Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

Sertéskocsonyák


A kocsonya főzése


A kocsonya-készítés (Zilahy)

Kocsonyának legjobb a disznó négy körme, a füle és az orra, valamint a farka is alkalmas e czélra, de azokat jobban lehet értékesíteni, ha disznófejsajtot vagy paprikást készítünk belőle. A körmöket szépen megtisztítva, kétfelé kell vágni, azután a négy körömhöz vegyünk négy liter vizet, és a vizet egy tiszta porczellán-belsejü fazékba tegyük. Kopott vasfazékba nem szép színű, barna és rózsaszínű lenne a kocsonya. A víz lehet hideg, a melybe a körmöket beleraktuk, de csak igen kevéssé sózzuk meg, mert a főzés közben rendkívül elpárolgó vizből kevés lé marad meg és az, sós lenne, ha előre nem gondolnók ezt meg. A vizbe tiz szem egész borsot és négy cikk fokhagymát is tegyünk, aztán állítsuk jó erős tüze, ha forrni kezd a lé, szedjük le a habot, és olyan helyre állítsuk a fazekat, a hol egyenlő de folytonosan csendesen főjön a kocsonya, mert ha zuhog a lé, rút zavaros lesz a kocsonya leve. A körmöket egészen addig kell főzni, míg leapad a leve kétliternyire vagy még kevesebbre, ha a hús mégse lenne elég puha, egy-egy kevés forró vizet lehet belé önteni, de az sohasem olyan jó mintha nem kell töltögetni. Mikor puha lett a hús és le akarjuk szűrni, kóstoljuk meg, elég sós-e, s ha szükséges sózzuk meg kellőleg. A hust rakjuk ki tányérokra két fél körmöt téve egy tányérra, a levet csak azután szűrjük a húsra, szépen elosztva, hogy mindegyik tányérba egyenlően jusson lé. Sűrű szitán kell a kocsonyalevet átszűrni, hogy a zsírja ne menjen keresztül a tányérba. Ha sok levet szeret valaki a kocsonyán, tegyen bőrdarabokat is a vizbe, akkor több lé is jól megalszik. Ha jó a kocsonya, 3 óra alatt szilárdan megalszik.


Kocsonyafőzés

A kocsonyát az ország minden táján kedvelik, többféle módon készítik. Néhol füstölt húst is főznek bele, de legjobb hozzá a köröm, láb, csülök, farok, fül, bőrkedarabok. Főbb ízesítői: a vöröshagyma, fokhagyma, bors, pirospaprika, tehetünk bele zöldséget is, de óvatosan, mert édeskés ízt ad. Fontos a lassú főzés, óvatos szűrés, hogy tiszta, áttetsző legyen a leve. Szűrés előtt a zsírját alaposan szedjük le. Sokan csípősen, paprikásan, hagymasalátával szeretik. Kisebb üvegtálkában vagy mélytányérban szokás dermeszteni. Forró teával kitűnő vacsora, mert a tea érvényre juttatja a kocsonya finom ízét.


Kocsonya receptek


Bécsi házi kocsonya

Hozzávalók: 50 dkg sertésbőrke, 2 sertésköröm, 1 sertéscsülök, 4 ecetes uborka, 4 tojás, 25 dkg vegyes zöldség, 2 vöröshagyma, 1 evőkanál fűszerkeverék, 1 kávéskanál szemes bors, 1 kávéskanál só. Miután minden anyagot jól megtisztítottunk, megmostunk, 2 liter hideg vízben feltesszük főni a bőrkét, a körmöt és a csülköt. Ha meggyőződtünk arról, hogy a hús és a bőr vajpuha, kivesszük, a levet átszűrjük, majd a megtisztított zöldséggel, egy hagymával, a fűszerkeverékkel, a borsszemmel és a sóval ismét felfőzzük. Közben a csülökről és a körömről lefejtett húst és bőrt hűlni hagyjuk, majd kis darabokra vágjuk. A forró levet ráöntjük a jénai tálban lévő anyagra. Amikor a kocsonya kihűlt, hűtőszekrénybe tesszük. Másnap tálalhatjuk úgy, hogy szeletet vágunk belőle, és ecetes-olajos hagymával, őrölt borssal és sóval rakjuk az asztalra. Külön tálalandó hozzá ecetes-olajos hagymakocka.


Csülökkocsonya

Hozzávalók 8 személyre: 2 füstölt csülök, 2 fej vöröshagyma, 1 nagy szál sárgarépa, 15 dkg csemegeuborka, 1 kis üveg (212 ml) ecetes gyöngyhagyma, 1 evőkanál zselatin, 1 evőkanál mustármag, 1 evőkanál tárkonyecet, 3 babérlevél, 8 szem bors, 3 szál petrezselyemzöld, só, bors, a díszítéshez néhány salátalevél, esetleg friss babérlevél Elkészítés: A csülköt megmossuk, fazékba tesszük, és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a megtisztított vöröshagymát, a babért, a szemes borsot és az ecetet. Felforraljuk, majd fedő alatt, kis lángon kb. 2 óra alatt puhára főzzük. A főzési idő vége előtt kb. 10 perccel hozzáadjuk a megtisztított sárgarépát is. A csemegeuborkát és az ecetes gyöngyhagymát lecsöpögtetjük, az uborkákat hosszában négyfelé vágjuk. A sárgarépát kivesszük a főzővízből, és hullámos élű késsel felszeleteljük. A csülköt kivesszük a léből, és kihűtjük. Kicsontozzuk, bőrét és zsírját eltávolítjuk, a húst nagyobb darabokra vágjuk. A levet átszűrjük. Kb. 4 dl-nyit kimérünk, és feloldjuk benne a zselatint. (Ha szükséges, a levet kissé megmelegítjük.) Kevés levet egy kb. 26 cm hosszú, téglalap alakú formába öntünk, és a kocsonyát hűtőszekrényben hagyjuk megszilárdulni. Néhány sárgarépa-karikát és petrezselyemlevelet a kocsonyarétegre helyezünk, majd ráhalmozzuk a csülökdarabokat, a gyöngyhagymát, a csemegeuborkát és a többi sárgarépát. Felöntjük a maradék lével, és néhány órára (legjobb egy éjszakára) a hűtőszekrénybe tesszük. A forma alját rövid időre forró vízbe mártjuk, és a megdermedt kocsonyát salátalevelekkel kibélelt tálra borítjuk. Felszeletelve, rozskenyérrel vagy pirított burgonyával fogyasztjuk. Elkészítési idő kb. 3 óra,


Díszes kocsonya 1.

Szép formában tálaljuk. A forma aljára ujjnyi szűrt levet öntve, hagyjuk megalvadni. Keménytojás-karikákat teszünk rá, erre főtt, cifrázókéssel kerekre szelt piros céklát, savanyú uborkát. Ujjnyi levet ráöntve, hagyjuk megalvadni. Rárakva a puhára főtt, kicsontozott, kis, hosszú darabokra vágott húst, öntsük le a többi lével. Ha megalvadt, megfelelő nagyságú tálra borítva, váltogatva a színeket, rakjuk körül cékla- és uborkakarikákkal, ecetes torma-csomókkal, ecet nélküli kapros tormával. Szeletekre vágva tálaljuk.


Díszes kocsonya 2.

A puhára főtt húst vágjuk hosszúkás, kisebb darabokra, és szép formában tálaljuk, ne tányérokban. A forma aljára tegyünk egy ujjnyi megszűrt levet, és hagyjuk megalvadni. Azután tegyünk rá keménytojás-karikákat szépen elrendezve, majd cifra késsel szép kerek szeletekre vágott főtt piros céklát és savanyú uborkát. Erre is öntsünk egy ujjnyi levet. Ha ez is megfagyott, rakjuk rá a felszeletelt húst (a csontot előzőleg szedjük ki belőle), és öntsük rá a többi levet. Ha ez is megfagyott, akkor az egészet egy megfelelő nagyságú tálra borítsuk ki, és rakjuk körül céklaszeletekkel, uborkakarikákkal és ecetestorma-csomókkal, azután ecet nélküli kapros tormával, szépen felváltva rakva a háromféle színt. Az így tálalt kocsonya nagyon szép. Fogyasztáskor szeletekre vágjuk. Ha esetleg nem borulna ki a formából könnyen a kocsonya, akkor öntsünk egy nagyobb edénybe egy kevés forró vizet, és egy pillanatra vigyázva mártsuk bele a formát, majd borítsuk a tálra.


Disznókocsonya 1.

Elkészítés: Veszünk 1/2 kiló disznófülét, farkát, lábát, szóval kocsonyának valót, jól megmosva, 2 litervízzel feltesszük főzni, s egy egész délelőttön át lassan forrni hagyjuk, míg egészen megpuhult s a víz körülbelül a felére beforrt. Közben egy néhány szem borsot, sót, 1 babérlevelet, kis fej vereshagymát teszünk bele. Az egészet aztán, úgy ahogy van, eltesszük másnapig. amikor aztán meglátjuk, hogy eléggé befőtt-e a lé, vagyis, hogy megkocsonyásodott-e. Ha nem, akkor tovább kell főznünk, Ha igen, akkor leszedjük a fönt képződött zsírhártyát, s a tűzhelyre tesszük, hogy az egész fölolvadjon. Leszűrjük, a húst minden csontos résztől megszabadítva, hosszúkás kis darabokra vágjuk, s egy formába tesszük. A levét egy tiszta fazékba a tűzhelyre tesszük. 3-4 tojás habját a habverővel jól belekeverünk, s evvel együtt 1-2 forrást hagyunk tenni, ha tiszta a lé félrehúzzuk s egy kis ideig, így állni hagyjuk, azután szitán, vagy leves szűrőn át a formában lévő húsra öntjük, s hideg helyre tesszük.


Disznókocsonya 2.

Elkészítés: Disznó fejét, lábát feldaraboljuk és feltesszük főni. Adunk bele szemes borsot, sót, paprikát, fokhagymát. A húst lassú forrás mellett főzzük, ha megfőtt, leszűrjük a húsokat, tálra rakjuk, a levét pedig ráöntjük. Ha megaludt, kevés paprikát teszünk rá. A fokhagymát az utolsó negyedórában tesszük bele.


Disznókocsonya 3. 

Elkészítés: Úgy készül, mint a fenti, csak a húst leszedjük a csontról és a tálat szeletekre vágott kemény tojással, nyelvvel, kolbásszal, cifra késsel vágott céklával kirakjuk, öntünk rá a léből, és ha megaludt, rárakjuk a húst, amelyre ismét levet öntünk. Tálalás előtt kiborítjuk.


Falusi kocsonya

Hozzávalók: 1,5 kg kocsonyahús (fej, csülök, köröm, farok, bőrke), 1 nagy fej vöröshagyma, 5-6 gerezd fokhagyma, 15 szem bors, 4 l víz, só. A húsféléket megmosva, a héjas vöröshagymával, a fokhagymával, a borssal, sóval megfelelő nagyságú fazékban a megadott vízzel feltesszük főni, és addig főzzük, amíg a hús egészen meg nem puhult (kb. 3 óra). Ha puhára főtt, mély tányérokba elosztjuk. Ha megfagyott, pirospaprikával meghintjük.


Gazda kocsonyája

Hozzávalók: 40 dkg fejhús, 40 dkg színhús, 1 kg kocsonyahús (láb, farok, bőrke) 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, néhány szem bors, 2 főtt tojás, só Elkészítés: A jól megtisztított kocsonyahúsokat alaposan megmossuk, a sovány hússal együtt annyi hideg vízben tesszük fel főni, hogy a víz a húsokat kétujjnyira ellepje. Amikor felforrt, lehabozzuk, sóval, hagymával, fokhagymával és egész borssal ízesítjük. Takaréklángon 4-5 óráig főzzük, majd ruhán átszűrjük. A megfőtt anyagokat és a húst elosztjuk tányérokba, ráhelyezzük a tojáskarikákat, majd ráöntjük a kihűlt, lezsírozott levet. Hűtőszekrényben megdermesztjük.


Görög citromos kocsonya

Hozzávalók: 80 dkg sovány sertésoldalas, 2 citrom leve, 1 púpozott evőkanál zselatinpor, 1 mokkáskanál reszelt citromhéj, só, őrölt fekete bors, ízlés szerint, csipetnyi cukor. Elkészítés: A sertéshúst megmosom, majd annyi forrásban levő, sós vízbe teszem, amennyi bőven ellepi. Beleszórom az őrölt fekete borsot, a reszelt citromhéjat, és olyan puhára főzöm, hogy a csontok maguktól kicsússzanak belőle. A kicsontozott húst vékonyka metéltre vágom. Egy mélyebb, kerek forma alját kirakom a húscsíkokkal. A húslevet átszűröm, hozzáöntöm a kicsavart citromok levét, és kevés cukorral ízesítem. A zselatinport kis lábosba szórom, ráöntök 0,5 dl hideg vizet és elkeverem. Kis lángon forráspontig melegítem, közben állandóan kevergetem, majd átszűrve hozzáöntöm a citromos húsléhez. Az egészet felforralom és ráöntöm a húsra. Ha teljesen kihűlt, lefedem, és a hűtőszekrényben megdermesztem. Másnap a zsírt leszedem a tetejéről, majd az edény alját egy pillanatra forró vízbe mártom. Így könnyen tálra borítható. Tetszés szerint feldíszítem piros retekkel, uborkaszeletekkel, keménytojás-karikákkal, paradicsomszeletekkel stb. Cikkekre vágva (mint a tortát) kínálom. Büféasztalon nagyon mutatós és finom.


Kapros sertéskocsonya

Hozzávalók: 2 kg kocsonyahús vegyesen (láb, fej, farok, bőrke, csülök), 50 dkg sovány lapocka vagy comb, 1 dl borecet, 2 dl száraz fehérbor, 1 nagy csokor kapor (vagy 2 evőkanál szárított kapor), ízlés szerint törött fekete bors, só. Elkészítés: A húsokat alaposan megtisztítjuk. Ha szükséges, a bőrös részeket a tűzhely lángján leégetjük, és többször váltott vízben megmossuk. Feldaraboljuk, és borral, borecettel meg annyi vízzel, amennyi bőven ellepi, feltesszük főni. Beleszórjuk a sót és a törött borsot, majd ha felforrt, habját leszedjük, és kis lángon főzzük puhára. (Így nem lesz zavaros). A húst addig főzzük, amíg leválik a csontról. Felszeleteljük, és a levét finom szűrőn átszűrjük. Egy kerek forma alját kirakjuk lehéjazott, vékonyra vágott citrom- szeletekkel, meghintjük kevés vágott kaporral, majd leöntjük 1-2 dl-nyi kocsonya lével. Ha megaludt, akkor elrendezzük rajta a húsokat, megszórjuk a maradék kaporral, és ráöntjük a maradék kocsonyalevet. Hideg helyre téve megfagyasztjuk. Tálalás előtt a formából kiborítjuk és felszeleteljük, mint a tortát. Ecetes-olajos savanyúsággal vagy majonézes mártással nagyon finom.


Kocsonya 1. (somogyi módon)

Hozzávalók: 2 kg csontos hús, 20 dkg bőrke, 5-6 fej hagyma, 5 fej fokhagyma, 1 ek egész bors, 2 babérlevél, só, paprika Elkészítés: Egy nagy fazékban odateszem a húsféléket, a fűszerekkel és a sóval együtt és annyi vízzel öntöm fel, hogy jól ellepje. Puhára főzöm. Tetejét kicsi állás után lezsírozom, a levét tányérokba szűröm, a húst lecsontozva elosztom a tányérokba. A kocsonya tetejét dermedés után paprikázom.


Kocsonya 2.

Hozzávalók: 1 kg füstölt kocsonyahús (fej, láb, csülök, bőrke, farok), 1 nagy fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 20 szem egész bors, 10 dkg leveszöldség, só, paprika Elkészítés: A húsféléket leperzselem, megkapargatom, megmosom. A zöldségeket megtisztítom. Egy nagy fazékban 2 liter hideg vízben odateszem a megtisztított húsféléket, a fűszerekkel, a sóval és a zöldségekkel együtt. Többször lehabozom, majd lassú tűzön puhára főzöm. Tetejét kicsi állás után lezsírozom, a levét tiszta fehér kendőn át tányérokba szűröm, a húst lecsontozva elosztom a tányérokba (a lé lepje el a húst). A kocsonya tetejét dermedés után paprikával szórom meg.


Kocsonya 3.

Hozzávalók: 2 kg láb, csülök, bőrke, 5-6 fej hagyma, 4 fej fokhagyma, 2 ek egész bors, só, paprika Elkészítés: Egy nagy fazékban, hideg vízben (adagonként kb. 4 dl) odateszem a megtisztított húsféléket, a sóval és a fűszerekkel együtt. Puhára főzöm. Tetejét kicsi állás után lezsírozom, a levét tányérokba szűröm, a húst lecsontozva elosztom a tányérokba. A kocsonya tetejét dermedés után paprikázom.


Kocsonya 4. (egyszerűen)

Hozzávalók: 2-3 db sertés láb, 1 db hátsó-, vagy két első csülök, sertés füle, farka, túrója (orra), és bőrke, aki szereti, egy kevés füstölt hús (lehet egy füstölt köröm) 1-1 fehér-, sárgarépa, 15-20 szem egész bors, ízlés szerint cseresznyepaprika 1-2 szem, 3-4 fej fokhagyma (nagyon fontos bele, mivel az ízhatáson felül, elősegíti az alvadást). A sózással, óvatosan bánjunk, mert ha elsózod, akkor nehezebben alszik! Elkészítés: A bőrős részeket megperzselem, és megborotválom. A körmöket, nem vágom el, mert mikor megfőtt, a csontokat kiszedem belőle, és úgy helyezem a tányérokba. az összes hozzávalót egy nagy fazékba (nem kukta) rakom, és annyi vízzel, ami ellepi, felöntöm. (el ne felejtsem, meggyújtani a gázt!) és forrás után, a lehető legkisebb lángon főzőm, hogy csak éppen hogy gyöngyözzön. Ment közben a habját leszedem, és mikor már nem habzik, megsózom, és fedő alatt, szép lassan 4-5 óra, készre főzöm. Mikor már minden hozzávaló elég puha, megkóstolom, ha kell, még utána sózom, esetleg az elfőtt levet pótolom. Miközben a húsokat kicsontozom, egy kistányérra kevés levet szedek, és gyorsan lehűtve, a hűtőszekrénybe teszem. ha az alatt az idő alatt, míg a húsokból a csontot kiszedem, nem kezd aludni, akkor egy kevés zselatint feloldok, és a léhez keverem. A lé tetejéről a zsírt leszedem, esetleg egy itatóssal leitatom, és a lét, a tányérokban a húsra szűröm.


Kocsonya 5

Hozzávalók: 3 kg kocsonyahús vegyesen (láb, fül, orr, farok, csülök, bőrke, sovány fejhús), 4,5 l víz, 3 kávéskanál só, 3-5 szem bors, ízlés szerint pirospaprika, vöröshagyma, fokhagyma. A húsdarabokat gondosan meg kell tisztogatni, többször megmosni, és a lábvégeket hosszában kettévágni. Jobban elaprózni nem érdemes, mert csontszilánkos lehet. A fület négyfelé, az orrát két-három darabba vágjuk. Annyi vizet öntünk rá, amennyi háromujjnyira ellepi. Tegyünk bele sót, de csak keveset, mert amire a kocsonyahús puhára fő, a felesleges víz elfő, és így sósabb lesz a lé. Ez a étel ízletesebb, ha a kocsonyának valókat a sertésvágás után két hétre sóba tesszük. Ha sózott húsból készítjük, még óvatosabbak legyünk a sózással. Ha esetleg a lé nagyon lefőne, és a hús még nem puha, önthetünk utána vizet, de ha már elkészült, akkor nem szabad vízzel pótolni, mert nem dermed meg. Sokan jobban szeretik a levét, mint a húst, és sok levet öntenek rá. Van, aki répát és petrezselyemgyökeret is tesz a kocsonyába. Az Alföldön inkább csak fokhagymát szokás. Ha a hús már puha, levesszük a tűzről, és kb. negyed óra hosszat hagyjuk higgadni, a tetejéről leszedjük a zsírt, levét átszűrjük, újra hagyjuk higgadni. Ezalatt a húsokat a tányérokra elosztva szétrakjuk úgy, hogy minden tányérra jusson húsos és csontos rész is. A főzés közben kiesett csontokat már ne tegyük közé. (Van, ahol kicsontozzák a megfőtt húsokat, de felesleges.) A húsra ráöntjük a letisztult levet. Ha egy keveset hűlt, hintsük meg a tetejét piros csemegepaprikával. (Könnyen megtudhatjuk, hogy jó-e már a kocsonya leve, ha egy kistányérra teszünk egy fél levesmerőkanállal, kitesszük a hidegre, és ha egy negyed óra alatt megkeményedik, akkor megfőtt a kocsonyánk.) Ha a kocsonyát több napig el akarjuk tenni, ne szedjük le a zsírját. A kész kocsonya hideg helyre, de sohasem a fagyra teendő, mert nem fagynia, hanem megalvadnia kell.


Kocsonya 6. (Jutka módra)

1 db hátsó csülök, 2-3 köröm, ízlés szerint füstölt hús, összesen kb. 1,5 kg. A jól megtisztított, megmosott, húsokat, annyi vízben felteszem főni, hogy ellepje. Teszek bele sót, vigyázva, mert a füstölt hús sós! Fekete borsot, fokhagymát, (ezt nem sajnálom!) egy fej vöröshagymát egészben. Addig főzöm, míg a hús a csontjáról le nem válik. Akkor kicsit hűlni hagyom, majd leszűröm. A húsokat a csonttól megszabadítom, szépen elrendezem a tányéron, majd rászűröm az előzőleg lezsírozott levét. Ha még látok rajta zsírt, minden esetben leszedem óvatosan. Vigyázok, hogy a bőrös részek fedve legyenek a kocsonya levével. Mikor kezd dermedni (nem hűtőbe teszem!), akkor megszórom óvatosan pirospaprikával. Általában másnap elfogy! Nem teszek bele sohasem zselatint, mert semmi szükség rá! Tudom, hogy elmúltak már az ünnepek, de nem jutottam géphez, de tél még ezután is lesz.


Kocsonya 7. (Klemi módra)

Hozzávalók: 1 közepes méretű csülök, 4 köröm, 2-3 farok, 1/2 disznófej, 1/2 kg bőrke, 2 közepes fej hagyma, 2 fej fokhagyma, 1 csapott ek. szemes bors, 1-2 babérlevél, 4 tk. Vegeta, szerecsendió, 1-1 csöves fűszer és cseresznyepaprika, só, pirospaprika. Az alaposan megtisztított, kiáztatott húst annyi hidegvízben teszem fel főni, hogy teljesen ellepje. A habját leszedem, belerakom a fűszereket. Addig főzöm, míg a hús a csontokról le nem válik. Ekkor annyi sót keverek bele, hogy a lét kissé túlsózottnak érezzem. A levéből kiszedem a kocsonyahúsokat, majd a lét leszűröm, leszedem a zsírját. A húsokat kicsontozom, 2-3 tálba egyenletesen szétosztom, majd lét rászűröm egy ruhán keresztül a húsokra. A tetejét piros-paprikával megszórom, megdermesztem.


Kocsonya disznókörömből

Hozzávalók: 4 köröm, 4 gerezd fokhagyma, 10 szem bors, 4 l víz, só. A körmöket megtisztítva kétfelé vágjuk, és hideg, sós, borsos, fokhagymás vízben feltesszük főni. Ha felforrt, szedjük le a habját, és ezután főzzük egyenletesen, amíg a leve legalább kétliternyire vagy még kevesebbre be nem főtt. Ha ekkor a hús mégsem lenne elég puha, egy kevés forró vizet lehet beleönteni. Mikor a hús megpuhult, kóstoljuk meg, elég sós-e, s ha szükséges, sózzuk meg. A húst rakjuk ki tányérokra (két félköröm egy tányérra), a levet csak azután szűrjük a húsra. Aki a kocsonyát sok lével szereti, bőrkéket is főzzön a vízbe, akkor a több lé is megalszik.


Magyaros sertéskocsonya

30 perc Nehézség: 2 Hozzávalók: 2 kg kocsonyahús (fül, orr, farok, csülök, köröm, bőrke, soványabb fejhús), 0,5 kg sovány sertéslapocka vagy comb, 1 fej fokhagyma, 2 nagy fej vöröshagyma, ízlés szerint pirospaprika és cseresznyepaprika, törött bors, só. Elkészítés: A lapocka kivételével az összes húst jól megtisztítjuk. Ha szükséges, a szőrösen maradt lábat, farkat a gázlángon kissé lepörköljük, kefével megsikáljuk, és többször váltott meleg vízben lemossuk. Feldarabolva annyi vízben tesszük fel főni, amennyi jó bőven ellepi. Gyengén megsózzuk, és a tisztított, karikára vágott vöröshagymát meg a szétzúzott fokhagymát is mellé tesszük. Meghintjük törött borssal és pirospaprikával. Lassú lángon főzve addig hagyjuk a tűzön, amíg a hús a csontról le nem válik. Ezután a kocsonyalevet leszűrjük, a húsokat kisebb darabokra vágjuk. A "lehiggadt" léről kanállal leszedjük a zsírt. (Ha teljesen zsírtalanítani akarjuk a kocsonyát, akkor itatóspapírral az utolsó cseppig leszedhetjük.) Tányérokba osztjuk a húsokat, rámerjük a kocsonyalevet, és hűvös helyen alvadni hagyjuk. Fogyasztáskor pár csepp borecettel, vagy citromlével megöntözhetjük. Ha szépen, ünnepi asztalon akarjuk tálalni a kocsonyát, akkor a következőképpen készítsük: nagyobb, szögletes tálba vagy őzgerincformába öntünk néhány merőkanál kocsonyalevet, és megvárjuk, hogy teljesen megdermedjen. Közben néhány ecetes uborkát, kemény tojást, céklát recés késsel felvagdalunk, majd elrendezzük a már megalvadt kocsonyán. Megszórhatjuk nagyon finomra vágott petrezselyemzölddel, snidlinggel, tehetünk rá félbevágott ecetes cseresznyepaprikát vagy más díszítést. Erre annyi kocsonyalevet öntünk, hogy azokat teljesen ellepje. Ha ez is megdermedt, elrendezzük rajta a felszeletelt, kicsontozott húsokat, és ráöntjük a maradék kocsonyalét. Ha megalvadt, akkor a formának megfelelő tálra borítjuk. Fogyasztáskor tetszés szerinti szeletekre vágjuk, és ecetes tormával, tartármártással, mustáros ketchuppal, vagy gyümölcsmártással kínálhatjuk.


Magyaros sertéskocsonya 2.

Hozzávalók: 60 dkg fejhús, 1 kg kocsonyahús (láb, farok, bőrke), 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, néhány szem bors, pirospaprika, só Elkészítés: A megtisztított sertésfejet, a lábat, a farkat és a bőrkét alaposan megmossuk, majd annyi hidegvízben, hogy ellepje feltesszük főni. Mikor forrni kezd, minden habot leszedünk róla, megsózzuk, hozzáadjuk a hagymát, a fokhagymát és a borsot. Gyöngyöző főzéssel takarék-lángon 4-5 órán át, főzzük. A levet tiszta ruhán átszűrjük, majd teljesen lezsírozzuk. A fejhúst a csontról leszedve nagyobb kockákra, a lábat kicsontozva, a bőrkét apróbb darabokra vágjuk. Kisebb tálakba elosztjuk a húst, majd ráöntjük a kihűlt levet. A tetejét pirospaprikával gyengén megszórjuk, és hűtőszekrényben megdermesztjük.


Parasztos kocsonya

Hozzávalók: 2,5 kg kocsonyahús bőrkével, 2 gerezd fokhagyma, 1 nagy fej vöröshagyma, só, néhány szem bors, pirospaprika. A megtisztított húsokat hideg vízben feltesszük főni. Ha felforrt, a vizet leöntjük róla, és újból öntünk rá 2 litert. Ha forrni kezd, a habját leszedjük, beletesszük a hagymákat, a fűszereket, és lassan puhára főzzük. Ha a hús leválik a csontról, a levet leszűrjük, és hideg helyre tesszük, hogy zsírját könnyen leszedhessük. Majd újra megmelegítjük, és vászonruhán átszűrjük, közben a fejhúst leszedjük a csontról, a lábakat az ízületeknél elvágjuk, és mély tányérokba szétrakjuk. Rászedjük a leszűrt levet, és hűvös helyre tesszük. Ha félig megdermedt, pirospaprikát szórunk a tetejére.


Sertéskocsonya 1.

Hozzávalók: 1 kg tisztított (mirelit) csülkös kocsonyahús, 1 fej vöröshagyma, 4 gerezd fokhagyma, 10 szem egész bors, 1 kis darabka szerecsendió-virág, 1 babérlevél, 1 evőkanál só. Elkészítés: Nagy fazekat előkészítünk. Beletesszük a még fagyos kocsonyahúst, és annyi vizet öntünk rá, amennyi bőven ellepi. Beleszórjuk a fűszereket, a megmosott, héjas vöröshagymát, valamint a megtisztított és félbevágott fokhagymagerezdeket. Egészen kis lángon, lassan felforraljuk. Bármennyire habzik is a teteje, nem kevergetjük, a hab magától szépen lefő, persze csak akkor, ha elég lassan forrdogál, illetve, ha gyöngyözik. (Így szép tiszta marad a kocsonya leve.) Körülbelül 4 óra alatt megpuhul. A lángról lehúzzuk, és fél óráig hagyjuk "higgadni". Közben két kisebb őzgerincformát vagy egy nagy formát előkészítünk. A levest óvatosan leszűrjük, de közben nem kevergetjük. Kicsontozzuk, és a színhúst kockákra vágjuk. (Dobjuk ki belőle a bőr alatti zsírdarabokat!) A léből egy keveset a forma aljára öntünk, amit hagyunk megdermedni. A már félig dermedt lére rárakjuk a húsdarabokat, vegyesen a bőrös részekkel. Kevés lével felöntjük, ezután ismét dermesztjük, végül telerakjuk a formát. A tetejére fóliát borítunk, és a hűtőszekrényben szilárdulásig hűtjük. Tálaláskor a forma alját egy pillanatra forró vízbe mártjuk, így könnyen kicsúszik majd a kocsonya. Deszkára borítva felszeleteljük, és savanyúsággal vagy ecetes tormával, tartármártással, citromlével kínáljuk. A fogyasztás előtt lévő napon tanácsos elkészíteni.


Sertéskocsonya 2.

1 kg kocsonyahús, 1 kg sovány sertéscomb, 1 sárga-, 1 fehérrépa, só, 1 gerezd fokhagyma, 1 fej vöröshagyma, 5-6 egész bors A húsokat megtisztítjuk. A színhúst nagyobb darabokra vágjuk, és a kétféle húst, annyi vizet öntünk rá, hogy bőven ellepje. Hozzáadjuk a zöldségeket, a hagymát, fokhagymát, borsot, megsózzuk. Addig főzzük, míg a hús a csontról leválik. Ha kihűlt, tetejéről a zsírt leszedjük. A húst elosztjuk a tányérokon, bőrökkel borítva, rászedjük a lét. Hidegre téve hagyjuk megdermedni.


Sertéskocsonya 3.

1 kg megtisztított kocsonyahúst, a fejből az orrcsontot is kiszedve, bő, hideg vízben főzni kezdjük. Ha felfőtt, sózzuk, habját leszedve belerakunk 10-15 egész borsot, 1 nagy fej vöröshagymát héjastól. Lazán lefedve, kis lángon, lassú, gyöngyöző forrással puhára főzzük. Ha puhulni kezd, belerakunk 1 fej zúzott fokhagymát, 1-2 cseresznyepaprikát. Még fél órát főzzük. Ha kész, a tűzről levéve leülepítjük, zsírtalanítjuk, óvatosan merve a lét, átszűrjük. A húst kicsontozva tálkákba rakjuk, ráöntve a langyos lét, megdermesztjük.


Sertéskocsonya 4.

1.5 kg kocsonyahúst (lehet fele füstölt kocsonyahús) bőrkével bő, hideg vízben felteszünk főni. Ha felforrt, vizét leöntve újra annyi hideg vízbe rakjuk, hogy lepje. Ha forrni kezd, sót, 1 sárgarépát, 1 petrezselyemgyökeret, kis zellert, 1 fej vöröshagymát, 3 gerezd fokhagymát, pár egész borsot, kis szárított csípős paprikát beletéve lefedjük. Kis lángon, lassan puhára főzzük. A feldarabolt, tányérokba osztott húsra tiszta vászonruhán rászűrve a levet, lezsírozzuk. Hagyjuk kihűlni. Tetejét pirospaprikával szórva hideg helyen megdermesztjük.


Sertéskocsonya 5. (Éva módra)

Hozzávalók: 1,5 kg. kocsonyahús (köröm, orr, fül, farok, fejrész, bőr), 1/2 kg. sovány sertéscomb, 1 szál sárgarépa, 1 szál petrezselyemgyökér, 1 fej vöröshagyma, só, csöves paprika (ha szeretitek erős), szemes bors, 10-15 gerezd fokhagyma. A hozzávaló húsokat nagyon alaposan megtisztítjuk, a bőröket jól megkaparjuk, a szőröket leperzseljük, s a húsokat több vízben megmossuk. Annyi vízben hogy ellepje, a húst a többi hozzávalóval feltesszük főzni és nagyon lassan, hogy épp csak gyöngyözzön 3-4 órát főzzük. Így lesz szép átlátszó a kocsonya leve. A tűzről levéve óvatosan szedjük ki a húsokat, majd a léhez öntsünk 1 dl. hideg vizet, hogy szépen leülepedjen. A levet átszűrjük egy másik edénybe, és a tetején lévő zsírt merőkanál segítségével leszedjük. Én még a tetejére dobott, és gyorsan leemelt papír törölköző segítségével még a legutolsó zsírpöttyöt is levadászom. Ezután a húsokat a csontokról leválasztjuk, tányérokba vagy tálkákba szépen elrendezzük, és a kocsonyalevet ráöntögetjük. Hideg helyre - nem fagyni - alvadni tesszük.


Sertéskocsonya más módon

Hozzávalók: 2 kg kocsonyahús (az előbbi recept szerint), 50 dkg nyers füstölt hús (lehet sonka, tarja vagy csülök), 30 dkg vegyes leveszöldség, 2 nagy fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, ízlés szerint bors, só. Elkészítése: A húsokat letisztítjuk, váltott vízben többször átmossuk, és feldarabolva az előzőleg legalább 24 óra hosszat hideg vízben áztatott füstölt hússal együtt csak annyi sótlan vízbe tesszük (mert a füstölt hús sós!), amennyi szűken ellepi. Majdnem puhára főzzük. Ezután a megtisztított, és karikákra vágott zöldséget, a reszelt vöröshagymát és a szétzúzott fokhagymát is hozzátesszük. A törött borssal meghintjük, és olyan puhára főzzük, hogy a csontok kicsússzanak belőle. Ezután metéltre vágjuk, és a zöldséggel együtt formába tesszük. A levét rászűrjük. Megdermesztjük, és felszeletelve tálaljuk.


Vörösboros sonkakocsonya

Hozzávalók: 1 kg nyers füstölt sonka (vagy tarja), 50 dkg disznóbőrke, 5 dl vörös bor, 2 dl borecet, 1 fej vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, mokkáskanál őrölt gyömbér, ízlés szerint törött bors (só nem kell bele, mert a füstölt sonka sós). Elkészítése: A kocsonyakészítés előtt való nap reggelén a füstölt sonkát áztassuk hideg vízbe. Néhányszor cseréljük rajta a vizet, hogy a felesleges só kioldódjon belőle. Másnap a vizet leöntve róla az összevágott szalonnabőrkével együtt az ecetes borba tesszük, és annyi vízzel egészítjük ki, amennyi ellepi. Hozzáadjuk a tisztított, felkarikázott vöröshagymát és a szétzúzott fokhagymát, majd megszórjuk a fűszerekkel. Nagyon puhára főzzük, kicsontozzuk, és éles késsel felszeleteljük a sonkát is meg a szalonnabőrkét is. A kocsonyalevet finom szűrőn átszűrjük, és a már ismertetett módon, szép formában díszesen elrendezzük a húsokat. Nagyon finom, ünnepi étel.


Aszpikok és egyéb kocsonyák


Aszpikok Aszpik 1.

Hozzávalók: 4 db disznóbőrke vagy borjúláb, 3 evőkanál ecet, 3 db tojásfehérje, 2 lap zselatin Elkészítése: A disznóbőrt, vagy a borjúlábakat megtisztítva, feltesszük lassan főzni, gyenge sósvízbe. Ha a hús teljesen puha, ütünk bele 3 tojás fehérjét; ecetet és zselatint téve hozzá kicsit hagyjuk leülepedni, és azután formákba vagy tálra, öntjük hol hideg helyre téve, hamarosan megalszik. Különféle színűre lehet festeni. Tovább is eltartható és hideg halak díszítéséhez igen szép és jó.


Aszpik 2. 

Elkészítése: Tiszta húslevest főzünk, leszűrjük, tárkonyos ecettel gyöngén megsavanyítjuk, s a zsírt róla mind leszedjük. Négy deci leveshez veszünk hat- nyolc tábla nagyon finom zselatint, fölolvasztjuk, beletöltjük a levesbe, beleütjük két tojás fehérjét és a tojás héját, az egészet jól felfőzzük s aztán félrehúzva a tűztől, fél órát állani hagyjuk, hogy megszálljon. A tojásfehérje és a tojáshéj oly szépen megtisztítja, hogy átlátszó, tiszta lesz, mint az üveg. Ekkor kanállal óvatosan leszedjük a tetejéről a zsírt, ami még rajta van, és tiszta sűrű fehér vászonkendőn vigyázva átszűrjük. Azután hideg helyre tesszük, míg megfagy. Ha piros aszpikot akarunk készíteni, piros zselatint teszünk bele.


Aszpik csontokból  3.

Aszpikot házilag borjú-, sertés-, halcsontból, vagy egyszerűen zselatinnal is készíthetünk. A fontos az, hogy jóízű, tiszta és kemény legyen. Aszpik csontokból: Nyolc borjúlábat és négy sertéslábat, melyet már tisztítva készen vásárolhatunk, két kg sertésszalonna bőrét egy nagy fazékba főni tesszük, legalább is annyi hideg vizzel, hogy a darabokra vagdalt lábakat kétarasznyira ellepje a víz. Ha felforrt, leszedjük a habját, és szép lassan forrni hagyjuk. Ha a víz már felényire elfőtt, akkor egy kevés sót, sárgarépát, petrezselyemgyökeret, hagymát, néhány szál kakukkfüvet, két babérlevelet és szemes fehérborsot adunk bele és tovább főzzük, míg a zöldség puhulni kezd. Ekkor próbát teszünk, vagyis egy keveset tányérra öntve, hideg helyre állítjuk. Ha azt látjuk, hogy megkeményedett, akkor leszűrjük az egész mennyiséget és hagyjuk megkocsonyásodni, miközben a zsír az aszpik felszínéről teljesen leszedjük. Ha teljesen lehalásztuk a zsírt, akkor langyosra, de nem forróra, felmelegítjük, miközben egy másik edényben négy tojásfehérjét 1-2 pohár ecettel vagy asztali borral, habverő segítségével jól szétverünk, tovább folyton verve hozzákeverjük a langyos kocsonyához. Ekkor az egész folyadékot lassú forrásnak indítjuk, eleinte még egyszer-kétszer megkeverjük, hogy a tojásfehérje le ne ülepedhessen a fazék aljára. Ha megtisztult, akkor teljesen elhúzzuk a tűztől, és ha kissé leülepedett, akkor óvatosan átszűrjük egy asztalkendőn. Ha megszűrtük, hidegre tesszük, s ha megfagyott, tetszés szerint elhasználjuk.


Aszpik 4.

Megtisztítok két disznólábat és egy jókora darab bőrkét, majd felteszem kb. 2 liternyi enyhén sós vízben egy-egy szál petrezselyemgyökérrel, illetve sárgarépával. Nagyon lassan főzöm addig, míg a hús le nem válik a csontról. Kóstolással beállítom a sósságát, illetve enyhén ecetezem. Tiszta kendő átszűröm, és hideg helyre teszem. Lehet csalni egy kis zselatin hozzáadásával.


Aszpik (hús nélküli kocsonyalé)

Hozzávalók: 3,5 kg vegyes kocsonyahús (bőrke, láb, csülök, fül), 12 dkg só, 2,5 dkg cukor, 15 dkg zöldség, 1 csipet szegfűbors, 1-2 babérlevél, 20 szem bors, 5 l víz, 15 dkg vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma. A húsokat néhány napra páclébe tesszük (az 1. páclérecept szerint), azután tiszta vízben leöblítjük, és ha kell, lekaparjuk. Amikor a főzővíz forr, belerakjuk a húsokat, és egy negyed óráig főzzük, majd kivesszük és leöblítjük. Azután újból tiszta vízben, mérsékelt tűzön főzzük 5-6 óráig. Ha a tetején hab lenne, óvatosan szedjük le. Nem sokkal a főzés befejezése előtt beletesszük a zöldséget és a borsot, vöröshagymát, de vászonzacskóban, hogy a lé szép tiszta maradjon. Ha minden megpuhult, a fazekat levesszük a tűzről, egy kis ideig állni hagyjuk, majd merőkanállal leszedjük a zsírját. Ezután a levet egy másik edénybe szűrjük, félretesszük, és tálalás alkalmával díszítésre használjuk. Az aszpikkal előállított készítményeket hideg helyen is csak rövid ideig tárolhatjuk.


Aszpik zselatinnal készítve 

Két liter teljesen zsírtalan, langyos hús- vagy csontlevesbe kavarjunk bele 14 dkg hideg vízben megpuhított zselatint, és nyomban habarjunk bele a habverővel négy tojásfehérjét, melyet már előzőleg egy dl borecettel egy másik edényben jól szétvertünk. Ezt is, mint a csontokból főtt aszpikot, eleinte, míg a folyadék kissé meg nem melegszik, egyszer-kétszer meg kell keverni, mert különben a zselatin leülepszik a fazék fenekére. A tűzhely szélén szép lassan felforraljuk, s ha megtisztult, akkor asztalkendőn átszűrjük. Ha színes kocsonyát akarunk, akkor még mielőtt az aszpik megmelegedett volna, néhány csepp breton- vagy kárminfestékkel pirosra festjük, ha pedig égetett cukorfestéket teszünk bele, akkor sárga aszpikot nyerünk.


Egyéb kocsonyák


Aszpikos előétel

Készítsünk szép tiszta aszpikot. Egy hosszúkás forma aljára öntsünk belőle kisujjnyi vastagon. Ha megfagyott, díszítsük ízlésünk, leleményességünk szerint zöld petrezselyemmel, kemény tojásból kiszúrt csillagocskákkal, konzerv-zöldborsóval, száraz piroscéklával, vagy mixed-pickles egyveleggel stb., stb. Szóval, ha a forma alját szépen kicsinosítottuk, öntsünk rá ismét aszpikot, ha ez is megkocsonyásodott, rakjunk vékony szeletekre vágott sonkát, sült libamájszeleteket, füstölt főtt marhanyelvet, vagy pirosrasült borjú vagy fehér szárnyashust, karikára vágott főtt kemény tojást, aztán teleöntjük a formát aszpikkal, a jégre tesszük, és ha megfagyott, hirtelen meleg vizbe mártjuk és a tálra, vagy sztaniol alapzatra borítjuk, és ízlésünk szerint körüldíszítjük.


Aszpikos libamáj

Több kisebb-nagyobb pléhformába öntsünk ujjnyi vastagon egészen tiszta, fényes aszpikot, tegyük a jégre, mialatt az kocsonyásodik, szurkáljunk ki csillagalaku kis szurkálókkal keményre főtt tojásfehérjéből, céklából, uborkából csillagocskákat és díszítsük fel a megfagyott aszpikot. Most ráteszünk egy szelet sült libamájat és egy szelet sovány sonkát, teliöntjük felolvasztott, langyos aszpikkal. Ha megkocsonyásodott, hirtelen meleg vizbe mártjuk és szalvétára vagy ezüsttálra, vagy sztaniolalapzatra borítjuk. Tetszésünk szerint díszítjük.


Boros kocsonya füstölt hallal

Hozzávalók: 4 füstölt halfilé, 2.5 dl húsleves, 2.5 dl olaszrizling, 2 kemény tojás, 1 paradicsom, 1 citrom, néhány borókabogyó, szemes bors és mustármag, 1 ek. zselatin, só, bors, citromlé, kapor, tárkonylevél, Wocester-mártás A füstölt halfilé bőrét lehúzzuk. Fazékban felmelegítjük a levest a szemes borssal, mustármaggal és a borókabogyóval. Elkeverjük benne a zselatint, majd ha felolvadt, a tűzről lehúzzuk és felöntjük a borral. Két-három kanálnyi lét öntünk minden tányérba, majd ha megszilárdult, ráfektetjük a füstölt halat. Körülrakjuk a lehéjazott, felszeletelt paradicsommal és az ugyancsak karikákra vágott kemény tojással, valamint a citromkarikákkal. Néhány kaporággal és tárkonylevéllel díszítjük, majd ráöntjük a maradék levest a szemes fűszerekkel együtt. Hűtőszekrényben két órát állni hagyjuk.


Csirkekocsonya

Hozzávalók: 1 közepes nagyságú csirke, 1/2 kg csirkeláb, 1 nagy fej vöröshagyma, 25 dkg vegyes leveszöldség, 2 gerezd fokhagyma, 8 fürjtojás, 1 cseresznyepaprika, 1 hegyes, csípős paprika, néhány apró csemege uborka, ízlés szerint só, 10 szem egész bors. Elkészítése: A csirkelábakat megmosom, a karmokat letisztítom, majd fazékba teszem. Hozzáadom a megmosott, héjas vöröshagymát, a megtisztított, egészben hagyott fokhagymagerezdeket, a sót, a csípős paprikát, majd térfogatához képest háromszoros mennyiségű vízzel felöntöm. Ha felforrt, 3 órán keresztül kis lángon főzöm. (Ha dupla lángelosztó szita van a fazék alatt, nem kell mellette állni. Épp csak forrdogáljon a lé.) Ezután beleteszem a közben feldarabolt, megtisztított csirkét és a megtisztított, egészben hagyott zöldséget. Ha a csirke olyan puhára főtt, hogy a csontjai kicsúsznak belőle, akkor leszűröm, teljesen kicsontozom, és a húsdarabokat metéltre vágom. Formába teszem, melléhelyezem a karalábévájóval formázott zöldséggolyókat, a közben keményre főtt és meghámozott fürjtojásokat, a karikára vágott uborkát és a cseresznyepaprikát. A csirkelevet finom szűrőn keresztül átengedem, majd ráöntöm a húsra. Megvárom, míg a lé teljesen kihűl, akkor letakarva hűtőszekrénybe teszem. Egy napig dermesztem, azután leszedem a tetején összegyűlt és megfagyott zsírt, majd tálalás előtt a kocsonyát a formából kiborítom. (Késsel fellazítom a szélét, és egy pillanatra forró vízbe mártom a forma alját.) Tetszés szerint felszeletelem, köré rakok zöldséget és feldíszítem. Tartármártás illik hozzá. Elkészítési ideje: 240 perc


Fogoly kocsonyában (régi szegedi recept a század elejéről)

Három fogoly mellét szalonnával megtűzdeljük, vajban megsütjük s kihűtjük. Ez alatt a fogolynál nem sokkal nagyobb formába ujjnyi magasságban kocsonyát öntünk, ha megaludt, kirakjuk gombával, szardellával és rákfarkakkal; öntünk rá ismét kocsonyát, hogy ellepje, ha megkeményedett. rárakjuk a fogoly mellét, aztán kocsonyát és így tovább, míg a forma megtelik. Ha már tökéletesen meg van keményedve, tálra borítjuk.


Gomba aszpikból

Öt-hat tojást keményre főzünk; s mindkét csúcsát egyenesre lemetsszük, hogy megálljon; ez a gomba töve. Most kis kerek gombaformájú pléhformákat veszünk (minden konyhafelszerelési üzletben kapható és öntünk bele egy kis bretonnal pirosított aszpikot. Ha megfagyott, teszünk rá kevés tölteléket (sültdarabka, hal, májpástétom stb.) és körülöntjük piros aszpikkal, hogy a forma tele legyen. Ha kifagyott, forró vizbe mártva, hirtelen kiborítjuk, és rögtön rárakjuk az előre kiszúrt fehér pettyeket, hogy ráragadjon. A levágott tojáscsúcs fehérjéből, melyet egész vékonyra szeltünk, előre kivágjuk az apró pettyeket - egy egész vékony tollszár fémrészével - és tűheggyel felrakjuk. A kész gombafejet késsel átrakjuk a tojástalpakra és a tövéhez metéltre vágott zöldsalátát, esetleg zöld aszpikot vagy galambsalátát teszünk. A légyölő galóca készen van, de nem mérgez és a teához elkészített hidegtálaknak nagyon szép dísze.


Halkocsonya 1.

Hozzávalók: Ponty 1,5 kg, hagyma 0.25 kg, paprika 1 kávéskanálnyi, só 1 késh. Elkészítése: Negyed kiló hagymát másfél liter vízben puhára főzünk, azután a levét leszűrjük. A leszűrt lébe teszünk egy kávéskanál paprikát, majd a halat és lassan főzzük. (A halat előre sózzuk meg, s kicsit állni hagyjuk benne.) Ha a hal megfőtt, halformára visszarakjuk egy tálra, és a levét ráöntjük, azután megalszik még meleg helyen is.


Halkocsonya 2.

Hozzávalók: 1,2 kg ponty + 2-2 fej és farok, egy csöves paprika, 1 ek paprika, egy nagy fej hagyma, só Elkészítése: A halat megtisztítom, felszeletelem, majd lábasba teszem az apróra vágott hagymával és a sóval együtt. Annyi vizet öntök rá, amennyi ellepi. Ha felforrt, beleteszem a paprikákat és lassan egy órán át, főzöm. Tányérokba adagolom, és hideg helyre teszem.


Hideg aszpikos hal

Elkészítése: Egy sovány, nagyobb harcsát kifejtünk, szóval csonttalanitjuk. Az így nyert két egyforma nagy halfilét spárgával átfonva megkötjük, jól besózzuk, és ugyanazon mód szerint készítjük el, mint a halat szokás. Most elővesszük a halformát. és kétujjnyi vastagon aszpikot öntünk bele, és jégbe ássuk. Ha megkocsonyásodott, tojás, zöldborsó- és csillagalakura kiszúrt céklával díszítjük, erre ismét egy réteg aszpikot öntünk, ha ez is megkocsonyásodott, ráfektetjük a felszeletelt halat, aztán teleöntjük aszpikkal a formát és hagyjuk megkocsonyásodni. Tálaláskor egy pillanatra forró vizbe mártjuk a formát, és úgy borítjuk a tálra, majd zöld salátával, tormarózsával, tojással, piros retekkel, vagy más hasonló dolgokkal koszorúalakban csinosan feldíszítjük, és tartármártással feladjuk.


Kocsonyázott halászlé

Halászlét főzünk, de ajánlatos, hogy a levét külön vásárolt halaprólékkal tartalmasabbá tegyük. Az alaplevet kocsonyakészítés esetén ne passzírozzuk, csak szűrjük le. A végső fázisban, a színhallal egyidejűleg zöldpaprika karikát és paradicsomot főzünk bele úgy, hogy egy szűrőbe helyezve mártjuk a forrásban lévő levesbe, hogy a paprikát kettő, a paradicsomot fél perc után kiemelhessük. Ha mindez elkészült, a megfőtt haldarabokat, ikrát, tejet, üveg vagy porcelán tányéron elrendezzük, paprika és kemény tojás karikákkal, paradicsom cikkelyekkel díszítjük. A leves gondosan zsírtalanítjuk, majd rámerjük és lehűtjük.


Kocsonyázott lúdmáj (század eleji szegedi recept)

Egy lúdmájat óvatosan, szalonnaszeletek közt sütünk meg; ha kihűlt, vágjuk fel, de mossuk le minden szelet után a kést. Rakjuk formába, öntsünk rá tiszta kocsonyát, s ha tálra borítottuk, szépen díszítve adjuk fel.


Kocsonyázott nyúl (század eleji szegedi recept)

Nyúlhátat kétujjnyi vastag szeletekre vágunk, és egy serpenyőbe tesszük, mely szalonnaszeletekkel van kirakva, aztán zöldséggyökerekkel, fél liter vörösborral lassankint megtöltjük, és puhára pároljuk. Ha a nyúl puha, mély tálba tesszük megfagyni.


Libakocsonya

Hozzávalók: Libaaprólék 1 egész, fokhagyma 2 cikk, bors 6 szem, só 1-2 késh. paprika 1/2 késhegynyi. Elkészítése: A liba aprólékját feldaraboljuk és feltesszük annyi vízzel, hogy jól ellepje, sóval, borssal, fokhagymával jó puhára főzzük. Ha puha, levét leszűrjük, és húsát tányérra rakjuk. A levét hagyjuk kicsit befőni, azután addig félretesszük, míg kicsit leülepedik s szép tiszta és átlátszó lesz. Ekkor ráöntjük a húsra, kicsit paprikával megszórjuk, hogy szép színe legyen.


Libamáj aszpikkal: 

Libamájat és borjúvelőt sós vízben megfőzünk, szitára tesszük, hogy a víz jól lefolyjon róla, aztán szép vékony szeletekre vágjuk; tojást keményre főzünk, és szintén fölvágunk. Egy szép formába alul aszpikot töltünk, rá csinos csillagot rakunk ki tojásból, uborkából, szarvasgombából, céklából, erre ismét aszpikot, azután rakjuk a velőt, májat, tojást. Lehet füstölt, főtt marhanyelvet és sonkát is közétenni. Vastagon ne rakjuk, inkább több formába. Mikor jól megfagyott az aszpik, kiboríthatjuk a formát, de előzőleg pár percig meleg vízbe kell mártani.


Libamáj kocsonyában: (régi szegedi recept a század elejéről)

Egy libamájat, 6-8 szegfűszeggel megdugdosva, süssünk meg vagdalt hagymával egy kanál zsírban. Ha a máj megsült, kihűtjük és felvágjuk szeletekre. Főzzünk borjúlábakat és szalonnabőrt egy szál petrezselyemgyökérrel, és egy szál sárgarépával és kellően sózzuk meg. Ha jól megfőtt, vegyük le a tűzről; szedjük ki a léből; a levet ecetezzük meg, hagyjuk egy kisé higgadni, szűrjük át asztalkendőn. 3-4 keményre főtt tojást, két hámozott citromot, 3-4 ecetes vagy jó kemény vizes uborkát szeleteljünk fel. Vegyünk egy szép kuglófformát, tegyünk bele 3-4 szelet citromot és annyi levet, hogy ellepje. Télen hidegre, nyáron pedig jégre tegyük, hogy megkeményedjék. Ekkor rakjunk rá egy libamájat, öntsünk rá levet, és ismét hagyjuk megfagyni. Most egy sor, tojást, azután pedig uborkát rakunk rá s mindegyiket külön-külön leöntve, fagyasszuk meg. Ezen eljárást addig ismételjük, míg a forma megtelik. - Libamáj helyett esetleg füstölt nyelvet is vehetünk.


Magyar kocsonya (régi recept)

Libaaprólékhoz borjú- vagy disznólábat, fület és fejrészeket veszünk, felöntjük vízzel, úgy, mint a leveshez, megsózzuk, teszünk bele fokhagymát, és félóráig forraljuk. Ekkor leszedjük tetejéről a zsiradékot, megpaprikázzuk, és a húsdarabokon lévő léből feleresztjük. Most a húsrészeket és aprólékot mély tányérokra rakjuk, a levet rászűrjük, és legfelül a paprikás zsiradékból öntünk. Erre hideg helyre tesszük. és ha keményre megkocsonyásodott, feladjuk.


Ponty aszpikkal (régi szegedi recept a század elejéről)

Szép darab pontyot darabokra vágva megsózunk. Aztán két deciliter fehér borecetet, másfél liter vizet, babérlevelet, sárgarépát, citromhéjat, egész borsot, apró darabokra vágott vöröshagymát, két dekagramm vizahólyagot lábasba teszünk, és mindezt forraljuk; aztán a halat beletesszük, megfőzzük, tálra tesszük, a levét leszűrjük s kihűtjük. Ha kihűlt, egész tojást ütünk bele héjával együtt, s ismét parázsra állítjuk. s lassan forraljuk, Kendőt feszítünk ki egy szék lábára, a főzetet vigyázva a kendőre öntünk, s lassan átszűrjük, hogy megkocsonyásodjék. Tengeri rákokkal kirakjuk, a halat rátesszük, s aztán a lé másik felét öntjük reá, megfagyasztván, kiborítjuk s feladjuk.


Pulykamelle kocsonyázva 

Egy szép, nagy pulykamellét felteszünk főni, úgy, mint a húslevest szokás, mindenféle zöldséggel: egy egész vöröshagymát, pici fokhagymát, szemes borst is adunk bele, és vagy három óráig szép lassan, csendesen főzzük úgy, hogy a leve egy liternyire lefőjön. Ekkor a húst a csontról lefejtjük, szépen fölszeleteljük, tálra rakjuk, a levét szitára tett szalvétán átszűrjük, ízlés szerint tehetünk bele kevés citromlevet, s ha szükséges, 2-3 lap föloldott zselatint is tegyünk bele, hogy hamarább megfagyjon. Ráöntjük a szépen elrendezett húsra úgy, hogy teljesen befödje, és hideg helyre téve, megfagyni hagyjuk.


Szárnyaskocsonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg csirke, 25 dkg vegyes zöldség, 5 dkg zeller, 5 dkg vöröshagyma, 10 dkg zöldborsó, 10 dkg gomba, 2 db tojásfehérje, 5 dkg zselatin, 5 szem egész bors, 2 dkg Univer sózott, sűrített paradicsom, 2 dkg paradicsompüré, 1 csapott ek. Univer levésízesítő, 2 dkg só, 1/2 csokor petrezselyemzöld. A megtisztított, megmosott szárnyast hideg vízbe feltesszük főni. Ha felforrt, bezöldségeljük, ízesítjük, fűszerezzük. Gyöngyöző forrás mellett készre főzzük. Ha a szárnyas megfőtt, óvatosan kiemeljük, kiszedjük a zöldséget. Tojásfehérjét félkemény habbá verjük, hozzáadjuk a paradicsompürét, elkeverjük. A tojáshabhoz folyamatos keverés mellett a levesből rámerünk, majd keverés közben a fehérjét a leveshez öntjük. Lassan felforraljuk. Ha felforrt, hozzáadjuk a hideg vízben elkevert zselatint. Nedves konyharuhán átszűrjük, langyosra hűtjük. A zöldborsot sós vízben megfőzzük. A zöldséget vékony, 1-2 mm metéltre, a megfőtt gombát vékony szeletekre vágjuk. A csirke bőrét lefejtjük, a húst óvatosan leszedjük a csontról, és a hűtőbe rakjuk. A leves tetejéről a zsiradékot papírszalvétával leszedjük. A szárnyashúst egyenletesen elosztva tálalóedénybe tesszük, mellé a metéltre vágott zöldséget, zöldborsot, gombát, majd óvatosan ráöntjük a levet. Hűtőben dermesztjük.


Vaddisznó kocsonyásan 

A bőrös vaddisznóoldalast, vagy a csontoktól megtisztított combját egy fazék vörösborba tesszük. A bor lepje el a húst. ha megsóztuk, töltögetés nélkül, fedő alatt addig főzzük, amíg jól megfő, de valami nagyon el ne lágyuljon. Ha kellőképpen megpuhult, kivesszük a levéből s szép, egyenlő darabokra szeletelve, újra visszarakjuk a fazékba, s befödve, hűvös kamrába tesszük.


Vegetáriánus kocsonya

Hozzávalók: 20 dkg sárgarépa, 20 dkg zeller, 20 dkg zöldborsó, 20 dkg morzsolt kukorica (vagy 80 dkg mirelit vegyes zöldség, tetszés szerint), 1 evőkanálnyi vegeta, 2 púpozott evőkanál zselatinpor, fél citrom, ízlés szerint só. A megtisztított és egyforma kis kockákra vágott zöldségeket a következő módon főzzük meg: a vizet fazékban felforraljuk, beleszórjuk a Vegetát, és beletesszük a sárgarépát. Az újraforrástól számított 5 perc múlva a répát leszűrjük. A leszűrt levet ismét felforraljuk, ezután a zellert főzzük benne néhány percig. Végül a kukoricát és a zöldborsót egyszerre tesszük bele, és ugyancsak megfőzzük. A leszűrt lébe szűrőn keresztül csavarjuk a citromot, nehogy mag kerüljön bele, és ha szükséges, a levet meg is sózzuk. A zselatint kis lábosba szórjuk, majd ráöntünk 1 dl hideg vizet. Ötpercnyi áztatás után a meleg levet apránként hozzáöntve, simára keverjük. (Ha a zselatinszemcsék nem oldódnak, akkor az egész zselatinos levet tegyük kis lángra, és folyamatosan kevergetve oldjuk fel.) Az előkészített forma aljára kevés levet öntünk, amit a hűtőszekrényben megdermesztünk, majd rákanalazzuk az összekevert zöldséget. Meglocsoljuk lével, amit ismét megdermesztünk, végül az összes lével felöntjük. A formát befedjük, és a hűtőszekrényben legalább fél napig hűtjük. Tálalás előtt a zöldségkocsonyát tálra borítjuk. Ízesített kefirrel vagy tejföllel, esetleg paradicsom- vagy tartármártással kínáljuk.







Weblap látogatottság számláló:

Mai: 123
Tegnapi: 120
Heti: 992
Havi: 2 943
Össz.: 636 971

Látogatottság növelés
Oldal: Kocsonya receptek
Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások - © 2008 - 2018 - izvarazs.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: olajban sült ételek - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »