Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

Afaranege

3 tojás fehérjét 1/4 csésze cukorral keményre verjük. 4 nagy gombócot készítünk és forró vízben (170C) lassan megfőzzük. Cukorból, vízből karamellt főzünk. 6 fél őszibarackot összeturmixolunk kis cukorral, vaníliával, 1 csésze joghurttal, kevés Quantroval. A barackos massza tetejére tesszük a főtt habot. A karamellt hideg vizes edénybe állítjuk, kis vaxot keverünk bele, majd két villával vagy egy habverővel két fadarab fölött ”angyalhajat” készítünk belőle (a villákat lóbáljuk a fadarabok fölött). A hab tetejére tesszük díszítésként


Almatorta

Az almát hámozatlanul négy részbe vágjuk. Vajas tésztát gyúrunk, kinyújtjuk és egy nagy, lapos tortaformát kibélelünk vele. Kirakjuk az almával, megszórjuk cukorral és megsütjük.


Amerikai mártás

Hozzávalók: majonéz, 2 dl tejföl, fél vöröshagyma, citromlé Elkészítés: A hozzávalókat alaposan kikeverjük (a hagymát és a sajtot lereszeljük), és főleg sült burgonyához, de sültekhez is tálaljuk hidegen.


Ananászos édesség

1 nagy ananász, 1/2lime leve, cukor, 1 vanília rúd, 75 g vaj, 2 ek. rum, 75 dkg daracukor, 1 adag kókusz fagylalt, tejszín Az ananász elejét, végét levágjuk, felnégyeljük, kivágjuk a közepét és 2 1/2cm-es szeletekre vágjuk. Mindkét oldalát cukorba mártjuk és közepes tüzön, barbeq-n 5-6 percig sütjük. A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, hozzáadjuk a daracukrot és citromlét. A vanília rudat kettévágjuk, kikaparjuk a közepét, és a kikapart részt a vajhoz adjuk. Hozzáadjuk a rumot, és addig kevergetjük, amíg sima nem lesz. Ha az ananász elkészült, tányérra tesszük, ráöntjük a masszát és a fagyival tálaljuk. Banánnal is készülhet, de akkor a banánt a héjában sütjük meg.


Ananászos tál

Ananászt megtisztítunk, és hosszú csíkokra vágjuk. Leöntjük 1 citrom levével és kevés Cherry Brandyvel. Hozzákeverjük a citrom vékony csíkokra vágott héját, és jól összekeverjük. Adunk még hozzá kevés citromlevet és leöntjük mézzel. Hagyjuk egy kicsit állni és cseresznyeszemekkel tálaljuk.


Angol almás

Hozzávalók: 25 dkg gyorsfagyasztott vajastészta, 1 üveg almabefőtt (1 liter), 5 dkg sárgakrémpor, 5 dkg barackíz, 1 tojás. A felengedett vajastésztát kinyújtjuk, és két 6x25 cm-es csíkra vágjuk. Az almabefőttet lecsurgatjuk, egy kicsit összetörjük, vagy apróbbra vágjuk, összekeverjük a sárgakrémporral, és fél citrom reszelt héjával. Az egyik tésztacsíkot bekenjük tojással, és hosszában a közepére helyezzük az almatölteléket. Mielőtt a másik tésztacsíkot rátennénk, azt a kés hegyével hosszában egy kicsit bevagdossuk. Az almára borított tészta széleit lenyomkodjuk, ugyancsak bekenjük tojással, és 180°C-os sütőben kisütjük. Mielőtt felszeletelnénk az angol almást, felmelegített baracklekvárral kenjük át.


Angol bélszín 1.

Hozzávalók 6 személyre: 1.2 kg bélszín, 12 dkg zsír, őrölt bors, só. A megtisztított húst, mivel egészben sütjük, egy kissé erősebben sózzuk, borsozzuk. A felhevített zsírban minden oldalán ropogósra pirítjuk, majd a forró sütőben ízlés szerint angolosra, vagy félangolosra sütjük, mintegy 14-18 perc alatt. Sütés közben a zsírjával többször is megöntözzük, a húst megforgatjuk, de nem sütővillával, nehogy a levét kiengedjük. Tapintással állapítjuk meg, hogy jó-e már a hús. Ha ujjunk nyomásának könnyen enged, még nem jó. Akkor van készen, ha egy kicsit “visszarúg”. A szeletelésig hagyjuk 10-15 percet állni, s ne vágjuk nagyon vékony szeletekre. Visszamaradt zsírjából pecsenyelevet készíthetünk, amit külön adunk az asztalra. Vajban párolt változatos zöldségkörettel tálalhatjuk, de adhatjuk krumplipürével, zsírban sült krumplival vagy krokettel is. Amire érdemes figyelni: az így készült sültet utólag felmelegíteni nem szabad. Akkor inkább tálaljuk hidegen, vagy készítsünk pácolt húst belőle.


Angol bélszín 2

Hozzávalók: 1 kg bélszín, 4 dl olaj, só Elkészítés: Lehetőleg a bélszín vékonyabb részét vásároljuk erre a célra. Minden hártyától, faggyútól megtisztítjuk, sózzuk, borsozzuk, olajjal megkenjünk, zsírpapírba csomagoljuk, és 4-5 napig hűtőben érleljük. Megfelelő nagyságú serpenyőben az olajat megforrósítjuk, a húst beletesszük, hogy az olaj félig ellepje, és erős tűzön mindkét oldalát megpirítjuk. Ha vékony a bélszín, 10-10 perc, ha vastag, 15-15 perc kell 1-1 oldal sütéséhez. A húst éles késsel vékony szeletekre vágjuk. Ha a közepe rózsaszínű, de nem véres, akkor jó. Ha azonban valaki így nem szereti, az adagját még 1-1 percig átsütjük. Vegyes körítés illik hozzá: szalmaburgonya, párolt főzelék, úgymint vajas zöldborsó, sárgarépa, karfiol stb. a tálon változatosan elhelyezve.


Angol eperbefőtt

Egy kg földiepret háromnegyed kg porcukorral hűvös helyen porcelántálban 24 óráig állni hagyunk. Másnap leöntjük az eper levét, amelyet addig, mig állt, eresztett és tiz percig főzzük, miközben a habot gondosan leszedjük róla, és a cukros főzetet visszaöntjük az eperre. Ezt három nap egymásután megismételjük. Harmadik napon az epret is együtt főzzük a cukros lével 15 percig. Majd üvegbe tesszük, lekötözzük, és a szokásos módon kigőzöljük.


Angol filé

Vesepecsenye 0, 75 kg, szalonna 10 dkg, zsír 20 dkg, bors, só 1-1 késhegynyi, tejföl 2 dl, petrezselyem hagyma, gomba A vesepecsenyét megtisztítjuk, pár napig jégen állni hagyjuk. Megtörölgetjük, hogy ne legyen nedves, beborsozzuk. Forró zsírba tesszük 15-20 percig. Ez alatt tölteléknek párolunk kevés hagymát, petrezselymet, kis sót, két tojást ütünk rá, kis párolt gombát teszünk bele. A húst kivesszük a zsírból, hosszában átvágjuk, és megtöltjük a töltelékkel, összehajtjuk, visszatesszük a zsírba, és puhára pároljuk, utoljára sózzuk.


Angol kabinetpuding


Vajjal kikent pudingforma fenekére piskótát rakunk, meghintjük mazsolával, erre ismét egy sor piskótát rakunk és erre megint mazsolát, vagy apróra vágott cukrozott gyümölcsöt szórunk. Így folytatjuk, míg a forma meg nem telik. Fél liter vaníliás tejbe hat tojás sárgáját 13 dkg porcukorral keverjünk bele, tűzön verjük fel és öntsük a pudingformába. Egy fél óráig hagyjuk állni a pudingot, aztán fedjük be a formát, és egy óráig sütőben gőzöljük. Ezután, ha a puding kemény, borítsuk tálra és a következő mártással tálaljuk: Négy tojás sárgáját három evőkanál cukorral elkeverünk, fél liter tejjel föleresztjük, tűzön forrpontig hevítjük, likőrrel ízesítjük.


Angol kacsamell salátafészekben

Hozzávalók 4 személyre: 2 kacsamell, 1 fej jégsaláta, 1 fej bordó levelű saláta (lollo rosso), 2 ek olaj, 10 madársaláta-levél, 2 piros húsú paprika, 2 paradicsom, 1 csokor újhagyma, 1 ek. olívaolaj, só, bors, rozmaring A fűszerekkel bedörzsölt kacsamelleket az olajon serpenyőben elősütjük, majd 8-10 percre 200 °C-ra állított sütőbe tesszük. (Aki kevésbé véresen, vagy teljesen átsütve szereti, növelje a sütés időtartamát.) A felszeletelt kacsamelleket az olívaolajjal megöntözött, paradicsom-, paprika- és hagymakarikákkal díszített salátalevelek közé helyezzük.


Angol káposztasaláta

Hozzávalók: 50 dkg fehér káposzta, 1 nagy csomó sárgarépa, 1 adag francia majonéz, 2 dl tejföl (vagy kefir), só, salátafűszer, 1 citrom leve (vagy borecet) Elkészítés: Legyaluljuk a káposztát, enyhén besózzuk, majd egy óra múlva belereszeljük a sárgarépát, megöntözzük a citromlével vagy borecettel, és hideg helyen egy óráig érleljük. Ezután a levét leöntjük, és a salátát összekeverjük a tejföllel hígított majonézzel, amelyet salátafűszerrel ízesítetünk.


Angol karácsonyi liba

Hozzávalók 6-8 személyre: 1 liba (kb. 4 kg-os), 1.5 dl sherry (vagy Tokaji), 1 dl Madeira (vagy vörös desszertbor), 1 fej fokhagyma, 2 evőkanál rétesliszt, 2 babérlevél, só, bors. A konyhakész libát nagy lábosba fektetjük. Leöntjük a sherryvel, és 4.5 dl vízzel. Hozzáadjuk a babért, az egész fej fokhagymát és lefedve 1 órát főzzük. A levet leszűrjük, hideg helyre állítjuk, majd a zsiradékot eltávolítjuk. Másnap a libát kívül-belül sózzuk, borsozzuk, és tepsibe fektetjük. Forró sütőben 20 percig sütjük, majd a tüzet mérsékelve, szükség szerint kb. 2- 2.5 óra alatt ropogós pirosra sütjük. Az előző nap félretett főzőlevet felforraljuk, majd a Madeirával elkevert liszttel besűrítjük. Sóval és borssal ízesítjük. A libasültet a Madeira mártással, borban párolt körtével és tejszínes rakott burgonyával tálaljuk.


Angol karácsonyi sütemény

Huszonkét deka lisztet, 22 deka cukrot, 22 deka vajat, 4 egész tojást jó habosra keverünk, aztán jön bele 15 deka citronád, 7 deka mandula, 22 deka fekete aprószőlő, 22 deka mazsola, kevés szerecsendió. Egy kikent gömbölyű kuglófformában megsütjük. (Soká, hónapokig eláll.)


Angol káposztasaláta

Hozzávalók: 50 dkg fehér káposzta, 1 nagy csomó sárgarépa, 1 adag francia majonéz, 2 dl tejföl (vagy kefir), só, salátafűszer, 1 citrom leve (vagy borecet) Legyaluljuk a káposztát, enyhén besózzuk, majd egy óra múlva belereszeljük a sárgarépát, megöntözzük a citromlével vagy borecettel, és hideg helyen egy óráig érleljük. Ezután a levét leöntjük, és a salátát összekeverjük a tejföllel hígított majonézzel, amelyet salátafűszerrel ízesítetünk.


Angol keksz

Hozzávalók: 15 dkg vaj, 2 dkg darás liszt, 1/2 dl tej, 15 g élesztő, 1 kávéskanál porcukor egy csipetnyi só. A gyúródeszkán apróra vagdaljuk a vajat, majd a lisztel, a tejben feloldott élesztővel, porcukorral és sóval összegyúrjuk. Hideg vízzel telt edénybe tesszük, és addig hagyjuk benne, míg a tészta feljön a víz tetejére. Kivesszük a vízből, és asztalkendővel leszárítjuk. Lisztezett gyúródeszkán, a tésztát vékonyra kisodorjuk, és kerek lapokat szaggatunk belőle. Tepsibe rakjuk, és forró sütőben megsütjük. Mikor a keksz megsült, meghempergetjük porcukorral kevert vaníliás cukorban.


Angol leves

Megszűrt csont- vagy húslevesbe főzzünk 1/2 kiló kövérjétől megtisztított csontnélküli ürülapockát és 10 dkg árpagyöngyöt, miután azt előzőleg jól kimostuk. Adjunk még hozzá egy-két apró, kockákra vágott sárgarépát, petrezselymet és zellert, és ha mindezt puhára főztük, egy maréknyi zöldborsót. A hust, ha puhára főtt, szintén kockára vágjuk, s a levesbe téve feladjuk.


Angol marhasült (Roast Beef)

Használhatunk rostélyost, combot, felsált, hátszínt. A húst nyersen nem sózzuk, fűszerezzük. Alacsony tepsibe tesszük, lehetőleg rácsra, hogy ne ragadjon le. Süthetjük alufóliában is. Mindig előmelegített, közepesen meleg sütőben sütjük. Az utolsó 15 percre forróra állítjuk a sütőt, hogy megpiruljon a hús. Miután megsült - sózzuk, fűszerezzük. Sütési idők kb. 2 kg húshoz: Rostélyos kb. 2,5 - 3 óra, Felsál, hátszín, comb kb. 3 - 3,5 óra, Vesepecsenye kb. 1 óra.


Angol narancsos endívia-saláta

Hozzávalók: 1 nagy vagy 2 kisebb endívia, 3 (lehetőleg piros bélű) narancs, 2 sárgarépa, 1 citrom leve, só, törött bors, 1 kiskanál mustár, 2 evőkanál borecet, 4 evőkanál olaj. Elkészítés: Nagyon vékony laskára vágjuk az endíviát, és összekeverjük a meghámozott, darabokra vágott naranccsal. Ráreszeljük a megtisztított sárgarépát, és a citromlével megöntözve 10 percig hideg helyen állni hagyjuk. Közben elkészítjük a mártást, amelyhez simára keverjük a mustárt a borecettel, kevés sóval, törött borssal, és lassan csorgatjuk bele az olajat, hogy opálos legyen. Ezt is jégbe hűtjük. Tálalás előtt a salátáról leöntjük a citromlevet, és beleforgatjuk a mustáros mártásba.


Angolos hátszínsaláta

Hozzávalók: 1 kg hátszín, só, őrölt bors, mustár Elkészítés: A kicsontozott, letisztított hátszínt száraz pácba tesszük, egész felületét beolajozzuk, és fóliába csomagolva a hűtőszekrényben legalább két napig érleljük. a pácból kivesszük, a felső részén végighúzódó fényes ínszalagot egymástól egy - két centiméteres távolságban éles, hegyes késsel keresztben bevagdaljuk, hogy a hús, sütés közben ne ugorjon össze. (Vigyázzunk, hogy az ín bevagdosása közben a húst ne sértsük fel.) A húsdarab egész felületét megsózzuk, újra megborsozzuk, a tűzhelyen tepsiben felforrósított kevés zsiradékban minden oldalán szép pirosra, ropogósra sütjük. Ezután előmelegített sütőben, közepes tűzön (attól függően, hogy angolosra vagy félangolosra akarjuk sütni) rövidebb vagy hosszabb ideig sütjük, néha megfordítjuk, zsírjával öntözgetjük. Ha megsült, zsírjából óvatosan kiszedjük (lapáttal vegyük ki, villával ne szúrjunk a húsba ), tálalásig meleg helyen - esetleg egy lábasban fedő alatt - tartjuk.


Angol puncs

2,5 dl édes vörösbor, 2,5 dl édes fehérbor, 1,5 dl rum, 50 dkg cukor, 2 citrom, 2 narancs. A gyümölcsöket megmosom, nagyon vékonyan lehámozom a héját (de csak a külső sárga, vékony réteget). 5 dl vízben 5 percig főzöm a héjakat, ezután hozzáöntöm az összes többi hozzávalót. Éppen csak forráspontig melegítem, majd belecsavarom a citrom és a narancs levét. Rögtön kínálom.


Angol rudacska.

Hozzávalók: 40 dkg liszt, 25 dkg margarin, 12 dkg cukor, 4 tojássárgája, citromhéj, tetejére eperlekvár, 6 tojás fehérje, 40 dkg cukor, 25 dkg dió. Elkészítése: A hozzávalókból tésztát gyúrunk, félujjnyi vastagra nyújtjuk, a tetejét megkenjük eperlekvárral. A tésztát félig kisütjük. A tojások fehérjét kemény habbá verjük, lassanként belekeverjük a cukrot, azután összekeverjük az apróra vágott dióval és egy kevés vaníliával. Ezt a keveréket a tészta lekváros tetejére kenjük, és szép sárgára megsütjük. Még melegen vágjuk fel.


Angol sörös fondü 1.

Hozzávalók: 30 dkg sajt, 10 dkg vaj, pirospaprika, 1 evőkanál mustár, só, bors Elkészítés: A sajtot (vegyes, kemény sajt legyen, részben füstölt) durva reszelőn megreszeljük, vagy apró kockákra vágjuk. A fondue-lábasban felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a sajtot, a késhegynyi csípős pirospaprikát, a mustárt, a sót, a borsot, valamint a sört és állandó kevergetés közben addig rotyogtatjuk, amíg krémszerűen felolvad, illetve besűrűsödik. Pirított kenyérkockákkal vagy kiflikarikákkal mártogatjuk.


Angol sörös fondü 2.

Hozzávalók: 300 g vegyes kemény sajt (részben füstölt), 100 g vaj, késhegynyi csípős pirospaprika, 1 ek. mustár, só, bors, 0,5 l barna sör Felolvasztjuk a vajat, hozzáadjuk a többi hozzávalót, és állandó keverés mellett melegítjük, amíg krémszerűen felolvad, besűrűsödik. Pirított zsemlekockákkal vagy kifli-karikákkal mártogatjuk. Angol sörös melegszendvics Végy személyenként 2 szelet kenyeret, 10 dkg sajtot, 5 dkg vajat, 2-3 kanálnyi barna sört, 1 kávéskanálnyi mustárt, továbbá pirospaprikát, borsot és sót. A kenyereket pirítsd meg, s az egyik oldalukat kend meg vajjal. Egy serpenyőben olvaszd fel a maradék vajat, reszeld bele a sajtot, add hozzá a sört, a mustárt, sózd, borsozd és hintsd meg kevés pirospaprikával. Amikor a sajt is felolvadt, ezzel a masszával kend meg vastagon a kenyerek vajas felét. Tálalás előtt a sütőben, vagy grillsütőben jól forrósítsd át a szendvicseket.


Angol szelet

4 evőkanál tejben 1 dkg szalakálit feloldunk. 6 tojássárgáját 30 dkg porcukorral habosra keverünk, hozzáadunk egy kocka Ráma-t (25 dkg) és a feloldott szalakálit. Jól elkeverjük. Végül 30 dkg lisztet és a tojások kemény habját teszzük bele. A kész masszát három fele vesszük. Az első marad sárga, a másikhoz 1 evőkanál kakaót, a harmadikhoz 1 vérnarancsaromát vagy ételfestéket keverünk. Lapokban sütjük. Krém: 20 dkg vajat 20 dkg porcukorral habosra keverünk. 1 csomag vaníliaízű pudingport 3 dl tejben megfőzünk. Ha a puding kihullt, a kikavart vajhoz keverjük. Alulra teszzük a barna lapot. Megkenjük a krémmel, ráborítjuk a rózsaszínű lapot, majd a sárgát. Máz: 20 dkg porcukrot 2 evőkanál kakaóval összekeverünk. 4 evőkanálnyi forró vizet öntünk rá, végül 5 dkg vajat vegyítünk bele. A tésztát bevonjuk a mázzal.


Angol teasütemény (Tea-cakes)

20 dkg liszt, 2 csapott kk. sütőpor, csipet só, 10 dkg vaj vagy margarin, 20 dkg kristálycukor, 1 tojás, 3 ek. tej, 10 dkg mazsola, 15 dkg aprított cukrozott gyümölcs, 1 tojásfehérje habja. Összekeverjük a lisztet, sót, sütőport. Habosra keverjük a vajat, cukrot, 1 tojást. Beleöntjük a lisztet, mazsolát, cukrozott gyümölcsöt. A tésztából diónyi gömböket formázunk, tetejüket tojáshabba mártjuk, meghintjük kristálycukorral. Vajazott tepsibe tesszük - egymástól 6 cm távolságra. 15 percig sütjük forró sütőben. Kihűlve jól záródó dobozban sokáig eláll.


Angol töltött paprika 1.

Az angol töltött paprikához négy nagy, húsos paprikát a sütőben vagy platnin barnára sütünk, konyharuhával letakarva kihűtjük, majd a barna hártyát lehúzzuk róla. A paprikákat hosszában félbevágjuk, kicsumázzuk, és vágott felükkel felfelé tűzálló tálra fektetjük. 25 deka darált füstölt húst két összevagdalt kemény tojással, egy hasonlóan felaprított ecetes vagy kovászos uborkával meg fél deci tejföllel összekeverünk, és a fél paprikákba halmozzuk. Másfél deci tejföllel leöntve a sütőben szépen megsütjük.


Angol töltött paprika 2.

Hosszában félbevágunk és kicsumázunk 4 nagy húsos zöldpaprikát. 20 deka sertéscombot 20 deka főtt füstölt sertéshússal átdarálunk, összekeverjük 8 deka félig főtt rizzsel. 2 kis kockákra vágott paradicsommal, 2 apróra vágott ecetes uborkával, egy nyers tojással, sóval, törött borssal, késhegynyi kakukkfűvel meg bazsalikommal ízesítjük. Közékeverhetünk egy csokor összevagdalt petrezselyemzöldet meg 5 deka reszelt sajtot is, attól még ízesebbé válik. Ezzel a húspéppel púposan megtöltjük a fél zöldpaprikát, kiolajozott tűzálló tálra egymás mellé ültetjük, és 2 deci tejföllel leöntve, a tálat lefedve, a sütőben kb. másfél óráig sütjük. Tálalás előtt meghinthetjük még 5 deka reszelt sajttal, ami szépen ráolvad a tetejére.


Angol vagdalt

Hozzávalók: 40 dkg sertéshús, 2 tojás, zsemle Elkészítés: 40 dkg darált sertéshúsból tejben áztatott és kicsavart zsemlével, 2 tojással, reszelt vöröshagymával, sóval, törött borssal vagdalt masszát készítünk. Pogácsa alakúra formázzuk, zsemlemorzsába forgatjuk, és zsiradékban megsütjük. Ugyancsak bő zsiradékban zsemlekarikákat sütünk. Mindegyik zsemlekarikára 1-1 vagdaltat fektetünk, és 1-1 tükörtojással befedjük. Kiváló egytál étel vagy tea mellé vacsora.


Ánizsos ribizlilikőr

Hozzávalók (kb. 0.8 literhez): 250 g érett piros vagy fekete ribizli, 2 szem ánizs, 150 g fehér kandiscukor, 0.7 l fehér rum A mosott ribizlit lecsepegtetjük és leszemezzük, hozzákeverjük az ánizst, a cukrot és a rumot, üvegbe töltjük és lezárjuk. Világos helyen 3 hónapig állni hagyjuk, alkalmanként megrázogatjuk. Kivesszük belőle az ánizst és a ribizli felét, további 2 hónapig állni hagyjuk. Kávéfilteren átszűrjük, vagy a gyümölccsel együtt üvegekbe töltjük.


Baked Alaska

Torta: 2 tojás, 75 g cukor, 50 g liszt A tojást és a cukrot egy nagy tálban fehéredésig keverjük. Óvatosan beleszitáljuk, majd belekeverjük a lisztet. Formába töltjük (23 cm) és 20-25 percig 190 C-on sütjük, amíg elválik a forma oldalától. Kiborítjuk és hagyjuk kihűlni. Töltelék: 1 ek. sherry, 225 g eper, 1 l eperfagylalt Tegyük tűzálló edénybe, hintsük meg sherryvel, majd rakjuk ki eperrel, úgy, hogy egy kis helyet hagyjunk a szélénél. Szeleteljük fel a fagyit és tornyozzuk az eperre. Amíg a topping elkészül tegyük a mélyhűtőbe. Topping: 4 tojás fehérje, 225 g cukor, 50 g mandula, porcukor A sütőt melegítsük elő 230 C-ra. A tojások fehérjét verjük jó keményre. Adjuk hozzá a cukrot, kanalanként, folyamatosan erősen keverve. Vegyük ki a tortát a hidegről. Tornyozzuk a habot a tetejére úgy, hogy minden elfedve legyen. Szórjuk meg a mandulával. Azonnal tegyük a sütőbe 3-4 percre. Szórjuk meg porcukorral és azonnal tálaljuk.


Banán Napóleon módra

Wonton kocka lapokat forró vízben megfőzünk, majd hideg vízbe kiszedjük, és teflon lapra simogatjuk. Kis olajjal megkenjük, megszórjuk porcukorral, és 275 C-on 17-18 percig sütjük. Szósz: 2 ek. őszibarack lekvárt összekeverünk 1 citrom levével és reszelt héjával, és kis rummal ízesítjük. Banánt hosszában 4-6 szeletre vágunk, tálra tesszük és leöntjük a szósszal. Tálaláskor a tányérra teszünk egy sült Wonton tésztát, tetejére tesszük a banánt, amire egy újabb Wonton kerül. Megszórjuk porcukorral. Bármilyen más gyümölcsből is finom.


Banános édesség

Tészta: 1/2 csésze liszt, 3 ek. vaj, 1 tk. olaj, 1/2 tk. só, 1 tk. cukor. Jól összekeverjük és 1 ek. tejet adunk hozzá. Összedolgozzuk, és 2 műanyag fólia között nagyon vékonyra nyújtjuk. Kis kerek tortaformácskába nyomkodjuk, súlyt teszünk a tetejére, és 10-15 perc alatt megsütjük. Ha kész, levesszük a súlyt, és még egy kicsit sütjük. Krém: 1 tojás sárgája, 2 ek. cukor, kis vanília, 1 ek. kukoricakeményítő. Jól kikeverjük, és 1 csésze tejjel összekeverve felfőzzük. Ha besűrűsödött levesszük a tűzről, kihűtjük, és a tésztácskákba adagoljuk. A tetejét bármilyen gyümölccsel díszíthetjük, majd leöntjük baracklekvár-cherry brandy keverékével


. Barbecue szósz

Ha grillezésre adjuk fejünket, mindenképpen próbáljuk ki, melyet a sok összetevő ellenére igen könnyű elkészíteni. Hozzávalók 8 adag húshoz: 1 fej vöröshagyma, 3 db újhagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 dl borecet, 1 dl víz, 1 dl ketchup, 1 dl citromlé, 10 dkg barnacukor, 1 dl chiliszósz, 1 evőkanál őrölt mustármag, 2 evőkanál Worchester szósz, 1 mokkáskanál cayenne-bors, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál bazsalikom, 1 mokkáskanál szurokfű, só. A hagymákat apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Rászórjuk a fűszereket, jól összekeverjük, majd felengedjük vízzel, citromlével, borecettel, ketchuppal, chiliszósszal. Hozzáadjuk a barnacukrot, megsózzuk. Hidegen tálaljuk a húsokhoz.


Bavarian torta

2 csésze tejbe teszünk vaníliás cukrot, citrom- és narancshéjat és együtt forraljuk. 1/2csésze cukorba teszünk 1 levél zselatint és 1/4 csésze burgonyakeményítőt (farina). Jól összekeverjük, és a forró tejhez öntjük. Forrástól számított 4 percig főzzük, majd hagyjuk kihűlni. A kihűlt masszához 1/2csésze felvert tejszínt adunk. Tortaformába töltjük, aljára és az oldalára sütőpapírt teszünk. Fóliával befedjük, és 3-4 órára hideg helyre tesszük. Barack szósszal tálaljuk.


Barack szósz:

1 csésze baracklekvárt alaposan összekeverünk kis konyakkal, 1 citrom reszelt héjával és 11/2ek. citromlével. Zsírpapírból kis tölcséreket készítünk, és a torta tetejét ételfestékkel színezett baracklekvárral díszítjük. A kontúrokat csokoládémázzal megrajzoljuk, és a színezett lekvárral kitöltjük.


Beefsteak 1.

15-16 dkg bélszínszeletekre 12 dkg vékony szelet füstölt szalonnát téve feltekerjük, sózzuk, borsozzuk, zsineggel átkötjük. Salátaolajjal leöntve kb. 30 percig pihentetjük. Forró zsírban mindkét oldalt rozsdabarnára sütjük. Kis idő múlva újra visszatéve a tűzre, még kb. 6-8 percig sütjük. A salátaolajat a sütőzsírhoz öntve elkeverjük. Eltávolítjuk a zsineget, a bélszínt zsírban sült kenyérszeletre téve leöntjük a sütőzsírral. Tálalhatjuk burgonyapürével, sós vízben főtt, vajjal leöntött zöldséggel, salátával, zsírban sült burgonyával.


Beefsteak 2.

8 szelet, ujjnyi vastag vesepecsenye, mustár, só, őrölt bors, 2 ek. zsír, olaj A hússzeleteket megborsozzuk, vékonyan bekenjük mustárral, olajjal. Legalább másnapig állni hagyjuk. Forró zsírban a szeletek mindkét oldalát 3-3 percig sütjük (ha nem szeretjük véresen, kicsit tovább), megsózzuk. Burgonyapürével, párolt zöldségekkel tálaljuk. Szokás a kisült szeletekre 1-1 tükörtojást is ültetni, külön csészében mustárt, ketchupot vagy worchester mártást adni hozzá.


Beefsteak 3.

Hozzávalók: Vesepecsenye 0,8 kg, zsír 15 dkg, bors, só 1-1 késhegynyi, vöröshagyma 1/8 fej, tojás 6 db. Elkészítése: A húst gömbölyű szeletekre vágjuk, borssal, reszelt hagymával megkenjük, állni hagyjuk. Nagyon forró zsírban hirtelen 5 percig sütjük, esetleg 8 percig. Sütés közben sózzuk. Tükörtojást teszünk rá. Négy, öt félével körítjük.


Beefsteak 4.

A megtisztított bélszínből 12-14 dkg-os vastag szeleteket vágunk. Kés hátával megveregetjük, majd eredeti kerek alakjára összenyomkodjuk. Gyengén megsózzuk, megborsozzuk, olajjal bekenjük, és egy fél órára félretesszük. Serpenyőben, nagy lángon zsírt vagy olajat forrósítunk és a bélszín szeleteket mindkét oldalukon rozsda - barnára sütjük. Tükörtojással tálaljuk. Burgonyapürét és mustárt adunk mellé vagy, tetszés szerinti angolos körettel is tálalhatjuk.


Beefsteak 5.

Vegyünk egy kiló vesepecsenyét a vastag részéből, és hártyájától, inaitól tisztítsuk meg szépen; vagdaljuk fel gömbölyű fánkforma darabokba. Hintsük be egy kevés sóval, fa kalapáccsal lapítsuk meg, hogy csinos kerek formát nyerjen, de azért gömbölyű maradjon; hintsük be borssal és apró zöldpetrezselyemmel is. Reggel igy elkészítve, hagyjuk estig pinczében letakarva. Mikor szükséges, egy lapos vas edényben tegyünk tűzhöz egy fakanál zsírt. A füstölgő forró zsírban hirtelen süssük ki, hogy kívül piros legyen, de belől leves maradjon. Aki igy nem szereti, az süsse valamivel több ideig. A kisült pecsenyét hosszú tálba rakjuk végig, körülte felváltva, kanalanként tegyünk: tarhonyát, saláta-káposztát, rizskását, burgonyát és esetleg még több ilyesfélét. Minden szelet húshoz egy talkerli sütőben sütött tojást is tegyünk, helyenként tormából kapart laskából rózsákat formáljunk. Egy-egy csipet fehér tormaszalagot letéve és egy kisebb csipetet vörös czéklalébe mártva, tegyünk reá; zöldpetrezselyem levélből két felül szárát rakunk, és egy-egy kicsi eczetes ugorkát is csinosan közbe rakva igen díszesen néz ki. Az igy tálalt beafsteak főleg vacsorára való étel.


Beefsteak 6.

Hozzávalók: 80 dkg bélszín, vaj, só, bors Elkészítés: A bélszínt a hártyáitól megtisztítva, 10-12 dkg-os szeletekre vágjuk. Megborsozzuk, hagymakarikákat rakunk rá, amit sütéskor leszedünk róla, a szeleteket olajjal átkenjük, és 1-2 órát állni hagyjuk. Kevés forró vajban teflonedénybe, illetve roston pár percig mindkét oldalát pirosra sütjük. Belsejének piros színűnek kell lennie. Azonnal tálaljuk. A visszamaradt zsiradékból kevés vízzel pecsenyelevet készítünk, ezt külön csészébe adjuk hozzá. Sült burgonyával, párolt zöldséggel, salátákkal tálaljuk. Tetejére 1-1 tükörtojást szoktak fektetni. Ketchup, mustár nem hiányozhat mellőle.


Beefsteak 7. (törött borssal)

6 szelet 2 cm vastag bélszín, 1 citrom leve, 0,5 dl olaj, 2 ek darabokra tört bors, só, 2 ek. fokhagymás olaj. Verjük ki a húst mindkét oldalán, tegyük edénybe a citromlével, olajjal együtt. Hagyjuk 2 órát állni, közben forgassuk. Szórjuk rá a borsot, nyomkodjuk bele. Fedjük le és álljon 1 órát. Olajozzuk be a rostot, rakjuk rá a szeleteket, izzó parázs fölött oldalanként süssük 6-7 percig. Tegyük melegített tányérra, mindegyikre fokhagymásvajat. Paradicsommártással / paradicsomos tökkel / paradicsomos kelbimbóval tálaljuk.


Bélszín angolosan

Hozzávalók: Személyenként 20 dkg bélszín, 8 dkg zsír, késhegynyi törött bors Elkészítés: Felhasználás előtt 3-4 napig tartsuk száraz pácban, hűtőszekrényben vagy jégen a bélszínt. A száraz pácolást így készítjük: a bélszínt törött borssal vagy pástétom - fűszerkeverékkel bedörzsöljük, mustárral bekenjük, és jól beolajozzuk (nem sózzuk meg). Zsírpapírba vagy nylonba csavarjuk és hidegre tesszük. Ezt az eljárást mindig alkalmazzuk, akár egybe, akár szeletelve készítjük a bélszínt. Közvetlenül sütés előtt kivesszük a pácból, letöröljük és a hártyától, az esetleg rajta maradt faggyútól megtisztítjuk. A hártya eltávolításánál vigyázzunk, hogy a húsba ne vágjunk bele. A megtisztított bélszínt tiszta, fehér danubiával szorosan körülkötözzük, így a henger alakját szépen megtartja. Megsózzuk, megborsozzuk. A zsírt serpenyőben felhevítjük, és a forró zsírban, erős tűzön, a bélszín minden oldalát gyorsan szép rózsaszínűre sütjük. Vigyázzunk, hogy a bélszín sütése közben a zsír ne hűljön le. A bélszínt csak lapáttal és kanállal forgassuk. A minden oldalán átpirított bélszínt zsírjával együtt mérsékelten forró sütőbe tesszük, és 15 - 20 percig sütjük. Ez a félangolosra való sütés. Sütés közben a húst megfordítjuk (nem villával) és a zsírjával megöntözgetjük. A hús elkészültét tapintással állapítjuk meg. Ha a húst megtapintva, puhának érezzük, még nem készült el. A megsült hús, tapintásra ruganyosnak érződik, ha keménynek érezzük, akkor már túl sült. Az angolos bélszínt 6-8 percig sütjük, a közepe véres marad. Ha a bélszín sütése befejeződött, a zsírjából lapáttal kiemeljük, egy lábasba tesszük, és lefedve, meleg (40-45 fokos) víz fölé tesszük. Ha forrón tartjuk, elveszíti szép színét, angolos jellegét és rágós lesz. Tálalás előtt kb. 15 percig pihentetjük a bélszínt. Közvetlenül fogyasztás előtt leoldjuk a kötőzsineget róla és az izomrostokra merőlegesen, kissé rézsutosan 6-7 mm vastagúra szeleteljük. Forró tálra rendezzük, az időközben elkészített pecsenyeléből egy keveset aláöntünk (nem a szeletekre), a többi mártást külön csészében adjuk, mustárt is adunk hozzá.


Bélszínlángos

Hozzávalók: 80 dkg bélszín, 20 dkg gomba, 2 dkg vaj, 2 evőkanál olaj, 1 tojásfehérje, só Elkészítés: A bélszínből 8 szeletet vágunk, és mindegyiket vékonyra kiverjük. Vajon sóval, őrölt borssal addig pároljuk a felszeletelt gombát, míg saját levét el nem főtte. Ekkor négy nyers hússzeletre 1-1 halmot teszünk a gombából, a szélükön 1-1 centiméternyi üres részt hagyva, amit megkenünk a tojásfehérjével. Ráborítjuk a másik négy szelet húst, és az így esetleg teflonedényben vagy roston a szeleteket mindkét oldalukon megsütjük. Burgonyapüré és mustár vagy ketchup illik hozzá.


Borsodó

Hozzávalók: 2 dl fehérbor, 1 dl víz, fél citrom, fél kávéskanál liszt, 10 dkg cukor Elkészítés: A bort vízzel, a citrom héjával, az egész tojásokkal, a liszttel és a cukorral jól elkeverjük, és gőzön, habsütőben addig verjük, amíg az egész tömeg habos lesz. Mártásos csészékbe öntjük, azonnal tálaljuk.


Breton sütemény

1 csésze liszt, 1 csésze cukor, 25 dkg vaj, kis só, 2-3 tojás sárgája. Jól összedolgozzuk, lapos formába töltjük, tetejét villával megcsíkozzuk és kb. 1 órán át, sütjük.


Camelot saláta rokfortmártással

Hozzávalók: 5 db csemege zöldpaprika, 5 db csemegeparadicsom, 2 egész fejes saláta, 1/2 csomag kapor, 3 db karotta, 1 fej lilahagyma, 1 szál póréhagyma, 2 db uborka, 4 adag majonéz, 25 dkg rokfort sajt, 1 dl tejszín, só, törött fehér bors, Cayenne bors A zöldeket alaposan megmossuk, a paprikát, paradicsomot, uborkát kockákra vágjuk. A salátát levelenként megmossuk, és csíkokra vágjuk. A lilahagymát és a pórét finomra vágjuk. Az összes alapanyagot egy edénybe rakjuk, és a rokfortmártással, valamint a finomra vágott kaporral összekeverjük. Hűtőben tároljuk. Tálaláskor a tetejére helyezzük a reszelt sárgarépát.


Cassis desszert

Epret négyfelé vágunk, leöntjük cassis sziruppal, megszórjuk cukorral és leöntjük sűrű édes vörös borral. Jól összekeverjük és 1-1 1/2órát állni hagyjuk. Bármilyen egyéb bogyós gyümölccsel finom.


Charlotte

Hozzávalók: 5 db tojás, 5 evőkanál kristálycukor, 5 evőkanál liszt, 1 csomag sütőpor Elkészítés: A krémhez: fél liter tejszín; 1 üveg vegyes gyümölcsbefőtt; 1 zacskó zselatin; 2 evőkanál konyak; 16 dkg porcukor. Könnyű piskótalapot sütünk a hozzávalókból. Amint kivettük a sütőből még forrón konyharuhába tekerjük és így hagyjuk kihűlni. Ha kihűlt megkenjük baracklekvárral. Lekváros piskótatekercset kaptunk. Vágjuk 1-1,5 cm-es szeletekre és béleljünk ki vele egy félgömb alakú tálat. Ha ezzel megvagyunk lássunk neki előírás szerint elkészíteni a zselatint. Hagyjuk hűlni, közben keményre felverjük a tejszínhabot. Hozzáadjuk a porcukrot, a konyakot és a darabokra vágott gyümölcsbefőttet. Ha zselatin eléggé kihűlt hozzáöntjük a tejszínkrémhez. Folyamatos keverés közben figyeljünk arra, hogy ne keményedjen meg teljesen a krém. Ha kész, egyszerűen öntsük bele a piskótatekercsekkel bélelt tálba. A tetejét a maradék piskótával fedjük le. Ajánlatos egy éjszakát a hűtőben pihentetni. Másnap a kész Charlotte-ot egyszerűen kifordítjuk a formából. Díszítést nem igényel, mégis nagyon dekoratív sütemény. Kissé hosszadalmas az elkészítése, de megéri, mert nagy sikereket érhetünk el vele.


Citromos palacsinta

8 db francia palacsinta, 1 citrom, 1 ek. porcukor. A palacsintákat négyrét hajtjuk. Meleg tálon sorba rakjuk, megszórjuk porcukorral. A citromot vékony szeletekre vágjuk, ezzel körberakjuk a palacsintákat. Fogyasztáskor ki-ki ízlése szerint locsolja meg a szeletekből kipréselt citromlével.


Citrom souffle

6 tojás, 340 g cukor, 4 nagy v. 6 kis citrom, 600 ml tejföl, 2x1 g zselatinpor, 120 ml forró víz, pirított mandula szeletek, angelika csillagok, cukrozott virágok, citromszeletek 18 cm átmérőjűedényt előkészítünk. Kibéleljük sütőpapírral úgy, hogy 10 cm a perem fölé nyúljon. A tojás sárgákat, cukrot, és a citromok levét összekeverjük. Gőzön kb. 5 percig, vagy amíg sűrű nem lesz, felverjük. Vegyük le a gőzről, és további 4-5 percig verjük, amíg fehér nem lesz. Belekeverjük a tejfölt. A zselatint a gőz fölött egy kis tálban a vízzel elkeverjük. Ha nem olvad el, akkor lassú tűzön egy kicsit főzzük. Várjuk meg, amíg egy kicsit kihűl, majd kanalanként keverjük bele a citromos masszát. Keverjük alaposan össze. Végül adjuk hozzá a tojások keményre vert fehérjét. Tegyük a formába, és tegyük hidegre, amíg megkeményedik. Díszítsük fel, vágjuk le róla a papírt és tálaljuk.


Cumberland mártás 1.

Hozzávalók: 70 dkg ribizke-kocsonya, 1 db narancs, 1 db citrom, 2 dl vörösbor, 0,5 dl borpárlat, 0,5 dkg Cayenne-i bors, 1 dkg angol mustár. A mártás alapja az áttört ribizke-kocsonya. Ehhez keverjük a többi anyagot. A narancs- és citromhéjat vékonyan lehámozzuk, finom metéltre vágjuk, és vörösborban bepároljuk. Jól lehűtjük. A borral együtt belekeverjük a mártásba. Cayenne-i borsot, narancs- és citromlevet, egy kevés borpárlatot és angol mustárt adunk hozzá. Ha sűrű lenne, vörösborral hígítjuk.


Cumberland mártás 2.

Elkészítése: Egy-két narancsnak sárga, vékony héját finom metéltre vágjuk, forró vízben két-három percig főzzük, aztán leszűrjük és hideg vizzel leöblítjük, hozzáadunk egy-két kanál befőtt piros áfonyát. Egy-két késhegynyi angol mustárport, melyet hideg vizzel simára elkevertünk, egy kevés törött cukrot, egy kávéskanálnyi édes, nemes, pirospaprikát, három-négy narancs levét és fél citromlevet és annyi vörösborral hígítjuk, hogy megfelelő mártás sűrűségű legyen. Külön edényben adjuk, akár a hidegen vagy melegen tálalt vaddisznóhoz, de ép úgy adhatjuk őz- vagy szarvascomb mellé is ezt a mártást.


Currymártás chutney-val

Hozzávalók, 1 hagyma, 2 evőkanál vaj, 2-3 evőkanál currypor, 2 dl húsleves, 1 alma, só, 1 teáskanál étkezési keményítő, 6 evőkanál ananászlé, 1 evőkanál mangó cutney, 2-3 levél citromfű, 1 evőkanál konyak Elkészítés: A kockákra vágott hagymát a vajban üvegesre pároljuk. Hozzáadjuk a curryt, elkeverjük és felöntjük 1 és 1/2 dl levessel. Az almát meghámozzuk, és finom lyukú reszelőn a mártásba reszeljük. Tipp: A currymártás tetszés szerint variálhatjuk kókuszreszelékkel, almával, banánnal vagy akár tejszínnel, tejjel, joghurttal. A tejet a mártásba öntjük és 30 percig gyenge tűzön főzzük. A keményítőt elkeverjük a maradék 1/2 dl levessel, majd besűrítjük vele a mártást. Végül ananászlével, mangó chutney-val, citromfűvel és esetleg konyakkal, sóval és borssal ízesítjük. Jól illik hús és szárnyas ételekhez vagy főtt tojáshoz is.


Currys csirkeleves

Hozzávalók: 50 dkg csontos csirkedarab (mellcsont, hát, aprólék, stb.), 2 db savanykás alma, 1 nagy fej vöröshagyma, 2 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, 5 dkg vaj, 2 tojássárga, 1 evőkanál curry, só és törött fekete bors, ízlés szerint, kevés citromlé. Elkészítése: A megtisztított aprólékot, a csontokat feldarabolom, és kuktafazékba teszem. Ráöntök másfél liter sós vizet és 20 percig főzöm. Ezután a levest átszűröm, a csontokról lefejtem a húst és nagyon apróra vágva visszateszem a lébe. A megmelegített vajon üvegesre pirítom a megtisztított és nagyon finomra metélt vöröshagymát, majd liszttel megszórom, és néhány pillanatig tovább pirítom. Ezután óvatosan, állandó keverés közben felöntöm a csirkelével és felforralom. Fűszerezem curryval, törött borssal. Közben a tojássárgákat simára keverem a tejszínnel, és a levesestálba öntöm. Az almákat meghámozom, kicsumázom és lereszelem, majd citromlével lelocsolom, hogy ne barnuljon meg. Kis tálkába teszem a leves mellé. A forró levesbe óvatosan belekeverem a tejszínes tojássárgát. Forralni már nem szabad, mert hő hatására a tojás kicsapódik. Azonnal tálalom. Elkészítési ideje: 40 perc


Cseresznye puding

1 1/2 pound (1 pound 454 gr) cseresznyét 4 ek. cukorral, 1/2 csésze vörösborral forrástól számított 6-7 percig főzzük és hagyjuk a levében kihűlni. 10 ounces (uncia, 1 uncia 28, 35 gr.) ”pound cake”-el kibélelünk egy tálat és belerakjuk a cseresznyét, amit a piskóta lapokkal rétegezünk. A tetejére a legszebb darab maradjon. Fóliával leborítjuk, és jól lenyomkodjuk. Éjszakára hűtőbe tesszük. A tál aljába keresztbe két papírcsíkot teszünk, hogy könnyebb legyen kiemelni a pudingot. Mangó szósszal tálaljuk. Mangó szósz: 1 mangót megtisztítunk és néhány ek. mézzel, kis vízzel, 1 ek. rummal összeturmixoljuk. A pudingot tálra borítjuk, cseresznyével díszítjük és melléöntjük a mangó szószt.


Csirkecurry

Hozzávalók: 4 konyhakész csirkemell, 3 zöld chilipaprika kimagozva és vékony karikákra vágva, mogyorónyi friss gyömbér lereszelve. 4 gerezd zúzott fokhagyma, egy-egy kávéskanál őrölt kömény és koriander, 6 szem fehér bors, 3-4 evőkanál kókuszreszelék, só ízlés szerint, 2-3 ek. ghí vagy olvasztott vaj, 1 hagyma apró kockákra vágva, 1 evőkanál garam masala, 1 citrom leve. Elkészítése: A chilipaprikát a gyömbérrel, a fokhagymával, a köménnyel, a korianderrel, a borssal, a kókuszreszelékkel, és a sóval mozsárban péppé törjük. Egy magas falú serpenyőben felforrósítjuk a zsiradékot, és aranysárgára pirítjuk a hagymát. Beletesszük a csirkedarabokat, és körös-körül megpirítjuk. Hozzáadjuk a fűszeres pépet, és kevergetve mintegy 2 percig sütjük. Rászórjuk a garam masalát, meglocsoljuk a citrom levével és felöntjük 2,5 dl vízzel. Lassú tűzön kb. 50 percig pároljuk. Ha szükséges pótoljuk az elpárolgott vizet. Rizskörettel tálaljuk.


Csirkemell csípős mártásban

Hozzávalók: 1 hagyma, 4 csirkemell, só, őrölt bors, 2 evőkanál margarin, 4 evőkanál bor, 6 evőkanál ketchup, 4 kávéskanál Worcester, 4 kávéskanál mustár Elkészítés: Közepes tűzön süssük meg a sózott, borsozott csirkemellet. Közben aprítsuk fel a hagymát. A megsült csirkét tartsuk melegen, és ugyanabban a serpenyőben pirítsuk meg a hagymát. Adjuk hozzá a bort, a ketchupot és a Worcestert. Kanállal kevergetve 3 percig főzzük. Vegyük le a tűzről, adjuk hozzá a mustárt és a petrezselymet, verjük fel és öntsük a csirkére.


Csirkés-garnélás masala balti-mártással

Hozzávalók 4-6 személy részére: 4 evőkanál olaj, 2 gerezd zúzott fokhagyma, diónyi friss gyömbér meghámozva és finomra vágva. 1 kiskanál őrölt kurkuma, 1 kiskanál őrölt kömény, 1 kiskanál őrölt koriander, 1 kiskanál pirospaprika, 70 dkg kicsontozott, lebőrözött csirkemell 2,5 centis kockákra vágva, 1 nagy lila hagyma finomra vágva. 2 paradicsom meghámozva és apróra vágva, 3 evőkanál finomra vágott friss koriander. 1 zöld chili kimagozva és apróra vágva, 1,5 dl szűrt görög joghurt, 20 dkg meghámozott főtt garnélarák, 2 kiskanál garam masala, só az ízesítéshez, korianderágak a díszítéshez. A balti-mártáshoz: 3 kisebb lila hagyma, 2 gerezd zúzott fokhagyma, diónyi meghámozott és apróra vágott friss gyömbér, 1 kávéskanál őrölt koriander. 1 kávéskanál görögszéna-mag, 1 kávéskanál római kömény, fél kávéskanál édesköménymag, fél kávéskanál kurkuma, csipetnyi chilipor, 3 kardamommag. 5 centis fahéjdarab, 2 dl csirkehúsleves (Ieveskockából), 3 paradicsom meghámozva és kockákra vágva, 2 babérlevél. Elkészítése: Először elkészítjük a mártást. Egy balti serpenyőben, wokban vagy bármilyen mély serpenyőben felforrósítjuk az olajat, és üvegesre pároljuk rajta a hagymát. Hozzáadjuk a fokhagymát, a gyömbért, az egész és az őrölt fűszereket, és az egészet jól összekeverjük. Felöntjük a húslevessel, beledobjuk a paradicsomot és a babérlevelet. Felforraljuk, majd lassú tűzön, lefedve 25 percig főzzük, közben gyakran megkeverjük. Kivesszük a fahéjat és a babérlevelet, hagyjuk kissé kihűlni, majd turmixgépben pépesre keverjük. Egy másik serpenyőben erős tűzön felforrósítjuk az olajat. Beletesszük a fokhagymát, a gyömbért, a kurkumát, a köményt, az őrölt koriandert és a pirospaprikát, és fél percig dobva-rázva sütjük. Hozzáadjuk a csirkehúst, a hagymát és a paradicsomot, és további 5 percig folytatjuk a dobva-rázva sütést, amíg a csirkehús átsül, a hagyma pedig aranyszínű lesz. Hozzákeverjük a balti-mártást, a felaprított koriandert és a zöld chilit. Alaposan megkeverjük és felforraljuk. Lejjebb vesszük a lángot, és lassú tűzön óvatosan 10 percig főzzük, közben néhányszor megkeverjük. Apránként folyamatos keverés közben hozzáadjuk a joghurtot. Belekeverjük a garnélákat, és megszórjuk a garam masalával, valamint a sóval. Óvatosan átforrósítjuk, 2-3 percig melegítve, amíg a garnéla is tűzforró lesz. Korianderrel díszítve azonnal tálaljuk.


Csokihab

Tojás sárgáját olvasztott csokoládéval kikeverünk, majd hozzáadjuk a tojások felvert fehérjét is. Hidegre tesszük.

Csokoládés bonbon Mindenféle szárított és friss gyümölcsöt feldarabolunk (muskotályos szárított szőlőt, mandulát, mazsolát, mogyorót, stb.). Kis papírtartókba öntünk egy kis olvasztott csokoládét, és még melegen díszítjük a gyümölcsökkel. Néhány órára, hidegre tesszük.


Csokoládé és gesztenye rolád

3 tojás, 100 g cukor, 50 g liszt, 25 g liszt, 1 ek. forró víz, 50 g csokoládé (kakaó), 450 ml tejszín, kis porcukor, 1/2tk. vanília, 50 g gesztenyepüré, 25 g zöld icing, 25 g piros icing (Icing = cukormáz) A sütőt 200 C-ra előmelegítjük. A tojást a cukorral keverjük ki. Szitáljuk bele a lisztet és kakaót, és óvatosan keverjük össze. Beleöntjük a forró vizet. Öntsük egy 20x30 cm-es tepsibe, és 8-10 perc alatt süssük meg. Ha a torta kisült tekerjük fel konyharuhába és hagyjuk töltés előtt egy kicsit kihűlni. Töltelék: a tejszínt a vaníliával és cukorral verjük fel. _ részét tegyük nyomózsákba. Aprítsuk fel a csokoládét, és a gesztenyével együtt adjuk a tejszínhez. A zöld icing-ot nyújtsuk ki és vágjunk belőle leveleket, a pirosból pedig bogyókat. A gesztenyekrémet kenjük a tortára. Óvatosan tekerjük fel és tegyük a tálaló edényre. Szórjuk meg porcukorral. Díszítsük csíkokkal és a levelekkel, bogyókkal.


Csokoládéfelfújt

Hozzávalók: 5 dkg liszt, 5 dkg vaj, 3, 5 dl tej, 3 tojás, 5 dkg cukor Elkészítés: ugyanúgy készül, mint a vaníliafelfújt, 2 dkg kakaóporral és 3 dkg cukorral kiegészítve. A kakaót tejjel felfőzzük fel. Csokoládémártással tálaljuk.


Csokoládéhab

22 1/2 dkg étcsokoládét gőzön felolvasztunk, hozzáadunk 17 dkg vajat, majd 3 tojás sárgáját, 11 dkg porcukrot, 2 ek. kávét és 1 narancs reszelt héját. Jól kikeverjük, majd hozzáadjuk a tojások felvert fehérjét is egy fémkanállal, úgy, hogy először csak 1 kanállal keverünk bele, utána a többit. Hosszú tortaformába folpackot teszünk, beleöntjük a habot, és hidegre tesszük. Krém: 3 tojás sárgájához 12 dkg cukrot adva jól kikeverjük és felöntjük forró tejjel, hogy sűrű krémet kapjunk. Egy kis Quantro-val ízesítjük. Lehűtjük és a csokoládéhab szeletek mellé öntve tálaljuk.


Csokoládéhab torta

75 g vaj, 6 tojás, 175 g cukor, 100 g liszt, 25 g kakaó, 2 ek. kukoricaliszt Töltelék: 175 g csokoládé, 2 ek. konyak, 1 tk. zselatin, 2 tojás, 300 g tejszín Díszítéshez: 200 g csokoládé, 150 g fehér csokoládé, 50 ml tejszín, porcukor A sütőt 180C-ra előmelegítjük. Egy 28 cm "Æ" tortaformát kivajazunk, lisztezünk. A vajat felolvasztjuk. A tojásokat a cukorral fehéredésig keverjük. A lisztet, kakaót és kukoricalisztet összeszitáljuk. A felét óvatosan a tojásokhoz keverjük. Az olvasztott vaj felét óvatosan belekeverjük, majd a maradék vaj és a maradék liszt következik. A masszát a formába öntjük és 35-40 percig, vagy tűpróbáig sütjük. Borítsuk rácsra és hagyjuk kihűlni. Kenjük meg a krémmel és díszítsük a csokoládéval.


Csokoládékrémmel töltött citromos rolád

45 g liszt csipet só, 3 citrom, 150 g cukor, 4 tojás, 125 g csokoládé, 175 ml tejszín, 1/2ek. rum, 2 ek. cukor, porcukor a megszóráshoz 2 citrom héját reszeljük le. Tegyük egy tálba 100 g cukorral és a tojások sárgájával. Keverjük fehéredésig, majd szitáljuk bele a lisztet és a sót. Végük óvatosan keverjük hozzá a tojások 50 g cukorral felvert fehérjét. Süssük 7-9 percig kikent, kilisztezett tepsiben 220 C-on. Töltelék: A tejszínt melegítsük fel egy edényben a fahéjjal és a rummal. Keverjük hozzá a durvára tört csokoládét, és melegítsük, amíg a csokoládé fel nem olvad. Vegyük le a tűzről, és kihűlésig keverjük. A maradék citromok héjából vágjunk csíkokat és tegyük egy edénybe 4 ek. vízzel. Tegyük a tűzre, és amikor forr, szórjuk meg 2 ek. cukorral és vegyük vissza a hőt. Hagyjuk lassan forrni kb. 4 percig, amíg a citromhéj átlátszó nem lesz. Ha elkészül szedjük ki és hagyjuk kihűlni. A tortalapot tegyük egy tiszta törlőkendőre, csavarjuk fel és hagyjuk kihűlni. Ha a tortalap kihűlt kenjük meg a krémmel, díszítsük a citromhéjjal és szórjuk meg porcukorral.


Barbecue szósz, grillezéshez

Hozzávalók 8 adag húshoz: 1 fej vöröshagyma, 3 db újhagyma, 3 gerezd fokhagyma, 1 dl borecet, 1 dl víz, 1 dl ketchup, 1 dl citromlé, 10 dkg barnacukor, 1 dl chiliszósz, 1 evőkanál őrölt mustármag, 2 evőkanál Worchester szósz, 1 mokkáskanál cayenne-bors, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 mokkáskanál bazsalikom, 1 mokkáskanál szurokfű, só. Elkészítése: A hagymákat apróra vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. Rászórjuk a fűszereket, jól összekeverjük, majd felengedjük vízzel, citromlével, borecettel, ketchuppal, chiliszósszal. Hozzáadjuk a barnacukrot, megsózzuk. Hidegen tálaljuk a húsokhoz.


Derby pástétom (Angol-ír)

Tészta: nyers vajas tészta, amit 1/2cm vastagra nyújtunk, kibélelünk vele egy sütőformát és 1/2órára hideg helyre tesszük. Töltelék: Fehéredésig keverünk 4 tojást 250 g cukorral. Hozzáadunk 200 g lisztet és 200 g olvasztott vajat. Jól kikeverjük és ízesítjük vanília esszenciával, rummal és csokoládé chipssel. A végén belekeverünk 11/2csésze megpirított és apróra vágott pekándiót. Ezt a masszát beletöltjük a tésztába, és 175 C-on 30-40 percig sütjük.


Dió és kávé torta

4 tojás 115 g porcukor, 1 ek. zsemlemorzsa, 1 ek. őrölt kávé, 1 ek. kakaópor, 175 g dió, felaprítva Bevonat: 115 g vaj, 115 g porcukor, 1 tojás sárgája, 1 ek. instant kávé, 2 ek. forró víz A sütőt 180 C-ra előmelegítjük. Egy 20 cm-es sütőformát vajazunk, lisztezünk. A tojás sárgáját és a cukrot fehéredésig keverjük. Hozzáadjuk a zsemlemorzsát, kávét, kakaót, diót és jól összekeverjük. Óvatosan hozzákeverjük a tojások kemény habbá vert fehérjét. A masszát a tortaformába töltjük, és 45 percig sütjük. Hagyjuk a formában kihűlni, majd borítsuk rácsra. Bevonat: a vajat a porcukorral és a tojás sárgájával kikeverjük. A forró vízben feloldjuk a kávét, és a krémhez adjuk. Jól összekeverjük, és egy nedves késsel a tortára kenjük.


Dózsék isteni fagylaltja

La delizia dei dogi

Fahéjas: 500 ml tej, 150 ml tejszín, 2 ek. fahéj, 2 szegfűszeg, 6 tojás sárgája, 50 g méz, 150 g cukor

Kardamomis

500 ml tej, 1 ek. tört kardamom, 6 tojás sárgája, 50 g méz, 150 g cukor, 4 oz. Pisztácia 150 ml tejszín, zöld ételfesték Sáfrányos: 500 ml tej, csipet sáfrány, 6 tojás sárgája, 50 g méz, 150 g cukor, 150 ml tejszín A tejet forraljuk fel, adjuk hozzá a fahéjat, szegfűszeget (kardamomot; sáfrányt). 5-10 percig forraljuk, majd hagyjuk kihűlni és szűrjük át. Külön edényben addig keverjük a tojást, mézet, cukrot, amíg krémszer_ nem lesz. Apránként keverjük hozzá a tejet. Tegyük vissza a serpenyőbe és gőzön, folyamatosan kevergetve főzzük kb. 15 percig. 30 percre tegyük fagylaltgépbe. Adjuk hozzá a közepesre vert tejszínt, apróra vágott pisztáciát és zöld ételfestéket az utolsó 5 percre, majd tegyük hidegre.


Doveri borda

Hozzávalók: 8 szelet karaj, só, bors, curry, 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg vaj, 1 dl tejföl, 1 kiskanál mustár, 1 tojás, 10 dkg reszelt sajt. Elkészítése: A karajszeleteket kiverjük, megsózzuk, borsozzuk, és megkenjük zúzott fokhagymával. Meghintjük egy kevés curryvel, és egy kevés vajban hirtelen kisütjük, majd egy kevés vízzel puhára pároljuk. Lesütjük zsírjára, és tűálló tálba szétrakjuk. A tejfölt elkeverjük a mustárral, a reszelt sajttal, és egy tojással. A hússzeletekre öntjük, és forró sütőben 5-6 percig sütjük.


Doveri parajlepény

A reszelt vöröshagymát és a zúzott fokhagymát kevés vajon megpirítjuk, és hozzáadjuk a kiengedett és levétől lecsepegtetett parajkrémet. Sóval, törött borssal ízesítjük, és egészen kevés tejjel felengedve átforraljuk. Ez alatt kifőzzük a spagettit. Vastagon kivajazott tűzálló edény aljára rakjuk a spagettit és bevonjuk a parajjal. Tetejére óvatosan - mint a tükörtojásnál - tojásokat ütünk, és vastagon megszórjuk reszelt sajttal. Előmelegített sütőben, a sajt megpirulásáig sütjük.


Doveri párolt hal

Hozzávalók (4 személyre) 55 dkg tonhal, 3 dkg vaj, 3 evőkanál fehérbor, só, őrölt bors Lapos üvegedénybe tesszük a megsózott, borsozott halat, hozzáadjuk a vajat és a bort. Az edényt lefedve a legmagasabb fokozaton 5-6 percig melegítjük sütőben, amíg a hal teljesen ki nem fehéredik. Öt percig állni hagyjuk. Héjában főtt burgonyával tálaljuk.


Eredeti angol puncs

Hozzávalók: 2,5 dl édes vörösbor, 2,5 dl édes fehérbor, 1,5 dl rum, 50 dkg cukor, 2 db citrom, 2 db narancs. A gyümölcsöket megmosom, letörülgetem, majd mindkettőnek hajszálvékonyra hámozom a sárga héját. 5 dl vizet a héjakkal felforralok, ezután hozzáöntöm az összes többi alkoholt. Beleszórom a cukrot, és éppen csak forráspontig melegítve, belecsavarom a citrom és a narancs levét is. Jól összekeverve, azonnal tálalom.


Finom szósz erdei gyümölccsel

Joghurtba keverünk friss narancslevet, mézet. Ebbe tesszük a gyümölcsöt. Bármilyen gyümölcsöt használhatunk.


Gateau moka aux amandes

3 tojás, 100 g cukor, 75 g liszt Krém: 75 g cukor, 4 ek. víz, 2 tojás sárgája, 175 g vaj, 1-2 ek. kávé Díszítéshez: 175 g szeletelt, pirított mandula A sütőt előmelegítjük 190 C-ra. Egy 23 cm-es "Æ" tortaformát kivajazunk, lisztezünk. Egy nagy tálban fehéredésig keverjük a cukrot és a tojást. Rászitáljuk a lisztet, és lassan egy fémkanállal beleforgatjuk. A formába öntjük, és 30 percig sütjük. Ha elkészült kiborítjuk és hagyjuk kihűlni. Krém: A vizet egy serpenyőbe töltjük a cukorral. Addig melegítjük óvatosan, amíg a cukor felolvad. Akkor felforrósítjuk, majd 2-3 percig forraljuk, amíg a hőmérséklet 107 C, vagy amíg jó sűrűségű lesz. A tojások sárgáját egy tálba tesszük. A szirupot a tojáshoz öntjük, folyamatosan kevergetve vékony sugárban. Addig keverjük, amíg sűrű és hideg nem lesz. Egy másik tálban krémessé keverjük a vajat, és folyamatosan belekeverjük a tojásos krémet. A kávéval ízesítjük. A tortát vízszintesen félbevágjuk, és vastagon megkenjük a kávés krémmel. Rátesszük a torta másik felét, és a tetejét, és az oldalát is megkenjük a krémmel. A pirított mandula szeletekkel körben díszítjük. Végül kis porcukorral megszórjuk.


Gesztenyével töltött pulyka

Hozzávalók Nagyobb család esetén: 1 db bébipulyka, 1000 g nyers gesztenye, 500 g sovány darált sertéshús, 100 g vaj, 100 g füstölt szalonna, 2 db zsemle, 1 l tej, 1 dl tejszín, 3 db tojás, 100 g zsír, só, majoránna, őrölt bors, szerecsendió Kevesebb személynek: 600 g pulykamell, 150 g nyers gesztenye, 100 g sovány darált sertéshús, 30 g vaj, 50 g füstölt szalonna, 1 db zsemle, 2 dl tej, 0,5 dl tejszín , 1 db tojás, 40 g zsír, só, őrölt bors, szerecsendió Elkészítése: Az egészben vett bébipulykát megtisztítjuk, alaposan megmossuk, kívül-belül megsózzuk, a hasüreget bedörzsöljük majoránnával. A gesztenyét megmossuk, kemény héját bevágjuk és eltávolítjuk. A tej felét elkeverjük ugyanolyan mennyiségű vízzel, és a héjától megfosztott gesztenyét puhára főzzük benne. A zsemlét tejben beáztatjuk, majd kicsavarjuk. A megfőtt gesztenyét kiszedjük, és a hártyamaradványokat még melegen eltávolítjuk. A megfőtt gesztenye kétharmadát összetörjük. A vajat a tojással habosra keverjük, hozzáadjuk a darált húst, a kicsavart zsemlét, az összetört gesztenyét, sózzuk, fűszerezzük őrölt borssal és szerecsendióval, összedolgozzuk. Ha szükséges, kevés tejszínt adunk hozzá, hogy közepesen lágy masszát kapjunk. Az elkészített tölteléket az előkészített pulyka hasüregébe töltjük, hústűvel lezárjuk. Combvégeit összekötve, szárnyvégeit visszahajtva formázzuk. A mell és a comb vastagabb húsára vékony szalonnaszeleteket fektetünk, a felolvasztott zsírral meglocsoljuk, és előmelegített sütőben gyakori locsolgatás mellett ropogósra sütjük. Ha megsült, a sütőből kivéve pihentetjük, majd feldaraboljuk (a pulykamellet rézsutosan felszeleteljük) ügyelve arra, hogy minden adaghoz jusson a töltelékből is. Tálra rendezzük, köré rakjuk a melegen tartott főtt egész gesztenyét. Köretként párolt zöldséget, párolt aszalt szilvát, burgonyapürét vagy bő zsírban sült burgonyát adhatunk.

A pulykamellből ugyanígy készíthetjük el, csak a szeleteket enyhén kiveregetjük, sózzuk, borsozzuk, és ebbe töltjük az elkészített tölteléket. Feltekerjük és vagy megtűzzük fogvájóval, vagy megkötözzük és így sütjük meg, sűrű locsolgatás mellett.


Gibraltári fejessaláta

Hozzávalók: 2 fej saláta, 3 keménytojás, 1 doboz ringli, 2 dl tejföl, egy kevés porcukor, citromlé és mustár A salátát úgy készítjük elő, mint a francia fejes salátához. A tojásokat apróra vágjuk, a ringlivel összekeverjük, és a salátára szórjuk, majd hűtőbe tesszük. A ringli levét elkeverjük a többi hozzávalóval, és lehűtjük. Közvetlenül tálalás előtt öntjük a salátára.


Grillezett mézes-mustáros csirke

Hozzávalók: 4 csirkemell filé, 1/3 bögre Dijon mustár, 1/4 bögre méz, 2 evőkanál majonéz, 1 teáskanál steak szósz. Elkészítése: Keverjük össze a mustárt, a mézet, a majonézt és a szószt. Tegyük a megmosott filéket egy tálba, és fedjük be a massza felével. Hagyjuk egy kis ideig a hűtőben állni. Előmelegített, olajozott grill-lapon süssük meg a filéket - mindkét oldalukat kb. 10-10 percig -, közben fokozatosan adjuk hozzá a massza másik felét, ügyelve arra, hogy le ne égjen. Tálaljuk pirítóssal és az előre elkészített Garden salátával!


Garden saláta

Az alábbi ételt a színes, lédús kaliforniai paprika dobja fel. Ha azonban az utolsó pillanatban jut eszünkbe vendégeket hívni, helyettesíthetjük néhány szem TV paprikával is. Hozzávalók: 1 kis fej saláta, 1-1 zöld, sárga és piros kaliforniai paprika, 1 kígyóuborka; a dresszinghez: 4 evőkanál olívaolaj, 4 evőkanál citromlé, 2 teáskanál mustár, 1 teáskanál barna cukor. Elkészítése: A hozzávalókat mossuk meg, a salátát tépjük apró darabokra, a többit pedig vágjuk csíkokra. Tegyük a zöldségeket egy tálba. Készítsük el a dresszinget: az alapanyagokat tegyük egy üvegbe, és jól rázzuk össze. Öntsük a zöldségekre, keverjük össze, és hagyjuk a hűtőben 1-2 órát állni, hogy jól összeérjen.


Gombás bélszín

Hozzávalók: 50 dkg bélszínközép, 2 evőkanál olaj, 25 dkg gomba, 1 dl tejföl, 1 dkg liszt, só Elkészítés: A bélszínt besózzuk, majd a zsiradékban átsütjük, azután kevés vízzel puhára pároljuk. Mikor majdnem puha, hozzáadjuk a felszeletelt gombát, megborsozzuk, és együtt pároljuk. Végül liszttel lehintjük, pirítjuk, vízzel felhígítjuk. Hozzáadjuk a tejfölt, és azzal felforraljuk. A húst szeletekre vágjuk, és a gombamártást ráöntjük. Rizzsel, párolt zöldborsóval tálaljuk. Ha nem jutunk bélszínhez, kicsontozott lapos hátszín, fehérpecsenyét is készíthetünk gombás bélszín módjára, csak tovább pároljuk.


Guava desszert

Pirítóst felkockázunk, a tetejére egy darabka krémsajtot teszünk, arra egy szelet guava (sűrű gyümölcskocsonya) pasztát és egy menta levelet.


Gyömbér fagylalt

2 tojás, 1/4 pint/5 flo. tejszín, 2 ek. cukor 2 ek. gyömbér cordial, 30 g apróra vágott gyömbér (szirupból) A tojást verjük fel a cukorral. Verjük fel a tejszint, adjuk a tojásos masszához, majd a gyömbéreket is. Fagyasszuk.


Gyümölcs stew

Bármilyen gyümölcsöt felvágunk, 1 1/2ek. vajon kicsit megpirítjuk, majd friss pisztáciával megszórjuk, kis vizet adunk hozzá és 2 ek. baracklekvárt. 5-6 percig főzzük. Tálalni kis krémmel, keksszel, vagy kis formácskákba töltve lehet. Ha formácskákba töltjük, a tetejére réteslapot teszünk úgy, hogy egy lapot megkenünk vajjal, megszórjuk porcukorral, és úgy hajtjuk lazán össze, hogy a megkent rész kívülre kerüljön. Laza csomagocskát készítünk belőle, és 60-75 C-os sütőben megsütjük. Tetejét porcukorral megszórva tálaljuk.


Gyümölcsös sütemény

1 tál piszkét megszórunk cukorral. 25 dkg lisztet, 25 dkg vajjal kikeverünk és beledolgozunk annyi írót, hogy lágy tésztát kapjunk. Rákenjük a piszke tetejére és megszórni barnacukorral. 30 percig sütni. Bármilyen gyümölcsből készülhet.


Gyümölcsös tál

Friss gyümölcsöt teszünk egy tálba és az alábbi szósszal tálaljuk. Sabaillon szósz: 3 tojás sárgáját 12 dkg cukorral kikeverünk, és édes borral gőzön habot verünk belőle. Ezt öntjük a friss gyümölcsre, amit előzőleg egy kis citromlével leöntünk, és friss mentalevéllel megszórjuk. A tetejére barna cukrot szórunk, és mandula szeleteket teszünk. Kis időre grillbe tesszük.


Gyümölcsös tál sütve

Bármilyen gyümölcsből készíthetjük. A gyümölcsöt megtisztítjuk, elfelezzük, felszeleteljük, kimagozzuk. Tűzálló tálra tesszük, és a tetejére az alábbi keveréket öntjük: maradék száraz fehér kenyeret vagy kekszet (ebben az esetben nem kell bele vaj) összeturmixolunk 3 ek vajjal, 2 ek. cukorral és dióval. A gyümölcsre szórjuk és 350-375 C-os sütőben, megsütjük. Kis tejföllel tálaljuk.


Ham and Eggs

Egy személyre: 3 szelet gépsonka, 2 tojás, olaj, só Az adagokat egyesével, vagy kettesével készítjük, a serpenyő méretétől függően. Felhasználás előtt a tojásokat mossuk meg, és töröljük szárazra! Kevés olajat öntünk a serpenyőbe, és felforrósítjuk. Beletesszük a sonkát, és mindkét oldalát kissé megsütjük. Ráütjük a tojásokat úgy, hogy a fehérje összekösse a sonkaszeleteket, és a sárgája egészben maradjon. Amikor a fehérje alul szilárdulni kezd, evőkanállal forró olajat locsolunk a sárgája köré, hogy a fehérje átsüljön, de a sárgája híg maradjon. Majd lapátkanállal (használhatunk belőle kettőt is) ügyesen a tálalótányérra emeljük a ham and eggs-et. Friss zöldséggel díszítve adjuk asztalra, a sót mellé kínáljuk, hogy mindenki ízlése szerint ízesíthe





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 73
Tegnapi: 69
Heti: 431
Havi: 1 477
Össz.: 663 431

Látogatottság növelés
Oldal: Angol receptek
Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások - © 2008 - 2018 - izvarazs.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: éretlen dinnye felhasználása - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »