Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások

Hazai-külföldi ízek-különlegességek ínyenceknek

Tejszínes burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 5 dkg vaj, 4 dl tejszín, 8 kávéskanál liszt, zöldpetrezselyem, citromlé, törött fehér bors, só ízlés szerint. A nyers burgonyát szeletekre vagy vastag karikákra vágjuk, serpenyőbe tesszük, sóval, törött fehér borssal megszórjuk, leöntjük annyi forró vízzel, hogy elfedje, és megfőzzük. Amikor már majdnem megfőtt, lecsurgatjuk a főzővizét, ráöntjük a tejszínt, hozzáadjuk a vajat, és puhára főzzük. Tetszés szerint citromlével ízesítjük, zöldpetrezselyemmel meghintjük. Ha a mártás híg lett, akkor tegyünk hozzá lisztes habarást, és forraljuk fel.


Főtt burgonya aludttejjel, csuvas módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 5 dkg vaj, 4 pohár aludttej, só ízlés szerint. A kockára vágott főtt burgonyát vajjal ízesítjük. Pohárban külön tálaljuk az aludttejet.


Burgonya borral

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 5 dkg vaj, 2 pohár bor, 2 pohár húsleves, 1 kis fej vöröshagyma, 1 kávéskanál liszt, zöldpetrezselyem, törött bors, só ízlés szerint. Lábasba vajat, borsot, sót, vágott zöldpetrezselymet, hagymát, kevés lisztet teszünk, levessel és borral leöntjük. Mártást készítünk belőle úgy, hogy hozzáadjuk a főtt és szeletekre vágott burgonyát, és addig főzzük, amíg a mártás megsűrűsödik.


Főtt burgonya apróra vágott tojással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 3-4 kemény tojás, 5 dkg vaj, zöldpetrezselyem vagy újhagyma, kapor, só ízlés szerint. A burgonyát meghámozzuk, és forró sós vízben megfőzzük. A kemény tojást apróra vágjuk. A főtt burgonyát leszűrjük, lecsurgatjuk, olvasztott vajjal leöntjük, és a tojással meghintjük. Megszórhatjuk vágott zöldpetrezselyemmel vagy újhagymával is.


Főtt burgonya marhahússal és tormamártással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 25 dkg marhahús, 20 dkg torma, 2 dkg hagyma, 1,5 dkg olvasztott vaj, 2 evőkanál ecet, cukor, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A marhahúst sós vízben megfőzzük. Ha majdnem puha, hozzáadjuk a meghámozott, cikkekre vágott burgonyát. A tormát megtisztítjuk, megreszeljük, ecettel hígítjuk, kevés cukrot és sót adunk hozzá. A főtt burgonyát és marhahúst vajban pirított hagymával és tormamártással ízesítjük, zöldpetrezselyemmel meghintjük, és így tálaljuk.


Főtt burgonya tejföllel és pasztinákkal

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 10 dkg pasztinák, 1 dl tejföl, só ízlés szerint. A megtisztított pasztinákot lereszeljük, levét kinyomjuk, hozzáadunk tejfölt, hogy kásás legyen, megsózzuk, és forró főtt burgonyával tálaljuk. A pasztinákot másként is elkészíthetjük: megtisztítjuk, igen vékony szeletekre vágjuk, hozzáadunk vágott hagymát, sót és tejföllel leöntjük. Forró főtt burgonyával tálaljuk.


Macsanka burgonyával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 50 dkg sertéshús, 65 dkg bárányhús, 4 dkg olvasztott zsír, 2 dkg liszt, 2 fej vöröshagyma, zöldpetrezselyem, 1 dl tejföl, só ízlés szerint. A feldarabolt húst (ha csontos, a csontjával együtt) átsütjük, majd megpároljuk. A párolásnál keletkezett léből mártást készítünk párolt hagymával és zöldpetrezselyemmel. A húshoz hozzáadjuk az elkészített mártást. Főtt burgonyával tálaljuk.


Főtt burgonya szalonnával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg főtt burgonya, 20 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, egy kevés paradicsomlé, liszt. A burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, és középnagyságú szeletekre vágjuk. Az apró kockákra vágott szalonnát serpenyőbe tesszük, és a zsírját kisütjük. Megpirítjuk benne az apróra vágott hagymát. Megszórjuk liszttel, pár percig tovább pirítjuk, és egy kevés paradicsomlével felhígítjuk. Az egészet együtt 1015 percig forraljuk. Ebbe a mártásba tesszük bele a burgonyát, és még 10 percig főzzük benne.


Főtt burgonya vajjal és paradicsommal

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 30 dkg paradicsom, 5 dkg vaj, zöldpetrezselyem, kapor, zellerzöld, só ízlés szerint. A burgonyát tisztítva, de egészben megfőzzük, leszűrjük, megsózzuk és forrón vajjal leöntjük. Tányéron halomba rakjuk, tetejére négy részre vágott, vajban megpirított paradicsomot teszünk. Vágott zöldpetrezselyemmel, kaporral vagy zellerzölddel hintjük meg.


Újburgonya fokhagymával, moldvai módon

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg újburgonya, 1 gerezd fokhagyma, 10 dkg füstölt szalonna, kapor, törött bors, só ízlés szerint. Az újburgonyát megtisztítjuk, kevés sós vízben puhára pároljuk. Ha a vizét elfőtte, a burgonyát tányérba tesszük, pirított szalonnazsírt öntünk rá (a pörccel együtt), és kevés levessel hígított zúzott fokhagymával, sóval, borssal és kaporral hintjük meg.


Burgonyás csulama román módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 evőkanál olvasztott zsír vagy olaj, 2 evőkanál liszt, 1 evőkanál reszelt sajt, só ízlés szerint. A burgonyát vastag karikára vágjuk, sós vízben megfőzzük, hagyjuk, hogy szétfőjön, leszűrjük. A lisztből és zsírból vagy olajból fehér rántást készítünk, feleresztjük egy kevés főzővízzel, hozzáadunk reszelt sajtot. A burgonyát leöntjük ezzel a mártással, és néhány percre sütőbe tesszük.


Főtt burgonya fehérmártásban, tojással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya. A mártáshoz: 4 evőkanál vaj, 2 evőkanál liszt, 1 pohár zöldséglé, 1 kemény tojás, zöldpetrezselyem, kapor, só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, és enyhén sós vízben megfőzzük (ne főzzük szét). Levét lecsurgatjuk, fehérmártással leöntjük, felforraljuk, tányérokba tesszük. Zöldpetrezselyemmel és kaporral meghintjük. Fehérmártás: lisztet vajban halványsárgára pirítunk, zöldséglével vagy vízzel hígítjuk. Kevergetjük, hogy ne csomósodjon meg. Felforraljuk, megsózzuk, hozzáadjuk az apróra vágott kemény tojást, elkeverjük, és vajdarabokat teszünk bele.


Főtt burgonya gombamártással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, kapor, só ízlés szerint. A mártáshoz: 1 fej vöröshagyma, 15 dkg gomba, 1 pohár tejföl, 1 evőkanál liszt, 5 dkg vaj. Az apróra vágott hagymát a tisztított, szeletekre vágott gombával megpároljuk. Meghintjük liszttel, feleresztjük tejföllel, megsózzuk és felforraljuk. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, és enyhén sós vízben megfőzzük. Levét lecsurgatjuk, a gombamártással leöntjük, s felforraljuk. Tálalásnál kaporral meghintjük.


Főtt burgonya boros hagymamártással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, só ízlés szerint. A mártáshoz: 2 szál sárgarépa, egy darabka petrezselyemgyökér, 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál liszt, 4 evőkanál paradicsompüré, 10 dkg vaj, fél pohár bor, cukor, babérlevél, törött bors, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. Elkészítjük a boros hagymamártást: az apróra vágott hagymát és zöldséget vajon megpároljuk. Liszttel meghintjük, borral és egy kevés vízzel hígított paradicsompürével fölengedjük. Felforraljuk, beletesszük a fűszereket, megsózzuk és felfőzzük. A burgonyát enyhén sós vízben puhára főzzük, a levét leszűrjük, tányérba tesszük. Leöntjük a mártással, és meghintjük zöldpetrezselyemmel.


Főtt burgonya zöldmártással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya. A mártáshoz: 1-1 evőkanál apróra vágott újhagyma, zöldpetrezselyem, kapor, 2 pohár joghurt, egy kevés majonéz vagy tejföl, 4 kemény tojás, egy csipetnyi cukor, törött bors, mustár, só ízlés szerint. A zöldféléket apróra vágjuk, joghurttal (amit előzőleg tejföllel vagy majonézzel összekevertünk) leöntjük. A kemény tojásokat áttörjük, a mártással összekeverjük, és cukorral, borssal, sóval, mustárral ízesítjük. Étkezés előtt a mártást hideg helyre tesszük, majd hozzáadjuk a forró főtt burgonyához, így tálaljuk.


Főtt burgonya diómártással.

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya. A mártáshoz: 10-15 szem dió, 10 dkg fehérkenyérbél, 2 evőkanál olaj, 1 gerezd fokhagyma, ecet, zöldpetrezselyem, kapor, só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, és enyhén sós vízben megfőzzük (ne főjön szét). Leszűrjük. Elkészítjük a diómártást: a diót megtisztítjuk, a dióbelet megdaráljuk. Fehér kenyér belét tejben áztatjuk, kinyomjuk, húsdarálón átdaráljuk, elkeverjük a dióval. Hozzáadunk kevés sót, elkapart fokhagymát. Cseréptálba tesszük, apránként adagolva olajat öntünk hozzá, és simára keverjük. Ezután kevés citromlét vagy ecetet adunk hozzá, és ezzel is jól kikeverjük. A burgonyát tálalásnál a tányérokban diómártással leöntjük, és zöldpetrezselyemmel, kaporral meghintjük.


Főtt burgonya olajban sült gombával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 10 dkg szárított gomba, 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, só ízlés szerint. A gombát vízben áztatjuk, majd szűrőkanállal kivesszük, a vizet lecsurgatjuk. A gombához apróra vágott hagymát adunk, serpenyőbe tesszük, és olajban megpirítjuk. Forró főtt burgonyával tálaljuk.


Főtt burgonya konzervgombával, olajban

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 20 dkg konzervgomba, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál olaj, só ízlés szerint. A gombát leszűrjük, hozzáadunk apróra vágott vöröshagymát, összekeverjük, és olajjal leöntve forró burgonyával tálaljuk.


Főtt burgonya retekkel, tejfölösen

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 50 dkg feketeretek, 2 dl tejföl, 1 evőkanál vágott kapor, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. Középnagyságú burgonyákat megtisztítunk, enyhén sós vízben megfőzünk és lecsurgatjuk. A megtisztított retket megreszeljük, összekeverjük a tejföllel, ízlés szerint megsózzuk, és a tetejét kaporral meghintjük. A főtt burgonyát megszórjuk apróra vágott zöldpetrezselyemmel, és a tejfölös retekkel tálaljuk.


Főtt burgonya savanyú káposztával és olajjal

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 40 dkg savanyú káposzta, fél dl olaj, só ízlés szerint. A megtisztított, közepes nagyságú burgonyát enyhén sós vízben megfőzzük, lecsurgatjuk. Forrón, savanyú káposztával és olajjal tálaljuk.


Burgonya fokhagymával és póréhagymával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 szál póréhagyma, 1 gerezd fokhagyma, 7 dl tej, 1 dl olaj, 1 evőkanál liszt, só, törött fekete bors ízlés szerint. Serpenyőben olajat forrósítunk. Megpároljuk benne a finomra vágott póréhagyma fehér részét és az apróra vágott fokhagymát. Liszttel meghintjük, forró tejjel leöntjük. Jól elkeverjük, ízlés szerint sózzuk és borsozzuk. Beletesszük a megtisztított és vékony karikára vágott nyers burgonyát, összekeverjük, és puhára főzzük (takaréklángon), vagy közepesen meleg sütőben megsütjük.


Újburgonya mustáros mártásban

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg újburgonya, 10 dkg sonka, 2-3 kemény tojás. A mártáshoz: fél pohár olaj, ecet, só, mustár ízlés szerint. Apró újburgonyát megfőzünk, meghámozzuk, és mártással leöntjük. A mártás olajból, ecetből és mustárból készül, ízlés szerint sózva. Tálalás előtt a burgonya tetejére apróra vágott sonka- és keménytojós-darabokat tehetünk.


Újburgonya tejfölösen

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg újburgonya, 1 pohár tejföl, 1 evőkanál olaj, zöldpetrezselyem vagy kapor, só ízlés szerint. A megtisztított burgonyát enyhén sós vízben megfőzzük, a vizet leöntjük, tejfölt és olajat teszünk bele, összerázzuk, összekeverjük. Tetejét vágott kaporral vagy zöldpetrezselyemmel meghintjük.


Újburgonya paradicsommal, tejfölös mártással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg újburgonya, 20 dkg paradicsom. A mártáshoz: 10 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, só és kapor ízlés szerint. Az újburgonyát megtisztítjuk, megmossuk, és enyhén sós vízben megfőzzük. Serpenyőben vajban megpirítjuk a lisztet. Tejföllel felöntjük, simára keverjük. Tetszés szerint sóval ízesítjük, felforraljuk. A burgonyát tányérokba tesszük, a tejfölös mártással leöntjük, felszeletelt paradicsomot teszünk mellé, és meghintjük kaporral.


Újburgonya vajas morzsával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg újburgonya, 10 dkg vaj, 3 evőkanál zsemlemorzsa, kapor, só ízlés szerint. Az újburgonyát megtisztítjuk, megmossuk és enyhén sós vízben megfőzzük. Zsemlemorzsát vajban aranysárgára pirítunk. A leszűrt burgonyát szűrőkanállal tányérokba tesszük, a vajas morzsával leöntjük, kaporral meghintjük.


Újburgonya lengyel mártással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg újburgonya. A mártáshoz: 10 dkg vaj, 4 tojás, 4 evőkanál zöldséglé, citromlé, kapor, só ízlés szerint. Elkészítjük a mártást: a tojásokat megfőzzük, apróra vágjuk, edényben vajat olvasztunk, beletesszük az apróra vágott tojást, sót, kaprot, zöldséglevet, citromlét, és jól elkeverjük. Az újburgonyát megfőzzük, tányérba vagy tálra tesszük, és a mártással leöntjük.


Kaurma burgonyából, grúz módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 kis fej vöröshagyma, 3 tojás, 5 dkg vaj, kindza, só ízlés szerint. Vöröshagymát felaprítunk, lábasba tesszük és vajban jól megpároljuk. Ezután hozzáadjuk a megtisztított, megmosott és szeletekre vágott burgonyát, s annyi vízzel öntjük le, hogy az ellepje. Puhára főzzük. Főzés közben sót és finomra vágott kindzát adunk hozzá. Amikor a burgonya szétfőtt, leöntjük felvert tojással, s ha a tojás megkocsonyásodott, levesszük a tűzről.


Burgonya vajjal és túróval

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, (különösen újburgonyából ízletes), 20 dkg túró, fél dl tejföl, 5 dkg vaj, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk, és enyhén sós vízben megfőzzük. Lecsurgatjuk, majd mély tálba tesszük, és zöldpetrezselyemmel meghintjük. A túrót elkeverjük a tejföllel, és a burgonyára öntve tálaljuk.


Főtt burgonya tejben főtt metélttel, lengyelesen

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg burgonya, 12 dkg liszt, fél liter tej, 1 tojás, só ízlés szerint. Lisztből, vízből és tojásból tésztát gyúrunk. Metéltre vágjuk, tejben kifőzzük, és egészben főtt burgonyával tálaljuk.


Tengeri hallal készült burgonyagombóc amerikai módra

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg fölt burgonya, 50 dkg tengeri hal, 2 tojás, 5 dkg vaj, liszt a panírozáshoz, zsír vagy olaj a sütéshez, törött bors, só ízlés szerint. A főtt halat összetörjük, meg is darálhatjuk. Összekeverjük a főtt, áttört burgonyával, hozzáadunk tojást és olvasztott vajat, sóval és borssal ízesítjük, és az elkészített masszából gombócokat formálunk. A gombócokat lisztben megforgatjuk, és zsírban vagy olajban megsütjük. Paradicsom- vagy tormamártással tálaljuk.


Főtt újburgonya fejtett babbal és fokhagymával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg újburgonya, 1 pohár fejtett bab, 2 nyers uborka, 10-15 dkg paradicsom, 4 evőkanál vaj, 1 gerezd fokhagyma, zöldpetrezselyem, kapor, só ízlés szerint. Az újburgonyát megtisztítjuk, megmossuk, szeletekre vágjuk, és vízben megfőzzük. A fejtett babot puhára főzzük. Ezután a burgonyáról és a babról leöntjük a levet, egyenlően elosztva tányérokra tesszük. Leöntjük vajjal és bablével felhígított reszelt fokhagymával. Mellé nyers uborka- és paradicsomkarikákat rakunk, majd meghintjük zöldpetrezselyemmel és kaporral.


Főtt burgonya szardíniával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 doboz szardínia, néhány szál zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A burgonyát sós vízben megfőzzük és feldaraboljuk. A szardíniát a levével együtt lábasban megmelegítjük, és a burgonyára tesszük. Tetejét meghintjük zöldpetrezselyemmel.


Burgonya hagymával, franciásan

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 fej vöröshagyma, 10 dkg vaj vagy margarin, 6 evőkanál liszt, 1,5 dl húsleves, törött bors, kevés só és 2 csomó apróra vágott zöldpetrezselyem. A hagymát karikára vágjuk, és vajban enyhén megpirítjuk. Liszttel megszórjuk, húslevessel feleresztjük, és sűrű mártást készítünk belőle. A burgonyát héjában megfőzzük, még melegen meghámozzuk, szeletekre vágjuk, és a mártásba tesszük. Erősen megborsozzuk, megsózzuk, és kis lángon 5 percig főzzük. Sok zöldpetrezselymet adjunk hozzá, és forrón tálaljuk.


Főtt burgonya tojással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2-3 tojás, 10 dkg vaj, kapor, só ízlés szerint. A főtt, szeletekre vágott burgonyát vajban megsütjük. A tojást villával felverjük, ráöntjük a burgonyára. Megvárjuk, míg megkocsonyásodik. Meghintjük vágott kaporral.


Főtt burgonya dióval, grúz módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 kis fej vöröshagyma. A mártáshoz: 9-10 dkg tisztított dió, 2 evőkanál borecet, fél gerezd fokhagyma, néhány friss mentalevél, kapor, törött bors, só ízlés szerint. A héjában főtt burgonyát meghámozzuk, és karikára vágjuk. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, és az egészet összekeverjük. Tálalásnál diómártással leöntjük. Elkészítjük a mártást: darált diót borecettel felhígítunk, zúzott fokhagymát, apróra vágott mentalevelet, kaprot, sót és borsot adunk hozzá. Jól összekeverjük.


"Juancaina papas" - perui burgonyaétel

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 25 dkg ömlesztett sajt, 2 evőkanál olaj, 2 dl tej, 2-3 evőkanáltejszín, 1-2 evőkanál citromlé, fél kávéskanál törött fekete bors, só ízlés szerint. Ömlesztett sajtot, olajat, tejet és tejszínt simára keverünk. Kissé megmelegítjük, majd hozzáadunk citromlevet, és erősen megborsozzuk. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, félbevágjuk, és a mártással leöntjük. Fejes salátát adjunk hozzá.


Héjában sült burgonya uborkalével, csuvas módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 20 dkg kovászos uborka (vagy 20 dkg savanyú káposzta), olaj, só ízlés szerint. Jól megmosott, egyenlő nagyságú burgonyaszemeket serpenyőbe vagy tepsibe teszünk, sóval megszórjuk, sütőben megsütjük. A burgonyához külön tányéron szeletekre vágott uborkát (levével együtt), vagy olajjal ízesített savanyú káposztát adunk.


Kétszer sütött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1,20 kg burgonya, 2 evőkanál olaj, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A hámozatlan burgonyát jól megmossuk, tepsibe tesszük és sütőben megsütjük. Ha megpuhult félbevágjuk. Belsejét kanállal kikaparjuk, olajban megpirítjuk, megsózzuk, és apróra vágott zöldpetrezselyemmel meghintjük. Forrón tálaljuk.


Sült burgonya háziasan

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 fej vöröshagyma, 2 dl olaj, 20 dkg kovászos uborka, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A vastag szeletekre vágott nyers burgonyát mindkét oldalán serpenyőben megsütjük. Külön megpirítjuk a hagymát, és tálalás előtt megszórjuk vele a burgonyát. A sült burgonyához kovászos uborkát adunk.


Sült burgonya tojással és újhagymával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 5 dkg zsír, 1 kis csomó újhagyma, 4 tojás, 4-5 evőkanál tejföl vagy aludttej, só ízlés szerint. A burgonyát héjában megfőzzük. Megtisztítjuk, karikára vágjuk, forró zsírba tesszük. A tojást tejföllel összekeverjük, megsózzuk, ráöntjük a burgonyára. Együtt megsütjük, széles lapáttal megforgatva, hogy a burgonya szét ne essen. Vágott újhagymát hintünk rá, és salátástálba tesszük. Aludttejjel tálaljuk.


Sült burgonya hagymával és gombával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 fej vöröshagyma, 2 dl olaj, 1 evőkanál zsír, 40 dkg friss gomba, fűszerek, só ízlés szerint. A megmosott és felvágott gombát a fűszerekkel serpenyőbe tesszük, és egy kevés forró zsírban megsütjük. A burgonyát szeletekre vágjuk, és szintén megsütjük. A sütés végén megsózzuk, összekeverjük a sült gombával és a külön megpirított hagymaszeletekkel. Tálalásnál a tál egyik végére tehetjük a sült burgonyát, a másik végére a sült gombát, tetejét pedig hagymaszeletekkel díszítjük.


Hagymás gombás sült burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 30 dkg gomba, 2 fej vöröshagyma, 2 dl olaj, 4 paradicsom, kapor, zöldpetrezselyem, törött bors, só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, karikára vágjuk, olajban aranysárgára sütjük. A gombát megtisztítjuk, megmossuk, a gombafejeket levágjuk, s mindkét oldalukat megsütjük. A gombaszárakat apróra vágjuk, és a vágott vöröshagymával, kaporral és zöldpetrezselyemmel megpirítjuk. A kész burgonyát tányérokba tesszük, köré sült burgonyát rakunk. Tetejére hagymás gombát teszünk, mellé friss paradicsomszeleteket adunk. Meghintjük kaporral, zöldpetrezselyemmel.


Sült burgonya heringgel és hagymával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 20 dkg hering, egy-másfél dl olaj, 1 fej vöröshagyma, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, karikára vágjuk. Az előzőleg vízben kiáztatott hering bőrét lehúzzuk, kicsontozzuk, apróra összevágjuk. A hagymát felaprítjuk, olajban megpirítjuk, és összekeverjük a felvágott heringgel. A heringet és a hagymát összekeverjük a burgonyaszeletekkel, serpenyőbe tesszük, és olajban megsütjük. (Megsüthetjük ezt a masszát sütőben is, olajjal meglocsolva és zsemlemorzsával meghintve. ) Tálalásnál zöldpetrezselyemmel megszórjuk.


Sült burgonya padlizsánnal és szilvával, román módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 dl olaj, 4 paradicsom, 50 dkg padlizsán, 2 evőkanál hagymamártás, 1 pohár aszalt szilva, törött bors, cukor, zöldpetrezselyem, kapor, só ízlés szerint. A padlizsánt leforrázzuk, a héját lehúzzuk, karikára vágjuk, és kipréseljük a levét. Ezután megsózzuk, megborsozzuk, lisztben megforgatjuk, és mindkét oldalán olajban megsütjük. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, karikára vágjuk, és mindkét felén aranyszínűre sütjük. Az aszalt szilvát kiválogatjuk, kimagozzuk, és több vízben megmossuk. A paradicsomot, a szilvát, a padlizsánt serpenyőbe tesszük, ráöntjük a hagymamártást. Tetszés szerint sóval, cukorral ízesítjük, kaprot és zöldpetrezselymet adunk hozzá, összekeverjük, és 1-2 percig forraljuk. A sült burgonya mellé tálaljuk.


Sült burgonya tökkel

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 kis zsenge tök, 3 dl olaj, 5 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 10-15 dkg paradicsom, 2 evőkanál liszt, törött bors, kapor, só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, karikákra vágjuk, és aranysárgára sütjük. A tököt lehámozzuk, vékony karikákra vágjuk, meghintjük sóval és borssal, lisztben megforgatjuk, és mindkét oldalán olajban aranysárgára sütjük. A burgonyát tányérokba tesszük, köré rakjuk a tököt. Tetejét pirított hagymával megszórjuk, olvasztott vajjal leöntjük. Mellé paradicsomszeleteket rakunk, és kaporral meghintjük.


Sült burgonya tojással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 3 tojás, 1 pohár tej, 2 evőkanál olaj, só ízlés szerint. A megtisztított és megfőzött burgonyát szeletekre vágjuk, és olajban átpirítjuk. A tojást a lábasban felütjük, tejet, sót adunk hozzá, és jól felkeverjük. Beletesszük a burgonyát, és sütőben megsütjük.


Sült burgonya fokhagymamártásban

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 dl olaj. A mártáshoz: 2 kávéskanál liszt, 2 tojássárgája, 4 gerezd fokhagyma, 2 csomó zöldpetrezselyem, 2 evőkanál olaj, törött bors, só ízlés szerint. Közepes nagyságú burgonyákat megtisztítunk. 4 részre vágjuk, és bő, forró olajban megsütjük. Elkészítjük a mártást: a lisztet a nyers tojássárgákkal összekeverjük, hozzáadjuk a péppé zúzott fokhagymagerezdeket és a zöldpetrezselymet. Jól elkeverjük, és kevés hideg vizet öntünk hozzá. Olajos serpenyőbe öntjük, sózzuk, borsozzuk. Hozzátesszük a sült burgonyát, takaréklángon kevergetjük, amíg a mártás megsűrűsödik.


Burgonyapálcikák sajttal

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 3 dkg zsír, 3-4 dkg sajt, só ízlés szerint. A nyers, megtisztított burgonyát megmossuk. Leöntjük hideg vízzel úgy, hogy ellepje. Lassú tűzön felforraljuk, és 7-8 percig főzzük (ne lobogjon a víz). Egyet felvágva ellenőrizzük, hogy egyenletesen főtt-e meg. (Ha a burgonya belsejében fehér folt látható, akkor még tovább kell főznünk.) Ha egyenletesen megfőtt, felvágjuk hosszú pálcika formájúra (3-4 mm átmérőjűre). Kizsírozott tűzálló tálba rakjuk, reszelt sajttal megszórjuk, és néhány percre forró sütőbe tesszük. Különösen sör mellé ízletes.


Sült burgonya tökkel és gombával

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 2 kis zsenge tök, 25 dkg gomba, 2 kis fej vöröshagyma, 2 dl olaj, kapor, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A burgonyát és a tököt meghámozzuk, megmossuk, karikákra vágjuk, mindkét oldalukat aranysárgára sütjük. A gombát megtisztítjuk, megmossuk, megsütjük. Ezután a tököt a tányér közepére tesszük, mellé gombát és burgonyát rakunk. Pirított hagymával megszórjuk, kaporral és zöldpetrezselyemmel ízesítjük.


Sült burgonya sütőtökkel

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 40 dkg sütőtök, 1 tojás, 2-3 dl olaj, 2 evőkanál liszt, 1 dl tejföl, 2 evőkanál zsemlemorzsa, kapor, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A tököt lehámozzuk, a magokat és a rostokat eltávolítjuk, szeletekre vágjuk. Lisztbe, tojásba, morzsába forgatjuk, és olajban pirosra sütjük. A nyers, meghámozott burgonyát szeletekre vágjuk, szárazra töröljük, és olajban megsütjük. A burgonyát tányérba tesszük, tetejére sütőtököt rakunk. Tejföllel leöntjük, kaporral meghintjük, és tálaljuk.


Sült burgonya hagymával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 fej vöröshagyma, 2 dl olaj, 5 dkg vaj, törött bors, kapor, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk, megmossuk, rúd alakúra vagy karikára vágjuk, és olajban aranysárgára sütjük. A vöröshagymát megtisztítjuk, vékony karikákra vágjuk, és aranysárgára pirítjuk. A sült burgonyát tányérokba tesszük, pirított hagymával megszórjuk, vajjal leöntjük, apróra vágott zöldpetrezselyemmel és kaporral meghintjük. Friss paradicsomot adhatunk mellé.


Sült burgonya hagymával és füstölt hússal

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 kis fej vöröshagyma, 2 dl olaj, 10 dkg füstölt hús, 3 dkg vaj, só ízlés szerint. A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, kis kockákra vágjuk, serpenyőben megsütjük. Hozzáadunk pirított hagymát és apró kockákra vágott, vajban enyhén megpirított főtt füstölt húst.


Sült burgonya májjal

Hozzávalók 4 személyre: 70 dkg burgonya, 50 dkg máj, 1 fej vöröshagyma, 2 dl olaj, egy kevés törött bors, egy kevés majoránna, 2 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 kis csomó zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A májat darabokra vágjuk, borssal megszórjuk, lisztben megforgatjuk, beletesszük a forró, hagymás olajba, és megsütjük. A burgonyát kockákra vágjuk, és forró olajban megsütjük. A sült májat leöntjük a megmelegített, majoránnával elkevert tejföllel. Sózzuk, és az ugyancsak sózott sült burgonyával körítjük. Végül meghintjük zöldpetrezselyemmel.


Gránátos kocka magyarosan

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 50 dkg liszt, egy kis fej vöröshagyma, tojás, zsír a burgonya elkészítéséhez, pirospaprika, só ízlés szerint. A lisztből és a tojásból egy kevés vízzel és sóval ruganyos tésztát gyúrunk, kinyújtjuk, és kockákra vágjuk. A burgonyát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és az ugyancsak apróra vágott hagymával forró zsírban puhára pároljuk, majd meghintjük pirospaprikával. A tésztát forró sós vízben megfőzzük, leszűrjük, összekeverjük a hagymás, paprikás burgonyával, ízlés szerint megsózzuk.


“Ég és Föld" német módra készített burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 50 dkg alma (lehetőleg savanyú), 50 dkg véres hurka, 1 kis fej vöröshagyma, 5 dkg füstölt szalonna, cukor, só ízlés szerint. A burgonyát és az almát megtisztítjuk, és gerezdekre vágjuk. Egy kevés vízben együtt megpároljuk. Leszűrve áttörjük, sóval és cukorral ízesítjük. A szalonnakockákat kiolvasztjuk, kisült zsírjában megsütjük a hagymakarikákat és a véres hurkát. Az almás burgonyapürével együtt tálaljuk.


Burgonyapüré darált hússal

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 20 dkg hús, 5 dkg vaj, 2 dl tej, 2 dl húsleves, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál fehérmártás, só ízlés szerint. A húst és a hagymát együtt megdaráljuk, és fedő alatt kevés zsiradékban megsütjük. Ha megsült, kevés húslevest öntve hozzá, puhára pároljuk. Ezután még egyszer átdaráljuk, áttörjük. Hozzáadunk 1 evőkanál fehérmártást, felkeverjük, felforraljuk, és burgonyapüré mellé tesszük.


Burgonyapüré tükörtojással

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 dl tej, 5 dkg vaj, 5 tojás, 5 dkg reszelt sajt (vagy zsemlemorzsa), só ízlés szerint. Az elkészített burgonyapürét kivajazott serpenyőbe tesszük, elsimítjuk, meghintjük reszelt sajttal vagy zsemlemorzsával, meglocsoljuk vajjal vagy olajjal, és sütőben halványsárgára sütjük. Ezután a megsütött burgonya felszínén öt mélyedést vájunk, és minden mélyedésbe egy egész nyers tojást ütünk, majd a serpenyőt ismét a forró sütőbe tesszük, amíg a tojások is megsülnek. Ugyanabban az edényben tálaljuk.


Burgonyapüré tükörtojással és heringgel

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 5 dkg vaj, 3 tojás, 1 hering, 1 dl tej, zsemlemorzsa, só ízlés szerint. Főtt burgonyából, kevés tejből, vajból, sóból pürét készítünk, és jól elkeverjük. A tepsit vajjal kikenjük, morzsával meghintjük, a burgonyapürét beletesszük. Mélyedéseket csinálunk benne. A tojásokat beleütjük, körbe heringdarabokat rakunk, és sütőben megsütjük. Ebben az edényben tálaljuk.


Burgonyapüré szalonnával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 5 dkg vaj vagy 1 dl tejszín, 25 dkg füstölt szalonna, szerecsendió és só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk és megfőzzük, majd leszűrjük és összetörjük. Főzővizéből keveset hozzáadunk, vajat, sót, reszelt szerecsendiót teszünk bele. A pürét felverjük, tálra halomba rakjuk. Tetejét sültszalonna-szeletekkel díszítjük.


Burgonyapüré babbal

Hozzávalók 4 személyre: 30 dkg burgonya, 30 dkg bab, 2 dl tej, 6 dkg margarin, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A babot átválogatjuk, megmossuk, beáztatjuk és megfőzzük. Még forrón összekeverjük az ugyancsak forró főtt burgonyával. Áttörjük, margarint keverünk hozzá. Meghintjük zöldpetrezselyemmel.


Burgonyakotlett

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 tojás, 3 evőkanál liszt vagy zsemlemorzsa, 10 dkg vaj, só ízlés szerint. A megtisztított burgonyát megfőzzük, vizét leöntjük, még melegen összetörjük. A püréhez két nyers tojást adunk, jól kikeverjük, és a masszából vizes kézzel lapos, kerek szeletkéket - kotletteket - formálunk. A kotletteket lisztben vagy morzsában megforgatjuk és megsütjük. Különféle mártásokkal (gomba-, hagymamártás stb.) tálalhatjuk.


Kotlett sütőben sült burgonyából, román módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 szelet fehér kenyér, 2 evőkanál liszt, 2 tojás, 1 csomó vágott zöldpetrezselyem, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 10 dkg olvasztott szalonnazsír, só, törött bors ízlés szerint. A hámozott burgonyát sütőben megsütjük, félbevágjuk, közepét kikaparjuk, és tejben jól kiáztatott és kinyomott kenyérszelettel együtt szétnyomjuk. Megsózzuk, hozzáadunk egy csipetnyi borsot, 1 evőkanál lisztet, tojássárgáját, a vágott zöldpetrezselymet és a tojások felvert habját. Kerek kotletteket készítünk. Lisztben, tojásban és morzsában megforgatva olvasztott szalonnazsírban megsütjük. Köretként hozzáadjuk a kivájt sült burgonyákat is.


Burgonyakotlett gombával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 10 dkg gomba, 2 tojás, 2-3 evőkanál liszt, 1 fej vöröshagyma, zsír a sütéshez, só ízlés szerint. A szokásos módon készített burgonyamasszába tojást, kevés lisztet, apróra vágott párolt hagymát és ugyancsak apróra vágott párolt gombát teszünk. Kotletteket formálunk, morzsában megforgatjuk, és forró zsírban mindkét oldalukat kisütjük.


Káposztás-burgonyás kotlett

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 50 dkg káposzta, 1 fej vöröshagyma, 1 tojás, 5 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg zsír, 4 dl tejfölös mártás, só ízlés szerint. A káposztát apróra vágjuk, és só nélkül megsütjük. A vöröshagymát felvágjuk és megpirítjuk. A burgonyát héjában megfőzzük, majd a káposztával és a hagymával együtt húsdarálón átdaráljuk. A masszába tojást, sót teszünk, kotletteket formálunk belőle. Morzsába forgatjuk, és kisütjük. Tálaláskor leöntjük tejfölös mártással.


Burgonyakotlett csalánlevéllel

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 40 dkg csalánlevél, 1 kis fej vöröshagyma, 4 tojás, 4 dkg zsír, liszt, só, fűszerek ízlés szerint. Forró vízben megfőzzük a csalánleveleket, majd apróra vágjuk. Levét kinyomjuk, és néhány percig pirított hagymával pároljuk. Összekeverjük a kész burgonyapürével. Hozzáadunk tojást, zsírt, lisztet, sót és fűszereket ízlés szerint. Elkészítjük a kotletteket, és kisütjük. Tejföllel, gombamártással, vagy pirított hagymával tálaljuk.


Burgonyakotlett almával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 20 dkg alma, 2 evőkanál olaj, 2 tojás, 5 dkg liszt, 6 dkg zsemlemorzsa, 10 dkg zsír a sütéshez, késhegynyi szódabikarbóna, só ízlés szerint. A burgonyát héjában, forró sós vízben megfőzzük. Meghámozzuk, áttörjük vagy húsdarálón átdaráljuk. Az olajat vagy vajat a tojássárgájával elkeverjük. Elvegyítjük a burgonyamasszával, a felvert tojáshabbal, liszttel, szódabikarbónával és a nagy lyukú reszelőn megreszelt nyers almával. Megsózzuk. Kis, ovális alakú kotletteket készítünk. Forró zsírban aranysárgára sütjük. Hosszúkás tálra tesszük, zöldpetrezselyemmel vagy salátalevéllel díszítjük. Tejföllel vagy nyers salátával tálaljuk.


Burgonyakotlett sütőtökkel

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 40 dkg sütőtök, 3 dkg zsír, 2 tojás, 5 dkg liszt, 6 dkg morzsa, egy-másfél dl olaj a sütéshez, só ízlés szerint. Ugyanúgy készítjük el, mint az almás burgonyakotlettet, csak alma helyett áttört sült tököt teszünk bele. Tejföllel, salátával tálaljuk.


Burgonyakotlett túróval

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 20 dkg túró, 2 dl olaj a sütéshez, 2 tojás, 10 dkg liszt, 2 dl tejföl, só ízlés szerint. A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, s a túróval együtt húsdarálón átdaráljuk. Hozzáadunk tojást, lisztet, sót, és jól összedolgozzuk. Deszkára tesszük, liszttel meghintjük, és kis kotletteket készítünk. Erős lángon megsütjük. Tejföllel tálaljuk.


Burgonyakotlett sajttal, román módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 tojás, 3 evőkanál reszelt sajt, 4 evőkanál liszt, 4 evőkanál olvasztott szalonnazsír, törött bors, só ízlés szerint. A főtt, áttört burgonyát összekeverjük felvert tojással (hasonlóan az omlett készítéséhez), liszttel, sóval, kevés borssal és reszelt sajttal. Ebből a masszából lisztezett deszkán vastag kolbászt formálunk. Keresztben ujjnyi vastagságú csíkokra vágjuk, és ellapítjuk. Lisztben megforgatjuk a lepényeket, és forró szalonnazsírban mindkét oldalukon kisütjük.


Burgonyakotlett hússal

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 30 dkg hús, 3 dkg zsír, 5 dkg liszt, 8 dkg zsemlemorzsa, 5 dkg hagyma, 2 tojás, 10 dkg zsír a sütéshez, törött bors, só ízlés szerint. Forró zsírba kockákra vágott húst teszünk, és az apróra vágott hagymával megpirítjuk. Hozzáöntünk fél pohár vizet, és fedő alatt, takaréklángon puhára pároljuk. Ha kihűlt, a héjában főtt, hámozott burgonyával együtt megdaráljuk, sót, borsot, tojást, lisztet adunk hozzá, és jól eldolgozzuk. A masszából lisztes kézzel kerek kotletteket formálunk, morzsában megforgatjuk, forró zsírban világossárgára sütjük. Gomba- vagy paradicsommártással, nyers salátával tálaljuk.


Burgonyakotlett hallal

Hozzávalók 4 személyre: 60 dkg burgonya, 30 dkg halfilé (fogas, süllő, harcsa, ponty), 5 dkg zsemlemorzsa, 2 evőkanál liszt, 15 dkg vaj, 1 kis fej vöröshagyma, 2 tojás, törött bors és só ízlés szerint. A filézett halat a főtt, hámozott burgonyával együtt megdaráljuk, lisztet vagy morzsát, egy kevés vajat, borsot, sót, tojássárgáját adunk hozzá. Elkészítjük a kotletteket, tojásfehérjében és morzsában megforgatjuk, és vajban pirosra sütjük. Paradicsom- vagy fehérmártással tálaljuk.


Burgonyával töltött káposzta

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 kis fej káposzta, fél dl olaj, 2-3 tojás, 1 kis fej vöröshagyma, 2 dl tejföl, só ízlés szerint. A nem túl tömött káposztafejet leveleire szétszedjük, hideg vízben megmossuk, majd leforrázzuk vagy sós, forró vízben 3-5 percig forraljuk, ezután a vizet kissé kipréseljük. Elkészítjük a burgonyatölteléket: a burgonyát megfőzzük, megtisztítjuk, forrón megdaráljuk, hozzáadunk olajban pirított hagymát, sózzuk és borsozzuk. Apróra vagdalt kemény tojást is tehetünk bele. A tölteléket jól összekeverjük, kanállal a káposztalevelekre tesszük, és úgy összetekerjük, mint a töltött káposztát. A gombócokat lábasba tesszük, és tejfölben megpároljuk.


Vagdalt hússal töltött burgonyakotlett belorusz módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 25 dkg főtt hús, 2 tojás, olaj vagy zsír, 1 kis fej vöröshagyma, törött bors és só ízlés szerint, 2 dl tejföl. A héjában főtt, hámozott burgonyát összetörjük, simára eldolgozzuk (meg is darálhatjuk). A burgonyamasszához nyers tojást, sót és törött borsot adunk, az egészet jól elkeverjük. A főtt húst (marhahúst, borjúhúst, sertéshúst, májat, tüdőt vagy szívet) megdaráljuk, vagy késsel apróra vágjuk, pirított hagymát, sót, törött borsot teszünk hozzá, és megpároljuk. Amikor elkészült, a burgonyamasszából egy gombócnyit a tenyerünkbe veszünk, és egy evőkanálnyi tölteléket teszünk rá. A burgonyamasszába burkoljuk, és kotlett alakúra formáljuk. Forró olajban megsütjük. Tejföllel tálaljuk. A hústöltelékbe apróra vágott kemény tojást is keverhetünk.


Burgonyakotlett apróra vágott kemény tojással és rizzsel töltve

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 3 evőkanál tiszt, 3 tojás, 2-3 dl olaj, 3 evőkanál rizs, 1 fej vöröshagyma, 1 evőkanál vaj, törött bors, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. Ugyanúgy csináljuk, mint a húsos kotlettet, de itt a töltelék tojásból és rizsből készül. A rizst átválogatjuk, több vízben megmossuk, és kétszeres mennyiségű vízzel és vajjal megpároljuk. A kemény tojást megfőzzük, megtisztítjuk, apróra vágjuk, a vöröshagymát vajban megpároljuk, és mindkettőt a rizshez tesszük. Az egészet sóval, borssal ízesítjük, és jól összedolgozzuk. Paradicsom-, hagyma- vagy gombamártással leöntve tálaljuk, és meghintjük zöldpetrezselyemmel. Rizs helyett készíthetjük hajdinakásával vagy apróra tördelt makarónival is.


Burgonyás kotlett gombával töltve

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 10-12 dkg gomba, 3 dkg vaj, 3 evőkanál liszt, 4 kemény tojás, 10 dkg fehér kenyér, 1 evőkanál apróra vágott vöröshagyma, 2-3 dl olaj, 1 dl tej, 4 paradicsom, só ízlés szerint. A burgonyamasszát úgy készítjük el, mint az egyszerű burgonyakotlettét. Minden lepény közepébe gombatölteléket teszünk. A tölteléket a következőképpen készítjük el: a gombát megtisztítjuk, apróra vágjuk, és kevés vajban megpároljuk. Hozzáadunk 2 kemény tojást, párolt hagymát és tejben áztatott, majd kinyomott fehér kenyeret. Sóval, borssal ízesítjük. A töltött burgonyalepényeket hosszúkás tojás formára alakítjuk, és minden oldalán olajban megsütjük. Tányéronként 2-3 darabot tálalunk. Mellé nyers paradicsomot rakunk, és paradicsommártással leöntjük.


Parasztomlett holland módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 15 dkg sajt, 4 tojás, 10 dkg sonka, 2 fej vöröshagyma, 1 csomó zöldpetrezselyem, törött bors és só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk, és nagy szeletekre vágjuk. Serpenyőben a sonkát apróra vágott hagymával megpirítjuk, hozzáadjuk a burgonyát, lefedjük és megsütjük. Ezután reszelt sajttal és zöldpetrezselyemmel meghintjük, felvert tojással leöntjük, és az egészet átsütjük. Salátával tálaljuk.


Omlett főtt burgonyával, román módra

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 4 tojás, 1 dl olaj a sütéshez, 2 evőkanál olvasztott vaj, törött bors és só ízlés szerint. A burgonyát megfőzzük, megtisztítjuk, villával szétnyomjuk, tojássárgájával összekeverjük, borsot és sót adunk hozzá, valamint a felvert tojásfehérjét. Serpenyőben olajat forrósítunk, beletesszük a masszát. Amikor az omlett sűrűsödni kezd, rázogassuk a serpenyőt, hogy oda ne égjen. Forrón tálaljuk, olajjal vagy vajjal leöntve.


Omlett nyers burgonyával

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 4 tojás, 5 dkg vaj, 1 kávéskanál kapor, törött bors és só ízlés szerint. A megtisztított nyers burgonyát megreszeljük. Beleütjük a tojásokat, sót, borsot és apróra vágott kaprot adunk hozzá. Összekeverjük, és serpenyőben forró, olvasztott vajban megsütjük. Amikor az omlett megpirult, megfordítjuk, és a másik oldalát is megsütjük. Fejes salátával díszítjük.


Omlett sült burgonyával

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 10 dkg füstölt szalonna, 4 tojás, 2 evőkanál tej, só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk, vékony szeletekre vágjuk, és a szalonnából olvasztott zsírban megsütjük. Ezután a tetejére öntjük a tejjel felvert tojásokat, kissé megsózzuk, és addig sütjük, amíg a tojás megkocsonyásodik.


Csirkehússal töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 40 dkg csirkehús, 5 dkg gomba, 5 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 1 dl fehérbor, 1 dl tejszín (el is maradhat), 5 dkg sajt, só ízlés szerint. A főtt csirkehúst kockákra vágjuk, és hozzáadjuk az apróra vágott főtt gombát. Vajból, lisztből húslevessel, borral feleresztve besamelmártást készítünk, amit citrommal - és esetleg tejszínnel - ízesítünk. A meghámozott burgonyát egészben megsütjük (legjobb, ha a burgonyaszemek egyforma nagyságúak). Tetejüket levágjuk, és belsejüket kiskanállal óvatosan kivájjuk, úgy, hogy fél cm vastagságú burgonyafal maradjon. A húst és a gombát összekeverjük 3 evőkanál mártással. Megtöltjük a kivájt burgonyákat, reszelt sajttal megszórjuk. Melléjük öntjük a maradék mártást. Tálalás előtt sütőbe tesszük, hogy a sajt megpiruljon.


Májjal és hagymával töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg máj, 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 1 dl tejföl, 1 tojás, törött bors és só ízlés szerint. A burgonyákat sós vízben félpuhára főzzük, majd meghámozzuk, kettévágjuk, a közepüket kivájjuk. A hagymát és a májat olajban megpirítjuk, majd megdaráljuk. A töltelékbe borsot, egy kanálnyi tejfölt és nyers tojást teszünk, megsózzuk, jól eldolgozzuk. Megtöltjük a burgonyákat, zsírral megöntözzük, sütőbe tesszük, tejföllel leöntjük, és készre pároljuk. Forrón tálaljuk. Tölthetjük szívvel kevert májtöltelékkel is.


Hússal töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg főtt vagy sült hús, 1 evőkanál zsemlemorzsa, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál vaj, fél dl olaj, kapor, zöldpetrezselyem, törött bors és só ízlés szerint. A szokásos módon előkészített burgonyákat a következő töltelékkel töltjük meg: a húst megdaráljuk, olajban kissé megpirítjuk, sót, borsot, tejfölt, zsemlemorzsát adunk hozzá, és összedolgozzuk. Vajjal kikent tűzálló tálba tesszük, zsemlemorzsával meghintjük, tetejét olajjal meglocsoljuk, és sütőben megpirítjuk. Gombamártást vagy tormás hagymamártást tálalunk hozzá. Vágott zöldpetrezselyemmel vagy kaporral meghintjük.


Töltött burgonya chilei módra

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 1 pohár tej, 2 tojás, 20 dkg hústöltelék, 8 dkg liszt, 10 dkg zsír, törött bors és só ízlés szerint. A megmosott és megtisztított burgonyát sós vízben megfőzzük, leszűrve szétnyomjuk, kihűlés előtt forró tejjel leöntjük, és simára keverjük. Amikor kezd kihűlni, beleütjük a tojást, 2-3 dkg lisztet hintünk rá, még egyszer összekeverjük, majd hűlni hagyjuk. A megdarált nyers húst vagy a kész nyers hústölteléket ízlés szerint megsózzuk és megborsozzuk. A burgonyamasszából rudat alakítunk, egyforma darabokra felvágjuk. Minden darabot lisztes kézzel lepény alakúra formálunk. A lepényekre 1-1 kávéskanál tölteléket teszünk, majd burgonyaformára alakítjuk. Lisztben megforgatjuk, és forró zsírban megsütjük. Fejes salátával tálalva igen ízletes étel.


Sonkával töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg sonka, 4 evőkanál olaj, 2 tojás, paradicsomlé, só ízlés szerint. A burgonyát meghámozzuk, és egészben fel- tesszük főni. Mielőtt teljesen megpuhul, a vizét lecsurgatjuk. A burgonyák tetejét levágjuk, belsejüket óvatosan kivájjuk, ezzel összekeverjük az összevágott sonkát, a tojások sárgáját és egy tojásfehérjét. Megsózzuk, majd a keverékkel megtöltjük a burgonyát. A burgonyaszemeket befedjük a levágott kis kalapokkal, amelyeket a megmaradt tojásfehérjével odatapasztunk. A burgonyát kevés forró olajban lábasba tesszük, leöntjük paradicsomlével, és 20 percre sütőbe rakjuk.


Füstölt hússal, hagymával és salátával töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 15 dkg főtt füstölt hús, 10 dkg füstölt szalonna, 1 kis csomó újhagyma, néhány fejessaláta-levél, 2 dl tejföl, 1 evőkanál ecet, kapor, só ízlés szerint. Nagy szemű burgonyákat leforrázunk, megsózunk, és félkészre főzünk. Meghámozzuk, egyik felét levágjuk, és belsejét kivájjuk. A füstölt húst apróra vágjuk, a szalonnát megolvasztjuk, a pörcöt újhagymával meghintjük. A salátaleveleket megmossuk, apróra vágjuk, megsózzuk, összekeverjük a hagymás pörccel, és ecetet öntünk hozzá. Ezzel a keverékkel megtöltjük a burgonyákat, és a másik felükkel befedjük. A töltött burgonyákat tűzálló tálba rakjuk, zsiradékot teszünk alá, és forró sütőben megsütjük. Amikor a burgonya megpirult, kaporral, hagymával meghintjük, tejföllel leöntjük, és készre pároljuk. Forrón tálaljuk.


Sült burgonya sajttal töltve

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 3 dkg olvasztott vaj, 3 tojássárgája, 10 dkg sajt, 2 dl tejföl, törött bors és só ízlés szerint. A burgonyát megmossuk, meghámozzuk, sóval bedörzsöljük, és sütőben megsütjük. A sült burgonya tetejét levágjuk, belsejét kikaparjuk, vajjal áttörjük, és reszelt sajttal, tojássárgájával és tejföllel összekeverjük. ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A masszát visszatöltjük a burgonyába. Reszelt sajttal megszórjuk, és sütőben megsütjük.


Héjában sült burgonya sajttal és kolbásszal töltve

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 10 dkg vaj, 2 tojássárgája, 2 evőkanál reszelt sajt, 10 dkg kolbász, só ízlés szerint. Egyforma nagyságú burgonyákat jól megmosva, héjastól a sütőben megsütünk. A burgonyák tetejét levágjuk, belsejüket kávéskanállal kivájjuk. Amíg forró, a kivájt főtt burgonyadarabokat egy evőkanálnyi vajjal gyorsan kikeverjük, fokozatosan hozzáadjuk a tojássárgáját, a reszelt sajtot, az apróra vágott kolbászt, és megsózzuk. A burgonyákat ezzel a masszával megtöltjük. Reszelt sajttal megszórjuk, és olvasztott vajjal kicsit megöntözzük. Tepsiben sütőbe tesszük, és addig sütjük, amíg megpirul.


Túróval töltött burgonya román módra

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg túró, 10 dkg brindza, 2 tojássárgája, fél kanál liszt, 10 dkg vaj, kevés paradicsompüré, 4 evőkanál tejföl, só ízlés szerint. A nyers burgonyát kettévágjuk. Belsejét - kb. fél cm vastag falat meghagyva - kivájjuk, és a burgonya aljából kicsit levágunk úgy, hogy az megálljon. Elkészítjük a tölteléket túróból, kevés brindzát (juhtúrót), tojássárgáját, sót és lisztet teszünk bele. A burgonyákat ezzel megtöltjük. Lábasba rakjuk, forró vajjal leöntjük, majd tűzre tesszük, hogy alul megpiruljon. Ezután egy kevés vízzel felhígított paradicsompürét adunk hozzá, és fedő alatt pároljuk, amíg a burgonya megpuhul. Tálalás előtt néhány kanál tejfölt öntünk hozzá. (Juhtúró helyett reszelt sajtot is keverhetünk a töltelékbe.)


Zöldséggel és sajttal töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 40 dkg vegyes zöldség, 2 dl tejfö1, 10 dkg sajt, 2 dkg torma, 5 dkg vaj, só ízlés szerint. Sárgarépát, zellert és póréhagymát apróra vágunk, vajban puhára pároljuk és megsózzuk. A párolt zöldséggel a burgonyákat megtöltjük (a burgonya előkészítését l. az előző recepteknél). Kivajazott tűzálló tálba tesszük, tejföllel leöntjük, megszórjuk reszelt sajttal és tormával. Lefedjük, és puhára pácoljuk.


Gombával töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg friss gomba, 10 dkg vaj, 1 tojás, 1 zsemle, 2 evőkanál zsemlemorzsa, 1 kis fej vöröshagyma, törött bors, só ízlés szerint. Elkészítjük a gombás tölteléket: a gombát apróra vágjuk, egy kanálnyi vajban az apróra vágott vöröshagymával megpároljuk, sózzuk, borsozzuk, beletesszük a vízben áztatott és kifacsart zsemlét, a nyers tojást, és jól összekeverjük. A töltelékkel megtöltjük a szokásos módon előkészített burgonyákat. Zsemlemorzsában megforgatjuk, serpenyőbe tesszük, vajjal leöntjük, és átsütjük. (Friss gomba helyett szárított gombával is készíthetjük a tölteléket.)


Tojásos hagymával töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 2 tojás, 10 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 2 dkg zsemlemorzsa, 2 dl tejföl, zöldpetrezselyem, törött bors és só ízlés szerint. Nagy szemű, meghámozott burgonyák tetejét levágjuk. A puhára főtt burgonyaszemek belsejét kanállal kiszedjük, teljesen megfőzzük, áttörjük, meleg vajjal, nyers tojással, sült hagymával, borssal és apróra vágott zöldpetrezselyemmel összekeverjük. A tölteléket visszatöltjük a burgonyákba, kizsírozott tepsibe tesszük, morzsával megszórjuk, vajjal meglocsoljuk, és megsütjük. Tejföllel tálaljuk.


Sült burgonya pirított hagymával töltve

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 10 dkg vaj, 2 fej vöröshagyma, só ízlés szerint. A burgonyát megtisztítjuk, sóval megszórt tepsibe tesszük, és kis lángon sütőben megsütjük. A burgonyaszemek tetejét levágjuk, belsejüket kivájjuk, szétnyomjuk, olvasztott vajjal leöntjük, és vágott, vajban pirított hagymával összekeverjük. A keverékkel megtöltjük a burgonyaszemeket, és a levágott résszel befedjük. Sütőben megsütjük.


Sárgaborsóval töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 3 evőkanál sárgaborsó, 10-15 dkg zsír, 1 kis fej vöröshagyma, só ízlés szerint. A beáztatott borsót megfőzzük, apróra vágott és zsírban pirított hagymával ízesítjük, ízlés szerint sózzuk, és megtöltjük a szokásos módon előkészített burgonyákat. A megtöltött burgonyát serpenyőbe tesszük, a borsó főzőlevével - amelyet zsírral összekevertünk - leöntjük. A serpenyőt lefedjük, sütőbe tesszük, és óvatosan átsütjük, nehogy a burgonya szétessen.


Rákkal töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg rákhús, 4 dkg vaj, 15 dkg gomba, 10 dkg besamelmártás, törött bors és só ízlés szerint. A rákhúst és a felaprított friss vagy konzervgombát kevés vajba tesszük, és megpirítjuk. Besamelmártást készítünk, ízesítjük. Kiválasztunk egyenlő, tyúktojás nagyságú burgonyákat, megmossuk, és héjastól a sütőben megsütjük. Meghámozzuk, tetejüket levágjuk, kávéskanállal a belsejüket kikaparjuk, de vigyázzunk arra, hogy a burgonyák eredeti formájukat megtartsák. Tepsibe rakjuk, és minden burgonyába egy evőkanálnyi tölteléket teszünk, amit a megfőzött rák, a gomba és a mártás keverékéből készítünk. A maradék mártást a burgonyák tetejére öntjük. Forró sütőben megsütjük. Forrón tálaljuk.


Heringgel töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 30 dkg hering, 1 kis fej vöröshagyma, 1 tojás, 1 dl tejföl, 5 dkg vaj, babérlevél, törött fehér bors és só ízlés szerint. A szokásos módon előkészített burgonyák kikapart belsejét a megtisztított heringgel összetörjük, illetve megdaráljuk. Hozzáadunk apróra vágott hagymát, borsot, porrá tört babérlevelet, nyers tojást és tejfölt, s az egészet jól kikeverjük. Megtöltjük a burgonyákat, vajjal és tejföllel leöntjük, és még néhány percre forró sütőbe tesszük.


Friss hallal töltött burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 20 dkg filézett csuka (vagy fogas), 1 kis fej vöröshagyma, fél pohár húsleves, 1 dl tejföl, 6 dkg zsír, 1 zsemle, fél dl tej, kapor, törött bors és só ízlés szerint. A tölteléket a következőképpen készíthetjük el: a nyers, apróra vágott, filézett csukát (vagy fogast) elkeverjük a felaprított hagymával, a tejben áztatott zsemlével, megsózzuk, törött borsot és apróra metélt kaprot adunk hozzá. A megsütött és kivájt burgonyákat ezzel a töltelékkel töltjük meg. Serpenyőbe tesszük, húslevest öntünk rá, és sütőben addig sütjük, míg a töltelék is átsül. Tálalás előtt forró tejföllel leöntjük, és meghintjük kaporral.


Tejfölben párolt burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 3 dl tejföl, 5 dkg olvasztott vaj, 1 kávéskanál reszelt vöröshagyma, 1 csapott evőkanál liszt, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A megtisztított nyers burgonyát szeletekre vágjuk, tűzálló tálban az apróra vágott hagymával vajban kissé megpirítjuk. Leöntjük liszttel és sóval összekevert tejföllel, lefedjük, és sütőben puhára pároljuk. Tálalásnál meghintjük zöldpetrezselyemmel.


Tejfölös burgonya paradicsompürével

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 kis fej vöröshagyma, 1 dl tejföl, 5 dkg paradicsompüré, 1 dl fehérmártás, 1 evőkanál olaj, 1 dl citromlé, zöldpetrezselyem, babérlevél, törött bors, só ízlés szerint. A finomra vágott vöröshagymát olajban megpirítjuk, paradicsompürével, tejföllel, fehérmártással összekeverjük, és az egészet jól átfőzzük. Ezután a mártásba beletesszük a megfőtt, kockákra vágott burgonyát, és az egészet 5-10 percig együtt pároljuk.


Feketebors-mártásban párolt burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 1 kg burgonya, 5 dkg vaj, fél dl tejszín, 1 csomó zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A mártáshoz: 1 kis fej vöröshagyma, 10 dkg vaj, 2 evőkanál citromlé, 15-20 szem fekete bors, 5 dkg liszt, törött bors, babérlevél zöldpetrezselyem és só ízlés szerint. A burgonyát megfőzzük, megtisztítjuk és vékony karikára vágjuk. Forró vajba tesszük, megsózzuk, és finomra vágott zöldpetrezselymet adunk hozzá. A burgonyára forró tejszínt öntünk, és az egészet néhány percig fedő alatt pároljuk. Feketebors-mártással tálaljuk. A mártást a következőképpen készítjük el: vajban hagymát pirítunk, beleöntünk 2 evőkanál citromlevet és 5 percig főzzük. Ezután fél liter vízbe beletesszük a babérlevelet, a zöldpetrezselymet, 15-20 szem feketeborsot, és felforraljuk. 5 dkg vajból és 5 dkg lisztből világos rántást készítünk, felöntjük a fűszerek levével, és addig főzzük, amíg besűrűsödik. Megsózzuk, csipetnyi törött borsot is teszünk bele.


Pirosmártásban párolt burgonya

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 kis fej vöröshagyma, 10 dkg füstölt szalonna, 4 dl pirosmártás, zöldpetrezselyem, fűszerek és só ízlés szerint. A kockákra vágott füstölt szalonnát megpirítjuk, beletesszük a nagy kockákra vágott burgonyát, az apróra vágott hagymát, megsütjük, fűszerezzük, majd hozzáadjuk a pirosmártást, amelyben megpároljuk.


Burgonya póréhagymával

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 szál póréhagyma, 1 fej vöröshagyma, 7 dl tej, 1 dl olaj, 1 evőkanál liszt, só, törött fekete bors. A karikára vágott póréhagymát, az apróra vágott vöröshagymát olajban megpirítjuk. Liszttel meghintjük, forró tejjel leöntjük, jól összekeverjük. Sózzuk és borsozzuk. Beletesszük a megtisztított, vékony karikára vágott nyers burgonyát, és takaréklángon vagy közepesen meleg sütőben megsütjük.


Burgonya parasztosan

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 dl olaj, 1 gerezd fokhagyma, 5 dkg vaj, 5 dkg spenót, 4 dl húsleves, só ízlés szerint. A megtisztított nyers burgonyát kockákra vágjuk, és vajban megpirítjuk. Hozzáadunk összezúzott fokhagymát és csíkokra vágott spenótot. A levessel leöntjük, és puhára pároljuk.


Burgonya magyarosan

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 10 dkg zsír, 2 kis fej vöröshagyma, 5 dkg paradicsompüré, 4 dl húsleves, pirospaprika, zöldpetrezselyem és só ízlés szerint. A megtisztított burgonyát karikákra vágjuk. Zsírban megpároljuk az apróra vágott hagymát, pirospaprikával megszórjuk, és felöntjük a levessel és a paradicsompürével. Hozzáadjuk a burgonyát, és puhára főzzük. Tálalás előtt apróra vágott zöldpetrezselyemmel hintjük meg.


Burgonyából készült "jahnyije" román módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 1 evőkanál paradicsompüré vagy 15 dkg paradicsom, babérlevél, kapor, zöldpetrezselyem, só ízlés szerint. A nyers burgonyát hosszában négy részre vágjuk. Lábasban apróra összevágott hagymát olajban rózsaszínűre pirítunk, majd beletesszük a burgonyát. Kissé megsütjük. Pohárnyi vízzel hígított paradicsompürét öntünk bele, babérlevelet adunk hozzá, és megsózzuk. Fedő alatt pároljuk, felkeverni nem szabad. Elfőtt levét szükség szerint vízzel pótoljuk. Paradicsompüré helyett tehetünk bele kettévágott friss paradicsomot is. Ha megpuhult, kevés apróra vágott kaprot vagy zöldpetrezselymet adunk hozzá. Hidegen tálaljuk.


Burgonyagulyás román módra

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 2 kis fej vöröshagyma, 5-6 zöldpaprika, 25 dkg paradicsom, 1 evőkanál olaj, 3-4 evőkanál tejföl, 1 gerezd fokhagyma, zöldpetrezselyem, kapor, só ízlés szerint. Az összevágott és olajban megpirított hagymára rátesszük a kockákra vágott nyers burgonyát. Sózzuk, borsozzuk. A zöldpaprikát megtisztítjuk, csíkokra vágjuk, és ugyancsak a lábasba tesszük. Fél liter vizet öntünk bele, és pároljuk. 10 perc múlva hozzáadjuk a felvágott paradicsomot és az apróra vágott fokhagymagerezdet. Füstölt kolbászdarabokat is tehetünk hozzá. Ha kész, tejfölt keverünk bele, és megszórjuk zöldpetrezselyemmel vagy kaporral.


Hamis gulyás magyarosan

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 1 kis fej vöröshagyma, 1 evőkanál zsír, 1 evőkanál paradicsompüré, kapor, zöldpetrezselyem, pirospaprika és só ízlés szerint. A csipetkéhez: 1 evőkanál liszt, 1 tojás. A hagymát karikára vágjuk, zsírban megpirítjuk, kis kanál pirospaprikával meghintjük, sűrű paradicsompürét, kockákra vágott burgonyát adunk hozzá. Vízzel vagy csontlével leöntjük, megsózzuk, s lassú tűzön puhára főzzük a burgonyát. Ezután a lisztből és tojásból csipetkét gyúrunk, megfőzzük, és a gulyásba tesszük. Meghintjük kaporral és zöldpetrezselyemmel.


Párolt burgonya padlizsánnal

Hozzávalók 4 személyre: 80 dkg burgonya, 50 dkg padlizsán, 2-3 paradicsom, 1 evőkanál tejföl, 2 evőkanál olaj, 1 zöldpaprika, só ízlés szerint. A burgonyát és a padlizsánt vékony karikákra vágjuk. Megsózzuk, hozzáadjuk a karikára vágott paradicsomot és a megtisztított, kimagozott és apróra vágott zöldpaprikát. Leöntjük a tejföl és az olaj keverékével, és puhára pároljuk.


Adzsapszandali grúz módra

Hozzávalók 4 személyre: 50 dkg burgonya, 50 dkg padlizsán, 2 kis fej vöröshagyma, 5 gerezd fokhagyma, 15 dkg olvasztott vaj, 20 dkg paradicsom, zöldpetrezselyem, kindza, kapor, borsikafű, tárkony, menta, zeller, bazsalikom, só ízlés szerint. A vöröshagymát megtisztítjuk, felapr



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 23
Tegnapi: 46
Heti: 69
Havi: 111
Össz.: 919 624

Látogatottság növelés
Oldal: Egytálételek, vendégvárók
Finom falatok- sültek-levesek-lángos-tészták- édességek-pecsennyék-mártások - © 2008 - 2024 - izvarazs.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »