hőfokon enyhén megpirítjuk, azután hozzáöntjük a sült burgonyát, az edényt újból lefedjük, és a húst a krumplival enyhén összerázogatjuk. Azon nyomban tálaljuk. Mások olaj helyett szalonna kisült zsírjában szokták készíteni, úgy is nagyon finom. Ettem már olyan brassóit is, amit a fokhagymán kívül, pl. majorannával fűszereztek, ez nekem nem ízlett annyira, de ahány ház, annyi szokás.
Brassói aprópecsenye, Szászika módra
Sajnos, az utóbbi időben, a hús árának az emelkedésével, egyenes arányban romlik a brassói aprópecsenye minősége. A legtöbb helyen, tisztelet a kivételnek, már az alapanyagokkal szúrják el a dolgot, mivel a szűzpecsenye helyett, mindenféle nyesedéket, maradékot tesznek bele. Mivel a fokhagyma is elég drága, abból is kevesebbet tesznek bele, pedig az adja meg az étel ízét. NA és a lényeg! Csak is kimondottan zsírban kell sütni, és nem pedig olajban. Nincs annál jobb, mint mikor a végén, a tányér aljából kitunkolja az ember, egy kevés frisskenyérrel a jó fokhagymás, borsos zaftot, ami nem tévesztendő össze a vízzel. Na és a legfontosabb, forró zsírban kell sütni, és nem párolni. Előbb a krumplit, majd a húst, és a legvégén összerázni a krumplit a hússal, átsütni, és ekkor jöhet bele a rengeteg fokhagyma, a legvégén.
Brassói csirkezúza
Hozzávalók: 5o dkg csirkezúza, 6o dkg főtt burgonya, 0,8 dl olaj, , 12 dkg vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1/2 csokor petrezselyem, törött bors, só. A megtisztított megmosott csirkezúzát sós vízben puhára főzzük, és leszűrjük. A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, és karikára vágjuk. Serpenyőben felhevítjük az olajat, az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát és a zúzát. Sóval, törött borssal, petrezselyemmel izesitjük és 1-2 percig pirítjuk. Ekkor beletesszük a burgonyát és ügyelve arra, hogy ne törjön. pirosra pirítjuk. Savanyúságot kiinalunk mellé.
Brassói húsleves
Hozzávalók: 60 dkg marhalábszár, 30 dkg ritkacsont, 20 dkg vegyes zöldség, zeller, karalábészelet, 10 dkg kelkáposzta, 10 szem feketebors, 1 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 2 zsemle, 1 csomó petrezselyemzöld, metélőhagyma, kapor, zellerzöld, 1 dl tejföl, 2 tojássárgája, citromlé, lestyánlevél. Elkészítése: A húsból, csontból és a zöldségekből 1 l vízzel, kis lángon, gyöngyözve, húslevest főzünk, majd leszűrjük. A tejfölben elkeverjük a tojások sárgáját, a fűszernövényeket, és állandó keverés mellett, lassan a leszűrt levesbe csurgatjuk. A zsemlékből, egy kevés vajon, pirított kockát készítünk. A levest ráöntjük, és forrón tálaljuk.
Brassói káposzta
Hozzávalók: 4 személyre 1 kg fejes káposzta, 40 dkg sertéshús, 15 dkg füstölt szalonna, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, köménymag, só; A káposztát gyaluld, vagy vágd szálasra és a nagyobb darabokra osztott hússal, sóval, egy kávéskanálnyi köménymaggal tedd föl főni annyi vízben, amennyi az egészet ellepi. A felszeletelt szalonnát süsd ki. A tejfölt keverd el a liszttel és a szalonna zsírjával. Ha a hús megpuhult, vedd ki a káposztából, de tarts melegen. A káposztához add hozzá a bekevert tejfölt, s együtt jól forrósítsd át. A káposzta tetejére tedd a húst és a sült szalonnát, úgy tálald.
Brassói krémes gyümölcslepény
Hozzávalók: 30 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 kanál cukor, só, tejföl, 2 dkg élesztő, 1 kg szeletekre vágott alma; krémhez 3 tojás, 25 dkg cukor, 2 evőkanál liszt, 2 dl tej, 3 dl tejföl. Elkészítése: Az élesztőt tejben megfuttatjuk, majd összegyúrjuk az anyagokkal. Tepsibe téve pihentetjük, majd megszórjuk egy kevés búzadarával, és rátesszük a gyümölcsöt, majd a krémet. A lisztet elkeverjük a tejföllel és a tejjel, megfőzzük. A tojás sárgákat a cukorral jól kikeverjük hozzávegyítjük a lisztes masszához a tojások kemény habjával együtt, a gyümölcsre öntjük, szép világosra sütjük.
Brassói libamell
Hozzávalók: egy 1 kg-os libamell, 15 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 50 dkg hordós káposzta, 50 dkg burgonya, 2 dl tejföl, só, kiskanálnyi pirospaprika. Elkészítése: Az apróra vágott hagymát öt deka összevagdalt, kiolvasztott szalonnán megpirítjuk, a lebőrözött, kicsontozott, felszeletelt mellet átsütjük rajta. Sóval, pirospaprikával, fokhagymával ízesítjük, és egy kevés vízzel puhára pároljuk. Közben megfőzzük a káposztát, héjában a burgonyát, amit utána meghámozunk, felszeletelünk. A maradék, felszeletelt szalonnával egy mély tűzálló tálat kibélelünk, a burgonyát beleterítjük, erre kerül a káposzta, majd a hússzeletek. A tejföllel elkevert pecsenyelével leöntjük, és a sütőben kb. fél óráig sütjük.
Brassói lucskos káposzta
Hozzávalók: 1 kiló fejes-káposzta, fél kiló sertésdagadó, 8 deka füstölt szalonna, 2 deci tejföl, 3 deka liszt, néhány szem köménymag, kis csomó friss kapor, só. A káposztát megtisztítjuk, megmossuk, majd ujjnyi vastag csíkokra vágjuk. Sós vízben feltesszük főni a sertésdagadóval, a köménymaggal és aprított kaporral. A szalonnát 4 szeletre vágjuk, bevagdaljuk, megsütjük, és zsírját ráöntjük a káposztára. Ha a sertésdagadó megpuhult, kiszedjük a káposztából. A káposztát liszttel elhabart tejföllel besűrítjük, és néhány percig forraljuk. A felszeletelt hússal és a sült szalonnával tálaljuk.
Brassói rakott káposzta 1.
Hozzávalók: 70-80 dkg lapocka, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál zsír (olaj), 1 kg savanyú aprókáposzta, 1 dl fűszerezett paradicsomlé (vagy ketchup), 3 dl tejföl, 1 csokor friss kapor (vagy 1 evőkanál szárított kaporlevél), 1 mokkáskanál csombor (borsikafű), só és törött bors, ízlés szerint. A húst féltenyérnyi, vékony szeletekre vágom. A megtisztított vöröshagymát nagyon apróra metélem. A felforrósított zsíron sárgára fonnyasztom, majd a hússzeletek mindkét oldalát hirtelen, erős lángon átpirítom a hagymás zsiradékon. Ha a káposzta túl savanyú, átmosom és lecsöpögtetem. Az előzőleg legalább fél órára beáztatott cserépedény alját beterítem egyharmadnyi káposztával, és jól megsózom. Meghintem kevés csomborral és törött borssal, ezután vágott kaprot szórok rá. Erre ráborítom a hús felét, majd ezt is megsózom és megborsozom. Paradicsomlevet csorgatok rá. A hagymás pecsenyelé felét rákenem, ezt követően a következő réteg káposzta, a fűszerek, és a hús kerül a cserépedénybe. A tetejére káposztát teszek, végül leöntöm a tejföllel elkevert paradicsomlével. A tálat saját fedelével betakarom, majd hideg sütőbe tolom. Összesen 3 órán keresztül párolom az ételt, a hőfokot folyamatosan emelve, de csak a közepesnél kisebb lángig.
Brassói rakott káposzta 2.
Hozzávalók: 1,5 kg lapocka, 1 nagy fej vöröshagyma, 4 evőkanál zsír, 2 kg savanyú, apró káposzta, 2,5 dl fűszeres paradicsomlé, 4 dl tejföl, 1 nagy csokor kapor (vagy 2 evőkanál szárított kapor), 1 teáskanál csombor, ízlés szerint törött fekete bors, só. Elkészítés: Lehetőleg cserépedényben vagy tűzálló tálban érdemes elkészíteni ezt az eredeti székely ételt. A húst féltenyérnyi darabokra szeleteljük. A vöröshagymát megtisztítjuk, és nagyon apróra vágjuk. A felhevített zsíron sárgára fonnyasztjuk, és a hússzeleteket hirtelen, erős tűzön átsütjük rajta. A káposztát (ha túl savanyú lenne) átmossuk, lecsurgatjuk, és a tál aljára terítünk egy réteget. Jól megsózzuk, meghintjük csomborral és a finomra vágott kaporral meg törött borssal. Erre néhány hússzeletet borítunk, ezt is sózzuk és borsozzuk, majd paradicsomlevet csorgatunk rá. Ezt sült hagyma követi, a következő réteg a káposzta, a fűszerek, a hús stb. A tetejére káposztának kell kerülnie. Tejfölös paradicsomlével nyakon öntve, lefedve sütjük forró sütőben 2 óra hosszat. (Ha cserépedényben készítjük, akkor kis lángon sütjük 3 órán keresztül, és hideg sütőben kezdjük a sütést.
Brassói rostélyos
Két evőkanál olajon világosra pirítunk egy kis fej összevagdalt vöröshagymát, átsütünk rajta négy nagy, vékony szelet, alaposan kivert rostélyos. Felengedjük egy kevés vízzel, és sóval, törött borssal, két babérlevéllel ízesítve, puhára pároljuk. Levébe, tálalás előtt egy púpos evőkanál ribiszke- vagy málnazselét, egy evőkanálnyi mustárt, kis-kanálnyi oreganót (szurokfű) meg két deci tejfölt keverünk, és még egyszer összeforralva, ropogós burgonyafánk vagy sós vízben főtt spagetti kíséretében adjuk asztalra.
Brassói savanyútejes kenyérleves
Hozzávalók: 5 dl savanyú juhtej, 1 ek liszt, 1 fej hagyma, 50 dkg fekete kenyér, 5 dkg vaj, só Elkészítése: 5 dl savanyú juhtejet szitán áttörünk, a liszttel jól elkavarjuk, felöntjük 1-1,5 liter enyhén sós vízzel és egyszer fellobbantjuk. A vékony szeletekre vágott fekete kenyeret 3-4 ujjnyi vastag rétegben tálba rendezzük. A lobogó levet rátöltjük, és 10 percig lefedve, gőzön állni hagyjuk. A vajban az apróra vágott hagymát világosra pirítjuk, és azon forrón az ételhez adjuk. Azonnal tálaljuk.
Brassói szalonna
Ehhez a szalonnához 100 kg-os angolsertés bőrös tarja- vagy karajrésze a legjobb. A tarjából vagy karajból a csontot eltávolítjuk, a húst sonkapáclében (a "PÁCLÉ 2" recept szerint) átérleljük, majd nagyon lassan megabáljuk. Kiszikkasztás után édes pirospaprikával meghintjük. Hidegen fogyasztható.
Brassói szász lakodalmi leves
Hozzávalók: 1 öreg kövér tyúk, 1 kg marhahús, 6 murok, 4 petrezselyemgyökér, 2 közepes zeller, 2 fej hagyma, 2 pohár rizs, 2 evők. vagdalt petrezselyemzöldje, 3 tojássárgája, 2 csésze tejföl, só, bors Ez az étel a szász falusi lakodalmi ebéd fénypontja. Természetesen az alábbi megadott mennyiségek többszöröséből is készülhet. Elkészítése: A tyúkot és a marhahúst a zöldséggel együtt 5 liter vízben, sóval és borssal ízesítve addig főzzük, amíg jól megpuhul. A levet leszűrjük, beletesszük a rizst, egy fej apróra vágott hagymát, és lassú tűzön tovább főzzük. Amikor puhára főtt, a levest a tűzről levesszük. A tojássárgáját elkeverjük a tejföllel, és folytonos keverés mellett hozzáadjuk a leveshez. Hozzáadjuk a vagdalt petrezselyemzöldet. A tyúkot és a marhahúst darabokra vágva visszatesszük a levesbe.
Brassói töltött tojás csőben sütve
Hozzávalók: 8 db főtt tojás, 25 dkg juhtúró, 8 dkg vaj, 1 dkg tárkonylevél, 2 g gyömbér, 15 dkg póréhagyma, 2 dl tejföl, 1 db tojássárgája, 12 dkg reszelt sajt, só. A tojásokat keményre főzzük, megtisztítjuk, és hosszában kettévágjuk. A sárgáját kivesszük, majd a juhtúróval együtt áttörjük. Sóval, apróra vágott tárkonylevéllel, reszelt gyömbérrel fűszerezzük és habverővel simára, krémszerűre keverjük. A megmosott póréhagymát vékony karikákra szeljük. Serpenyőben 4 dkg vajat hevítünk, a póréhagymát beletéve üvegesre pirítjuk, majd átöntjük egy tűzálló tálba, és egyenletesen elterítjük. A főtt tojásfehérjét a túrótöltelékkel megtöltjük, és a párolt hagymakarikákra szépen egymás mellé rakjuk. A tejfölt összekeverjük a tojássárgájával, kissé megsózzuk és belekeverjük a reszelt sajtot. A tojásokat ezzel a mártással leöntjük és a forró sütőbe tolva, szép pirosra sütjük. Elkészítési idő: 45 perc
Szója brassói
Hozzávalók: 1 csomag szójakocka, 1 fej fokhagyma, 1 kávéskanál mustár, 1 fej hagyma, késhegynyi őrölt bors, 1 teáskanál só, 1 evőkanál liszt, 1 kávéskanál olaj, vegeta. Elkészítése: A 10 órán át, áztatott szójakockát leszűrjük, a hagymát egészen apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Az olajon fedő nélkül megpároljuk a szóját a hagymával, addig, amíg az, teljesen el nem fövi a levét. Ekkor rádobjuk a fokhagymát és az ízesítőket, megforgatjuk velük, megszórjuk a liszttel és kb. 1 dl vízzel, fedő alatt puhára főzzük. Ha jó munkát végeztünk, a főzés végére csupán kevés sűrű lé marad a szóján. Ekkor belekeverjük a mustárt. Kockára vágott sült krumpli illik hozzá.
Tepsis Brassói
Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja vagy lapocka, 20 dkg füstölt szalonna, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, só, bors, majoránna, 60 dkg burgonya A hússzeleteket kiklopfoljuk, besózzuk, fokhagyma reszelékkel mindkét oldalát bedörzsöljük, és állni hagyjuk, majd csíkokra vágjuk. Eközben a füstölt szalonnát felkockázzuk, zsírjára sütjük. A szálasra vágott vöröshagymát a szalonnazsírban üvegesre pirítjuk, rátesszük a csíkokra vágott húst. Bőven meghintjük majoránnával, fekete borssal. Fedő alatt, lassú tűzön csaknem készre pirítjuk. A burgonyát vékony hasábokra vágjuk, összekeverjük a hússal és forró sütőben, ropogós pirosra sütjük. Kovászos uborka illik hozzá. Rendkívül finom.